Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
1968. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 VISSZAPERELIK GARIBALDI SZIGETÉT Ezio Garibaldi tábornok, Giuseppe Garibaldi unokája beperelte az olasz államot A Garibaldi-utódok nevében azt követeli. hogy adják vissza a családnak Caprei-a szigetét. amelyet 1892-ben katonai érdekből kisajátítottak. Garibaldi unokája három indokra alapozza követelését: 1. Giuseppe Garibaldi 26 éven át, egészen haláláig Caprera szigetének egyedüli és jogos tulajdonosa volt 2. A szigetet csak a Mad- dalena félsziget védelme miatt sajátították ki, nemzetvédelmi érdekekre hivatkozva. amelyeket a Garibaldi örökösök is elismertek. 3. A szigetnek ma már semmiféle katonai jelentősége nincs, olyannyira, hogy hosszabb ideje megkezdték a sziget turisztikai kiaknázását Ezio Garibaldi 1967 szeptemberében követelte először a sziget visszaadását. A mi- tniszterelnökhöji, a hadügyminiszterhez és a pénzügy- miniszterhez intézett levelére nem kapott választ. — ' Most elhatározta, hogy formálisan bepereli az államot Giuseppe Garibaldi, a nagy olasz szabadsághős 1856-ban vásárolta meg olcsó pénzért Caprera szigetét Tizenöt négyzetkilométeres, sziklás, teljesen elhagyatott sziget volt ez. Garibaldi először faházat építtetett rajta, majd újabb pénzt költött arra, hogy felépíttette a nagy házait* (malmot, a pékműhelyt és néhány hektáron gabonát, olajbogyót és zöldségféléket kezdett termelni. Garibaldi halála után ez olajliget közepén álló fehér házat nemzeti műemléknek nyilvánították. Leánya, Cle- lia, Garibaldi utolsó gyermeke, apja háza mellett építtetett kis házat magának. A haditengerészet a sziget legmagasabb pontjára megfigyelő állomást telepített. Caprera szigetére fél éviszázadon át szerveztek hazafias zarándoklatokat, itt tartották a Garibaldi emlékünnepségeket. Csak az utóbbi húsz évben jöttek rá, hogy a szigetnek idegenforgalmi jelentősége >s van. Először a békaemberek jelentek meg partjain, majd a Földközitengeri Klub rendezett be a sziget nyugati partjain divatos üdülőhelyet. Ezio Garibaldi ekkor avatkozott be. A család meg akarja menteni a sziget emlékhely-jellegét, hiszen Garibaldi itt töltötte élete utolsó éveit, itt halt meg és itt van eltemetve. Garibaldi örökösei kevesen Vannak, Palermóban él az idős Giuseppe Garibaldi a nemzeti hős elsősziilött fia. Rómában él Ezio Garibaldi, az Egyesült Államokban él Giu- seppina Garibaldi. A történelmi név utolsó viselője a fiatal Giuseppe Garibaldi, Ezio fia, idén kezdi meg tanulmányait a livornói haditengerészeti akadémián. — Ha az állam hajlandó visszaadni nekünk Caprerát — mondotta Ezio Garibaldi tábornok, — a család megőrzi úgy, amilyen mindig volt, kizárva minden idegenforgalmi spekulációt, és visszaadva a sziget emlékhely és múzeum jellegét. — Rendbehoznánk a házat és ápolnánk a sírboltot, amelyek ma siralmasan elhagyatott állapotban vannak. VARADY SZABOLCS: •• HALÓ FÖLÖTT Befordulok egy utcasarkon, eltévedek a városomban — fogaim koccanó zajában tenyésznek álomképeim, miket szétugraszt majd a lárma. A játszótér mentén irigylem a gyermekszertartások gőgjét, futólag, mert tovább igyekszem, üres utcába fordulok, hol rongyos házfalak között kopott zenéket lélegeznek pucér ablaksorok, hát jöjj, és fogd meg a kezem. Ha nem felejtesz el, hazatalálok. Idegen utcába ne kergess, hol térdre kényszerít hiányod. Engedj megállni lábamon, engedd, hogy induljak veled az örökösen tervezett döntő fölismerésre. Nem válaszolsz. A csókjaim átfutnak arcodon. Lebegsz a kötelesség, szeretet szerelem hálói fölött az áldozat sorsát latolva. Hiszen ha őt elengeded, tudom, zuhanás lesz a sorsa. Hiszen hármunk egymást faló kapcsolatából kitaszítva talán a harmadik jelen lesz levágott testrészként örökre, immár mit sem gyanítva. S akit a harc győztesnek ír be, a béke áthúzza nevét. Szeretlek. Véget ér az utca, a párkánysor lemállik. Elindulok feléd. BUMERANG ROMAIN GARY: Á hamisítvány Amióta táncdalfesztivál létezik, minden évben írok róla, illetve írunk róla, mert a táncdalfesztiválról minden tollforgató egyénnek írnia kell. A tudósítónak tudósítást, a kritikusnak kritikát, a humoristának szatírát. Íratlan törvény ez! Az idén azonban elhatároztam, hogy szabotálom a nemes ügyet. — Áramtalanítottam a tévé-készülékemet, (igen, ez a helyes kifej ezés!) kicsapattam a biztosítékot, hogy a kísértés ne sodorhasson meggondolatlan cselekedetre. Így sikerült rendesen aludnom, másnap normális vérnyomással és pulzusszámmal, frissen ébredtem. Sőt, kacagtam, — amikor vasárnap délelőtt két szomszédom a lépcsőházban hajbaka- pott azon, hogy Pogácsa Leának, vagy Kraplicsák Angélának volt-e jobb hangja, szebb ruhája. Mint a szomszédok perbeszédéből kiviláglott: Pogácsa pizsamában nyelte le a mikrofont, s anélkül, hogy ádámcsutkáján elváltozást lehetett volna észlelni. — Viszont Ange- lácska derékig érő hálóingben szökdécselt és csupán imitálta az éneklést, mert —mint lakótársam be- avatottan közölte 1— a leányzó két- szersültet vacsorázott, aminek következtében bájosan csuklóit. Ennyit tudtam meg a táncdalfesztiválról. Sajnos többet nem. Igen, sajnos! — Ugyanis a „Kefekötő” című lap szerkesztőségében, ahol dolgozom, hétfőn elémtettek húsz képet azzal, hogy készítsek hozzájuk aláírásokat és népszerű ismertetőt. A húsz kép egy-egy tánc- dalénekest ábrázolt, név nélkül. (Mintha ez is a versenyszabályhoz tartozna.) — Mit csináljak? Mondom a főszerkesztőmnek: elnézést, de egyik sem Edison vagy Mária Terézia, azokat felismerném. A főnököm azonban kijelentette, hogy őt ez nem érdekli. Lapzártáig intézzem el a képaláírásokat, mert az olvasóközönség zabálni fogja az újságot, ha benne lesz Krap- licsák és tizenkilenc társa. Végül is, nem volt mit tennem, elmentem az Országos Nyilvántartóba és hosszas keresgélés ■ után sikerült azonosítani a húsz egyént. Megtudtam nevüket, iskolai végzettségüket, életkorukat stb. A képekről azután már — kicsit jobban odafigyelve — megállapíthattam, — hogy melyik fiú, melyik lány. Azt pedig játszi köny- nyedséggel ag- noszkáltam, hogy közülük kik elvált szülők gyermekei: azok, akik lenyelték a mikrofont, vagy nyakukra csavarták a mikrofonkábelt. Meg is értem lelki válságukat... A bumeráng cél- baért. — Akarva, akaratlanul megint csak írnom kellett a táncdalfesztiválról. A szombat esti programom már biztosítva van. — Nem áramtalanít- hatom tévé-készülékemet. V. Gy. — Az ön Van Gogh-ja hamisítvány! 5.. ., a New York-i műgyűjtő hátradőlt karosszékében, jelezve, hogy az ügyről nincs több mondanivalója. Vendége, Baretta sajtgyáros sápadtan tekintett rá. Tudta, hogy S... szava döntő súllyal esik latba, s ha egyszer közzé teszi véleményét, akkor a háromszáz- ezer dollárért vásárolt festményt soha senki nem fogja többé hitelesnek elfogadni. Tudta ő maga is, hogyan áll a dolog, de remélte, hogy meglágyíthatja a nagytekintéjű férfit. — Hangját könyörgőre fogta: — Ez az utolsó szava? — Csodálom, hogy olyan tiszteletreméltó úr, mint ön, eféle piszkos ügyletben akar bűntársává fogadni. Az olasz sajtgyáros arcvonásai megkeményedtek, szeme dühösen villant, amikor kihátrált S ... dolgozó- szobájából. S... maga is felállt, s a kellemetlen incidens után átment a szalonba, hogy feleségének társaságában keressen megnyugvást. Ha beletemette arcát a nő csodás illatú hajába, minden bajról megfeledkezett. Két évvel azelőtt a libanoni nagykövetség estélyén ismerte meg Alfierát, a feleségét, aki egy végsőkig elszegényedett szicíliai herceg leánya volt Tizennyolc éves lehetett ekkor, s ritka szépségével azonnal magára vonta S... figyelmét Erről a szépségről úgy vé- dekedtek: a természet csupán azért alkotta, hogy bebizonyítsa, még mindig többre képes, mint bármilyen művész. Ragyogó fekete hajkoronája mintha nem is kapta, hanem adta volna fényét a napnak, alatta a homlok, a szemek, az ajkak csodálatos harmóniát alkottak. A finom, de határozott vonalú orr valami olyan könnyedséget adott az arcnak, mely megmentette a túlszabályos, tökéletes mesterműveken eluralkodó hidegségtől. Hiszen Aliiéra arca valóban az volt: mestermű. 5.. . huszonkét évvel idősebb volt nála, de ez nem okozott kettőjük között zavart. Az egyébként igen félénk, szerény leány örömmel fogadta udvarlását, és S ... őszintén, mélyen szerelmes volt belé. Ismerősei nem győztek csodálkozni, hogy az elfoglalt üzletember, aki korábban állandóan a telefonon csüngött, hogy kapcsolatot tartson a világ összes tőzsdéivel, — most sokkal több időt tölt felesége társaságában, mint üzleti ügyeivel és híres képgyűjteményével együttvéve. ... Egy hónappal a Baretta sajtgyárossol lezajlott incidens után S... különös fényképet talált a postájában, melyhez az ismeretlen feladó nem fűzött semmiféle magyarázatot. Fiatal lányt ábrázolt a kép, akinek legfeltűnőbb vonása különösképpen visszataszító .1. (Az Oggi-ból) PALICH JÓZSEF: BALATONI Táj horgas sasorra volt. S..Z szórakozottan nézte a képet, majd a papírkosárba hajította. Másnap postabontáskor ismét ugyanolyan képet talált. Titkára a hét minden napján elétette ugyanannak a képnek egy újabb és újabb másolatát. Végül, amikor már nyolcadszor került íróasztalára a hosszúorrú leány-arcképe, egy rövidke írást is talált mellette: „Az ön kollekciójának legszebb remekműve hamisítvány”. S... megvonta a vállát. Nem látott semmit ezen a groteszk fényképen, ami őt magát vagy festménykollekcióját illetné. Már éppen behajította ismét a papírkosárba, ahogy az elmúlt napokban, amikor hirtelen kétsfég legyintette meg: a szem, az ajak és az arc tojásdad alakja halo- ványan emlékeztette Alfie- rára. — Ugyan, nevetséges — gondolta S..., de aztán mégis megnézte a borítékot. Olaszországban adták fel. — Eszébe jutott, hogy feleségének számlálhatatlan unokatestvére s egyéb rokona él ott. Mivel éppen náluk vendégeskedtek Aliiéra szülei, eltökélte, hogy majd a vacsoránál megmutatja nekik a képet, hátha ők tudják a magyarázatot. Így is történt. A zsebéből előhúzta a borítékot, s a felesége elé tartotta. — Nézd, drágám, ezt találtam a reggeli postámban ... Aliiéra elsápadt. Ajka megremegett, szemét elön- tötték a könnyek, s közben könyörgő pillantást vetett apjára. A herceg, aki éppen halat evett, hirtelen fuldokolni kezdett. A hercegnőnek, aki éppen Callasról és az opera előző esti előadásáról szóló megfellebbezhetetlen véleményét közölte, megállt a villája a levegőben. S ... ebben a zavart pillanatban vette észre, hogy anyósának orra bizonyos hasonlóságot árul el a fotón látható lány orrával, noha közel sem olyan groteszk. Akaratlanul is a feleségére pillantott ekkor, de nem: Aliiéra imádni való vonásain nem volt semmi torz, semmi aránytalan. — S... megfogta a kezét, s megkérdezte: — Mi történt? — Majdnem megfúllad- tam, az történt — mondta a herceg jelentőségteljesen. — A hallal sosem lehet eléggé vigyázni. — A te helyzetedben igazán felül emelkedhetnél az ilyesmin — szólt a hercegnő feddőn a férjéhez, és S... nem tudta, hogy mire érti ezt, a fotóra, vagy a halevés kellemetlenségeire. — Mert azt észre kellett vennie, hogy felesége éppúgy mint apósa és anyósa tüntetőén nem néznek az asztalon heverő fényképre. S Aliiéra olyan ideges volt, amilyennek még sosem látta: ledobta a szalvettáját s úgy tett, mintha el akarna menni az asztaltól. — Nem is értem, hogy ez a nevetséges fénykép ... A „nevetséges” szónál Aliiéra csodaszép arca elkomorult. Amikor a férje át akarta ölelni, a fiatalasz- szony felugrott és kirohant. — Természetes, hogy a te helyzetedben vannak ellenségeid, fiam — fordult S .. .-hez a herceg. — Ti ketten boldogok vagytok, egyedül ez számít — tette hozzá a hercegnő. S ... nem is igen hederített rájuk, kiment, hogy megkeresse a feleségét. Am szobája ajtaját zárva találta és belülről zokogást hallott. Valahányszor kopogott, a zokogás mindig erősebb, mindig szívszaggatóbb lett. Miután sokáig hiába könyör- gött Alfierának, hogy nyissa ki, visszavonult a saját dolgozószobájába. Egészen megfeledkezett a fényképről, azon töprengett, mi hozhatta Alfierát ilyen állapotba, s egyre erősebb nyugtalanság fogta el. Talán negyedórát üldögélhetett így, amikor a titkára bejelentette, hogy Baretta úr keresi telefonon. — Mondja neki, hogy nem vagyok itt. — Azt mondja, valami fontos dologról van szó, egy fényképpel kapcsolatban. — Kapcsolja! A vonal másik végén Baretta hangja kedélyes és előzékeny volt, de S... tapasztalt füle hamarosan észrevett benne valamiféle gúnyos árnyalatot. — Mit parancsol? — Megkapta a fényképet, kedves barátom? — Milyen fényképet? — Az ördögbe is, hát a feleségéét! A fél világot mozgósítanom kellett, hogy megszerezzem. A család nagyon elővigyázatos volt, nem engedték meg, hogy lányukat az operáció előtt bárki lefényképezze. Az a kép, amit elküldtem, a palermói zárdában készült, csoportkép, s én nagyíttat- tam ki... Az ifjú hölgy orrát később, 16 éves korában egy milánói specialista megoperálta. Most már látja ugye, hogy nem csupán az én Van Gogh-om hamisítvány: a maga kollek- riójának mesterműve is az. Ott a kezében a bizonyíték. Elfojtott nevetés hangzott, majd kattanás ... _ S .:. sokáig mozdulatlanul ült az íróasztala mögött. Ügy, tehát egy elszegényedett szicíliai herceg rászedte, becsapta, s ő, akinek oly közismerten biztos volt a szeme, éveken át egy hamisítványt vett körül áhíta- tos csodálatával. S Aliiéra! Az egyetlen ember, akiben feltétlenül megbízott, akihez mindig, minden pillanatban hűséges volt, részese lett az ellene szőtt ösz- szeesküvésnek, elrejtette valódi arcát és soha, legbizalmasabb pillanataikban sem próbálta megtörni a hazugság csendjét, bevallani _ neki az igazságot. Meg- alázottnak és kifosztottnak érezte magát, s idejébe telt amíg erőt gyűjtött, hogy valamiféle döntésre juthasson. Amikor felnézett, Aliiéra állt előtte. — Miért nem említetted soha? — A szüleim .:: Maga is meglepődött, milyen élesen, szinte hisztérikusan csengett a hangja, amikor válaszolt: — A szüleid becstelen emberek. A fiatalasszony sírni kezdett, arcát tenyerébe rejtette. S ... tudta, hogy most megértőnek és nagylelkűnek kellene mutatkoznia. Alfierának bizonyára megbocsátott volna. De ez a zokogó lány már nem Aliiéra volt, hanem egy hamisító műve, egy idegen, akinek arcára kényszerűen odaképzelte a torz vonásokat. A nő is észrevette, milyen különös tekintettel méregeti, s megszólalt: — Ne nézz így rám. í í — Nyugodj meg. Megkell értened, hogy ilyen körülmények között... S.. ,-nek nagy erőfeszítésébe került, hogy kimondják a válást. Az általa felhozott válóok megdöbbentette a bíróságot, s végül csupán a felesége családjával kötött titkos megegyezés (az összeget nem tették közzé) eredményeképpen érte el célját. Azóta minden figyelmét kizárólag gyűjteményének szenteli, mely szüntelenül hiteles remekművekkel gyarapodik. A közelmúltban vette meg egy árverésen Raffael Kék madonná-ját. — Romain Gary orosz származású francia író 1914- bén született Moszkvában. A második vilásháborúban a saulleistak oldalán harcolt pilótaként. Később diplomáciai szolgálatba lépett. Lady L. című regénye, valamint kisebb írásai a Nagyvilág című folyóiratban magyarul is megjelentek.
