Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
1968. április 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hírünk az országban A Magyar Mezőgazdaság március 13-i számában ismertette a Nagykunsági Termelőszövetkezetek Szövetségének Karcagon megtartott tanácskozását. A Szabad Földben 8-án Tesz- kó Sándor adta közre néhány Szolnok megyei tsz ez évi terveit: „Nem félünk a vitáktól” című riportjában a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz, az örmé- nyesi Üj Élet Tsz és a szapárfaluj tsz elnöke nyilatkoznak új elgondolásaikról. 13-án a Szövetkezet hosz- szabb fényképes tudósítást közöl a háztáji és kisegítő gazdaságok kisállattenyésztési és értékesítési versenyéről, hozza a Jászberényi járás győzteseinek képét is. I7-én Griff Sándor, a Szabad Földben a jászágó: Kókai László Tsz elnökének. Petrányi Józsefnek vezetési módszeréről ír: „Félnek az elnöktől?” A Figyelő 13-án megyénk út- és vasúthálózatával foglalkozik: „A szállítás racionalizálása Szolnok megyében” címmel. Ugyanakkor ismerteti a Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnokon létesülő modern mozaiklap üzemének építését. Az ország legkorszerűbb ilyen üzeme a beton- elemgvár egyik egysége lesz. A Mezögépgyári Dolgozó a törökszentmiklósi gyáregység újabb eredményeiről tudósít 15-én: „Többszöri próbálkozás után önmagát múlta felül a törökszentmiklósi öntöde”. A Hétfői Hírek 16-án „Hideg számítás” címmel a Lehel típusú hűtőszekrények hiányáról cikkezett. 20-án az Építőelem a Beton- és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni üzemegységéről hozott több képet. 20-án a Népszavában a szolnoki új víztorony fotóját láttuk. Megyénk új kórház-csodájáról, az immár híressé lett karcagi kórházról írt Árkus József 20-án a Népszabadságban. „A kilencemeletes kórházpalota” lassan megszokottá váló mindennapjairól szóló tudósítást megveszerte élénk érdeklődés fogadta. A Tisza Cipőgyár kedvezményeket biztosít a jól dolgozó fiatal házaspároknak — írja a Népszava 15-én: lakásonként tízezer forint előlegét folyósít 6 évi törlesztésre az otthont ép.tö fiatal házasoknak, a Nép- szabadság és a Népszava írja 19-én: Szolnok megye nyolcadik városa lesz Martfű a megye távlati fejlesztési programja szerint. A Kereskedelmi Technika márciusi száma a mezőtúri és a törökszentmiklósi szövetkezeti boltok, áruházak munkáját ismerteti. Az Építők Lapja 11-én Mikó László nemrégiben végzett kőművest mutatja be. A fiatal szakmunkás tavaly első lett a „szakma kiváló kőműves tanulója” versenyben. A márciusi sajtóanyagban több portréval találkoztunk. 16-án a Képes Újság Czipper Nándor- né jászfényszarui nyugdíjas bábával készített riportot, a Szövetkezet pedig a kunmadarasi B. Dávid József mostoha öregségéről írt szívet szorító sorokat. A Tükör riportere felkereste a 20 évvel ezelőtti Kossuth-díjasokat. 1948. március 15-én kapott Kos- suth-díjat Molnár György tiszakürti újgazda „...a nagy szárazság ellenére 42 mázsa búzát termelt 2 hold földön.” — Komposztföldet gulyaállásban letiport föld _>». hordott széjjel abba veteH. emlékszik visza a most 60 év körüli Molnár György. Sajnos, a bűnügyi krónikákból márciusban sem maradt ki Szolnok megye. 16-án a Képes Újság „D i- vadak” címmel hozta a jászberényi tanyak rémesnek, Czibolya Lászlónak, Böjti Jánosnak és László Jánosnak fényképét a nyomozásról szóló tudósítássai együtt. Több előzetes tudósításban ismertették a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei programját. A Magyar Ifjúságban olvastunk 15-én a szolnoki gépipari technikum ünnepi eseménysorozatáról. A lap 22-én részletesen ismertette a Cibakházán megrendezett ünnepi találkozót. A Népszabadság. a Magyar Nemzet és a Népszava 21-én beszámoltak a Tanácsköztársaság évfordulójának ünnepségeiről. Március elején a Magyar Rádió 20-as stúdiójának stábja Szolnok megyébe látogatott. Ütjukról 15-én színes riportban számolt be a Magyar Ifjúság. Az Élet és Irodalomban N. Sándor László a törökszentmiklósi tanyai kollégiumról ír. „Diákotthon” című cikkének néhány megállapításával vitázni kényszerültek a kollégium vezetői a Néplap március 21-i számában. A Lobogó 20-án a Szolnokon megrendezett „Népművelés és honvédelem” konferenciáról számolt be. Bognár Gyula a Népfrontban a jász és kun városok tavai}' ősszel megrendezett honismereti vetélkedőjét ismertette. A Népszabadság 21-én Antal Árpádot, a szolnoki Állami Levéltár igazgatóját mutatja be a népfront kongresszus küldötteként. A Könyvtárosban Fejér megyei szakemberek számolnak be Szolnok megyében szerzett tapasztalataikról. Különösen a jászberényi járás könyvtárai és a mezőtúri városi könyvtár nyerték meg tetszésüket. A Szabad Föld 3-án Kántor Sándorra! készített riportot: „A brüsszeli aranyérmes népművész hatvan év a korong mellett...” — „Vidéki Játékszín — 1968” címmel közli 11-én a Népszavában Szombathelyi Ervin a szolnoki Szigligeti Színház igazgatójával folytatott beszélgetését. 16-án a Film. Színház. Muzsika a Kurázsi mama szolnoki premierjéről hozott képet. Dr. Kardos Józsefné Napraforgóra felemelt ár és darajárandóság mellett előnyös feltételekkel értékesítési szerződést lehet kötni háztáji és egyéni gazdaságokkal is. A szerződéssel lekötött napraforgó felemelt ára: Nagy olajtartalmú szovjet fajták 640.— Ft'q Iregí csíkos fajták 500.— Ft'q Egyéb hazai fajták 450.— Ft'q 100 kg napraforgó eladása 30 kg extrahált olajos- magdara vásárlására jogosít hatósági áron. Extrahált olajosmagdara helyett keveréktakarmányt, vagy szemestakarmányt lehet vásárolni. 70 kg olajosmagdara 100 kg árpa, vagy kukorica cseretermény egyenértékű. Vetőmagot biztosítunk Vessen szegélynövényként is napraforgót! Szerződést lehet kötni a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat járási, városi kirendeltségeinél. Ötvenezer I kilométer kolbászhéj Lengyelországban új üzem létesült, amely évente több mint 50 millió folyóméter műanyag fóliát állít elő, amelybe kolbászt és felvágottat, töltenek. Az előállított hentesipari terme-! értéke kb. 15 millió deviza zloty. Az új anyag, amelyet a Húsipari Kutató Intézet kutatói dolgoztak ki. a természetes bélhez közelálló tulajdonságokkal rendelkező, kolagén anyag. Előállítóit a Tudományos es Technikai Bizottság elnökének díjával jutalmazták. Az új orvosi rendelőt és orvoslakást még ebben az évben átadják Jászladányhan (Foto: Nagy Zsolt) ZeloY javítás szériában lermtnyszalíiíd csigát, szőiőfelüoigozo berendezést gyártanak Jászberényben A Jászberényi Gépjavító Állomás — január elseje óta a Törökszentmiklósi Gépjavító Vállalat állomása — az utóbbi években az ország egyik legkorszerűbb javító üzemévé fejlődött. Ezt díjbevételének alakulása is szemlélteti: 1965-ben csak 8 millió, tavaly már 41,8 millió forint bevétele volt. Az idén 45 millió forintot terveztek. A jászberényi üzemet a Zetor traktorok javítására profilírozták. A Szolnok megyei gazdaságokon kívül Heves, Nógrád, Borsod és Pest megvei termelőszövetkezetek Zetorjait is itt teszik rendbe. Sallai Gábor főmérnök arról tájékoztatott, hogy Vas megyei szövetkezetek is hoztak már Jászberénybe erőgépet. Az országban a legnagyobb szériában itt javítják a Zetor K 25-ös traktorokat. Tavaly 460-ah hoztak rendbe, az idénre 560-at terveztek. Ez év első három hónapjában 220 gépet javítottak. • tehát .ió eredményt értek el az időarányos tervteljesítésben. Tavaly a Jászkiséri Gépjavító Állomás volt a Zetor Super traktorok profilgazdája. Ám az állomást azóta a MÁV vette át. így azt a géptípust is Jászberényben javítják. Ebből szózat terveznek. E nagy szériák javítását. a technológia korszerűsítésével. a szalagszerű termeléssel érték el. Ez azonban korántsem köti le az üzem kapacitását. Foglalkoznak ezenkívül a Csepel tehergépkocsi család főjavításával, itt készítik elő az Iilyen berendezéshez szállít must leválasztó gépet. Méghozzá a tarcali, a nagy- rédei és a markazi termelőszövetkezeteknek. A gépet korrózió álló anyagból gyártják. Nagy iránta az érdeklődés, eddig 16 tsz nyújtotta be igényét. Egyelőre azonban nem tudják kielégíteni. Az állomás vezetői tárgyaltak a MÉG-gel, a Alcsiszigeti olvasónk küldte be a közvéleménykutató kérdőívet: írjuk meg. miért nincs villany az alcsiszigeti tanyákon. Pontosabban, az állam: gazdaság gyümölcsösének végén települt tehénistálic- ban villany világit, de a tőle 50 méternyire lévő házakban petróleumlámpa mellett vakoskodnak. Elképesztő kontraszt 1968-ban — írja. Eleget tettünk olvasónk kérésének. Kimentünk Al- csiszigetre. Két állami gazdaság, a héki és a surján! működik itt. A gyümölcsös végében van a Héki Állami Gazdaság Simon tanya majorja. Valóban villany ég a tehénistállóban. De az itt lakó tizenhárom család szolgálati lakásában úgyszintén. pneumatikus szőlőmetsző berendezés gyártásáról. Megkezdték a hejőcsaoai cementgyár rekonstrukcióját. A 35 millió forint értékű beruházás kivitelezői között van a Jászberényi Gépjavító Állomás is. Nyílászáró szerkezeteket, padlócsatornákat és lépcsőket gyártanak és szállítanak Hejőcsabára. — m. 1. — Van azonban az Alcs; - szigeti gazdaság területén 137 magán tanya. Alighanem ezek villany hiányát panaszolja olvasónk Villamosításuk semmiképpen nem tartozik az állami gazdaságra. Maradna: a vá rosi tanács villamosít a lakosság hozzájárulásával. Pápai Józsefnétől, a szolnoki városi tanács építési és közlekedési osztályán érdeklődtünk, mi vár az itteni tanyákra. A következő: az alcsiszigeti Holt-Tisza parti részt üdülőteleppé fejlesztik. Ide természetesen villanyt is vezetnek. Az alcsiszigek, úgynevezett Szőlők tanyai rész azonban lassú elhalásra ítétetett. Talán száznál is több tanya van itt. Oj építési engedélyt ide a tanács már nem ad ki. s Pedagógiai napok Kunszentmártonban A kunszentmártoni járási tanács vb művelődés- ügyi osztálya, • a Pedagógus Szakszervezet járási elnöksége és a járási nőtanács pedagógiai szakbizottsága holnap és holnapután pedagógiai napokat rendez. A pedagógiai napok alkalmából kerül sor a járási úttörő és politechnikai kiállítás, könyvkiállítás és Palicz József festőművész kiállításának megnyitására. amíg a tanyák el nem évülnek, addig használhatják az ott lakók. Utána mezőgazdasági művelésbe fogják a tanyahelyeke4. Természetesen az itt lakók egyetértésével. belátásától függően. Az itteni tanyákon tehát nem is lesz villany. Me-í értjük, hogy ez fáj ott lakó olvasóinknak, hiszen a villany a kultúrált életet jelenti. Valóban éles az ellentét, hogy a Simon tanyai istállóban villany ég a tőle pár méterre lévő Ecst- ki Sándor tanyájában mar petróleumlámpa. Pedig Ecsekj Sándornak, mint hallottuk, a TlTÁSZ-nál dolgoznak gyermekei. De hát a tanyák fölön eljárt az idő. B. L. Oroszlánbarlang Mi érdekli az olvasót ? Miért nincs villany az alcsiszigeti szőlőkben ? es és a il-es szemlére a D 350-es. a D 420-as. a D 700-as. a D 705-ös és a D 710-es tehergépkocsikat. Ügyszintén az Ikarusz 30- as. 601-es és 602-es típusú autóbuszokat is. Az állomás főmérnöke elmondotta, hogy rátértek a mezőgazdasági kisgépek gyártására is. A harmadik profil szerencsésen egészíti ki a javító tevékenységet. Az idén 200 KCD típusú, terményszállító csiga gyártására kaptak megrendelést. A másik új készítményük a szőlőfeldolgozó berendezéshez a must leválasztó gép. Sallai Gábor elmondotta, hogy ielenleg csak Abasáron üzemel egy iíyen, mely 3 millió forintba kerül. A 'ászberém i javító állomás az idén 3 A nádtetős, fehér falú családi ház gazdája, a szikár öreg néni nagyon nyugtalan. Míg egyik szavát a másikba öltve sorolja nehéz sorsát, ijedten repked a tekintete. Fél, retteg, jaj mi lesz, ha megint megtámadja a fiatal- asszony. Annyi azonban a keserűsége, hogy a félelem ellenére is kibuggyan belőle a panasz; — Nem is tudják elképzelni, milyen szörnyű az én helyzetem. Valóságos oroszlánbarlang lett abból a házból, amit a szüleimtől örököltem. Néhány hete is az ablakon másztam ki az utcára, mert a bezárt szobaajtót verve kiabált a fiatalasszony: gyere ki, tudom, hogy itthon vagy. — Hogy mentem volna, hiszen már nem egyszer megribált. ütlegelt. Talán agyon is vert volna, ahogy Ígéri, ha a férje el nem I ráncigái ja. Sokszor a szomszédokhoz menekülök és végül a tanácsnál is panaszkodtam. Ott is olyan cirkuszt csapott, hogy én szégyelltem. — Sokáig azért tűrtem, mert a rokonaim és én fogadtam be őket a házamba, amikor megesküdtek. Igaz, akkor azt mondta az öcsém, csak ideiglenesen költöznek hozzám. amíg lakást kapnak. Addig jól meg is voltunk egymással, amíg egyszer a fiatalasz- szony ki nem találta, adjam nekik a házat, újjáépítik, s engem eltartanak. Nem adtam. S azóta pokol lett az életem. A sa- iát házamban nincs egy nyugodt percem — kesergett a 70 éves néni. A szomszédok véleménye és a tanácsnál lévő iratok bizonysága szerint is valósággal kj van szolgáltatva a magányos, idős néni a fiatal házaspárnak. Főleg az asszonynak, aki idegbeteg. Legalábbis ezt mondta magáról, amikor a tanácsnál meghallgatták és próbálták rendezni az ügyüket. Ha valóban beteg a fiatalasszony, gyógykezeltetni kell, de mégsem lehet eltűrni, hogy egy védekezésre képtelen idős emberrel így bánjon. A néni már az. zal sem törődik, hogy hosz- szú ideje nem fizetnek lakbért, csak a nyugalmát szeretné visszanyerni. De amíg egy fedél alatt laknak, bármikor folytatódhat a háborúskodás, veszekedés. A rendőr, a tanács dolgozója és még a férj sem állhat minder percben a fiatalasszony mögött, hogy közbelépjen, ha ismét neki akar rontani az idős nőnek. A néni tehát csak akkor tekintheti ismét otthonának a saját házát, ha a fiatalok elköltöznek onnan, nvuetor haevják. Ezt kell segíteniük mindazoknak, akii- valamit is tehetnek enne1 az áldatlan állapotnak * megszüntetéséért Nairy K?ta*'«-