Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-29 / 202. szám

1368. augusztus 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Tárgyalás után — négyszemközt a bíróval Fordult a kocka. Az előbb még a pulpituson bírói mi­nőségben ő tette fel a kér­déseket a vádlottnak, a ta­nuknak. 6 adott engedélyt a vád és a védelem képvi­selőinek szólásra. Most ké­nyelmes fotelben ülve az Újságíró vezeti a „kihallga­tást” s a kérdésekre dr. Mile Imre, a megyei bíróság ta- nácsvezető bírója válaszok A téma érdekes. Életút, bí­rói gyakorlat, az ember ta­pasztalata, Az első kérdés mint lenni szokott: hol kezdte? — Tulajdonképpen nem bírónak készültem. Fizikus akartam lenni. A műszaki, a villamossági dolgok érde­keltek. Ma már csak hobby- bo! foglalkozom velük. Mo­delleket készítek. Hogyan lettem bíró? Véletlenül. — Érettségi után a műszaki egyetemre jelentkeztem ég furcsa mód közölték velem, hogy felvettek a jogi egye­temre. Hát így. Törvény Több mint tíz éve van Szolnokon. Ez idő alatt mint a büntetőtanács elnöke so­kat vizsgálta, mérlegelte az emberi cselekedeteket, dön­tött a törvény nevében, a társadalom védelme érdeké­ben. Felelősségteljes feladat, amely sok körültekintést, megfontoltságot, emberisme­retet igényel. Nehéz, izgal­mas munka. — Azért izgalmas, mert nehéz. Olykor csak vádlott van és közvetett bizonyíték. Nehéz ilyen esetben az ob­jektív igazságot kideríteni. Ez adja az izgalmat. Min­den emberi magatartásnak van oka, indoka. Ezt, továb­bá a szándék kialakulását, módját kell „kiásni’.’, feltár­ni. bizonyítékokkal is meg­erősíteni. — Gyakori, hogy a vád­lott nehezíti a bíró munká­ját, tagad? — A bíróság ezen nem le­pődik meg. Törvényeinkből fakad, hogy a vádlott véde­kezhet, egészen a tagadásig. Bár a hallgatóság olykor nem tűri megjegyzés nélkül ezt. Pedig természetes. Az viszont már nem, amikor a vádlott beismerés vagy meg­bánás helyett támad, máso­kat rágalmaz. Az ilyen ma­gatartás élesen szemben ta­lálja magát a társadalmi ér­tékítélettel. Kétség ? Milyen érzés kimondani a halált? — A válasz előtt hadd mondjam el, hogy a törvény szelleméből kiindulva, szem előtt tartva a társadalom érdekeit, annak védelmét, vizsgálva az elkövetés okát, az enyhítő es súlyosbító kö­rülményeket. ítélek. Hozzá­teszem: mindennek igazod­nia kell a büntetés céljá­hoz, azaz a büntetés védje a társadalmat, neveljen és tartsa vissza a tár­sadalom tagjait a ha­sonló bűncselekmények el­követésétől. Ezek után a válasz: ha a bűnös alkal­matlan arra, hogy őt a tár­sadalom visszafogadja, min­den esetben úgy éreztem, kötelességem kimondani a halált. Miért ? — Miért követnek el em­berek bűncselekményeket? Bírói pályafutása alatt mi­lyen tanulságokat szúrt le az életellenes cselekményekből? — Nehéz erre summázva válaszolni. Tény, hogy az embert környezetéből kira­gadva nem lehet vizsgálni. Vagyis az okok között első­ként is a környezetet em­lítem. A rossz társaság, a mértéktelen italozás az al­kalom, az önértékelési de­formáció a főbb okok. A megtörtént esetek kapcsán mondhatom, hogy legtöbb­ször lényegtelen sérelmek indítanak el olyan esemény­sort, amelynek a vége a ga­rázdaság, a testi sértés és esetenként sajnoß a halál. Előfordulnak a családon be­Nyugat-Berlinben. Charlot- tenburgban igen nagy siker­rel zárult a mai magyar grafika és kisplasztika kiál­lítása. A reprezentatív tárlaton harminchárom magyar alko­tó művész vett részt, csak­nem 130 grafikai anyaggal és kisplasztikával A kiállításon — amelyen a mai magyar grafika és kisplasztika élvonalához tar­tozó alkotók szerepeltek: Kondor Béla, Würtz Ádám, Csohány Kálmán. Somogyi József stb. — a szolnoki művésztelep tagja, Gácsi lul elkövetett bűncselekmé­nyek is. Veszélyesek ezek, mert míg a családi otthonok falain kívül a cselekmények könnyebben leleplezhetek, az emberek látják mi tör­ténik és alkalmanként köz­be tudnak lépni. Ami vi­szont otthon történik, az a társadalom szeme előtt rejt­ve marad és a szabadon ki­bontakozható gyűlölet útját nem állhatja senkii Humánum — Gyakran találkozhatunk a bírói indokláskor azzal a kifejezéssel, hogy visszaeső. Nem a túlzott humánum, az erélytelen ítélet ennek az oka? — Nem. Ugyanazok mint az egyszeri, vagy az első al­kalommal elkövetett bűn- cselekményeknél. Nem erély­telenek az ítéletek. Igyek­szünk mindig a társadalmi veszélyességének megfelelően büntetni a cselekményt, il­letve elkövetőjét. Hogy mégis előfordul: a másodfokú bíró­ság súlyosabb büntetést szab ki, annak oka. hogy a má­sodfok az országos gyakor­lat szerint ítél. amelyet a Legfelsőbb Bíróság alakít ki. A „kihallgatást” befejez­tek. Íróasztalára iratok, iratkötelegek kerülnek. Ké­szül a következő tárgyalás­ra. Alaposan, körültekintően, mint az igazságügyi szolgá­latban eltöltött tizenkét év alatt mindannyiszor. Jó bí­rónak ismerik. Vezetői nem egy alkalommal dicsérték meg. S hogy stílszerűek le­gyünk: jogerősen. Mihály grafikus művész négy munkájával vett részt. A kiállítás katalógusának előszavában a rendezők a szolnoki grafikus munkássá­gát is méltatják és a kiemelt művek között közük Gácsi Köszörűs című rézkarcát. A nyugat-berlini kiállítást megelőzően a magyar grafi­ka legjobbjai közé tartozó szolnoki művész a Banská Bystrica-i nemzetközi fa­metszet kiállításon hat met­szettel szerepelt szép siker­rel. A nemzetközi zsűri ok­levéllel tüntette ki munkáit. Majnár József Gácsi Mihály munkái külföldön líj házak Szolnokon A Ságvári körút északi csomópontján a Várkonyi István téren az állami épí­tőipari vállalat Szakai] And­rás szocialista építésvezető­sége hozzá kezdett a város első „felhőkarcolója” építé­séhez. Jelenleg az alapok ásását végzik. A rajzról vi­szont szemügyre vehetjük, milyen lesz a város új, ha­talmas épülete. A 111 lakásos, 18 emelete* csúszózsaluzással épülő to­ronyházban két-háromszobá* gázfűtéses lakások lesznek. Két személy és egy teherlifi áll majd a lakók rendelke­zésére. A 60 méter magas épület 7 méter 80 centiméter mélységű vasbeton-lepény alapon áll majd. Az épület tervét a miskolci tervező- iroda készítette. A mintegy 20 millió forintos beruházás­sal épülő lakóház előrelátha­tólag 1969 végére, Illetve 1970 elejére készül el. Csu­pán érdekességként említjük meg: A mellette álló, je­lenleg 3 emeletes Ságvári körúti házak törpéknek tűn­nek a környéken, mivel azok magassága mindössze 15 méter. A szülésenőképzó intézettel szemben épül Szolnokon a Magyar Államvasutak 74 la­kásos báza. Ugyanilyen épület magasodik Budapesten az Ullőlő ütőn. A 10 emeletes lakóház hagyományos, monolit vasbeton vázas épület. A 11 millió forintos költséggel épülő házat, melyben szintén két-három szobás lakások lesznek — ugyancsak gáz­fűtéssel — Varró Sándor építésvezetősége készíti. Az épület átadása 1969. Ili, ne­gyedévében lesz. — A kapott értesülés szerint ezt az épületet mezőtúri vörös tégla burkolattal látják majd el. Előnyben részesítik MILYEN KORT az egyedülálló szülő ÉRNEK MEG A FÁK? gyermekét Tudnivalók as óvodai felvételekről Doktor Mile Imre fiatal ember. Még nincs negyven éves, de szavai mély emberi bölcsességről, nagy tapasz­talatról árulkodnak. Végig hallgatva néhány tárgyalását, ítéletét, állítom mindig úgy építi fel a kérdéseket, az indokokat, hogy azok min­denkit meggyőznek, eloszlat­ják az érveket és ellenérve­ket. Vallja, hogy ha kétség marad, nincs bűnösség. Tár­gyalásai során mindig ab­ból indul ki, hogy a bíró kötelessége a bűnösség, de az ártatlanság megállapítá­sa is. , — És ha a bíró téved? — Nem tudom milyen ér­zés. Minden Ítéletet meg­győződésből, a bizonyítási eljárás során vizsgált va­lamennyi körülmény figye­lembevételével hirdettem ki. Az előfordulhat, hogy nem a valódi tények kerülnek a bíró elé. Hamis vallomások, megváltoztatott nyomok meg- tévesztőek. Ez azonban nem azonos a hívéi tévedéssel. Halál 1 A dr. Mile Imre vezette büntetőtanács elé elsősorban a főbenjáró bűncselekménye­ket elkövető személvek ke­rülnek. Előfordulhat, mint ahogyan elő is fordult, hogy a verdiktum a legsúlyosabb. A kereskedelmi- és vendéglátóipari iskolák fejleszté­séről A felsőfokú kereskedelmi és vendéglátóipari szakisko­lában szerdán a szakmai oktatás színvonalának és módszereinek javítása érde­kében igazgatói értekezletet tartott az ország több mint 70 kereskedelmi és vendég­látóipari szakközépiskolájá­nak, illetve szakmunkáskép­ző iskolájának vezetője. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozták, hogy az új gazdasági mechanizmusban lényegesen megnövekedtek a kereskedelmi szakemberkép­zés követelményei. Fontos feladat, hogy az oktatás módszereinek javításával a tanulók bőségesebb ismeret- anyagot kapjanak a konkrét piaci viszonyokról. hiszen gyorsan kell majd reagál- niok a piaci jelenségek vál­tozásaira. érzékelniük kell a kockázat vállalásának szük­ségességét és reális mértékét. Ezért lényegesen változtat­tak a tananyagon, a szak­mai nevelési terveken. Töb­bek között a szakközépis- ko'ákhan iii lantársv a ke­reskedelem gazdaságtana és a kereskedelem technikája. Fokozottabb gondot fordíta­nak az idegen nyélvek ok­tatására is. Az idén előreláthatólag több mint hetvenezer új óvodást tudnak felvenni a rendelkezésre álló intézmé­nyekbe. Velük együtt az óvo­dába járók száma megköze­líti a 200 ezret, azaz több mint a felét az óvodás korú népességnek. A felvételekkel kapcsolatos tudnivalókról a következő tájékoztatást ad­ták a Művelődésügyi Minisz­tériumban : Az óvodai felvételre — az előző évekhez hasonlóan — most is szeptember t. és 7. között lehet jelentkezni. A szeptemberi felvételtől né­hány rendkívüli esetben el­tekintenek. Ilyen például, amikor az anya évközben áll munkába, a család lakó­helyet változtat, vagy a csa­ládi körül mén vekben olyan előre nem látott változás áll ■ be. amelv a gyermek évközi felvételét indokolia. A rend- í tartás előírása szerint, ha több a jelentkező mint az óvodai hely. az igények el­bírálására felvételi bizottsá­got kell létrehozni. Az elbírálásnál előnyben részesítik az egyedülálló szülők gyermekét. Ugyancsak a felvétel mellett szóló nyo­mós érv, ha mindkét szülő dolgozik, s nincs olyan fel­nőtt családtag, aki a gye­reket elláthatná. Mérlegel­nek természetesen egyéb szo­ciális indokokat Is. A tanácsi óvodából hely­hiány miatt elutasított gye­rekeket köteles átvenni a közelben levő üzemi óvoda, ha ott betöltetlen helyek vannak. A óvodai „tanév” szeptember 16-án kezdődik. A nyitvatartási idő az óvodákban napi öt óra: nap­közi otthonos óvodákban — a szülők igényeitől függően _ napi 9—12 óra. szom­baton hét-kilenc óra. A gyümölcsfák között a legmagasabb kort a diófa éri el. Gyakran előfordul, hogy 800 éves diófákról ad­nak hírt, de az Alpokban találhatók olyan példányok is, amelyek túlhaladják ezt az időt. A dió után a körte­fa korát számítják a leg­magasabbnak a gyümölcsfák világában; Németalföldön 180 éves körtefákat tartot­tak számon. A természet ritkaságszám­ba menő „produktumai” kö­zött említik a bükkfát, — amelyek között nem egy éri el a 900 évet. nyírfából 570 éves példányt is ismernek, a mezei juhar 500 évet elér. A fenyőfa Európában a 3— 400 évet megéri, szilből 350 éves fákat tartanak nyilván. A rózsa egyes helyeken 400 évig is életképes és kivéte­les esetekben a borostyán is eléri ezt a ritka kort. A Várhegy déli leitöjén meglepő látványt nvújt ege • hatalmas japán akác. Korát 300 évre becsülik, ez a legis­mertebb példány hazánkban. Budapesten először 1789- ben ültettek fákat utcán. A Roosevelt téren a kellemes illatú akácfák 179 éve bon­togatják szirmaikat. A Mar­gitszigeten, Arany János kedves pihenőhelyén a híres­nevezetes tölgyek 28—30 méter magasra nőve állnak több mint 200 éve. Tizenegy ilyen tölgy található itt és köztük nem egy törzs át­mérője megközelíti a 350 centimétert. Földrészünkön 1000 éves életkorukkal a hars és a platán a ..rangidős” a fák között, a leghosszabb ideig ezek élnek. Budapesten a legismertebb platánok a Városligetben vannak. — A margitszigeti platánok kö­zött a legszebb formájú a szabadtéri színpad közelé­ben áll. 130 éves és hatal­mas koronájával a legszebb néldánynak tartják ország­szerte.

Next

/
Thumbnails
Contents