Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-13 / 163. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. július 13. Véget ért Nasszer európai látogatása Szovjet —NSZK vita az erő nem alkalmazásiról Külpolitikai helyzetkép Nasszer elnök, miután látogatást tett a Szovjetunióban és Jugoszláviában, visszatért Kairóba. Mind az arab, mind a jugoszláv sajtó megelégedéssel nyilatkozott a Nasszer— Tito megbeszéléseken kialakult egyetértésről a közel-keleti helyzet rendezése és az el nem kötelezett országok értekez­letének összehívása tárgyában. Ugyanezen a napon a moszk­vai Pravda is visszatért Nasszer európai látogatásának témá­jára, válaszolva azoknak a Tel Aviv-i politikai köröknek, akik a napokban kijelentettek: ,,ha Nasszer abban remény­kedik, hogy visszatérhet a háború előtti határokra, akkor rájön, hogy súlyosan téved”, A Pravda megállapítja, hogy nem Nasszer téved, nem az EAK barátai és a haladó köz­vélemény, hanem az izraeli szélsőségesek tévednek, akik azt hiszik, hogy most már örökké büntetlenül lábbal tipor­hatják az ENSZ alapokmányának elveit. NásSzer európai útja ismét arról győzte meg a világ közvéleményét, hogy az EAK változatlanul hajlandó teljesíteni á' Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatét, s csupán izrael elutasító magatartása akadályozza a közel-keleti válság megszüntetését. A Szovjetunióban megkezdték azoknak a szovjet doku­mentumoknak a közlését, amelyek á Német Szövetségi Köz­társasággal folytatott Véleménycserére vonatkoznak az erő nem alkalmazásáról á két Ország közötti kapcsolatokban. Bonn rendkívül érzékenyen reagált erre a szovjet lépésre, hiszen a dokumentumok kicsavarják az NSZK kormányköréi kezéből áz utóbbi időkben használt egyik fontos propaganda fegyvert A dokumentumok nyilvánvalóvá teszik, az NSZK álláspontjának kétszínűségét, hiszen Bonn — mint kiderül — változatlanul vitásnak találja a jelenlegi európai határokat, az NDK létét, a müncheni egyezmények hatálytalanságát Ilyen körülmények között mindenféle nyilatkozat az erő nem alkalmazásáról nem más, mint megtévesztő manőver. Humphrey alelnök, a demokrata párt esélyes elnök­jelöltje — a választási kampány során először — átfogó nyi­latkozatot tett külpolitikai elképzeléseiről. Kijelentette, hogy a kelet—nyugati kapcsolatokban a megbékélést kell keresni, elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint Keiet- és Nyugat-Európa vonatkozásában. Homályos kije­lentést tett arra is, hogy Vietnamban mihamarabb békét kell kötni, „azonban esz csak szilárd és tartós béke lehet, amely nem vezet újabb válságokhoz”. Felvetette, hogy normalizálni kellehe az Egyesült Állarfiok kapcsolatait a népi Kínával. Pdzitívan nyilatkozott a NATO és a Varsói Szerződés csapa­tainak kölcsönös létszámcsökkentéséről. Azonban az Egyesült Államok „nemzetközi elkötelezettségeiről” szólva Humphrey kijelentette, hogy „amerikának továbbra is szemmel kell tar­tani az olyan konfliktusokat, amelyek a világbékét fenyege­tik”. A nyilatkozat, bár sok benne a kétértelműség, azt a szándékot tükrözi, hogy Humphrey a választások előtt vala­melyest elhatárolja magát pártfogója, Johnson elnök nép­szerűtlen politikájától. SZ. Elszórt csatározások Dél-Vietnamban bői. A vádlottak között sze­Az osztrák néppárt korrupciós botránya BECS A július 9-ével zárult há­rom nap alatt a szabadság­harcosok Guartg Trt tarto­mányban — áhöl a Khe Sanh támaszpont is fekszik — Gíó Linh és Cam Ló ke­rületekben 300 ellenséges katonát tettek harcképtelen­né és öt tánkót semmisí­tettek meg. Csütörtökön és pénteken Dél-Vietnam területén el­szórt csatározások folytak. jAz amerikai légierő Dél- Vietnamban és Észak-Viet- nam felett is folytatta bam­batámadásait. Egy saigoni katonai bíró­ság pénteken árulás vádjá­val halálra ítélte a Vietna­mi Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetségének tíz vezetőjét, s elrendelte va­gyonuk elkobzását. A tár­gyalást á vádlottak távol- létében bonyolították le, mi­után a szövetség megalaku­lásának bejelentését köve­tően márciusban valameny- nyiem eltávoztak otthonuk­repel égy buddhista főpap* egy ügyvéd, egy mérnök* négy egyetemi tanár. A saigoni kormány a szö­vetséget „kommunista front­nak” minősíti, mert annak céljai között szerepel a koalíciós kormány megala­kítása a DNFF képviselői­nek részvételével. Hírügynökségi jelentések szériát péntek reggel óta riadókészültségben vannak Saigon Cholon nevű külvá­rosának összes rendőri erői, mert „bizonyos értesülések’' jutottak a rendőrparancs­nokság tudomására arról* hogy szabadságharcosok az elkövetkező 24 órában újabb támadásra készülnek a fő­város ellen. Az őrjáratok számát megkétszerezték, megerősítették az amerikai nagykövetség és az elnöki palota őrségét. A rendőrségi főhadiszállás körül minden­kit igazoltatnak, még a kor­mányhadsereg katonáit is. A bécsi bíróság pénteken négyévi szigorított: börtönre és húszmillió Schilling kárté­rítés megfizetésére kötelez­te Viktor Müllnert, Müllner hosszú éveken át az alsó­ausztriai tartományi kor­mány helyettes főnöke, egy­ben a néppárti többségű tar­tomány gáz- és elektromos műveinek az igazgatója volt? E minőségében az „Alsó- Ausztria királyának” neve­zett önkényeskedő politikus a legkülönbözőbb gazdasági spekulációkba kezdett, ame­lyek jövedelméből részben pártja, részben maga és családja gazdagodott. A per­ben 47 millió schillinges sikkasztást kértek számon Münnepem* aki végig taga­dott. Szerinte csak a nép­párt akkori, azóta elhunyt vezetői. Raab és Figl utasítá­sait hajtotta végre. Az íté­let nem jogerős és szó lehet újabb perről is. Müllner ugyanis további több százmil­lió schiUingről nem tud el­számolni. A tárgyalással egyidőben tört ki a parlamenti bot­rány a néppárt jelenlegi al­só-ausztriai vezetője, Prader hadügyminiszter miatt Pra­der miniszteri minőségben akart ingatlant vásárolni az alsó-ausztriai kormánytól, amelyben saját pártja a hangadó.­Az eUenzék tiltakozására, hogy újabb visszaélés ké­szül, a -tervet el keüett ej­teni. Mielőtt a tallirmi bará­tainknál töltött időről be­szélnék. hadd szóljak né­hány szót áz országról, tó élv­nek területe 45 100 négyzet­kilométer, határolja a Balti tenger és a Finn öböl (dé­len Lettország), van 15ÓÓ ki- sebb-nagyobb tava, éoö szi­gete, s bár feleakkora, mint MagvarórsrÁg mégis csak ti- zedannyian lakják: 1 millió Tallinn] városkép. A barátság útján BUDAPEST - MOSZKVA - VOLGOGRÁD - TALLINN KlKÜLÖOtT MUNKATÁRSUNK ÜTI JEGYZETEIBŐL Vólgográdból három és fél­órás repülőút után érkeztünk meg a Balti tenger egyik gyöngyszeméhez, az Észt Szovjet Szocialista Köztár­saság fővárosába. Tallinnbá. Volgográdbam trópusi hősé­get hagytunk magunk mö­gött, itt kellemes, 19 fokos tavasza levegő fogadott. És sok kedves ismerős. Észtor­szág párt- állami vezetőin kívül ugyanis ott voltak azok az észt barátok, akik mér járták Szolnok megyében. Köztük Johannes Undusk, a városi szovjet vb elnöke, he­lyettese, Pavél MakuJia. Lea Tint, vb-titkár, Eevi Paeväli, a tallinni Vendéglátóipari tröszt főtechnológusa és ott t olt Heino Den go, testvérlá­punk a tallinni esrti újság főszerkesztője. Felelevenítet­tünk epizódokat abból az időbőL amikor a Szolnok megye és Tallinn város kö­zötti testvérkapcsolatok je­gyében nálunk járták. Valá- mennyien. úgy nyilatkoztak, soha nem felejtik el a me­gyénkben töltött napokat, mert igaz barátokra találták nálunk. S fnöst így Utólag en is csak azt mondhatom: számomra is mindig kedves emlék marad az észt fővá­rosban töltött másfél nap. 300 ezer a lakosainak számé. ök a finnugor népek család­jának finn ágán legtávolab­bi roKonaink. Az viszont igaz: amikor a magyar és az orosz újságírók tiszteletere rendezett ban­ketten ültünk a Merepiigá- ban, vagyis a Hableányhoz nevezett tengerparti vendég­lőben. néhány pohár konyak után vendéglátó házigazdá­inkkal, az észt újságírókkal együtt lelkesen kerestük a magyar és az. észt nyelvű, egymáshoz hasonlító szava­kat. És szívből, örültünk, amikor rájöttünk, hogy ész­tül a kéz keszü, a vér verii, a szív szün, s az angolnál ugyanúgy ejtik, mint ind. Történelmük hasonlít a miénkhez: évszázadokon át küzdöttek ők is a nép sza­badságáért, a dánok, a né­met lovagrend, a svéd hódí­tók éllen. A XVIII. század elején I. Péter cár hadat üzent Svédországnak, győ­zött az úgynevezett északi háborúban, és ezzel az altkor svéd uralom alatt álló Észt­országot a cári birodalomhoz csatolta. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom másnapján Észtországban is kikiáltották a szovjet hatalmat, de 1918 mtáreusáhan a németek visz- szaállították a burzsoázia uralmát. Ám az észt mun­kások forradalmi harcai, á politikai események követ­keztében. Í94Ó. július 21-én végérvényesen győzött a szo­cialista förrádálöm. és a Szovjetunió augusztus 6-án tagállamai közé fogadta Észt­országot. Az észt nép e nagy nemzeti ünnepe alkalmából megyénkben is rendeznek az idén különböző ünnepsége­ket. Egyébként, amikor a szovjet hatalom visszaállítá­sának ás. évfordulóját ün­nepelték. 1965-ben, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa a Lenin-renddel tüntette ki a köztársaságot. Észtország, — bár terület­re a kis országok közé tar­tozik —, jelentős természeti kincsekkel, fejlett iparral, mezőgazdasággal rendelke­zik- Híres népművészete, építészetei Legjelentősebb természeti kincse a pala. Tartalékaikat 8,6 milliárd Gorrison-nyilatko7at NEW ORLEANS (MTI). Jim Garrison amerikai ke­rületi főügyész — a Times Picayune című lap közlése szerint — kijelentette, hogy irodája tájékoztatást kapott egy európai ország hírszerző ügynökségétől, amelynek si­került fényt deríteni John Kennedy meggyilkolásának bizonyos részleteire. A kül­földről kapott információ ■—■ mondotta Garrison — iga­zolja korábbi megállapítá­sait, amelyek szerint Ken- nedyt a CIA emberei ölték meg. Garrison nem volt haj­landó elárulni, melyik kül­földi országról van szó, csak annyit mondott, hogy „egy külföldi hatalom, amely ka­tonailag baráti viszonyban van az Egyesült Államok­kal”. *♦*♦*■* INDENFEL0L« BUKAREST Nicolae Ceausescu, a Ro­mán KP főtitkára fogadta n Kanadai Kommunista Párt küldöttségét, amelyet Tim Buck, a párt elnöke vezet. A, felek kicserélték néze­teiket a jelenlegi nemzet­közi helyzetről, valamint a kommunista- és munkás­mozgalom problémáiról. AMMAN A Jordániái hadsereg szó­vivője közölte, hogy izraeli egységeit pénteken reggel ismét tűzharcot kezdemé­nyeztek a Jordán-folyó völ­gyében. A Jordániái katonák viszonozták a tüzet. U Thonfot megfenyegették DUBLIN Az ír fővárosban a legszi­gorúbb biztonsági intézkedé­seket léptették életbe, mi­után egy ismeretlen személy felhívta az egyik dublini lap szerkesztőségét és csak eny- nyit mondott: „U Th an tot Dublinban agyon fogják lő­ni”, majd letette a kagylót* Az ENSZ főtikóra a nem­zetközi jog problémáival fog­lalkozó ötnapos értekezlet megnyitására érkezett Dub- linba. KINSHASA A kongói televízióban egy sajtóértekezlet keretében be­mutattak 13 portugál kato­nát, akiket ez év május 13-án fogtak el, amikor át­lépték a kongói—angolai határt. A sajtóértekezleten jelen Volt Bomiboko kongói külügyminiszter és Kande tájékoztatásügyi miniszter is, s azt mondották, hogy a portugál katonákat mind­addig fogva tartják, amíg Portugália át nem adja Kon­gónak art a három-négyezer Volt katangai csendőrt, aki­ket Angolában képeznek ki. Flotta gyakorlat MOSZKVA (TASZSZ) Mint a TASZSZ jelenti, a Szovjetunió, az NDK és Lengyelország haditengeré­szeti erői „Észak” fedőnéven közös parancsnoki és törzs­vezetési hadgyakorlatot tar­tanak az Atlanti-óceán észa­ki részén a Balti-tengeren, a Norvég-tengeren és a Ba- renst-tengeren. A hadgyakorlatokon a flotta-törzsek, különböző osz­tályú hadihajók, tengerészeti légierők és tengerészgyalo­gos egységek vesznek részt. A hadgyakorlaton résztvevő hadihajók támaszpontjaikról kifutottak a nyílt tengerre. tonnára becsülik, ez a Szov­jetunió összes palatartalé­kainak: több mint fele. A pala egyébként erőművek fűtőanyagaként, dúsítás nél­kül hasznosítható. Található náluk ezenkívül mintegy 300 millió tonna geológial- lag feltárt foszforit és 2,3 milliárd tonna tőzeg* Igen fejlett villamosén er­gia termelésük, á pala alapú vegyipar, a gépgyártás, első­sorban az elektrotechnikai, rádiótechnikai, műszeripari ágazatok. Különösen fejlett textiliparuk, az élelmiszer- iparon belül a tejipar és a húsipar. Termékeiket 80 or­szágba exportálják, köztük Magyarországba, Jugoszlá­viába, Romániába, Burmába, Franciaországba és más or­szágokba. Különösen nagy a kereslet a mezőgazdasági és balipari termékeik iránt. Termékeikkel nagy sikert arattak az idei budapesti nemzetközi vásáron is. Magyarország ;s jelentős árucsereforgalmat bonyolít le Észtországgal. Mi gépe­ket, felvonóberendezéseket. emelődarukat, kolhoz tele­fonközpontokat, mezőgazda- sági szállítóberendezéseket, honzervgyári berendezéseket, műanyagipari gépeket, szál­lítóeszközöket. autóbuszokat (szinte kizárólag csak Ikarus buszokat láttunk közlekedni a tallinni utcákon), kötött­árut. cipőt, szövetét, konzer- veket szállítunk. Észtország­ból viszont exkavátorokat, elektromotorokat, elektro­mos és rádiótechnikai be­rendezéséket. ellenőrző és mérőműszereket, textíliát, kötöttárut, cipőt, bőrdíszműt, sertéshúst, tenvészsertéseket, italökát és gvümölcskonzer- veket importálunk. Egyéb­ként Magvarország a Szov­jetunió köztársaságai közül elsőként az észt köztársa­sággal kötött Válnsrtékcsere megállapodást 1965-ben. (Folytatjuk) Varga Viktória MOSZKVA Gheorghe Raduleseu mi­niszterelnökhelyettes vezeté­sével román gazdasági kor­mányküldöttség érkezett Moszkvába, hogy részt ve­gyen a szovjet—román gaz­dasági együttműködési kor­mányközi bizottság üléssza­kán. WASHINGTON Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumá­nak hivatalos jelentése sze-. rin*- a munkanéikükex szá­ma az országban június fo­lyamán tovább nőtt és je­lenleg 3,6 millió főre rúg. PALERMO Három álarcos szicíliai bandita csütörtökön 60 000 dollár értékű ékszert rabolt egv Palermo központjában lévő ékszerüzletből. A ban­diták „nem kell megijedni, filmezünk” kiáltással törtek be az ékszerüzletbe. WASHINGTON Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője csütör­tökön közölte, kész engedé­lyezni, hogy azok a kubai menekültek, akik vissza akarnak térni Havannába* ingyen utazzanak a kubai fővárosba azokon a gépeken* amelyek onnan az Egyesült Államokba szállítják a tá­vozni szándékozókat. — McLoskey azzal érvelt, hogy ez még mindig olcsóbb* mintha a pénztelen mene­kültek utasszállító gépeket kényszerítenek arra, hogy Havannába szánjanak le. Idén eddig hét gépet térí­tettek el így útvonalától. £ Clifford amerikai had­ügyminiszter csütörtökön be­jelentette, hogv az Egyesült Államok hozzálát egy, a je­lenleginél kétszer gyorsab­ban haladó nukleáris atom- tengéralattjáró megtervezé­séhez. A tervezés 22,5 millió dollárba kerül. FOKVÁROS A fokvárosi Groote Schuur kórház csütörtökön este kö­zölte: dr. Philip Bláiberg állapota olyan nagymérték­ben javult, hogy ezentúl csak kétnaponta adnak ki róla orvosi közleményt. BOMBAY Az indiai bíróság csütör­tökön életfogytiglani bör­tönre ítélt égy 28 éves tiszt­viselőt, mert ötéves gyer­mekét feláldozta egy hindú istennek. A rendőrség a tisztviselő házában rögtön­zött oltáron találta meg a megfojtott gyemnek mezte­len holttestét —- mellett» 101 rupiás áldozati össze® hevert. \

Next

/
Thumbnails
Contents