Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-17 / 270. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november IT. í a világpolitikában Mérlegkészítés Varsóban — Dubcek a CSKP fő feladatairól — Kardcsörtetés Brüsszelben Amerika taktikázik a párizsi béketárgyalások megkezdésével — Tízmilliós sztrájk Olaszországban □ Lengyelország jelenti® napokat él át. A Lengyel Egyesült Munkáspárt e héten ülésezett kongresszusa megvonta a szocialista építés mérlegét és felvázolta a jövőt is: az 1971—75. évi lengyel távlati népgazdaság terv körvonalait. Mint Go- mulka, a LEMP első titkára, a Központi Bizottság beszámolójában rámutatott, „a nemzeti jövedelem az idén több mint négyszerese lesz az 1938. évinek, s az ipar összes termelése a háború előttihez viszonyítva tizenháromszorosára nő.” A beszámoló értékelte a párt tevékenységét, s a többi között foglalkozott a márciusi diákzavargásokkal. Megállapította, hogy „az egyetemeken, különösképpen pedig a varsói egyetemen aktivizálódtak a revizionista elemek”, — A csehszlovákiai politikai válságban is — hangsúlyozta Gomulka — a revi- eionizmus döntő szerepet játszott a nyíltan jobboldali — és ellenforradalmi erők platformjának megteremtésében Leonyid Brezsnyev, az BZKP főtitkára arra utalt, hogy napjainkban az imperializmus mind gyakrabban alkalmaz árnyaltabb taktikát, a szocialista országokban ideológiát aknamunkát folytat igyekszik befolyást gyakorolni a szocialista országok gazdasági fejlődésére, S arra törekszik, hogy elszigetelje az egyes szocialista országokat »hogy azután egyenként torkon ragadhassa őket”. — Egy testvéri országnak nyújtott katonai segítség a szocialista rendszer veszélyeztetésének megakadályozására rendkívüli kényszerintézkedés, amelyet kizárólag a szocializmus ellenségeinek nyílt tevékenysége válthat kj — mondotta Brezsnyev, Felszólalt a kongresszuson az MSZMP nevében Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, aki kiemelte, hogy a szocialista közösség országait összefűző internacionalizmusnak növekvő szerepe van korunkban. Pártunk tapasztalatait és eredményit ismertetve rámutatott, hogy sikereinket a jobb- és „baloldali” elhajlás elleni kétfrontos harcban értük el, ily módon erősödött a párt egysége, kapcsolata a néptömegekkel. nes irányzattal, és megnyilvánulással, amelyeket főveszélyként jellemzett Kritikusan értékelte a január óta eltelt időszakot. Beszélt azokról a ferdítésekről, így a „demokratikus szocializmus” koncepciójáról, amelyekkel a nemzetközi imperializmus igyekezett befolyásolni a csehszlovákiai fejleményeket Dubcek bejelentette a soron levő pártkongresszus elhalasztását A beszámoló feletti vitában türöződtek a csehszlovák Központi Bizottságon belüli politikai, szemléletbeli nézeteltérések. Több felszólaló utalt arra. hogy a pártvezetés annakidején nem mérte fel kellően a jobboldali veszélyt, majd pedig a májusi pl én um után, a határozatokat nem követték tettek. Sürgették a szocialista országokkal való kapcsolatok normalizálását, aminek alapvető fontosságát egyébként a beszámoló is aláhúzza. Mások azt állították, hogy vitapartnereik a jobboldali veszélyt éltúlozzák és nem ítélték el a dogmatikus, úgymond frakciózó csoportok tevékenységét. Feszült érdeklődés kíséri mind ' Csehszlovákiában, mind a szocialista országokban a CSKP Központi Bizottságának csütörtök óta tanácskozó ülését. Természetesen a nyugati propaganda körök igyekeztek a tanácskozást megelőzően a hisztéria légkörét kelteni, ezzel is támogatva a legutóbbi szovjetellenes provokációkat szervező antiszocialista erőket. Ezek az erők, mint arra Gustav Husak, a KB, plénum előestéjén a pozsonyi milicista ülésen rámutatott, az elmúlt két hétben új támadást kezdtek! A milícia pozsonyi gyűlésén határozott hangú nyilatkozatban foglaltak állást a párt konszolidációs tevékenysége mellett. A Központi Bizottság ülésén csütörtökön a párt fő feladatairól Alekszander Dubcek első titkár tartott beszámolót, amelynek nyomán széleskörű vita kezdődött, a Központi Bizottság 140 tagja jelentkezett szólásra. Dubcek beszédében határozottan szembehelyezkedett mindenfajta szovjet- flüenes és kommunistaelleA csehszlovákiai események nagy súllyal szerepelnek a Brüsszelben megkezdődött „Atlanti nagyhét” tanácskozásain. A különböző NATO-szervek ülései közül az első felvonás a hadügyminiszterek csütörtöki konferenciája volt. amelyen titkos dokumentumokat vitattak meg, — amerikai, brit, nyugatnémet és olasz javaslatokat. Ezek a „NATO-szö- veiségesek elszántságát demonstrálják és új lépéseket szorgalmaznak a nukleáris stratégiában. A pénteken kezdődött miniszteri tanács a legfontosabb konferenciák sorában. Ezen a katonai ülésekről távolmaradt Francia- ország is részt vett és a jelek szerint egyedül képviselte az enyhülés politikáját A vezető nyugati külügyminiszterek, élükön, Rusk amerikai külügyminiszterrel, a Csehszlovákiát akció ürügyén hidegháborús kirohanásokat Intéztek a Szovjetunió és a szocialista országok ellen. Rusk hangoztatta a „NATO érdekeltségét” a kelet-európai fejleményekben. A hidegháborús légkörrel az amerikai és nyugatnémet vezető körök láthatólag a NATO belső ellentéteinek áthidalását próbálják elérni, így készülve a szerződés jövő évi megújítására. 0 Az elnökválasztást követően az amerikai politika irányításában növekszik a zavar. Alighanem ezt is be- lekombinálták a párizsi bé- ketárgya 1 ásokk al szembeni manőverbe az egyébként szintén nagy zavarban, lévő saigoni rezsim. Thieu saigo- nj elnök ellenállása a tárgyalásokkal szemben az Egyesült Államok nagy politikai presztízsvesztesége. — Saigon azonban aligha tudna így manőverezni jelentős amerikai körök támogatása és a washingtoni politika ellentmondásai nélkül. A VDK szóvivője szerdai és pénteki párizsi sajtóértekezletén nyomatékosan utalt arra. hogy a felderítő repülések folytatásával párosult amerikai—saigoni huzavona és szószegés fenyegeti a béketárgyalások lehetőségét, amelyeket a VDK és a DNFF három vagy négyoldalú formában egyaránt kész megkezdeni. □ Égető belpolitikai problémák előtt áll egy másik NATO-ország, Olaszország kormánya is. A héten hatalmas sztrájkhullám söpört végig az országon. Több mint tízmillió dolgozó tartott általános sztrájkot, tiltakozva a kormány nyugdíjreformot halogató taktikája ellen. Csütörtökön megbénult az ipar és a mezőgazdaság egész Olaszországban. A megmozdulásokban, tüntetéseken több helyütt részt vették a dolgozókkal szolidaritást vállaló diákok is. Az olasz szak- szervezetek követelik az igen alacsony nyugdíjak felemelését s azt, hogy részt vehessenek a nyugdíj törvényre vonatkozó alapvető élvek kidolgozásában. És végül a hét fontos külpolitikai eseménye volt a hónapot óta lappangó pakisztáni belpolitikai viszály kirobbanása. A korábban lemondásra kényszer!tett, élesen India-ellenes és Kína- barátnak ismert Bhutto külügyminiszter vált Ajub Khan elnök ellenzékének fő szervezőjévé. Ezek az erők az elmúlt tíz napban tüntetéseket, zavargásokat robbantottak ki. A jelek szerint Ajub Khan kormánya a helyzet ura maradt: Bhutto-t éa két tucatnyi ismert ellenzéki politikust letartóztattak. Avar János A CSKP KB plénumának harmadik napja Szombaton a CSKP K. B. plénumának harmadik napján, a prágai vár spanyoltermében folytatódott a beszámoló feletti vita. Az első kél napon összesen 39-en szólaltak feL . A plénum harmadik napján Josef Spacek, az elnökség tagja elnökölt. Ludvik Svoboda, Oldrich Cemik és Alexander Dubcek a CSKP Központi Bizottságának a prágai vár spanyol-termében rendezett ülésén. (Telefoto — CTK—MTI—KS) Szovjet—indiai vállalkozás Az indiai fővárosban szovjet—indiai együttműködési szerződést írtak alá egy nagy kapacitású alumínium kohó építésére. A kohó első egysége 1971—72-ben kezdi meg a termelést A teljes komplexum 200 000 tonna timföld feldolgozására lesz alkalmas A timföldgyár magyar tervek szerint épül. Az alumínium- gyár a bokarói acélmű után a legnagyobb szovjet—indiai vállalkozás. (MTI) Letartóztatások Sorozatos letartóztatásokat hajtottak végre a nyugat- paidsztámi hatóságok a múltheti zavargások következményeként Karachiban pénteken 2« személvt. Peshawar- ban hetet Multanban 78-at Laboréban 17-et tartóztattak le. Megalakult Románia magyar nemzetiségű, dolgozóinak tanácsa BUKAREST A román fővárosban pénteken megtartotta alakuló ülését Románia magyar nemzetiségű dolgozóinak tanácsa. Jelen voltak Paul Nieulesu- Mizil és Virgil Trofin, az RKP K. B. Végrehajtó Bizottságának és állandó elnökségének tagjai, a kb titkárai, valamint több más párt- és állami vezető. A gyűlést Takács Lajos egyetemi tanár, az államtanács tagja nyitotta meg. Ezt követően Péterfi István akadémikus terjesztette elő a szervező bizottság'beszámolóját. Számos felszólalás elhangzása után Fazekas János, az RKP K. B. Végrehajtó Bizottságának tagja, a minisztertanács alelnöke mondott beszédet. A gyűlés ezután megválasztotta Románia magyar nemzetiségű dolgozói tanácsának vezető testületét, majd határozatot fogadott el a szocialista egységfronthoz csatlakozásról, egyszersmind kijelölte képviselőit a szocialista egységfront országos tanácsába. Befejezésképpen beszédet mondott Virgil Trotin is. A jelenlévők levelet intéztek a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához, Nicolae Ceausescu főtitkárhoz. Románia magyar nemzetiségű dolgozói tanácsának vezető testületé: Elnök Péterfi István akadémikus, az államtanács alelnöke. Alelnökök: Takács Lajos egyetemi tanár, az államtanács tagja, Király Károly, a Kovászna megyei pártbizottság első titkára. Méliv.sz József író, dr. Maros Tibor, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet protektora. Titkár; Kopándi Sándor, az RKP K. B. munkatársa. A vezető testületbe ezeken kívül még 13 tagot választottak. (MTI) Nemzefvédelmi tanács az EAK-ban KAIRO (MTI) Az Al Ahram jelentése szerint a legközelebbi napok, bán nemzetvédelmi tanács alakul az EAK-ban. A nemzetvédelmi tanács lesz a leg- magasabbszintű katonai-politikai. stratégiai, honvédelmi szerv, amelynek hivatása a politikai és katonai akciók összehangolása lesz. 'eladat- körét több pontban rögzítik1. az ország megvédésével, a harckészültséggel kapcsolatos ügyek intézése; 2. a fegyveres erők nagyságának és szervezeti formájának a meghetá'-ozá=a; 3. rendkívüli állapot bevezetése, mozgósítás ég hadüzenet. A nemzetvédelmi tanács vezetősége politikai személyiségekből és természetesen magasrangű katonatisztekből áll majd. A tanács három hónaponként tart ülést, de általános mozgósítás vagy háború esetén állandóan ülésezik. (MENA) Befejeződött a LEMP V. kongresszusa Ismét Wladyslaw Gomulkát választották a párt első titkárává Varsó A LEMP V. kongresszusa a péntek esti és szombat délelőtti zárt ülés után szombaton délben megtartotta záróülését. Az ülést Wladyslaw Gomulka nyitotta meg — Hangoztatta, hogy a kongresszus vitájában a társadalom legszélesebb rétegednek képviselői vettek részt és az ország sorsa iránti felelősségérzettel meghatározták a párt feladatait az elkövetkező négyéves időszakra. , — A kongresszus megmutatta, hogy a pártot széttép- hetet len szálak fűzik „ munkásosztályhoz, az egész dolgozó néphez —, mondotta. — A tömegek bíznak a pártban. Ezt a bizalmat a kommunistáknak a n&P üffVét szolgáló mindennapos példamutató tevékenységükkel és magatartásukkal kell igazolni. __ A szabad és független Lengyelország csak szocialista ország lehet — folytatta. — Népünk ismeri a szabadság árát. Az elmúlt világháborúban a létért vívott harcban az ország minden ez,er lakosából 220 életét vesztette. Ugyanakkor Francia- ország vesztesége 1000 lakosra 15, az Egyesült Államoké pedig nem egészen egy fó volt. __A Szovjetuniónak kö- i s zönhetjük, hogy az elmúlt 5o évben kétszer visszaszereztük függetlenségünket. — Népünk sorsa örökre, jóban és rosszban, összefonódott a Szovjetunió népeinek a sorsával. A szovjetunióval fenntartott szövetség biztosítja függetlenségünket és határaink sérthetetlenségét. Ez a szövetség kiállta 02 élet próbáját. Éppen ezért meghiúsítunk minden olyan kísérletet, amely a Szovjetuniótól és a szocialista közösségtől való eltávolításunkra irányul. A LEMP politikájának sarkköve „ Szovjetunióval és n szocialista országokkal fenntartott barátság és együttműködés volt és marad. Wladyslaw Gomulka újból síkraszállt a Varsói Szerződés és a KGST erősítése mellett A szónok megállapította, hogy a kongresszus egyik központi témája a párt káderpolitikája volt. Gomulka aláhúzta az ideológiai munka fokozásának és a revizionizmus elleni következetes harcnak a szükségességét. „Vitába kell szállni a revizionista nézetekkel, » következetesen le kell leplesmi őket. Az ideológiai harcban egyetlen kommunista sem lehet semleges” — hangsúlyozta. Wladyslaw Gomulka megköszönte a testvérpártok küldötteinek a kongresszuson való részvételüket Kijelentette: a LEMP az internacionalizmus szellemében a jövőben is következetesen -harcolni fog a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységéért. Síkraszállt a testvérpártok moszkvai tanácskozásának mielőbbi ösz- szehivása mellett. Gomulka ezt követően ismertette az újonnan megválasztott Politikai Bizottság összetételét, amely a következő: Józef Cyrankiewicz, Edward Gierek. Wladyslaw Gomulka. Boleslaw Jaszczuk, Sefan Jedrychowski, Zénón Kliszko, Stanislaw Kociolek, Wladyslaw Kruczek, Ignacy Loga-Sowinski, Marian Spy- chalski, Ryszard Streleczkl, Józef Tejchma. A Politikai Bizottság póttagjai: Mieczyslaw Jagelski, Piotr Jaroszewicz, Mieczyslaw Móczár és Jan Szydlak. A párt első titkárává ismét Wladyslaw Gomulkát választották meg. A LEMP Központi Bizottsága titkárságának tagjai: Wladyslaw Gomulka, Boleslaw Jaszczuk. Zénón Kliszko. Mieczyslaw Moczaf, Stefan Olsowski, Artur Stare- wicz, Ryszard Strzelecki, Jan Szydlak és Józef Tejchma. A párt új Központi Bizottságába 91 tagot és 91 póttagot választottak meg. Wladyslaw Gomulka végezetül hangoztatta, hogy az új Politikai Bizottságot és a Központi Bizottság titkárságát. valamint a párt Központi Bizottságát jelentősen megfiatalították, a régi. tapasztalt káderek mellett több új fiatal erőt vontak be • párt vezető szerveinek bájába.