Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-29 / 202. szám

é SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. augusztus 29. A l/ÖZUTAK A Kalózai Száguldás kétkeréken — Három pohár sör 1000 forint — A rossz motorosból legyen jó gyalogos A norvégjai Lillehammer- ben van a világ egyetlen olyan múzeuma, amelynek kiállítási tárgyai egytől egyig hamisítványok. Vannak ott hamis postabélyegek, hamis pénzek, nagy festők műved­nek hamisítványai. ☆ Két amerikai repülőmér- tiök — P. Girade és F. Landgraf — 3 361 388 szám alatt szabadalmat kaptott a személyautók csomagtartóid­ban elhelyezhető könnyű, összerakható repülőgépre. A ^ feltalálók a miniatűr gépet mentőeszköznek szánják. A gép óránként körülbelül , í20 kilométeres sebességgel • halad. Repülési távolsága ( 75—150 kilométer. A repü­lőgépnek legfeljebb 30 méte­res kifutóra van szüksége. Az ; egész gép súlya körülbelül 80 kilogramm. Hosszú évek után irtó-had­■ iáratot indítottak Rómában a kultúra közkincseit fenyegető j gyomok ellen. Elsőnek a Co­losseum épületét szabadítják meg a burjánzó gaztól egy * újfajta gyomirtóval, majd Caesar palotájának romjai í kerülnek sorra a Palatínus hegyen és a munkák kiter- I jednek az örök Város külső ■ kerületeire. A Colosseumra sűrűn tele­pedett gyomnövények, köz­tük kétméteres fanagyságú élősdiek, néhány héten belül elhalnak. Az elszaporodott növényzet, amely ellenállha- i tatlan erővel hatol be min­denhová, már a Colosseum alapjait is megtámadta. A ré­gészek feszült érdeklődéssel várják, hogy hosszú idő után első ízben láthassák teljes egészében a monumentális épületet. Rég feledésbe me­rült részletek és szépségek szabadulnak ki a fojtogató ' indák alól. Az alagsori folyo­sókat például, amelyeken 1900 évvel ezelőtt beengedték a vadállatokat és a velük megküzdő gladiátorokat a porondra, a ma élő archeoló­gusok még nem is láthatták. * ~Á cápák nem is olyan ször­nyűek, mint ahogyan hiszik. Ezt a nézetét fejtette ki dr. Dario Gitárt, a Kubai Tudo­mányos Akadémia oceonoló- piai intézetének igazgatója. Dr. Gitárt már évek óta ta­nulmányozza ezeket a tenge­ri ragadozókat és azt állít­ja, hogy a tengerben már többször találkozott cápák­kal és ezt a randevút mind- ezideig épségben megúszta. Azok az emberek, akik für­dés közben cápát látnak, mindig pánikszerűen elmene­külnek. Ám éppen ezzel hív­ják fel magukra a cápák fi­gyelmét és ingerük őket tá­madásra. Dr. Gitárt szerint a cápákat vonza továbbá azoknak az arany vagy pla­tinaékszereknek a csillogása is. amelyeket egyes fürdőzö hölgyek a vízben is viselnek. $ Sandomierz városka egyik érdekes látnivalója a Visz- tula-múzeum, amely a Visz- tula-hajózás történetét és a fejlődését, valamint a Visz- tuia-vidék növény- és állat­világát mutatja be. A múze­um egy másik termében a Visztulái halászat emlékét és a Visztulái hidak és kompok kicsinyített mását láthatja az érdeklődő. A SZOLNOKI CUKORGYÁR segéd­munkásokat vesz fel az őszi kampányra. Kereseti lehetőség: 1600 —2600 Ft, Felvétel aug. 29-től. Munkásszállást, kedvezményes étkezte­tést, utazást biztosítunk, Lapjainkból egyetlen nap sem hiányzik a „fekete kró­nika”, a történt közlekedési balesetek felsorolása. S ha nem is végződnek ezek mindannyiszor halállal, sok nyomorék, testi és szellemi fo­gyatékos felnőtt és gyermek őrzi „örök emlékként” a bal­esetet. A megyei bíróságon egy- egy tárgyalási napon 5—6 ügyet is napirendre tűznek^ hogy a törvény szigorával büntessék a vétkeseket. Egy bíró ha minden nap tárgyal­na sem lenne képes vala­mennyi ügy végére pontot tenni, mert sajnos, az idén átlagosan havonta mintegy ötven baleset történik me­gyénk közutain. S legtöbbet a motorkerékpárosok okoz­zák. Közülük kerülnek ki a közutak kalózai, itt is, ott is feltűnnek. pusztítanak, „ölnek”. Pedig erre a jo­gosítvány sem jogosít. Az idén csaknem száz al­kalommal volt motorkerék­páros a cselekmény okozója. Ez duplája a múlt évi­nek. Ügy látszik, az idén méginkább virtuskodnak, sza­bálytalankodnak, jogot for­málnak maguknak az indo­kolatlan előzéshez, a gyors­hajtáshoz. sőt a járdán való Mihály Dénes 15 éve, 1954. augusztus 29-én halt meg az egyik legeredetibb magyar tech­nikai tehetség, Mihály Dé­nes mérnök, a hangosfilm és a távolbalátás kialakí­tásának eredményes úttö­rője. Éppen 25. születés­napján, a Tanácsköztársa­ság idején, a Budapesti Telefongyár laboratóriumá­ban, Telehor-nak elneve­zett készülékével egysze­rűbb rajzok, betűk körvo­nalait vezetéken sikeresen továbbította többkilométe­res távolságba. 1923-ban kiadott könyvében fejtette ki a távolbalátás szinte határtalan lehetőségeit. Tökéletesített Telekorját 1928-ban, a berlini rádió- kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Egyéb találmányai között talál­hatjuk a magnetofon előd­jét, a filmfonográfnak el­nevezett hangrögzítőt és a mágnesfilmet is. — GÉPESÍTETT cukorré­pa betakarítás. Az újszászi Szabadság Tsz-ben tegnap kezdődött meg a cukorrépa szedése. Nem sok embert köt le ez a munka, mert ré­pakiemelő sorral dolgoznak, s így a gépkezelők és a száll! tó-járművekkel dolgo­zók megoldják a feladatot. Holdanként 170 mázsa kö­rüli termesre számítanak. — A NŐK foglalkoztatá­sa érdekében jövőre jelentő­sen növeli kertészetét a pusztamonostori Búzakalász Tsz, s már az idén megkez­dik a 30 holdas meggyes te­lepítését. — A VÖRÖSKERESZT III. kongresszusa előkészíté­se érdekében szeptember elején kétnapos titkári tan- folyamot tart a megyei el­nökség. A legfontosabb szer­vezési és tartalmi célkitűzé­seket ismertetik a titkárok­kal. — TISZAROFFON szüre­telnek. Az Aranykalász Tsz- ben tegnap harmincán szed­ték a szőlőt. Holdanként 25—26 mázsa termést vár­nak. közlekedésihez is. „Azért mo­tor. hogy gyorsabban célhoz érien az ember” — jelszóval száguldanak lakott területen kívül és azon belül egyaránt. Néha még az egyenes úton is össizeütköznek, vagy há­tulról beleszaladnak más jár­művekbe. Az utóbbihoz ha­sonló cselekményért ítélte el a szolnoki járásbíróság a napokban Greskó Istvánt. Fi­gyelmetlen volt és Jászjákó- halmán az előtte haladó mo­torkerékpárosnak ütközött. A mögötte ülő felesége súlyos sérülést szenvedett. Nemcsak a gyorshajtás, a figyelmetlenség írható a mo­torkerékpárosok rovására. Gyakori közöttük az ittas ve­zető. Ha ez szóba kerül, til­takoznak ellene, mondván: egy-két pohár sör vagy fröccs, nem árthat meg. Té­vednek. Orvosilag kimuta­tott, hogy már egy pohár Sörtől is tompul az észlelési készség, lassúbb lesz a ref­lex. bátrabbá, vakmerőbbé válik az illető. Az utóbbi időben éppen ezért szigorúbban büntetik az ittas vezetőket. Kása Fe­renc kisújszállási lakos ezer forintot fizetett 3 pohár sö­rért. Szarka Istvánnak 700 forintja bánja, mert meg­várható időjárás: Időnként megnövekvő felhőzet, több­felé zápor, zivatar. Éjszaka gyenge, napközben mérsé­kelt szél. Reggel helyenként párásság, köd. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 23—27 fok között. — A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI Bercsényi Miklós gim­názium és az fmsz közös KISZ néptánc csoportja a Művelődésügyi Minisztérium dicsérő oklevelét kapta. A csoport az Alföldi Néptánc Fesztiválon első díjat nyert, s eredményesen szerepelt a II. Országos KISZ és FMSZ Néptánc Fesztiválon is. — TANFOLYAM a mun­kaügyi döntőbizottságok tag­jai részére. A Magyar Jo­gász Szövetség megyei cso­portjának szervezésében ok­tóbertől a következő év má­jusáig tanfolyam lesz Szol­nokon a munkaügyi döntő- bizottsági tagok továbbkép­zésére. Havonta egy alka­lommal 2 órás előadást tar­tanak, melyet konzultáció követ. — A TÓSZEGI Gépjavító Állomás szakipari üzemré­sze, amely a megye termelő- szövetkezeteiben, állami gaz­daságaiban végez szolgálta­tást, 100 százalékra teljesí­tette fél évi tervét. — Az eredmény tervet pedig — elsősorban a rezsi és szállí­tási költségek csökkentésé­vel — 120 százalékra teljesí­tette. — LAKÄSTÜZ Szolnokon. Kedd este ifj. Fehér József Gyár utca 2. szám alatti la­kásához hívták a szolnoki tűzoltókat, ahol — valószí­nűleg gyújtogatásból — la­kástűz keletkezett. A korai jelzésnek, illetve a tűzoltók munkájának köszönhető, hogy csupán 500 forintnyi anyagi kár keletkezett. Az ügyben a rendőrség vizsgá­latot folytat. ivott két pohár sört. Ennyire büntette őket ittas vezetésért a szolnoki járásbíróság. Bé­kési Sándor tiszaföldvári la­kosnak 1500 forintjába ke­rült néhány pohár ital. Sán­dor Mihály tiszatenyői la­kos is két pohár sört ivott mielőtt motorkerékpárra ült. Hogy a iövőben kevesebb jus­son sörre, ötszáz forintra büntették. Sorolhatnánk tovább a példákat. Hasábokon át ír­hatnánk a neveket. Nagyon sok van. Igaz motoros is. Az idén megyénkben mintegy 3500 motorkerékpárral több közlekedik mint tavaly. De ebből nem következhet tör­vényszerűen. hogy többen szabálytalankodjanak, igva- nak vezetés közben és külö­nösen nem a balesetek sza­porodása. Ügy látszik, azon­ban a felismerésre, a belátás­ra való nevelés, sőt a jelen­tős pénzbüntetés sem hasz­nál. Keményebb eszkö­zökre van tehát szükség. Zárják ki végleg vagy hosszú időre a közúti forga­lomból az ittas vezetőket. A balesetet okozóknak pedig adianak lehetőséget a gon­dolkodásra. súlyosabb eset­ben börtönben, envhéhb eset­ben a gyalogosok között. f — A NÉPLAPBAN au­gusztus 23-án megjelent „Hol tartunk a földtörvény végrehaj tásávai V” című cik­ket kiegészítjük: Az illeték- rendelet — 11/1966. P. M. 19. § (6) bek. — a termelő- szövetkezetekben lévő ingat­lanok öröklése esetén örök­lési illetékmentességet álla­pít meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a köz­jegyzői eljárásban a meg­állapított érték után 2 szá­zalékos eljárási illetéket nem kell leróni. — A HÁZTÁJI és egyéni gazdaságokban levő kocák toiyamaios tenyésztésben tar­tásának és a mielőbbi vem- hesítesek elősegítése érdeké­ben az állatíorgalmi válla­latok már most megindítot­ták az 1969. első félévi át­adásra szóló süldőneveiesi szerződéskötéseket. A tó­vá bbtartásra és hizlalásra alkalmas, 30—50 kilogramm súlyú süldők átvételi ára: 1969. első negyedévében ki­lónként 23 forint, 1969. má­sodik negyedévében pedig kilónként 25 forint. A meg­levő vemhes koca várható szaporulatára is köthető szerződés. — AZ ORSZÁGOS Vető­magtermeltető és Ellátó Vállalat az őszi vetésekhez elegendő mennyiségű vető­magot bocsát a mezőgazda- sági üzemek rendelkezésére. A vetőmagot 28 telepen ké­szítik elő és fámzárolva hoz­zák forgalomba. összesen 450 vagonnyi rozsra érkezett be igény; ebből 250 vagon­nyi már. a termelőknél van. A gazdaságok búzából 3500 vagont rendeltek, s a tele­pekről 1500 vagonos tételt már el is szállítottak. Az őszi árpából csaknem teljes egészében leszállították az igényelt mennyiséget; a 800 —900 vagonos megrendelés­ből hétszáz vagont vettek át eddig a termelőüzemek meg­bízottai. Az őszi takarmány­keverékekből is minden igényt kielégít a vállalat. Augusztus 29., csütörtök. Emészt napja. A Nap kél; 4.58, nyugszik: 18.31 órakor: A Hold kél: 11.35, nyugszik: 20.42 órakor. — I------ 1 M OZI Szolnok: Vörös Csillag: A hol­tak visszajárnak, Kert: Egy ne­héz nap éjszakája, Tisza: Egy nehéz nap éjszakája, Vegyimű­vek: Hét katona* meg egy lány. Jászberény: Lehel: Elátkozott hegyek farkasa. Kert: Edgar es Krisztina. — Kisújszállás: Ady: Amerikai feleség. Kunhegyes: Szabadság: Csapda. Kunszent­márton: Körös: A tökéletes úri­ember. Mezőtúr: Dózsa: Kétsze­mélyes ketrec, — Szabóság: A magányos villa titka. Tiszafü­red: Tisza: A szűz jegyében. — Törökszentmiklós: Dózsa: Mit kezdjek a milliómmal? Túrke- ve: Vörös Csillag: Granada Ad-t dió. SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Van mun­ka erő vándorlás? — Pár perc jazz — A mesés valóság — Va­lós mesélői... Pálréti Ágoston riportja. — Sport. — Bili Haly együttese játszik. — A Magyar Hirdető műsora. KOSSUTH RADIO 8,16: Norma. Részletek Bellin! operájából. 9,00: A Gyermekrá­dió Közlekedési Vetélkedője. IV. rész. 9,20: Pompadour. Részle­tek Fali—Harsányi operettjéből. 10,10: Zenés műsor üdülőknek. 12,15: Népdalcsokor. — 13,00: A világgazdaság hírei. 13,05: Zene­kari muzsika. 14,02: A Rádió jogi műsora. 14,17: A zongorá­nál: Kőrössy János (ism.) — 15.15: A Magyar Rádió énekkari híradója. — 15.45: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 16,15: Bartók Béla saját művei­ből zongorázik. 16,38: Más mu­zsika kell. Részlet Hidas Antal regényéből. III. rész. 17,05: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 17,15: Hófehérke és a hét törpe ess részletek Churchill filmzené* — AZ IREGSZEMCSEI fajtakísérleti állomáson 18 őszi búza — köztük három szovjet és egy olasz fajta — kisparcellás összehasonlító kísérletében az új magyar bűzafajták bírták legjobban az idei nagy szárazságot: a legjobb termést a szegedi 423/3-as adta, amelynek egy holdra átszámított hozama elérte a 27 mázsát, s ettől nem sokkal maradt el a 26,6 mázsás átlaggal jeles­kedő Kompolti 2-es. A sze­gedi Tar búza 26,2 mázsás átlaggal fizetett. A külföl­diek közül a Bezosztája 1/B 24,4, a Rannaja 12-es 24,1 mázsát adott holdanként. — HELYESBÍTÉS. — La­punk tegnapi számában meg­jelent önállóbban és ered­ményesebben c. tudósítás egy mondata pontatlan. A szövegrész helyesen: A vb előzetesen hozzájárult ahhoz, hogy Kiss László elvtárs ké­résének megfelelően osztály- vezetői beosztásából a mű­velődési osztály vezetője fel­mentse. (Felmentése után történik majd intézkedés ki­nevezéséről, a szolnoki vegy­ipari szakközépiskola kollé­giumának igazgatója lesz.) jéből. 17,25: Műsormorzsák. Ka- Udásza: A felhőhirnök. — 17.40: Operabarátoknak. 18,20: Három­szor három. 19,30: László Annié nótákat énekel. 19,45-től 19,50-ig: Ma 50 éve történt... A nemzet­köziség szép példája. Szokolal Katalin Írása. 21,18: Történész­szemmel Lengyelországban. — Gdansk—Dancka. 21,39: Könnyű­zene. 22,20: Németh Marika éa Simándy József operettdalokat énekel. 22,40: Az arany szerepe a világban. 23.00: Tánczene, 23,38: A Román Kultúra Hete.— 0,10 Hangszerszólók. PETŐFI RADIO 10.00: Szegény jó Billy. Rádió» játék. 10,41: Börtöndalok Joshua White amerikai népdalénekes műsorából. 1. rész (ism.) n.oi: Barokk muzsika. 12,00: Tánc­zene. 12,15: Beethoven: Esz-dúr szonáta. Op. 12. 12,3i: A mak­rancos királylány. Gyermek­opera (ism.) 14,00: Kettőtől — hatig... 18,10: Máthé Jolán nép­dalokat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. — 18,25-töl 18.40-ig: Micsoda ország ez? Gellért End­re Írása. 19,08: Székely Márta táncdalaiból. 19,18: Hangverseny a stúdióban. 20.30: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból: A bosszú. Bűnügyi játék három felvonásban. 22.54: Csárdások. — BUDAPEST: 9,08: Tanévnyitó az Iskolatele» vízióban. 17,58: Hírek. — 18,05: Hirdetőműsor. 18,10: A müvek útja a közönséghez. 18,30: Tele­sport. 18,55: William Saroyan: Gaston (ism.) 19,05: Nők fóru­ma... Egyenlő munkáért — egyenlő bért. 19,45: Esti mese, 20,00: Tv-híradó. 20,20: A mú­mia közbeszól. Magyar film. — 21,45: Nők fóruma (a műsor folytatása). 22,15: Tv-hiradó — 2. kiadás. BECS: 18,30: Rövid hírek. — ®B,353 Sportkaleidoszkóp. 18,55: Jó éj­szakát, gyerekek! 19.00: Mato, az indián (6.) 19,27: Ez biztosan érdekelni fogja! Tanácsok a hét végére. 19,45: Tv-hiradó. 20.15: A főpincér. Tv-játék. — 21.10: Friedrich Holländer elmondja (II.) 22,00: Tv-híradó. r-, 22,103 Éjszakai stúdió. BELGRAD: 18,20: Népi ritmusán. 18,453 Még egy lépés. 19,05: Hangver­seny. 20,35: „Szerelem, minta a villámcsapás”. Tv-dráma. BUKAREST: 19,00: Pioníroknak. — 20.203 Irodalmi adás. =- 22,30: Tv-fo» lyólrat. — MENTŐAUTÓ ütötte el az ittas kerékpárost. Augusz­tus 28-án 12.10 órakor Szol­nokon, a Beloiannisz űt és a Petőfi utca kereszteződé­sénél Aszódi Albin szolnoki lakos, aki kerékpárján ittas állapotban ült, az úttest szé­léről elébe kanyarodott a vele azonos irányban és bel­ső forgalmi sávban haladó Német József által vezetett MA 19—47 forgalmi rend­számú mentőautónak, amely elütötte. Aszódi Albin ellen; aki a baleset következtében könnyebb sérülést szenve­dett, megindult a rendőrségi eljárás. — TISZAFÜREDEN 9.45 órakor Lakatos Sándor tisza­füredi lakos motorkerékpár­ral a Baross úton haladt a község belterülete felé. ami­kor a Hudu István török­szentmiklósi lakos által ve­zetett AD 65—12 forgalmi rendszámú személygépkocsi elébe kanyarodott. A motor- kerékpár nekiütközött az autónak, és Lakatos Sándor nyele napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rend­őrségi eljárás megindult; A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR AZON­NAL FELVESZ központi telephelyére esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, motor­szerelő, asztalos, kőműves szakmunkásokat, — mérő és szabályozó körök üzembehelyezéséhez technikusokat, férfi segédmunkásokat. A KÖZPONTI MUNKAHELYEN 44 ÖRÄS MUNKA­HÉT VAN ÉS MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD! Felveszünk továbbá műszer és technológiai szere­lési munkahelyekre (Oros háza. Szeged környékére, Százhalombatta, Szőny) külszolgá latos munkakörbe csőszerelő, központi fűtésszerelő, hegesztő, villany- szerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat A VIDÉKI MUNKAHELYEN 44 ÖRÄS MUNKAI HÉT VAN ÉS MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD 1 Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: BUDAPEST, XV HL ker„ Gyömrői út 79/83.

Next

/
Thumbnails
Contents