Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
HUMOR OS apróságok — Mondja, maga írta ezt a v eflíét? — Természetesen! — Nagyon örülök, hogy megismérkedhetem önnel Mr. Edgar Poe. Azt hittem, hogy már meghalt... ☆ — Szeretném, ha a válást a férjem hibájából mondanák ki, mert tudtom nélkül eladta a konyhai tűzhelyet, a pénzt pedig elitta. — Kérem, hogy a válást a feleségem hibájából mondják ki, mert a tűzhely eltűnését csak 14 nap múlva vette észre. Életem fii — Parancsol kávét? — Köszönöm, kávét nem kérek. — Teát? — Köszönöm, teái sémi kérek. — Akkor talán whiskyt szódával? — Nem, köszönöm, szódát sem kérek.->?■ Egy fiatalasszony benyit a cukrászdába és megkérdezi: — Nincs olyan tortájuk, amelyik egyik oldalán kissé égett? Szeretném, ha a férjem azt hinné, hogy én sütöttem... ☆ — Az én kutyám olyan okos, hogy ha hazajön, maganyomja meg a csengőt! — Az enyémnek erre nincs szüksége: van kulcsa. Csillárszerelés közben kicsúszott alólam a szék. Miközben lefelé zuhantam, lepergett előttem életem filmje, azazhogy előtte reklám- filmeket láttam: Tedd a pénzed takarékba! Igyunk Almuskát! Vásároljunk mindent egy helyen! Aztán még mindig nem az életem filmje jött. Híradó következett: X. nagykövet bemutatkozó látogatása, erőműépítés. vízierőműépítés, ügyeskezű, csinos, fiatal lányok vaskarikákat készítenek fából, csirkeetetés, ürgeöntés Bretagne-ban, árvíz a Szaharában, részletek az örök rangadóról, beszélő Szepesi György. Na, láttam már jobb híradót is, gondoltam, miközben aláhullottam a mélybe, mint egy sebzett liszteszsák. Nagy izgalommal vártam életem filmjét. De még mindig nem az jött. Előzetest láttam Lipták Ottó élete filmjéből. Nem tudom, ki az a Lipták, de az előzetes nagyon izgalmas volt, a hős óriáspontyokkal harcolt hí- náros zöld víz mélyén, habosszájú vasderesen vágtatott az alkonyi pusztán, — nyergében egy áléit, ifjú leánnyal, züllött vértesekkel verekedett egy omladozó csárdában és egy csodálatosan szép, mandulaszemű asz- szonnyal csókolózott sötét- rajzú szivarfák alatt. Irigykedve nézegettem a képeket. Ennek aztán volt egy élete! Magamban irigykedtem és szégyenkeztem: vajon milyen lesz az én éle- i tem filmje? Megéri-e a kék foltokat és a tipliket? Azt hiszem, már mond- . tam, hogy közben lefelé hullottam, mint egy csillag az augusztusi éjszakában. Na, most jön a nagy film, az életem filmje — izgultam magamban, — de nem az jött. Még mindig nem. Népszerű, tudományos kis- film következett. Most már kezdtem türelmetlen lenni. Legnagyobb megdöbbenésemre, a tudományos népszerűsítő kisfilm rólam szolt. Szakértőként a feleségem működött közre: A kisfilm úgy kezdődött, hogy a nap méltóságteljesen felkelt a lakásomban, valahonnan a szekrény mögül és nemsokára ébredezni kezdett a természetem; Láttam magamat, amint ásítva, nagyokat nyújtózva kilépek az ágyból. Fantasztikus! Nem tudtam, hogy filmeznek. Valószínűleg teleobjektívvel fényképeztek, miután megismerkedtek életkörülményeimmel, időbeosztásommal, szokásaimmal. A következő képeken behúzott nyakkal, kim je lógó nyelvvel, lekonyult fülekkel, csapzottan, autóbusz- vadászatra trappoltam a házrengetegben. Ezerszeres nagyításban láttam a baj úszómat. A beszélő — kellemes, bársonyos hang-, éppen azt magyarázta, hogy én a bajuszom billegetésével szoktam kifejezni érzelmeimet. A türelmes operatőr kileste, ‘mikor billegetem a bajúszo- mat. Mennyi munka volt ezekben a képekben! A későbbiek folyamán az operatőr élelemszerzés közben örökített meg. Morogva, vicsorogva törtem magam előre a Közértben és szimatolva, idegesen néztem körül a pultnál. Hirtelen nagy, kövér férfi lépett elém s könyökét belevágta az oldalamba. Dühösen csattogtattam rá a fogaimat és ugrásra görbítettem a hátam. Miután beszereztem a betevő falatokat, vidoran, elégedetten ügettem ki az üzletből; Mellső lábammal ügyesen fogtam az aktatáskát és olyan okosan néztem bele a íelvevőgép lencséjébe, hogy magam is elcsodálkoztam. A kisfilm még azt is bemutatta, hogyan szövöm hálómat Piriké, a gépírónő körül, hogyan dürrögök a büfében. Láttam magam gyermekeim körében is:.fiókáim nyakukat nyújtogatták, midőn beléptem és összevissza csipogtak: mit hoztál? mit hoztál? A film azzal ért véget, hogy a nap lassan begurult a szekrény alá és besötétedett. A nagyfilmet, életem filmjét, amely nagydíjat nyert Papalacualpában és Rákospalotán, sajnos, már nem láthattam. Parkettet értem; ÖSZTÖNZÉS Mikes György Becsület A gyár büféjében kifogyott reggelre a retek. A főmérnök pedig éppen retekre volt éhes az abárolt tokaszalonna mellé. Beszólt Lajoshoz, az eljáróhoz, ha kint jár a városban, hozzon neki egy csomó apró piros retket. Lajos mindjárt kész- ségeskedett: ..Hogyne mennék. főmérnök kartárs, hiszen éppen a piacra küldött Lányi kartárs is három szem paradicsomért. Lajos, mint általában az eljárók szokták, hosszúra mérte lépteit. A piacon ügyesen bevásárolt. — Nem Indulok még vissza, — gondolta. és hagyta magát sodortatni a vásárló tömeggel. Meg-megállt egy-egy piaci ba- záros, ócskás előtt. A piac sarkában egy sátor állt, a polca tele csecse-becse tárgyakkal. giccses falvédőkkel, bádog evőeszközökkel. Megdobbant a szíve, mert a sok minden között olyan gusztusos pénztárcák is feküdtek, amilyenekre régen fáj a szíve. De jó volna egyet venni. . — Mit kér érte? — kérdezte az eladótól az egyik kígyóbőrutánzatú pénztárcára mutatva. — Csekélység kremlássan: 54 forint. Egy másik szép tárcán akadt meg a szeme Ezt az eladó 76 forintra tartotta. No, az is rettenetesen sok, r.em az ö „vagyonához" van szabva. — Akar ön egyáltalán vásárolni? — kérdezte gyanúsat sejtve az eladó. — Hogyne-hogyne, csak- hát,.. kevés a pénzem hozzá... Ekkor feltűnt neki a pult sarkán egy sötétbarna, sima pénztárca. Felemelte. Az eladó mindjárt ráherregett: — Azt ön pláne nem tudja megvenni; a többinél is drágább. — Beszélhetsz, — gondolta és felpattintotta a tárca apró rézcsatját. amely logikusan elrendezett rekeszekkel volt ellátva a különféle nemű papírpénzek számára, még bélyegrekesz is volt benne. Ejnye, de tetszetős. Belenézett a bélyegrekeszbe is, s hát... jaj. jól lát-e?: egy 100 forintos van abba belegyürve. Átfutotta a rekeszeket, aztán újra a bélyegrekesznél megállapodott: nem, nem téved; ott egy igazi piroshasú százas lapul. Flegmán lerakta a pultra a tárcát, s nyugodtságot erőltetve kérdezte: — Hogy adja kérem ezt o... a tárcát? — Magának kérem semennyiért. Mondtam már, hogy ez a többinél is drágább. Lajos idegeskedni kezdett. A 100-as forgott az eszében, amely a következő pillanatban a szép pénztárcával együtt potyán az övé lehet. — Ezt ön nem tudja megfizetni, — folytatta az eladó. Drága. Különben sem új: pár napja még én használtam, amikor a Balatonon üdültem. Lajos most már mohón felkerültén csapott le: — Nem ezt kérdeztem. Mennyiért adja. — 100-ért máris viheti. Ügy érezte, mintha kéthárom szippantásnvi levegőben nem volna oxigén. Hiszen akkor... akkor a pénztárca tulajdonképpen ingyen lesz. Belenyúlt belső zsebébe és 90 forintot vett ki onnan. Majd nadrágzsebeit kutatta, s még sikerült 2 forintot összekaparnia. Kétségbeesve alkudott: — Adja 90-ért. — Soha. Nincs alku. Körülnézett, hátha akadna ismerős. De sehol senki. Eközben a tömeg közül valaki éppen ezt a barna pénztárcát emelte fel; — Hogy adja? Lajos kikapta a kezéből: — Már meg van véve, kérem. Aztán az eladóhoz könyör- gött: — Nem mondom, nekem megéri. Tessék, fogadja el a 90-et. s mindjárt jövök a 10-zel. A tömeg közül az előbbi vevő megragadta a pénztárcát: — Szóval 100 forint? Meg van véve. Máris fizetem. Lajos kétségbeesve ragadta meg a tárca másik sarkát — Dehiszen nincs pénze. Akkor mit ugrál — kiáltott rá az újabb vevő. s teljes erejéből rántott egyet a tárcán, s már nyújtotta az érte járó 100 forintot a vásári árusnak, közben mérgesen Lajosra nézett. — Akinek nincs pénze, mért tartja fel a tisztességes vevőt? — Igen? A tisztességes vevőt? — És Lajos csípőre tette a kezét. Ha az enyém nem lehetett, hát majd én megmutatom... — gondolta. A vevő orra előtt hadonászott: — Hát majd én megmutatom. Én mos leleplezem magát. Hogy milyen is az a tisztességes vevő. — Az eladóhoz fordult; — Nem engedi a lelkiismeretem, hogy meg ne akadályozzam ezt az aljasságot Uram. nyissa ki azt a megi'ett pénztárcát. A bélyegrekeszben egy löo forintos van. Azért a lOO-asért. hadakozott velem ez a... ez a tisztességes vevő. Hát én nem engedem. Vegye csak ki a bélyegrekeszből azt a 100-ast! Látja uram. ha nekem 90 forintom van csak, de énbennem van becsület. Dénes Géza Feketefuvar (Zsoldos Sándor rajzai TAVASZI BEMONDÁSOK — Örökké szeretlek, Rózsika! — Ai semmi! Szeress egy hétig! (Zsoldos Sándor rajzai *— Mit csodálkozik? Egy atomerőműben buktunk le!
