Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-30 / 152. szám

1968. Június 30­Szünidei vidámságok Űjbói elmúlt egy iskolai év és megkezdődött a szün­idő. Derűs útravalóul nyújt­juk át a vakáció ezernyi él­ményt jelentő hétköznapjaira az oktatási évadban feljegy­zett diák-történeteket, s rá­adásul a frissen érkezett szünidei vidámságainkat. SZEMLÉLTETŐ OKTATÁS Wílfred Riskin Sidney-i (Ausztrália) tanító lelkes hí­ve a szemléltető oktatásnak. Gyakorlatban akarta tavasz- szal bebizonyítani kisdiákjai­nak, hogy a tíz több az egy­nél, a száz a tíznél, az ezer a száznál és így tovább. — Minthogy egymillió almát — anyagiak miatt nem tudott beszerezni, egymillió gyufa­szálat vitetett a gyerekekkel az iskolába. Az islcola előtt állandóan őrködött egy tűzoltókocsi_ OKOS ORBÁN FELELETEIBŐL Tanár: Mit tudsz fiam, a tizenhetedik század nagy ve­gyészeiről mondani? Okos Orbán: Mind meg­haltak. tanár úr kérem... Tanár: Gondolom, emlék­szel még Julius Cézárra? Okos Orbán: Igen, tanár úr! Tanár: Akkor mondd el, mi történt vele? Okos Orbán: Julius Cézárt március idusai ölték meg és utána díszes temetést ren­deztek számára. Octavianus és Antonius elosztották a bi­rodalmat, Octavianus kapta Nyugatot ás Rómát, Antonius pedig Keletet és Cleopátrát. Octavianus később Augustus néven császár lett. Halálát érezve visszavonult a mau­zóleumba. ELSŐS ÁGI A RANYMONDÁSA1 Ági az iskola év végén érdeklődve forog a konyhá­ban édesanyja körül. Csodál­kozva nézi, hogy anyja ma másképp tisztítja a burgo­nyát, mint eddig. — Anyu — kíváncsiskodik , miért így pucolod a krum­plit? A mama felvilágosítja: — Azért szivecslíém, mert ez új krumpli. Ági az orrocskája hegyé­re teszi a mutatóujját, aztán rövid gondolkodás után meg­kérdezi: — Nem értem. Hát eddig használtat ettünk?... ☆ A kiváló bizonyítványt ka­pott Ágit szünidőre meghívja falun élő nagynénje. A néni első nap estefelé kiviszi Ágit az istállóba és megmutatja neki n tehénfejést. — Gyere kislányom — in­vitálja —, próbáld meg te is a fejést. Ági húzódozik: — Olyan nagy ez a tehén. Nem lehetne inkább a bocit? Levegőfésülés Le vegő fés ü 1 ésn ek neveznek egy Amerikában tervezett és megkezdett vállalkozást, amelynek célja a madarak okozta légiszerencsétlenségek megelőzése. A seregélyek, sirályok, keselyűk, albatro­szok és más madarak csa­patai olykor összeütköznek az utasszálító repülőgépek­kel. A gépek gázturbinái be- szivják őket, emiatt felrob­banhatnak, de a madarak más sérüléseket is okozhat­nak a gép testén. Ez súlyos katasztrófához vezethet: a sérült gépek lezuhanhatnak vagy kényszerleszállást kell végrehajtaniuk. Az ameri­kai meteorológiai intézet most már intézményekkel együtt radar-megfigyelőháló­zatot épített ki a vonuló ma­dárrajok légi útvonalainak megfigyelésére. A lokátorok ernyőiről rövid időközönként önműködő szerkezettel fény- képfelvételeket készítenek, majd a filmet másodpercen­ként 24 képkockás sebesség­gel levetítik. ígv néhány másodperc alatt áttekinthe­tik a nap „modáreseményeit’' az égbolton és megfelelő prognózisokat készíthetnek a polgári repülőforgalom ré­szére a madarak vonulásáról, de értesíthetik az útban lé­vő gépeket is a rájuk lesel­kedő madárveszélyről. K ülönös, merész orra volt. A Szá­ja kissé ferdén futott, mintha régi. mély vágás hasította volna be ezt az arcot. Nem is ajkak válnak ott szét, de egy heges forradás emlé­ke kísért. Mindig erre az arcra kellett gondolnánk. Aznap este már egészen égett volt körülöttük a le­vegő. Ott ültek kettesben a for­ró kávé gőzében. Kis ör­vény kerekedett a süllyedő cukor nyomán a sötét habok közt, azután halk bugybo- rékolás támadt a parányi tengerszemben, — Mondd Eszter... Péter tudja, hogy itt vagyok? — Szóltam neki— — És mit felelt? — Semmit. Felállt. hogy cigarettáért megy. Nem jött vissza. Erezték, hogy a bőrük vé­konyabb, mint máskor. — Iszol valamt? Kérdez­te az asszony. — Várj, néked is töltők. Sápadt vagy. Eszter kissé előredőlt, re­kedten. komolyan mondta: — Ne félts— nyugodt va­gyok. Nem.« Mégis hamisan be­szélnek- Nyugodtak? Csak elszántak; Milyen fzetlen már ez a helyzet Ízetlenek ők Is— Kezd hínárasodni, rothadni az egész hazug ta- kargatás, mint egy sással le­pett zsombék. Nincs más hátra — bele kell lépni, át kell gázolni rajta. Már olyan közönséges részietek vannak, mint Péter asztalán az a névtelen levél— Péter persze mindent tud. Nenn várhatnak tovább... be­le kell vágni ebbe a gyul­ladt hazugságba, késsel be­levágni s egészen mélyre ha­sítani!— György felállt; odalépett az asszonyhoz, átfogta felső- karját, mintha nagyon gyen­géden fél akarná segíteni. — Készen vagy? De Eszter hátradőlt, csak az arcával fordult felfelé. Hangtalanul bólintott — ..ké­szen”. Még sohasem volt ilyen az arca: egy skarlá- tos kisgyerek nézett vissza a férfira, forróságot lehelő, elpárásodó bőrrel, égő, szá­raz szemgolyóval. Amikor György belépett Péterhez, a féri a másik szo­ba sarkában ült. Nem for­dult hátra, a rádiő gombját csavargatta. Tüntető elfog­laltság, kezet sem kell adni. — Szervusz — lépett hoz­zá György. — Fél órája vá­runk. — A nyolcórai hírek job­ban érdekelnek. Néhány percre mégis megzavarlak-.. A fiatalabb férfi megállt mellette, állt, fejét egy Belöktem „ műhelyajtót. — Csau brigantik. — Sen­ki se válaszolt. — Na mi van, megnémultatok? _ Á lltak a kemencék előtt. — Mj az isten, elkéstem talán? írjátok be a brigádnaplóba, ha az jólesik. — Korsó be­lenézett a tűztérbe, megfor­dította az anyagot. Egyik se szólt. — Hé, a szentségit!... — Hallgass, Laci. A Csu­ka kinyiffant. — Csak így csendben mondta. — Mit csinált a Csuka? Hogy a Csuka? Mikor? — Az éjjel. — Belebőgött a duda. Elindultunk a kala­pácsokhoz. Én Kardossal a nagyhoz. Csikót húzott az izzó vas. Cikk-cakkot raj­zolt a műhely sötét falára, repült a bakra. Le-fel, le- fel. le-fel, suhogott a kala­pács. Szerte-szét fröcskölt a szikra. Csak álltam, reflex- szerűen forgattam az anya­got. — Honnan tudjátok? közeli könyvespolc élének támasztotta-” — Hagyd azt a rádiót, Péter... Mindketten pontosan tud­ták: most kezdődik. — Ha azt mondom, hogy a hírek jobban érdekelnek, el kell hinned. Ne zavarj, gyere később. A bőrre freccsent kén sav perzsel olyan alattomosan, mint az ostoba fölény; György halántékán gubancba ugrott egy ideg. majd ismét kioldódott: szégyellte, éme­lyegve szégyellte magát. Mi­lyen egyszerű, tiszta s ke­gyetlen az ő dolga... Ez a szegény komédiás szánalma­san megjátssza most, hogy nyugodt, nem ad kezet, a rádió gombját csavargatja, ILLÉS ENDRE: Á gyáva pedig csak egy hasán lapuló nyomorult varangy — neki csak néhány szót kell mon­dania s ez a ripacskodás ösz- szehull... Úristen, hát ilyen nehéz kegyetlennek lenni? — Péter, ne játsszunk. Esz­ter csomagol. (Hát vállal­hatja. hogv már összecso­magolt Már egyedül van!) Eszter csomagol... És én most elviszem. Elváltok. Ezt mégis másképpen kel­lett volna mondani... Ehhez a váláshoz talán köze van ennek a másiknak is— De már nem javíthatott semmiféle fordulattal... A rádió gombját csavargató fér­fi hátrarúgta székét, felállt vértelen, sápadt arccal rá- meredt György tudta, hogy ez a maszk hetek óta ké­szül. és mégis megdöbbent tőle. Az idegen jobbkar most alattomosan, ahogy a madarak ívelnek fel, hirte­len alulról fölfelé vágott, de György keze ösztönösen rá­csapott az előrelendülő csuk­lóra és lerántotta a mélybe. Azután a balkézzel ismétlő­dött a jelenet már bá­gyadtabban, jóval erőtleneb­ből. Mintha egymáshoz lán­colták volna testüket — a féri iobb- és balkezét iszo­nyú erővel húzta lefelé a fiatalabb férfi szorítása. De ha egy pillanatra szabadul­hatna tőle!... Ezt érezte György is. Ha egy pillanatra szabadon en­gedné... Milyen erővel vág­na az arcába ez a lefogott ember, hogy zúdulna rá a — A munkaügyre telefo­nált az édesanyja. — Mi történt? Te tudod'? — Tudom, kész, dobhatod. Tegnap két selejtes anyagot adtunk. Vigyázz, Móka! Ug­rik a prémium. — Bólintot­tam és vártam. Folytatta. _ B epiált. Állatiam Ismered milyen Leesett a villamos­ról Kinyiffant. Ennyi az egész. Nem sok. Csuka leesett a lépcsőről Kinyiffant. Kivert a veríték. Láttam imbolyog- ni. Hatalmas cipőivel, Ste­fi bohóc hord ilyet a cir­kuszban. Állandóan a nagy lábaival hecceltük Lacit. — Egyszer teletette a csukáját az egyik marha meleg for­gáccsal ö meg csak röhö­gött rajta. Semmiért se ha­ragudott. A nagy mélák. Kinyiffant. — Azt mondod a villamos alá esett? — Oda. Dobhatod. Kész. A feleségétől külön élt. Azt se vettük észre, amikor gyűlölet, hogy öklözné és szaggatná... S nem kéne-e megengednie? Lgalább egy ütést — hogy ez a lihegő test lecsillapodjék... O most itt áll, erősebben, fia- talabban. elveszi Esztert, itt­hagyja ezt az elárult embert — valami kárpótlást mégis illenék adni... Lazítani akarta a fogást — s nem ment! Nem tud­ta elengedni Péter csukló­ját. igen, szereti Esztert! De jobban szereti, mint ez a másik? Honnan tudhatná? Talán csak közelébb tudott lépni hozzá... Valami mégis jár ennek a férfinak, vala­miféle elégtétel, igazolás — legalább villanásnyi győze­lem, hogy ember maradhas­son. ígv sz°Hb is, teljesebb is elvenni tőle az asszonyt-•• De amikor elképzelte, hoavan csattan bőrére az idgen kéz, ez a csontig vágó undor még esztelenebb görcsbe szorította ujjait — — nem. nem megy! Meg kell tagadnia Pétertől ezt az elégtételt is! Érezte, hogy gyáva, ordítani szeretett vol­na, hogy gyáva, öklendezé­sig fájt ez az ostoba* nyers fölény — s mégsem ment. Valahogy tisztának, nyíltnak érezte eddig a szerelmüket, s most meglátta az igazi ar­cot: milyen piszkító és le­húzó érzés ez is, mennyire megalázza a védtelen har­madikat — s mégsem tudta elszánni magát az áldozatra. Azután jött egy perc, ami­kor már vállalta az ütést, de egyszerre beléhasított a vi­lágosság: hazudni akar ma­gának — Péter izmai már ernyődnek... Már elenged­heti, nem fog ütni—' Nem ütött. Rángaíózó ajakkal fordította el fejét, valahogy oldalt lépett, egyet, majd mégegyet, szin­te eldőlt, úgy zuhant rá a szégyen és a nyálkahár­tyát kaparó keserű íz, szá­nalmasan, félig szélütötten billegett egyre messzebb Györgytől, * egyszerre bele­nyekkent a legtávolabbi óri- ásfotőjbe; „Ha Eszter most bejön, évekig nem fogunk tudni egymáshoz melegedni’5 — gondolta György. Mert egyedül őrizni vala­mit — még csak lehet Lassan-lassan elássuk. De ha ketten emlékszünk ugyanar­ra a szégyenre, mindörökre gyanakodva fürkésszük egy­más arcát. Eszter nem jött be. — Péter... ne haragudj, Péter — kezdte dadogva György. Azután egyszerre megérez­te, hogy ki kell mennie. Sze­rette volna megütni magát- És azonnal kiment megnősült. Én el se hittem. Mostanában kéthetenként együtt, kéthetenként külön. Amikor az anyjánál lakott mindig vajaskenyeret hozott sajttal tízórira. Nem. Ez le­hetetlen. Eszembe jutott a tegnap. Panni, Csuka felesége fenn dolgozik az anyagbeszerzé­sen. Lejött a műhelybe. — Kinn álltam az ajtó előtt. — Szevasz Móka. — Szevasz Panka. Mi a nyavalya van mögötted1? — Ijedten hátrafordult. — Mi lenne? Semmi. — A forgácsolórsamok ne­ked semmi? — És röhög­tem. — De hülye vagy te, Mó­ka — mondta. — Te, Laci nincs bent? A górénak hoz­tam üzenetet. — És ha bent van? Talán félsz tőle? — Frászt félek. Csak ép­pen minek találkozzunk me­gint? — Mehetsz. Tiszta a leve­gő — mondtam. Aztán meg­kerestem. Csuka szódavizet hozott. — Rohanj — lihegtem. — Az újságtól várnak. Fény­Demény Ottó: Sisak és karabély képészek Is. Fésülködj meg te marha, hogy szép légyéi. Csak baj van, öregem. — Mi a fene baj? — Nem tudom, hogyan fér el a csukád a képen? — és röhögtem. — De hülye vagy te. Mó­ka. — És bement a mű­helybe. Utána settenkedtem. Kíváncsi voltam mit szól­nak? Jó kis móka! Mikor meglátták egymást, idege­sen köszöntek. — Szia! — Szia! Mit keresel itt? — A főnököt. Ne félj, nem téged. — Nem félek. Hogy vagy? — Hát.. . elég ciklisen. Tudoti? A millió nő között... De hát maid megszokom. És te’ — Megva»vok Kösz. — Kát. Szia! Én megyek is akkor... Csuka rámnézett. Furcsán. Szomorúan. — Mí var, veled1. Csuka ? — Semmi. — Veszettül dobálta a hetven kilós vas- tömböket. Műszak vénén ro­hant zubanvozni. Aztán fel­ment az amvanbeszerzérre Pannához. Panni mesélte délután, hogy ez ? Csuka bezsongott. — Panni beszélni szelet­nek veled. — Mit akarsz? Nekünk már semmi beszélni valónk nincs egymással. — Panni, gyere haza. — Nem* Nem megyek már. — Panni, gyere haza. — Kérlelte az asszonyt. — Nem, Laci. Értsd meg, bennem már vége van ... — Panni, gyere haza. — Nem. Ne kérj... De hát mi törtért veled? — Panni, délelőtt amikor megláttalak. a műhelyben, tudod, amikor a Móka azt mondta, dehát nem érde­kes ... Pannikám, gyere haga. Sírt. Csuka sírt. Negyven­ötös cinében ..; Leesett a villamosról.. i Himbálózott előttem a nasv kalaoács. Elejtettem a vasat. Esküszöm ..; nem vettem komolyan ... Az egész há­zassága olyan iátéknak tűnt. Csak egy jó kis mókát akar­tam. Én nem hittem, hogy szereti. Regős Istvá* Korosztályokra bontva itt a lista sokezer amerikai Nevada Kansas Texas Colorádó tizenkilenc—húszéves fiai Meghaltak a gyűlölet mezején elsiratta őket az anyjuk Sírjuk fölött sisak és karabély bezárta testűket a vak lyuk Volt köztük sofőr, farmer, beat-zenész, békeharcos és örömkatona De fegyvergyáros egy sem volt közöttük se szenátor se miniszter fia Kitanulták a dzsungelharcot s lószőrbábúkon a kézitusát Nem sikerült mégsem a vizsga: nem hallgatnak több tábori imát Emléküket a Nagy Társadalom majd kőbe vésve felmutatja lm 5k voltak a mi Bárányaink bolond is mind, aki tagadja Tanú rá tízezer falu ami kezük nyomán leégett Tanú minden megmérgezett kút és felpereseit rizsvetések Tanú minden ledobott napalm s a dombok tépett oldala Tanú riadt kegyetlenségük ami nem ér célhoz soha. Csanády Jánost Munkálkodó ■A Nap szép gömbölyűén felkel és megteszi naponta — ha ködök választják is el a földtől. A vékony Hold dagad. A Tenger árad, árad mindenütt, s ostromolja vagy elmossa partjait. A világ habjai ordítanak! Hazámnak nincs tengere, csak ege. csak búza hullámzik a horizont kékbe-vesző, karikás rétjein, s asszonyok térde villan otU hol a föld párolog: „májusi zápor után» — Hát dolgozom. Az ifjúság elzáporoz, s feledhetetlen, buborékok emléke mögül felnő kipattanó magok klorofilLzöídje. Csattoghat aszály, jégverési tornádó törhet valahol a földre « ez itt mindig kibuggyan. A jó tapasztalás; a munka forradalma; a rend nyugalma, a világ rendetlensége közepette; a kenyér megformált, kerek biztonsága; az építés piros téglái vasbeton oszlopok klasszikus keretében. Dolgozom, ahogy majd dolgoznak Ok is szilárd, új vázak rajzos csarnokában; hol a beépített falak átengedik szelíden, szabadon, s elosztják gazdagon: az éj nyugalmát, s az oszthatatlan mindenség fényeit. Negyvenötős cipőben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents