Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
« SZOLNOK M ROTEI NÉPLAP 1903. augusztus 19. BOKROS LÁSZLÓ: Z A G Y V A II I D JANKOVICH FERENC: * KÉT CSÁRDA VAN SZEPESI ATTILA: Augusztus röppen a zab augusztus messzi mezőkön a gyermek játszik a búzavirág-mosolyú aratókkal aki voltam a gyermek homloka mennybolt lába a rét jaj aki voltam most a szívem kő arcom a város játszhatok itt már nem lelem azt aki voltam a lengő zöldtüzű' tájakon át aki villámlott falovacskán lobban az év rőt augusztus vas-szeptember s örök-álmos október nem ahogy rég szánka-november s betlehemes tünde karácsony a felnőtt homloka horgod gyermek-e még vagy már csak az álomi órák . ébresztik szívében o kő folyosóra a kongó messzi szobába suhant kis kölyköt akit ott keresek minden mosolyomban teste a testem mégis homloka mennybolt lába a rét s most arcom a város. KÉPES GÉZA: EZ A FOLD Ez a föld a tied bár nincs rajta egy nadrágszíjnyi hely mit magadénak mondhatsz s nincs egy kunyhó. akár csipetnyi, ahol, ha ég a nyári nap, pár napra meg tudnál pihenni — De itt de itt > a börtönőrök is testvéreid itt vannak barátaid itt vannak ellenségeid Itt ha valamit írsz amilyet csak te írhatsz egész sereg arc felderül egész sereg arc elborul sokan örülnek sokan dühöngnek szeretnek és gyűlölnek Mehetnél máshová hol tárt kapuk s percekig tán tárt karok fogadnak szerezhetnél villát kocsit magadnak kaphatnál pénzt kemény valutát fontot dollárt márkát koronát s tán hónapokon át elszédíthelne a siker Mindezt megkaphatod — Mi kell még? Megyek már. Vár a földem. Ezt örököltem s gyermekeimnek ezt hagyom örökségképpen s a golyóstoliam s egy életen át szétvert írógépem. D ugusztus második leiében egyik napról a másikra megcsappant a fürdőélet. Az időjárás látszó- , lag alig változott. derült nappalok és csillagfényes éjszakák követték egymást. A nap mindössze húsz perccel kelt később, mint a hónap elején, de most már minden reggel párafelhőt talált a Duna felett, melyen csak üggyel- bajjal tudtak áttörni a sugarai. A köd kilenc óra tájban . mindig eloszlott, es délig átforrósodott a föveny mindenütt. Az éjszakai harmat azonban az árterület sűrű füzeseiben és a környező völgyek mélyén már nem száradt fel. Az erdők nyirkos lehelete még a déli verőfény idején is érezhető volt. Hűvösödtek a délutánok, és a fürdés helyett sokan csak szemlélődtek a vízparton. Késő délután, amikor az utolsó fürdőző is partra maszott és sorra csapódtak a kabinajtók. Brüll Ancsa Káli csónakjába szállt. A lány haza készülődött. — de ez soha nem számított végleges célnak. Káli Gyula délutánonként szívesen rohangászott a horgonyzó hajók között, s Brüll Ancsát közben hol partra tette. hol nem. — Ahogy a csónak eltávolodott a strand deszkamólójától, és völgymenetben könnyed nyarga- lásba kezdett, a lány átmászott a középső ülésen ts megcsókolta Káli Gyulát. A kis motoros e közben egyensúlyát vesztette és csaknem felborult. — Szeretlek, arany Gyula ... — mondta hízelkedve, és igyekezett a fiú lábánál véglegesen elhelyezkedni. — Kisanyám, felborítod a csónakot... — Nem baj. majd jön a mentős és kiúszik velem a partra. Megcsókolsz, vagy felborítom a hajódat. — Boszorkány — mondta Káli Gyula, és sietve megcsókolta Brüll Ancsát, aki ezek után nevetgélve visz- szamászott a csónak orrába. — Szomorú hírt kell közölnöm ... — mondta Káli. — Tudom ... Szeretsz ... — Rosszabb . . . Elvesztettelek. Kártyán ... — Nem is tudsz kártyázni. — Azért veszítettelek el. Ott az a nagy indiai hajó. Egy maharadzsa lakik a fedélzetén. Most oda kell költöznöd ... — Hazudsz, az a Tolna. Káli ekkor megpillantotta a folyó közepén imbolygó kompot. Azonnal fordított a kormányon és célbavette a hazatérő parasztokkal, és jószágaikkal telezsúfolt hajót. Szénásszekerek, lovak, tehenek, biciklis postás, egy pótkocsis vontató zsákokkal, kosaras asszonyok, férfiak szorongtak egymás mellett. Olyan volt az egész mint egy úszó falu ... Káli pontosan a „falu” közepének tartott. — Istenem, nekimész a kompnak — sóhajtott a lány. — Megjavultam — közölte Káli — nem adlak a maharadzsának. Inkább elcseréllek egy kisborjúért. — Szörnyeteg! — mondta Brüll Ancsa, és ügyes arcmimikával eljátszotta a gyűlölködő, kétségbeesett asszonyt. Káli gondosan tartotta az eredeti irányt, így a part felé tartó komphajó lassan kiúszott az összeütközési zónából. Amikor elrohantak az „úszó falu” mögött, a kormányos feltartotta a kezét és nevetve integetett Káli Gyulának. Káli visz- szaintett neki, és folytatta rohanását. — A jelek szerint én egy boci vagyok. Buuu... — szólalt meg a lány. — Hohó ... Azt ki kell érdemelni. — Elcseréltél, nem? Ha igen, akkor itt most egy boci üldögél, és mivel Eszteréi! nem látnak el eddig, a' boci rágyújt egy cigarettára. — Hová rohanunk ilyen eszeveszetten? Mindjárt besötétedik — szólalt meg később csendesen a lány. — Elmegyünk innen. Jó? — Hová mehetnénk? — Föl a Dunán ... Talán Budapestre. Dolgozunk majd» és együtt lakunk. A lány megérezte a fiú hangján, hogy ez már nem játék. Elkomorodott. — De arany Gyula .. . Miért kell nekünk innen elmenni? Olyan jó itt minden. — Én majd bajnok leszek és talán gépész. Te BERTHA BULCSU: II f U m m pedig, valami nagyon szép ... — De mi? — Megtanulsz angolul és lefordítod az újságokat. — Fordítónő leszel. De ha nem akarsz velem jönni, megmondhatod ... Lassított a csónak futásán és hideg, kérdő arccal a lányra meredt: — Szeretlek arany Gyula ... Nem örülök ennek a vándorlásnak, de veled megyek ... El sem búcsúztunk ... Szegény Eszter mennyire megdöbben majd. Odamegyek és megcsókollak, jó? — Nem ... Most nem lehet. Ismeretlen kanyarok következtek a folyón. Lámpájuk nem volt. vakon rohantak az ismeretlenbe. Néhol előbukkantak a lefelé tartó hajók helyzetlámpái, aztán sorra azok is elenyésztek. A csillagok már beragyogták az eget. és a Duna két partja lassan kibontakozott a homályból. Egyenesebb szakasz következett a folyón. Akadozni kezdőit a motor. Visszavette a gázt, majd újra ráadta, hogy kitisztulhasson a porlasztó. A motornak ez a manőver semmit sem használt. Fulladozva robbant még néhányat, aztán teljesen leállt. A csónak lendületéből mindössze néhány méterre futotta még. Megállt, lassan keresztbe fordult, és a folyó sodrának engedelmeskedve elindult lefelé. Káli Gyula tehetetlenül gubbasztott a motorja mellett, meg sem kísérelte az elindítását. Talán tíz perc is elmúlt, mire fakó, jellegtelen hangon megszólalt: — Kifogyott a benzin. Brü.l Ancsa igy. k;zett elti kölni örömét. Sóhajtozol! egy ideig, majd óvatosan álkr.mergett az üléseken, és a fiúhoz simult, mint egy macska. — Szeret leik Gyula... — Ülj le angyalkám, mert az isten sem halász ki ebből a vízből. ha belepottyansz. — Jó... De most odaülhetek. ugye? Káli Gyula megcsókolta a lányt, aztán maga is a fenékdeszkára ült. Jobb kézzel a csónakot kormányozta, ballal átölelte a lányt — Ügy szeretem. hogv ilyeneket csinálsz — szólal! meg a lány. — Milyeneket? — Száguldozol a folyom, világgá mész, meg ilyesmi.. Ha nem fogy ki a benzin, isten tudja mi lett volna velünk. Te képes lettél volna Pestre menni... — Ancsa, tudod mi szeretnék lenni ? — Mi? •• — Hajó. — Szegénykém, meghülyülsz... — A révkapitány mesél! nekem egy hajóról, ami a Sandy-fok közelében világítótoronyként szolgál. Lehorgonyozták a zátony végénél, és otthagyták. — Most már döntsd el véglegesen.- hogy mi akarsz lenni? Bajnok, vagy hajó” Egy órája még bajnoknak készültél... — Egyik sem, inkább öröklabda. — Az mi? — Labda, ami elpattan a vörös salakról és örökké repül. Soha többet nem esik le. A játékosok pedig csodálkozva állnak a pályán. Este tíz óra tájban érkéz- tok meg a Brüll féle vendéglő stégje mellé. A keskeny kikötőhídon egy árnyék sóhajtozott: — Gyerekek, ti megőrültetek... Menyus már kétszer elszámolta magát az idegességtől, alig tud kiszolgálni. — Kifogyott a benzin — mondta Ancsa, és kimászott a famólóra. Az anyja rápillantott. aztán ironikus, fakó hangon sóhajtozott tovább: — A benzin...? Hogy erre nem gondoltunk... Persze kislányom, kifogyott a benzin... Na gyertek be... A bádog borítású konyha- asztal mellett ültek. Az asztalon egy „maflás” üveg állt, félig borral. Sültkeszeget ettek. Brüll Menyhért is megjelent. A süllyesztett fali szekrénvből kivett egy üveg angol whiskyt, és az asztalra tette. — Ez erősebb... Biztosan megfáztatok... — Dehogy. Menyus bácsi — mondta Káli Gyula. — Egészen megkékültetek. igvatok csak, ez jót tesz... Nekem vissza kell .mennem a söntésbe. — Tudod Eszter. Gyula szegénykém megbolondu’t — szólalt meg Ancsa. — Fejébe vette, hogy Pestre kell mennünk, de szerencsére kifogyott a benzin. — Pestre? — Hát csak fe’ugrani egyet... Kirándulni... Tudod miiven bolondos. Káli Gyula érezte, hogy Brüllné alaposar megnézi. Mintha most látná életében először. Mintha gyanakodna, vagy kutatna valamilven titok után... Ez a né-és Káli Gyulát örökre elkísérte. Másnap is magán érezte, és harmadnap is. Egyébként s»mmi sem változott.. Kedvesek maradtak hozzá és jóságosak. A konyhaasztal sem változott. Mindig volt rajt valamilyen étel. és ital. Ancsával esténként az abl-khoz ültek és nézték a vonuló ha. jókat. Két csárda van, de vígan, a hegyen: mindenikkel teli van a begyem. Egyik bokros, levegős jó ború — de a .góré” eszelős modorú. Hiába van hűs kertje, tűz bora: ha oly istenmegverte modora... Emez bora, noha ó — savanyú! De a „góré” finom jó modorú. Ezt gyalog is hamaroít elérnéd: de ebben meg sok a rossz fehémép. — tgy hát, rózsám, édesem, , idesem”. nem járok már oda sem, ide sem.
