Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

19tí8. augusztus 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 : :■ ­Helikon könyvek NEM MINDIG vesszük észre, de valójában az olva­sáshoz nemcsak könyvre, szabadidőre, hanem megfe­lelő hangulatra is szüksé­günk van. Ennek megterem­téséhez pedig évszázados ta­pasztalat szerint jut bizo­nyos — nem is elhanyagol­hatóan kicsi — szerep a kézbevett könyv köntösének, külső és belső formájának. Már a borítólap, a könyv bordája, kötése, címének és oldalainak betűmintája fel­keltheti érdeklődésünket, kedvet csinál a tartalom megismeréséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a könyv­művészet mesterei mindig is igyekeztek gondot fordítani a könyv külalakjára, művé­szi kivitelére. A KÖNYV csak akkor felelhet meg átlagon felüli formai igényeknek, ha ter­vezői és készítői erre külön­leges gondot fordítanak, cél­juknak tekintik a legigé­nyesebb könyvbarátok, az úgynevezett bibliofilek gyűj­tőszenvedélyének kielégíté­sét. Erre vállalkozott több mint tíz esztendeje a Heli­kon Kiadó. Születése óta sok-sok gyönyörű, nemzet­közi elismerést kiváltó kö­tettel töltötte meg polcain­kat. A Helikon-könyv foga­lom lett: tartalmához illő tiDográfiájának eleganciája, kötésének nemes anyaga, gondos kivitele adta meg a rangját E könyvek tervezői és ki­vitelezői mindig is ügyeltek, hogy munkájuk eredménye ezrek, tízezrek körében has­son, gyönyörködtessen. En­nek ellenére joggal panaszol­ták a kispénzű vásárlók, hogy a Helikon-könyv — legalábbis számukra — rit­kán elérhető. Rájuk gondol­tak a kiadó vezetői, amikor elhatározták, hogy az eddigi­nél jóval olcsóbb, de semmi­vel sem kevésbé igényes bibliofil-sórozatot indítanak, íme, itt az eredmény: meg­jelent az új sorozat első há­rom darabja. Örül a szíve mindenkinek, aki kézbe ve­szi ezeket a finom ízlésű, nyomdai és grafikai megol­dásukban egyaránt kitűnő könyvecskéket. Büszkék lehetünk erre a sorozatra. Bibliofil könyvet adni a közönségnek tizenkét forintos áron, — ez valóban kiváló teljesítmény. A 10— 12—14 ezres példányszám is olvasókedvünk, magasfokú könyvkultúránk bizonyítéka. Dicséretes a művek kivá­lasztása. Megfelel az ilyen­fajta sorozat nem átlagos jellegének, ugyanakkor ke­rüli a túlzásokat, a szélső­ségeket figyelembe veszi a szórakozni akaró olvasók igényeit. Boccaccio Cor- baccio avagy a szerelem út­vesztőié című elbeszélése, Merimée két novellája és Az első este című antológia, a legszebb francia szerelmes versek gyűjteménye, érde­kes is, izgalmas is, szép is egyszerre. A Boccaccio-kö- tet tartalmi szempontból is különlegesség, hiszen a De- kameron szerzőjének ezt a művét nálunk alig ismerik. Merimée-t viszont a klasz- szikus krimi vonzereje ajánl­hatja. A francia szerelmes versek gyűjteménye hét év­század érzelmi kultúrájának hírhordozója, a középkori poétáktól a legmodernebbe­kig, 1 a ma is élőkig ad igen jó válogatásban, nagyszerű fordítások tükrében méltó áttekintést. A BIBLIOFIL tömegso­rozat tipográfiája, illusztrá­ciós technikája is hibátlan. Ha a folytatás is ilyen lesz, siker koronázhatja a Heli­kon új vállalkozását. Elha­tározásuk komolyságát bizo­nyítja, hogy a legjobb köz­reműködők segítségére tá­maszkodnak. A francia ver­sek könyvét Matisse lehellet- könnvű. alig néhány vonal­lal dolgozó, érzések és gon­dolatok lendületét kifejező rajzai gazdagítják. Boccaccio finoman ironikus illusztrá­tora Wiirtz Ádám. A Me­ri mée-kötet nem kapott gra­fikát, pedig talán ebbe is illett volna. d. Egységes világtérkép készül földünkről Hét szocialista állam együttműködésével készült az első nemzetközileg elfo­gadott egységes világtérkép földünkről. Kidolgozása so­rán a magyar térképészek Észak és Közép-Amerika térképének összeállításával foglalkoznak. A természet­rajzi és politikai, gazdasá­gi világtérkép az összes földrajzi tudományok, a me­teorológia számára nemzet­közi alaptérképnek tekint­hető, mintegy kiinduló pont­ja lesz mindenfajta szak­térkép készítésének is. A kartográfia történeté­ben egyedülálló ez a kezde­ményezés. Dr. Radó Sán­dor, a Közgazdaságtudo­mányi Egyetem gazdaság- földrajzi tanszéke vezetője a földrajzi tudományok dok­tora javaslata alapján kezd­ték meg az egységes világ­térkép megalkotását. Jelen­tőségét emeli az a tény. hogy Földünkről még nem készült nemzetközileg elfo­gadott egységes világtérkép. A hét szocialista ország szakemberei vállakoztak a példa nélküli, nagyarányú munka lebonyolítására. A központi szerkesztő bizottsá­gok megvizsgálják az egyes országok által elkészített térképlapokat, bírálatuk és ellenőrzésük alapján foly­tatják tovább a szelvények szerkesztését. A 244 szelvé­nyen készülő 1:2 500 000 mé­retarányú világtérképhez az egységes irányelvek nagy ré­szét a magyar szakemberek állították össze. E. M. GACSI MIHÁLY: VADÁSZOK Nemzetiségek Magyarországon Hazánkat a különböző nemzetközi fórumokon — ENSZ-ben, UNOSCOban — nemzeti államként tartják számon. Nálunk alig öt szá­zaléknyi nemzetiség él, álta­lában magyar többségű kör­nyezetben, szétszórtan. Ezzel együtt ■ hazánk bonyolult nemzetiségi problémákat örö­költ az úri Magyarországtól. A régi uralkodó osztályok nemzetiségeket elnyomó po­litikájukkal — túlzás nélkül mondhatjuk — szégyent hoz­tak a magyar névre. Vissza­élve István király nevével, a „szentistváni állameszme'’ jegyében harsányan hirdet­ték. hogy a Duna-medencé- ben mi vagyunk hivatottak a vezetőszerepre. Erre az eszmére alapozták „ország- gyarapító” politikájukat. Amikor néhány éve bemu­tatták a „Hideg napok” cí­mű filmet, szenvedélyesen összecsaptak a nézetek. Egye­sek azt mondták, szükség van az ilyen alkotásokra, ame­lyek a reális nemzeti önis­meret kialakulását szolgál­ják, mások azt vetették el­lene. mire való szégyenün­ket ország-világ elé tárni? Nos, még a második véle­ményben is van valami po­zitívum: a szégyenérzet azt illetően, ami valóban szé­gyen. Mégsem kell erről a kérdésről hallgatnunk. Egy­részt azért nem, mert tör­ténelmünk haladó korszakai — 1848, 1919 — arra is mu­tatott példát, hogy népünk legjobbjaiban élt a szándék a probléma normális meg­oldására, másrészt — és ez a lényeg — szocialista rend­szerünk ebben a vonatko­zásban is „lemosta a gya­lázatot” nemzeti becsüle­tünkről. Még nem ült el hazánk­ban a második világháború vihara, amikor 1944. no­vember 30-án közzétették Szegeden a Magyar Kommu­nista Párt programjavasla­tát. amelyben egyebek közt a következők is olvashatók voltak: „Szakítanunk kell a magyar imperialista rögesz­mével, Nagy-Magyarország reakciós ábrándjaival. Egy­szer és mindenkorra szakítani kell azokkal a törekvésekkel, amelyek a magyarság vezető szerepének ürügye alatt a Duna-medencében élő népek feletti uralomra irányulnak.” A magyar kommunisták — Lenin nemzetiségi politiká­ján alapuló — szándéka Al­kotmányunkban is szentesí­tést nyert. Az állampolgárok törvény előtti egyenjogúsá­gának kimondása jogegyen­lőséget biztosított a hatá­raink között élő viszonylag kis számú nemzetiségnek is. A 49. § pedig nemcsak azt mondja ki, hogy biztosítani kell a nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatás és a , nemzeti kultúra ápolásának lehetőségét, hanem súlyos | büntetést is kilátásba helyez azoknak, akik hátrányos megkülönböztetést alkalmaz­nának a nemzetiségekkel szemben. Alkotmányunk 49. §-a szellemében egész sor törvény biztosítja a nemze­tiségek jogait. A törvények szövege nem maradt írott malaszt, — ezt külföldön is elismerik. Wild Frigyes, a Magyarországi Német . Dolgozók Demokra­tikus Szövetségének főtitká­ra idézi például egyik cik­kében a hajdani magyar vi­szonyokat jól ismerő Szent- fülöpi König Antalnak egy nyugat-németországi lapban megjelent írásából: „Nem túlzás, ha a körülmények ismeretében megállapítom, hogy a magyarországi néme­tek kultúrájának ápolása érdekében az elmúlt hat év­ben több erőfeszítés történt, mint azelőtt száz év alatt. Ezt a tényt mindenütt tudo­másul kell venni és el kell ismerni.” És ami igaz leg­nagyobb (kb. 200 000 fő) nemzetiségünket illetően, ugyanaz elmondható a száz­ezernyi szlovák, a hetven- ezemyi délszláv vagy a húsz­ezernyi román vonatkozásá­ban is. A Magyarországon élő nemzetiségek gazdasági vi­szonyai — túlnyomó többsé­gükben paraszti foglalkozá­súak — az országos átlag­nak megfelelően alakultak. Nemzetiségi anyanyelvű óvo­dák, általános- és középisko­lák működnek, s több egye­temünk biztosítja a lehető­séget. hogy ezek megfelelően képzett oktatószemélyzethez jussanak. A nemzetiségi dolgozókat tömörítő szövet­ségek lapokat jelentetnek meg („Neue Zeitung”, „Narodne Novine”, „L’udové Noviny”, „Foaia Noastra”), évenként nemzetiségi naptárt adnak ki, országosan ismert mű­vészegyütteseket működtet­nek. Következetes mar­xista—leninista nemzetiségi politikánk nem maradt ha­tástalan nemzetiségeinkre sem. Többségűikről elmond­hatjuk : Tudatosan vállalják a szocialista magyar haza építését, az érdekazonosulást s a közösséget a magyar la­kossággal. Tehetik ezt anél­kül. hogy feladnák nemzeti­ségüket, nyelvüket. sajátos kultúrájukat, anélkül, hogy beolvadnának a magyarság­ba. amit nem is követel tőlük senki. A nemzetiségi szövetségek 1958 óta a Hazafias Népfront­ban fejtik ki tevékenységüket, politikai és kulturális felvi­lágosító munkájukat. A nem­zetiségi szövetségek főtit­kárai tagjai a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak, s megfelelő képviselet­tel rendelkeznek a nemzeti­ségi lakosok a helyi nép­frontbizottságokban és taná­csokban épp úgy, mint Nép­köztársaságunk országgyűlé­sében. (Pedig a területi kép­viseleti elv — épp a nem­zetiségek szétszórtsága miai — nem is biztosítaná ezt'í lehetőséget, ám a Magyar Szocialista Munkáspárt in­ternacionalista nemzetiség: politikája folyamatosan biz­tosítja. hogy lényegében ma­gyar többségű választók nem magyar képviselőt küldjenek a parlamentbe.) A „Hideg napok”-ról több népfrontbizottság filmankétot rendezett. Valamelyiken az egyik felszólaló a költőt idézte mondván, ,,a múlt csak példa legyen most’’. — Tegyük hozzá: példa lehet a jelen is. Példa elsősorban önmagunk, de — hivalkodás nélkül mondhatjuk — bárki számára is. S a Hazafias Népfront IV. Kongresszusán is érintették ezt a probléma­kört. Mód Aladár egyetemi tanár így fejtette ki ezzel kapcsolatos gondolatait: — »....talán egyetlen kérdésnél sem fontosabb, mint ennél, hogy az érzelmek helyett az értelemből — átfogó nem­zeti érdekeink alapján a nemzetköziségből, a közös érdekek előtérbehelyezéséből induljunk ki. Tudva azt. hogy ez nemzeti érdekünk' is. mert a kapitalista múit problémái reálisan csak a szocialista nemzetek szoro­sabb kooperációja alapián oldódhatnak meg, s tudva azt is. hogy épp e szoro­sabb kooperáció történelnv szükségszerűsége követeli meg, hogy a nemzeti kisebb­ségek a szocialista nemzetek közt ne az elzárkózás, ha­nem az egymásközti szoro­sabb kapcsolatok tényezői c erőforrásai legyenek”. A SZOBlSZéd országoka' elválasztó folyók fölött át­ívelő hidakat szokás a barát­ság hídjának nevezni. A Magyar Népköztársaság szo­cialista nemzetiségi politi­kája olyan híd hazánk és a környező országok között, amely a barátságot és a köl­csönös kapcsolatokat szünte­lenül erősíti. Juhász Róbert z erdei útról keskeny ösvény vezetett a hegyen át. Néhol pázsitos tisztások kínáltak pi­henést az arrajáróknak. Az úttól a harmadik, vagy negyedik, a legkisebb tisztás szélén állt egy furcsa alakú igas-bogas bokor. Az erősen szürkülő alkonyban a lány vette észre a nagy fák tövében a bokrot. Ágain apró, kerek; kékszlnü bogyók sokasodtak. — Nézze, milyen érdekes — mondta. — Ühüm — válaszolta a fiú. A lány óvatosan megfogta az egyik ugat, közelebb húzta magához. A fiú átnyúlt a lány válla felett és lelé­pett egy kéket a sok közül. Kezet nem húzta vissza, karja a lány válla felett maradt. Így nézték egy darabig a kis kék gömböt. — Mi lehet'! — kérdezte a lány A fiú két ujja közé fogva próbálta szélnyomni, de nem sikerült, a kis golyó kiugrott ujjai közül. — Nagyon kemény — mondta és a másik karjával is az ág után nyúlt a lány bal válla fölött. Jobb kezével újabb kis kék gömböt szakított. Két ujja, mint harapófogó szája fogta. Karjai között a lány feje. — Nagyon szép — mondta a lány és közben meg sem mert moccanni, nehogy a fiú karjához érjen. — Kék és hamvas — válaszolta a fiú. — Mi lehet? A fiú nem válaszolt rögtön. Ma­gában végigsorolta a hirtelen eszebe jutó neveket. Maga elé képzelte a nö­vénytan, a földrajz és a biológia •könyvet az iskolából. Színes ábrák vil­lantak elé. — Kökény — mondta hirtelen. — Biztos? — kérdezte a lány. — Akkor recece. , — Tessék? — a lány úgy megle­pődött a furcsa szóra, hogy fejét is jobbra rántotta egy kicsit. Nyaka a fiú karjához ütődött. — Kökény, vagy recece — modta újra a fiú és két karját továbbra is mozdulatlanul tartotta. — Olyan nincs is, hogy recece — mondta a lány. — És a nótában? Kék a idókény recece — dúdolta a fiú, fejét közelebb hajtva a lány szőke hajához. — De bolond maga — nevetett a lány. — Miért? Hát nem így van a nó­tában? Kék a kökény recece, ha meg­érik fekete — dúdolta megint. — Ez még éretlen, azért kék. A lány csendesen nevetett. — Biztos, hogy kökény — mondta a fiú, — mert olyan a színe, mint a maga szeme. — Nem is látja az én szemem — mondta a lány változatlanul háttal a fiúnak. — Az én szemem szürke. — Kék. — Szürke. — Olyan kék mint ez a kökény, vagy mint az én szemem. — A magáé is kék? — kérdezte a lány. — Mint a kökény. — A, nem kék a maga szeme sem — nevetett a lány. — Bizony isten kék, nézze meg — szólt a fiú. — Inkább elhiszem. — Nézze meg. — Nem. — Jó, de én nem hiszem a mega szürke szemét — válaszolt a fiú. — Nem is szürke. — Ugye jól tudtam. Kék, mint a kökény. — Kék. — Szeretném, ha megmutatná. A lány nem válaszolt. Ö is kezébe vett egy kis kék gömböt, azt nézte. Aztán lassan megfordult. Óvatosan, hogy ne érjen a fiú karjaihoz. Felné­zett a fiúra. — Tényleg kék a szeme — szólal’ meg hosszú szünet után. — A tiéd is — mondta a fiú. — Olyan, mint a kökény? — Szebb. Igazabb. — válaszolta a fiú. A két kék szempár mozdulatlanul csodálkozott egymásra. A fiú karja' lassan ereszkedtek a lány vállára. A gyengéd harapófogó bezárult. A két kék szempár közeledett egymáshoz, a ham­vas kékre lassan, mint az ereszkedő sötét, zárult szemhéjuk, Kezükben gör­csösen szorították a kökényt. A fiú egy megállóval előbb szállt le a villamosról. Felemelt karral intett a lánynak. Amikor a kocsi megindult hangosan utána kiáltott: — Kökény. Hallod? Kökény. A lány elnevette magát, aztán bó­lintott: — Recece. Aztán kinyitotta összeszoritott ke­zét, a tenyerén pihenő kis kék göm­böt nézte és mosolygott. Erdélyi György

Next

/
Thumbnails
Contents