Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-22 / 223. szám
Milyen volt a nyaralásod?... Aggkor! szerelem Ilyen ez a krónika... KÖLTÖZKÖDÉS ŐSSZEL Harry H. Moldent Arizona egy távoli vidékére helyezték át. Űj munkahelyére repülőgéppel sietett. Felesége és gyermekei gépkocsival követték, amellyel egy utánfutó-istállót is vontattak, benne a család hátaslovával. Éppen egy lakatlan vidéken jártak, amikor váratlanul kiürült az autó benzintartálya. A feleség nem jött zavarba, a kéznél lévő ló hátára pattant, és elvágtatott benzinkutat keresni. A benzinkút kezelője majd gutaütést kapott a meglepetéstől, amikor a lóháton odaérkező asz- szony kérését meghallotta: — Hello, öregem, kifogyott a benzinem, gyorsan ide egy kannával!... GITÁROS KÉPVISELŐ Olaszország parlamentjében a hatszázharminc képviselő közül százötvennégy foglalkozására nézve ügyvéd. A második népes foglalkozási csoport a tanároké: belőlük nem kevesebb, mini kerek kilencven van. Ezek után újságírókat, kereskedőket, orvosokat, állatorvosokat, pilótákat és tisztek«! találunk az olasz képviselők soraiban. Ül azonban a parlamentben egy Protestsong szerző és énekes is, bizonyos Amadio, aki a szocialisták’proletár egységpárí- jának listáján indult Torinóban és meg is választották. Most mint képviselő hallathatja hangját, ezúttal azonban — gitár nélkül. A RAJZ TITKA A mintaférj Szöveg nélkül... A Londoni Királyi Művészeti Akadémia most ünnepelte megalapításának két- századik évfordulóját, és ebből az alkalomból jubileumi kiállítást rendeztek. — Ezen nagy feltűnést és tetszést aratott egy ceruzarajz, amely egy új olasz építkezési típust ábrázolt és a katalógusban Boyd Auger szerepelt alkotójaként. Egy figyelmes látogató azonban sajátos jelet vett észre, — amelyből a szakértők megállapították, hogy a rajz „szerzője” valójában egy Elliot—4120-as típusú elektronikus gép. EMBER A RANGLÉTRÁN Néha a sírkő feliratáról is leolvasható egy ember pályafutásának története. Az or- leans-i temetőben hosszú Ideig ez a feliratú síremlék állt egy sírhant fölött: ITT NYUGSZIK JULI ETTE LEGRAND, MONSIEUR LEGRAND bérelszámoló FELESÉGE A felírat nemrégiben így módosult: ITT NYUGSZIK JULIETTE LEGRAND, MONSIEUR LEGRAND ALIGAZGATÓ FELESÉGE TISZTELETREMÉLTÓ ÁLLATVÉDELEM Rio de Janeiro brazil államban a munkaidőre új, szigorú rendeletet adtak ki, mely szerint a lovakat, öszvéreket és szamarakat nem szabad napi nyolc óránál többet dolgoztatni, vagyis munkahetük 48 óra lehet. A négylábúak részére is — a rendelet szerint — a vasárnap ünnepnap és pihenőnap.- Hasonló ■ rendelet ezideig nem jelent meg itt a munkások munkaidejéről. MIT MOND A JŐSNÖ? Äx leb Paris című hetilap megállapította, hogy a legszebb francia jósnő, Michele Mallay kisasszony ez év második felére Sophie Loren- nek gyermeket jósolt, De Gaulle-nak betegséget, VI. Pál pápának pedig azt, hogy kimerültsége miatt lemond a pápai tiaráról. A csinos jósnő szorgalmas tehetség: nappal a jövőbe néz, este pedig sztriptíz táncosnő a Fo- lles Bergére-ben... ELADÓ RANGOK IRODÁJA A Chicagóban székelő King Corn Stamp Company különös üzleteket ajánl: ügyfelei közönséges vérét kék vérré alakítja át némi „tiszteletdíj” fejében. Árjegyzéke szerint bárói címet már huszonnyolcezer dollárért biztosít, a legdrágább a hercegi rang, ezt száztizenhatezer dollárért kínálja, A nem mindennapi iroda legtöbb kínálatát Angliából „szerzi be”. Például Manor lordja nemcsak rangját bocsátotta árúba hanem Londontól százharminc kilométerre lévő régi várát Is hajlandó eladni. Ügyfelei érdekében a cég részletre is hajlandó rangot „eladni”. A sznob amerikaiakra jellemző, hogy jelentések í, ‘szerint az iroda _ rendkívül nagy forgalmat bonyolít le. A KIDOBOTT MACSKA Marie Brauchet meséli a Paris Matsch hasábjain: Egyik barátnője megvendégelte a kollegáit. Felbontott néhány doboz szardíniát is. Időközben észrevette, hogy macskája belenyúlt az egyik dobozba és bekapott egy kis halat. A macskát kidobta, de a szardíniát — végűi is a vendégek semmit sem láttak — felszolgálta. Amikor a vendéglátó kivitte a konyhába az üres tányérokat, ott találta a macskát, kimúlva. Gyorsan orvost hívott, aki a vendégeket kórházba vitette, gyomormosást végeztetett rajtuk és elrendelte a macska felbonrolá- sát. Hajnalban a háziasz- szony az ajtajában egy cédulát talált a szamszédasz- szony soraival: „Az autómmal elgázoltam a macskát. Nem akartam magát zavarni és ezért a macskát letettem a konyhájába. Megtalálta?” HETI KRIMINK A napokban Nigel Cubes kereskedelmi utazó bekopogtatott Sydney-ben Angéla IVaudy ajtaján, hogy porszívót kínáljon fel eladásra. Az asszony ott hagyta a konyhaasztalon az eppen feldarabolt csirkét, és ajtót nyitott. Az utazó a véres kezek láttán elájult. Angela asszony beráncigál- ta a hálószobába, ágyba fektette és elszaladt orvosért. Időközben hazaérkezett . férje. A véres öltöny» ismeretlent ágyában megpillantva megrémült és habozás nélkül a rendőrségre rohant. Az utazó ekkor magához tért és amint zakóján vér- foltokat látott halálra vállán menekülni próbált — Ugyanabban a pillanatban érkezett meg az asszony az orvossal, s a férj a rendőrökkel. Mindannyian üldözőbevették az utazót. Fél óra múlva találták meg az út mentén, a kimerültségtől összerogyva ... Krónikás: Révész Tibor r V ege a szezonnak Le lehet engedni..; ELHISSZÜK, HOGY ÉRTI Busz bajok Este fél tizenegy. Várom Szolnok központjában a Vosztok út felé menő autóbuszt. A menetrend szerint 22.34-kor jön. De nem jön. Sem 34-kor. tern 36-kor. sem 38-kor. Most már sokan várjuk. Végre 22.40-kor befut. Minden neheztelés nélkül mondom a kalauznak: — Késtek. — Nem késtünk — jön a szigorú válasz. — A menetrend 22.34-et mutat és 40-kor érkeztek. — A, a 34-es már fél előtl elment. Mi a 22.49-esek vagyunk. Értem. Rájuk nem szabad haragudni, ők jók vojtak. Nem késtek, hanem siettek. Csak azt nem tudom, mit csinálnak azok, akik a 22.49-esre várnak. Lévén ez Szolnokon az utolsó busz. És egyáltalán minek ehhez menetrend? * Vasárnap délután két óra őt perc. Nézem a végállomáson a menetrendet. Kellő tízkor indul a busz. Indulna, ha lenne. Kérdem az ellenőrt, talán az én órám késik? — Nem — válaszolja. — Most van kettő tíz. — És a busz? — Elment. — Mikor? — Kettő ötkor. _ 7 — Nem tudom miért nem várta meg az indítást. Kettő ötkor beindította a motort, mire kijöttem a fülkéből, elment. — Talán a vezető órája sietett — mondom. — Lehet — hagyja rám. Csak azt nem értem, minek akkor az ellenőr? * Autóbusz menetrend csak ott van, ahol a buszmegálló mellett kirakat is van. Abban tartják, nehogy ellopják. Ahol nincs a közelben kirakat. ott nincs menetrend. Logikus. Majd. ha a városfejlesztési szakemberek minden buszmegállóhoz terveznek egy kirakatot, akkor mindenütt lesz menetrend. Logikus. A televízió kamerái előtt dr. Okosch Győző asztrohipo- chondriáter és Könnyedes Béla szakriporter. Téma: a világmindenség. Könnyedes: — Eszerint, ha jól értettem, professzor elvtárs, a szférák zenéjének avatott kutatója, szabad idejében. hogy úgy mondjuk — magánemberként — szívesen leereszkedik a földi muzsikához is. Ahogy szakmai berkekben szájról szájra adják, professzor elvtárs ki* válóan tamburázik... Dr, Okosch: — Ha már elárult, bevallom: szívemhez a tamburazene áll legközelebb. Könnyedes: — Értem... S professzor elvtárs is kotta nélkül űzi a tamburazenét, mint az eredeti népi tehetségek?. Dr. Okosch: Valóban, könyv nélkül, natúr szeretek leginkább tamburázni. Könnyedes: — Értem... Zajlik az eszmecsere, s a riporter minden második választ ezzel a rácsodálkozó kifejezéssel nyugtáz, hogy: „Értem...” A néző-diallgatót az ötödik „értcgh" után már nem a beszélgetés tartalma izgatja. hanem elkapja a totóláz, és saccol: „No, azzal kezdi-e a következő kérdést a riporter, hogy „érti” az előzőt?” — Míg tippelget, figyeli az „értem”-ek tónusát. „Értem...” — bólint a riporter és hangjából kiérez- zük a szerénységet: Annak ellenére, hogy ilyen „okosch” ember válaszol a kérdésre, ő megértette. A következő „értem” hangzásában már némi bámulat is benne van. önmaga iránt. Tudnillik, hogy érdemes volt végig feszült figyelemmel kísérni az „okosch” ember , feleleté^ mert ime, ennek gyümölcseként meg is értette. „Értem” — mondja lelkesen, s a hangolt mögül kihalljuk örömét: „No, nem is .vágyó* én olyan nehéz felfogású...” Aztán egy következő kérdés-feleletet követő „értem”- ből a beavatottak cinkos egyetértését is ki lehet érezni. „Értem...” Mintha hozzátenné, hogy „Igen, igen, ezt így fogalmazta professzor elvtárs az átlag néző-hallgatónak, de én tudom, amit tudok... Jóval több van amögött, amit a zseniális egyszerűséggel szerkesztett válasz szaval kifejfznek.” És hát lehetne még az ,.értem”-ek hangulati, gondolati árnyalatait sorolni, de minek? Inkább arra kérjük egyik-másik „beugró” riportert, hogy hagyja el az „ér- tem’i^ket. Elhisszük, hogy érti, miről van szó, hiszen mi ig értjük — néző-hallgatók. De ha sokszor halljuk riporteri nyugtázásnak az „ér- tem”-et, már valami olyan kaján sejtés kapiskál bennünk, hogy a kérdező csak alibiként mondja ezt. Megnyugtatja a riportalany^ hogy „érti”, amit mondott, holott egész idő alatt — miközben rém kifejező tekintettel csüngött a beszélő aja- kán — kínzó pánikban törte a fejét, mi az ördögöt is kérdezzen legközelebb? Tóth István egy Ritka járat
