Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

8

SZULNUá ui,.!...:’

1968. Június 16AZ OLVASÓ NÉPÉRT

f

Dobozy Imre, az írószövetség főtitkára nyilatkozik, a társadalmi olvasómozgalomról

MÉSZÁROS LAJOS: KIÁRADT A ZAGYVA

KÖNYVSZEMLE

Roger Garaudy: A kínai kérdés

Az Ünnepi Könyvhéttel csaknem egyidőben került nyilvánosság elé az Írószövetség elgondolása: a párt művelődési politikájával összhangban a magyar írók társadalmi mozgalmat kívánnak indítani, szervezni a jó könyvek terjedésének és fokozottabb visszhangjának

elősegítésére. Erről a tervről. az „Olvasó népért” mozgalom szükségességéről és tennivalóiról kérdeztük az írószövetség főtitkárát, Dobozy Imrét.

— Az Írószövetség legutóbbi közgyűlésén vetődött fel a gondolat — mondotta —, hogy az eddiginél közvetlenebb módon, hathatósabb eszközökkel is segíthetnénk az élő magyar irodalom és általában a rangos irodalom terjedését. Elhatároztuk: „Olvasó népért” elnevezésű társadalmi mozgalmat indítunk. Szándékunkat már most szeretnénk köztudottá tenni, hogy ősszel,

as új kosművelési évad indulásakor,

késedelem nélkül munkához láthassunk. Ez a munka természetesen az elmúlt húsz év eredményeire épít. Csupán leizésképpen valamit ezekről is. 1938-ban a szépirodalmi művek átlag példányszáma nálunk 3300 körül volt, jelenleg 16 000-nél is magasabb. Világviszonylatban elismerést vívott ki. hogy élő költőink új köteteinek pél- dányszáma — az átlagot vé- ve — 4000 körül van. Klasz- szikusaink közül 1945 óta milliót meghaladó példányszámban jelent meg Petőfi, Arany, Jókai. Mikszáth, Gárdonyi, Móra és Móricz Zsigmondi. Az irodalmi folyóiratok 10 000-en felüli példányszáma is szellemi érdeklődésről, az irodalmi élet hatósugarának bővüléséről tanúskodik, Sokat segített a könyv megszerettetésében a két évtized alatt országos hálózattá erősödő könyvtári rendszer, amely a falvakat és az üzemeket is ellátja értékes olvasnivalóval. Mindezek alapján joggal beszéltünk kulturális forradalomról, nagy és növekvő eredményekről. Mégis el szeretnénk oszlatni az „olvasó nép’* illúzióját, azt a tévhitet.

hogy most már semmi teendőnk nincs, mindent a legnagyobb rendben tudhatunk.

Még sok a fehér folt

— Szociológiai felmérésekre építhetünk, ezek tanulságait lehet kiindulópontnak tekintenünk. A számok pontossága nem vitathatatlan, jelentésükről, sok-sok részletről eltérhetnek a vélemények. A lényeges tendenciák azonban kétségtelenül kirajzolódnak az adatokból. Jelenleg az ország felnőtt lakosságának 25 százaléka olvas rendszeresen. (Ide értendők a nagyobb iskolás gyerekek is.) Alkalomszerűen vesz és olvas könyvet a lakosság 15—20 százaléka, a további 55—60 százaléka pedig egyáltalán nem könyvolvasó. A szellemi dolgozók többsége olvas, a parasztság többsége pedig távol marad a könyvtől, az irodalomtól. A munkások között sok a rendszeres olvasó, de m*« több az olyan munkás, aki időközönként sem fordít időt és pénzt könyvre.

Egv nemrég készüli felmérés szerint 1000 olyan falusi település van még Magyarországon, ahol — lakosonként számítva — évi 3 forintnál kevesebbet költöttek könyvvásárlásra. Ez más szóval annvit lelent, hogy az ország 3271 községéből íooo olyan volt ahol voltaképpen csak tankönyveket vesznék az emberek. Ezek a fehér foltok indítottak minket, írókat az újszerű és — reméljük — új lendületű társadalmi mozgalom bejelentésére.

— Két Irányban is látunk

tennivalókat- Először el szeretnénk juttatni a jó és legjobb irodalmat azokra a helyekre, s olyan községekbe. azokhoz az emberekhez* ahol és akik eddig kívül maradtak a betű áramlásán. De a már meghódított területen is van dolgunk; itt az ízlés formálásában, javításában lehetne újabb eredményekért vitába-akciókba bocsátkozni. Közismert

ugyanis, hogy a már olvasó százezrek igénye tovább emelhető. Most az adatok — egyes rétegeknél — a romantikus-kalandos-lektür-félponyva vagy ponyva- és giccs-irodalom bizonyos túlsúlyát jelzik. Ezen — türelmesen, fokozatosan — változtatni intenzív munka, nagy feladat, az „Olvasó népért” mozgalom a feladatok kitűzésében és a módszerek megválasztásában abból indulhat ki, hogy a könyv iránt ma még közönyös emberek többsége nem — vagy nem elsősorban — anyagi okok miatt marad távol a szellemi fogyasztástól.

A már említett könyvtár- hálózat mellett a Könyvbarát Mozgalom — amelyet a Hazafias Népfront, a SZÖ- VOSZ és a Nőtanács is támogatott — sok eredményt ért el. Községi könyvtárak épültek, javult a könyvállomány, író—olvasó találkozókat, irodalmi esteket, matinékat rendeztek. Ezek a

kedvezőre fordult feltételek

teszik lehetővé, hogy most és a Jövőben már a tartalmi, tehát az érték-szempontokra jobban ügyelő, szellemi igényeket érlelő mozgalmat bontakoztassunk ki. Ebben leginkább a könyvtárosok és a pedagógusok szakértelmére támaszkodhatunk.

— A cél az. hogy az olvasási kedv fellendülésében mutatkozó hatást érjen el az irodalmi ismeretterjesztés, az új könyvek és szerzőik népszerűsítése. Kívánatos, hogy a könyvkiadók és a terjesztők jobban vegyék figyelembe az egyes rétegek igényeit, lehetőségeit, a falusi olvasók megnyerésére például olcsó és nagyon nagy gonddal válogatott tsmegki- advány-sorozatra lenne szükség. Általában pedig; egy- egy jelentős újdonság esetében összpontosítani kellene az erőket, hogy ilyen könyvek megjelenésének a premier közfigyelem ébresztő rangját adhassuk. A sok-sok vita- és előkészületi stádiumban levő részlet helyett még egyet szeretnék hangsúlyozni — mondotta befejezésül Dobozy Imre;

— Nem akarunk kampányt csinálni. Évekre, esetleg évtizedekre hatékony módszerek kialakítását vállaljuk és érezzük dolgunknak. Sziláid alapról indulunk és javuló feltételekkel számolhatunk. Ezért kereshetjük körültekintő türelemmel a legjobb megoldásokat, annak érdekében. hogy hazánk valóban az olvasó nép országa legyen.

Kevés könyv jelent meg nálunk eddig az utóbbi tíz évben Kínában lezajlott változásokról. s azok is inkább a napi politikai események elemzésével foglalkoztak anélkül, hogy történelmi hátteret felvázolva, okozati mélységekig hatoltak volna.

Garaudy a rendelkezésére álló anyag alapján éppen ezt kisérlj meg, bár előszavában megjegyzi, hogy „Ez a munka nem egy Kína-szakértő tudós müve." „...érteni és okulni’’ akar, hiszen — ismét a saját szavait idézem — ,,A világ minden negyedik ember9 kínai... A XX. század utolsó harmadában senki sem lehet közömbös a kínai kérdés iránt."

Könyve az elemzés szempontjából alapvetően két részre tagolható. Az elsőben a szocialista forradalom előtti Kína történetét, társadalmi és gazdasági fejlődését vizsgálja, és a feltárt sajátosságok alapján kutatja, hogy milyen objektív okai vannak az utóbbi tíz évben végbement fejlődésnek.

A közelmúlt és a jelen eseményeihez „A kínai el— Tudjuk mi, hogy az újságnak meg az újságíró elvtársaknak az lenne jó, ha ml hivatalosan közölnénk, hogy amit a cikkben felvetettek, mi elintéztük. Azután azt maguk leközölhetnék az újságban: .,Cikkünk nyomán a járás elintézte, hogy X. Y. lakást kapott” —, szóval az lenne jó, ha a szerkesztőség..." — kezdte a hivatalos ember, egy kissé cikomyá- san, nyakatekerten. alig leplezett gúnnyal. A szerkesztő közbeszólt:

— Kedves elvtársam, amit ön mondott, az szerintünk elhanyagolható szempont, — Talán az lenne a fontosabb, mindenesetre az újságírói hiúságnál sokkal fontosabb, ha X. Y. tényleg megkapná a lakást és ő, valamint a családja örülhetne ennek.

A hivatalos ember nem ertette, nem akarta érteni, mert már támadásra állt a lelke, az esze, az idegrendszere. Így hát olybá tűntek neki a szerkesztő szavai, mintha valaki távolról szan- szkritüi szólt volna hozzá.

— Az elvtársak nem ismerik n mi járásunkat, a mi nehéz helyzetünket. Ha ismernék, egész biztos, másképpen beszélnének. De hát így könnyű maguknak... — Tudják azt, hogy tavaly drága pénzért egy modern nyilvános W. C.-t építettünk a faluban. Azután nem sokkal utána, valahonnét az északi homokról lehúzódott hozzánk egy család, amomélet szubjektív félté túlél: permanens forradalom és kulturális forradalom” című fejezettel érkezik még.

Ebben a fejezetben, miközben áttekinti a Kína által 1949-től megtett utat, állandóan vissza-vissztérő kérdés, a trockizmusnak a kínai ideológiára gyakorolt hatása. Garaudy óvakodik attól, hogy teljes mértékben elfogadja azt a véleményt* amely egyenlőségjelet tesz a trockizmus és az úgynevezett maoizmus közé.

Trockij elutasítja a munkás—paraszt szövetséget, bizalmatlan a parasztság iránt, elutasítja a burzsoázia bármely frakciójával létrehozandó szövetséget is és tagadja. hogy egyetlen országban felépíthető a szocialista rendszer.

A kínai forradalom elmélete és gyakorlata ellenkezik a TrOckii által megfogalmazott tételekkel. Ez nem is lehet másként, hiszen olyan országban, ahol a lakosság legalább 90 százaléka paraszt, a munkás-paraszt szövetség elutasítása a párt öngyilkosságához vezetne, mint ahogy

lyan köszörűsök, vagy mifélék: Cigányok... Beköszöntött a fagyos tél, a család beköltözött a W. C.-be. Ott alszanak, az lett a műhelyük... Szóval ilyen fajta emberek élnek mifelénk, és ha maguk tudnák, hogy milyen rosszak az emberek, nem irkálnának össze-vissza.

— Jóska, nem egészen helyes állásponton vagy, talán nem is jól beszélsz — szólalt meg kellemes, derűs hangján az eddig hallgatag férfi. A Jóslta feltehetően a hivatalos ember volt, emellett tanúskodott az is, hogy a megszólításra ő vörösödön el.

— Nocsak... — hebegte.

„Nocsak” — gondolták a házigazdák.

— Nézd Jóskám —, folytatta az ismeretlen — talán nem is azok az emberek a rosszak. Nézzünk szembe a tényekkel: mi vagyunk szegények. És nem tudunk még minden vágyat kielégíteni. Ezreket, tízezreket építünk, de ez is kevés... Éhes, szegény ország voltunk mi. Nehéz jól tartani minket.

A szerkesztő konyakot öntött, hogy oldja a hangulatot.

— Igazad van, Bélám —, mondta a beszélőnek — és poharát összekoccintotta az ismeretlennel, akit azért 6 nagyon ismerhetett, ha már „Bélám”-no,k szólította, gondolta magában a szerző. — Éayébként eddig megelégedéssel hallgatta a vitát, bár,

1927-ben oda la vezetett, amikor Csang Kaj-sek Sanghajban és Kantonban valósággal lefejezte a csak a proletariátusra építő mozgalmat.

A Kínai Kommunista párt bevonta a nemzeti burzsoáziát a szocializmus építésébe, és nem fogadta el azt a trockista tételt sem, hogy a szocializmust lehetetlen felépíteni egy gazdaságilag elmaradott országban.

Garaudy, miközben megállapítja az említett különbségeket. néhány kisebb jelentőségű dologban meglevő azonosság alapján legalábbis részben fenntartja a trockizmus vádját.

,,A kínai kérdés” úttörő jellegű munka, s rendelkezik az ezzel járó erényekkel és hibákkal is.

„Bárcsak hozzájárulhatna ez a tanulmány... hogy átko- zódások helyett eljuthassunk a párbeszédhez” — írja a szerző, és szándéka tiszteletet érdemel:

(Kossuth Könyvkiadó 1968.)

Bistey András

mitagadás, igaz vágyai szerint n szerkesztő egy kicsit harcosabban védhette volna az ő cikkét.

— Igazad van, — koccintott a hivatalos is.

Később egy kissé megsértődött a szerző, mert teljesen másra terelődött a szó. az idegen meg a szerkesztő régi dolgokról beszélgettek, amiből aztán kiderült. hogy együt voltak inasok Verik úrnál, együtt katonák, hadifoglyok, még a pártmunkát is együtt kezdték. Ügy érezte, hogy 6 meg a hivatalos ember itt már feleslegesek, csak az furdalta az oldalát, hogy ki az isten lehet ez az idegen. A szerkesztő, mintha a gondolataiból olvasott volna, ismét öntött a poharakba konyakot és akkor mutatta be az idegent.

— Béla. a járási pártbizottság első titkára. Régi barátom és elvtársam — mondotta a főnők és a szerzőre kacsintott.

— Egyébként Kovács And- rásék tényleg megérdemlik a lakást, nagt/on kéne nekik egy tágas, új lakás, — fordult a férfi amahhoz, de azért az úiságfrónak mondta a gondolatait — ne felejtsd, Kovácsék a következők...

Tudja az isten, miért ilyen az ember? Akkor este az újságírót nem zavarta a szűk, rendetlen albérleti lakúm,

z ember, nevezzük Kovács Andrásnak fogta a pennáját, nagy akkurátusán megnyálazta és levelet írt a. szerkesztőségbe. Természetesen panaszos levelet. Lakásügyben. A szerkesztőségbe naponként tízből nyolc ilyen levél érkezik. Száz esetből kilencvenkilencszer az újságírók összeszorítják a fogukat és nem reagálnak. Illetve egy finom hangú lévőiben válaszolnak: „.Olvastam szomorú sorait, igen meghatott, sajnos azonban..."

Kovács Andrásnak azonban szerencséje volt az egyik újságíró lévén a levélben leírt ügy éppen a századik eset e héten, kiment a helyszínre. Megnézett mindent, benézett minden lyukba, meghallgatott minden panaszost és ellenpanaszost, valamint minden hivatalos embert. Harmadnap úgy érezte, érti a dolgot és sejti is tán, hogy körülbelül kinek van igaza.

Lakásügyben dolgozat, nyomtatásban7 No, ezt a szerkesztő aligha közli. — Megy az Írás a papírkosárba, és ő, a szerző a presszóba bút felejteni. Körülbelül ilyesmik jártak a fejében, de azért nekilátott, papírt tett a génbe és elkezdte kegyetlenül verni az öreg Remingtont. Értelmes, tiszta gondolatokat írt, kerülte a harsány színeket, az izgalmas, drámai fordulatokat. A helyzet, amelyet el kellett

mondania, amúgyis drámai volt. nem volt szükség arra, hogy kívülről rakjon rá mázt, színt. Nem ecsetelt tehát, csupán grafittal vázolta, hogy mégis, a panaszos talán, hiszen, az az ember tbc-s... Egyébként tizenSUHA ANDOR:

egyen laktak egy szobában... Csecsemők, öregek, iskolások, középkorúak... Talán az agronómus elvtárs várhatott volna még.

Kész lett. Még egyszer elolvasta, ahol kellett, javította. aztán egy jót nyújtózott, ásított és eszébe jutott a saját lakása. Most nagyon örült a szerkesztőségi szobának, mert egyedül volt, távol a háziék ricsajától. Örül, mert a szoba meleg volt. meghitt, csendes.

„Erről nem írhat senki" nevetett saját bizarr gondolatán. Tulajdonképpen furcsa sors az újságírók sorsa, mindent megírhatnak, ami a közmorállal egybevág, azt is, ha valaki gyilkol, azt is, ha valaki igazságtalan, azt is, ha valaki hős... De ha az újságíró — teszem azt kihúz valakit a vízből — akkor*

nos igen, akkor az illető névtelen hős marad...

Kissé meglepődött másnap, amikor albérleti szobájában még ágyban fekve olvasta. Egy sort nem húztak, egy szót nem javítottak, eredetiben jött, ahogy írta. Csak

egy hét miilva szólt a szerkesztő: „Reklamálnak, öregem, délután itt lesznek a járástól, ötkor te is gyere be”.

Fölényes, nyugodt, magabiztos arcot vágott, sőt még egy kissé mosolygott is, hogy a szerkesztő nyugodt legyen, ő igazat irt. Azért a gyomra egy kissé mozgott, bár valójában tényleg reménykedett: neki ebben az ügyben sok baja nem eshet.

A ttkárnó behozta a méregerős feketéket, konyakot öntött mindenkinek, ö nem ivott, bámulta a hivatalos embert, aki reklamálni jött. Magas, sovány, aszott arcú, seszínű hajú, vizenyős-kék szemű ember volt. Arca most egy kissé kipirult a hevülettől, ült mellette méq egy idegen, de az nem szólt, csak szürcsölte a kávét.

BÉLA