Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
I, június 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 „Oly meddő érdekes hírekben" Jászkunsági körkép a TV-ben Pénteken este háromszor is foglalkozott a televízió megyénkkel. A Színes szőttes című műsorról már tegnap beszámoltunk. Figyelemre méltó, gondolatébresztő volt azonban az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó, a mezőgazdasági nagyüzemek fejlődését ötletesen bemutató műsor is. A harmadik műsor; a Jászkunsági körkép nyerte meg legjobban tetszésünket. S nemcsak azért, mert hangulatos, szórakoztató volt, hanem azért is, mert a nézőt megragadó módon, köny- nyedén és mégis hatásosan foglalkozott kulturális életünkkel. A jó válogatás So- bók Ferenc és Müller Magda szerkesztői munkáját dicséri. A kamera útját kísérve végigjártuk megyénk nagy részét. Az ismerős biztonságával mozogva konstatáltuk hogy általában a valód• gondokról, a kulturális berkeket leginkább foglalkoztató kérdésekről esett szó. Mennyire szívhezszóló volt például a karcagi tanyai iskoláslány álma: egy olyan ház, melyben villany, kád, s talán televízió Is van. A kultúrált, az emberhez mél' ó élet utáni vágyakozás frappánsan sűrített kifejezése ez. A kislány fiútestvére azt mondta: az ő lakásában lesz majd víz és gáz, villany, s motort is vesz. Tartalmas, szép emberi célok, olyanok, melyekért érdemes küzdeni. - ~ de hogyan? 7 Mindenekelőtt úgy, hogy ■ Szolnok megyében még mindig tanyán élő nyolcvan- kilencvenezer emberben felébresztjük. serkentjük a több. £?• J°bbra, való törekvést. küiv -ó szóva1’ a tanyai kollégiumok számának további növelésével, s általában a tárgyi és személyi Negyvennyolc millió kötet könyv Hazánkban — a könyvkiadási statisztika adatai szerint tavaly 25 088 mű jelent meg, összesen 79.2 millió Példányban, Az ország minden lakosa, tehát csecsemőtől az aggastyánig nyolc új művel gazdagíthatta kulturális kincstárát a kiadványok közül ugyan a könyvek szama mindössze 4714 volt, de példányszámuk megközelítette a negyvennyolc milliót. Műfajilag a könyvek kötött a szakmai könyvekben volt o, leggazdagabb termés. Csaknem pontosan 1700 könyv jelent meg ebben a kategóriában, ami a kiadott összes könyveknek egyhar- madánel is több, de példányszámuk aránya ennél természetesen jóval kisebb, még a 7 százalékot se éri el. A statisztikában 644 könyvvel szereplő szépirodalom csaknem 12 milliós példányszámban három és félszerese a szakmai könyvekének és megközelíti az összes kiadott művek példányszámának negyedrészét. Természetes ugyan, de mégis igen örvendetes, hogy a példányszám-rekordot a 966 tankönyv tartja több mint 14 millióval, utána mindjárt az ismeretterjesztő művek következnek a maguk 12.4 milliós példányszámával. A 198 ifjúsági könyvet viszont 5 1 millió példányban jelentették meg. ami meghaladja az év példán vs7ám-termelésének 10.5 százalékát A legkisebb — érthetően — a tudományos munkák száma. Ebbe a csoportba mindösz- sze 412 mű sorolható, de ezeknek a példánvszáma — meglenően magas, mintegy 700 000. feltételek javításával elősegítjük, hogy tanuljanak, választott pályájuk mesterei legyenek gyermekeik. Büszkék vagyunk arra, hogy a tanyai kollégiumok szervezésében megyénk az élen jár az országban. S büszkék lehetünk még sok mindenre. Büszke lenni valamire, szeretni valamit — pontosabb szóval ezt a tájat, ezt a megyét — azonban csak úgy lehet, hogy ha ismerjük is. Elgondolkoztató, ami a Jászkunsági körképből kitűnt: milyen sokan nem becsülik értékeinket. Gondolok itt a múzeumlátogatástól kezdve a színházi előadások megtekintésére. Mennyivel többen megfordulhatnának ezeken a helyeken. S nem is csalódnának. A múzeumban például a vegyiművek építésénél előkerült húszezer éves jvópohár, a szenttamási honfoglaláskori leletek és a többi érdekesség megtekintése hasznos időtöltésnek bizonyulna. Nem lehetett megillető- döttség nélkül figyelni a megyei könyvtár művelődési autója révén a tanyavilágban lebonyolított könyvkölcsönzést. Jogos a tv álláspontja : megérdemelnék ezek az emberek, hogy ne csak havonta egyszer cserélhessenek könyvet, hanem kijusson hozzájuk a szomszéd város tanácsának (vagy egyéb szervének) más célra rendeltetett gépkocsiján is. A Szigligeti Színház tájelőadásairól elhangzottak szinte már évek óta hangoztatott refrénként hatottak. De úgy látszik, még mindig szükséges tv-ben, újságban egyaránt hangoztatni: a színház nem keresni akar mindenáron vidéki útjai során, hanem kultúrmissziós feladatát betölteni. Ez persze nem jelentheti azt, hogy egyedül ő számolja fel a fehér foltokat A tv, a rádió, a sajtó rohamos térhódítása mellett nem is feladata ez a színháznak. Ezért kellene a tájelőadásokat csupán további tájcentrumokra koncentrálni. Az ottani előadásokat a környező községekből is meg lehetne tekinteni. Egy kis figyelem, ügyszeretet. a színházkultúra ápolásának készsége keli csupán ehhez. Ezt példázza a kunhegyes! művelődési ház és az ottani vállalatok, gazdaságok példája. Ezért vetődik fel joggal a kérdés; hogyan lehetséges, hogy ugyanakkor Jászberénybe ebben a szezonban csak egyszer hívták meg a Szigligeti Színház társulatát. Martfűre pedig. ahol a megye egyetlen zsinórpadlásos színháztermével rendelkező művelődési háza van, egyszer se. Persze, könnyű a közönség közömbösségére hivatkozni... Nem a színház vezetőin múlik, hogy a Szigligeti Színház továbbra is jóformán csak Szolnok, vagy az egész megye színháza lesz-e. Volt a Jászsági körképnek néhány kedves epizódja — így például a jászberényi kórus fellépése. S volt néhány — egyelőre nem kivitelezhető — felvetése is. így például a túrkevei Bihari telep cigányegyüttesének „feltámasztása”. A régi, jónevű cigányegyüttes újjászervezése túlnő a népművelők hatókörén. Pontosabban szólva; nem az együttes megalakításával kell kezdeni, hanem azzal, 'rogy a munka, a kultúrált élet sze- retetére neveljék a cigánytelep lakóit Ennek hiányában bomlott fel az együttes, ez a gátja az újjászületésének is. Két emberöltővel ezelőtt azt írta a Vasárnapi Újság Szolnokról, hogy „oly meddő érdekes hírekben”. Két évtizeddel ezelőtt még a bukott színiigazgatók, az elvetélt folyóiratok városa volt Szolnok. Most állandó színháza van. A Jászkunság című folyóiratának XIV. évfolyama, a Szolnok megyei Néplapnak XIX évfolyama jelenik meg. Pezsdül a város, élénkül a megye. De azért nem árt olykorolykor egy ilyen számvetés, mint a tv Jászkunsági körképe volt Simon Béla Megyénkbe látogat a Magyar Állami Népi Együttes Az 1950 őszért alakult Magyar Állami Népi Együttes az elmúlt 18 év során a magyar népi művészet reprezentánsává vált. Bel- és külföldön nagy népszerűségre és világhírnévre tett szert. Az együttes műsorait eddig Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika 27 országában, mintegy ötmillióan látták. Zene- és kórus programjából számos hanglemez készült, közülük több felvételt nemzetközi díjjal tüntettek ki és számtalan nemzetközi fesztivál díjat is elhódítottak. A hazai és külföldi cégek eddig legkevesebb ót- ven filmet és televiziós felvételt készítettek műsorszámaikból. Film- és televíziós adások révén a világ négy tájának nincs olyan része, ahova az együttes hírneve ne jutott volna el. Mindenütt, ahol fellépett tetszést aratott, tapsra s elismerésre ragadtatva a publikumot: „... Tudnak ezek a magyarok! Az egész együttes éljent érdemel!” .......Nem lehet rajongás n élkül szemlélni játékukat, annyira igaz, annyira magyar a művészetük ...” De éppen így szívesen látott vendég a magyar városokban és falvakban is. Nehéz lenne megmondani; mi a legvonzóbb és legszebb, mi tetszik leginkább az együttes műsorában a közönségnek; az őszinte, jó kedv estéinek lehetne nevezni előadásukat, mert életerő, vidámság sugárzik a színpadról a nézőtérre. Ha az ember a műsor közben körültekint a nézőtéren — csupa mosolygós arcot lát. A zenészek, a táncosok, az énekesek művészete — a derű, a felszabadultság — ragadja magával a nézőt. Az egész termet virtuóz muzsika tölti be, a színpadon dobognak a lábak — perdülnek a szoknyák, s egyik pillanatról a másikra sodró lendületűvé vált át a ritmus. Az élmény kipirosítja az arcokat és a tenyereket. Az „Üveges tánc”, az „Este a fonóban” játékos hangulata, a zenekar prímásának, Berki Lászlónak virtuóz biztonsága és játékstílusa mind-mind maradandó élményt jelentenek a közönség számára. A műsor utolsó száma az „Ecseri lakodalmas” 10 perces táncképbe sűríti a sok száz éves hagyományt: a leánykérést, a legénybúcsút, a gyertya táncot, a falusi esküvő lakodalmas forgatagát. A színek pompája, a népviseleti kosztümök lebilincselő varázsa, a így fest a kékfestő „Figyelem! 10 kg indigóport összekeverni 8 kg ónhamuval (elég 6 kg is) 20 kg meszet beleoltunk.” — Ez a recept semmi titkot nem árul el — mondja Jakkel Sándor. — Egy időben segített nekem egy ember, ő írta fel magának. A kékfestő — hacsak a fiainak nem adja át — magával viszi a sírba a festékrecepteket A mángorló helyiség akkora, mint egy kisebbfajta fedett lovarda. A hasonlat sem túl bizarr, mert a tágas műhelyben ló xs van. Csillag a függőleges fatengelyt és a végén levő hatalmas fa fogaskereket forgatja. A mángorlófára tekert anyagot majdnem tízméteres, hajópadlóból készített láda sulykolja. Egy vagon- ayi terméskő van benne. Ilyen óriási súly alatt simulnak ki a kelme ráncai. i Abrosz a „lovardában11’ A Csillag körbe jár, $ monoton egyhangúsággal csikorognak a fa alkatrészek. Ha nem állna a műhely előtt Jakkel bácsi Wartburgja, időérzékünk jó kétszáz evet csalna. öt esztendővel ezelőtt a jászapáti műhelyben még minden munkát kézierővel végeztek. Ekkor került az idős mester birtokába Vác- ról, egy elhunyt kékfestő 1869-ben készült mintanyomó gépe. Az idős mester jottányit sem tért el a hagyományos technológiától és a kiváló minőségtől. — Ez egy perotin gép. — Perrot nevű francia kovács találta fel és szabadalmaztatta — mondja a mester. Megnéztük a többi műhelyt is. A lakóház mellé épített alsóépület több kü- löntoejáratú helyiségből álL Az egyikben vannak a kü- pák, több, földbe ásott, három méteres és ennél is mélyebb betonkád. Itt történik az indigós festés. Az indigós festő eljárást már alig használják. Mosásnál a kelme egy kis kéket ereszt. A városi ember ezt nem szereti. A másik műhelyben a fejlettebb festési eljárással dolgoznak. Az indanthrén festéket már nem hidegen, hanem 90 fokon viszik a kelmébe. Az indonthrónnel festett kelme nem fakul és nem fog. Az udvaron látszólag óriási rendetlenség van. Öblítőspontán hangulatú sziporkázó jókedv a társulat műsorában — művészien fejezi ki a magyar nép életerejét, lendületét. De talán ennyi elég is... ezt eredetiben kell megnézni 1 Örömmel értesítjük olvakádak, fahengerek, fémhengerek és kifürkészhetetlen rendeltetésű egyéb szerszámok. Valójában egyetlen tárgy sem felesleges és évtizedek óta ugyanazon a helyen található. Tulajdonképpen a látszólagos összevisz- szaságban szigorú rend uralkodik. A müncheni jászok — ötven éve így van itt minden. De előtte is így volt. Száz, százötven évvel. Dédnagyapám 1800 elején jött be Münchenből. Sajnos a családfára vonatkozó régi papírokat nem találjuk. Any- nyit tudunk, hogy elvette a porosz Iszármazású jászberényi Hoppe Katalint és Jászapátiban telepedett le. Nemrégen derült ki, hogy másod unokatestvérek vagyunk a neves festő, Edvi Illés Aladár Sándor nevű öccsével. — Hogyan lett kékfestő? — Felsőkereskedelmit végeztem és banktisztviselő lettem a Jászvidéki Takarékpénztárnál. Abban az időben rosszul ment egy kistisztviselőnek. Az öcsém, gimnáziumi érettségivel az apám mellett maradt, kitanulta a szakmát. Mivel nagyon szerettük egymást, én is hazajöttem. — Azóta csak kékfestőként dolgozott? — A második világháború alatt nem kaptunk anyagot Több mint öt évig Pesten, a Goldberger gyárban dolgoztam. sóinkat, hogy világhírű együttesünk júliusi nagy nyári tumésorozatát megvénkben kezdi meg — július 5-én Karcagon este 8 órakor és megyénkben is fejezi be — július 16-án, kedden este 8 órakor Kisújszálláson. — Hogyan megy sora? — Szeretik, még a kékfestő kelmét? — Annyit mondhatok, hogy nincs anyagi gondom. Régebben többet vásároztam. Most a hevesi háziipari termelőszövetkezetnek festek. Ruhaanyagot, asztalterítőt Divatosak lettünk újra. — Csak nem a kiállítás óta. amely áprilisban, májusban volt Pesten, a Régiposta utcában? — De igen. A hűs szobában ülünk. Az asztalon újságok, képes újságok, meghívók. — Ezen a meghívón azonban az áll, hogy a bemutatott anyag tervezője Bódy Irén textiltervező... Kié a kiállítás...? Látom nem örül, hogy a beszélgetés erre a témára terelődött. — Nézze, nem érdekes, hogyan volt, mint volt. Én adtam az anyagot, ő meg a nevét Jakkel Sándor mikor rendezhetett volna önálló kiállítást Budapesten ? Én ezzel csak jól jártam. — De a siker... — Hetvenkét éves vagyok, nincsen már ilyen igényem. Beleolvastam a Nők Lapja május 18-i számába: „Bódy Irén státuszát tekintve a Népi Iparművészeti Tanács tervezője: szerződés köti a hevesi htsz-hez. De számára a Jakkel Sándor vezette kékfestőműhely nem egyszerűen munkahely, hanem műterem és laboratórium is. Papírra álmodott tervei itt formálódnak — részletrajzok, műszaki vázlatok és lelkiismeretes gyártásvezetési tevékenység után — textillé.” — Ezek szerint új minták is készültek már? _ kérd eztem. — Évtizedek óta nincs új nyomómintám — mondta. — Különben olyan kedves kis asszony ez az Irénke művésznő. Nagyon szeretem. Jászapátiból Hevesbe vitt az utam. A htsz etnöknőjé- től is a május végén véget ért kiállításról érdeklődtem. — Jakkel ,bácsi munkái szerepeltek azon a kiállításon. A lényeg mégis az volt, hogy egy iparművész neve fémjelezte a kékfestést. Ha nem is végérvényesen, de érzésem szerint egy időre újra divatba jönnek a régi, nagy tudást igénylő szakma terméked. — bognár — Az együttes műsorát hirdető plakátok már mindenütt megjelentek. Jó szórakozást kívánunk; úgy hírlik a művészek nagy szeretett«! készülnek a nyári vidék! turnékra.
