Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

Mentőötlei Az albérlő — Hát te itthon vagy?! Hüllst ennek! Én pedig u egész városban kerestelek! (A Weltwoche karikatúrája) Ebéd — takarítás idején.;; VAN ESZEI Amint kijött az új lakás- gendelet, feleségem ( felkiál­tott: — Háromszor hat az ti- sennyolc, tehát a másik szo­bát kiadjuk albérletbe. Számtani művelete azt ve­tette le, hogy hárman va­gyunk, egy főre hat négy- getméter jut, tehát 18 négy­zetméterig élvezünk adó- mentességet. Utánaszámoltam, stimmelt; A fölösleges szobát tehát ki­adjuk, s a bevételi oldalon jelentkező havi 2—300 forint bérleti díjat békés célokra fordítjuk. Hirdetésünkre csinos iro­distalányok jelentkeztek, igen nagy elfoglaltsággal, csak este járnak haza; aztán szolídarcú idősebb nők minden elfoglaltság nélkül, fiatal házaspárok lüktető családalapítási szándékkal. Én a lüktetőknek adtam volna, hiszen én is voltam fiatal, de feleségem — úgy látszik — nem volt fiatal és konokul elhárította a csillo­gószemű fiatalok ajánlkozó­ját. Végül egy komolyarcú férfi kopogtatott ajtónkon. Jólöltözött, negyven év kö­rüli, igen megnyerő külső­vel, kilóban mérve 120 kö­rül lehetett. Elmondta, hogy főszakács a „Túróscsuszá­ban”, csendre, nyugalomra van szüksége, mert most dolgozik „A konyhaművé­szet” című kötetén. Párnás kezével bem utatkozott: — Lepény Dezső vagyok; Lepény délután már be is költözött a szobába. Este rettentő Jmlapácso- lás. dörömbölés, bútorok to­logatásának szörnyű csikor­gása hallatszott a szobájá­ból. Biztosan átrendezi a szobát, — gondoltam. Nyomott hangulatban tér­tünk nyugovóra. Az első szenderedés a legédesebb, de éppen akkor könyökölt ol­dalba a feleségem: — Guszti, hallod? — Mi az? — ültem fel ágyamban. — Nem hallod? Azt hi­szem, földrengés van. Re­meg a ház. — Mi, micsoda? Hallgatóztunk. Mély, tom­pa dübörgés hangzott mint egy közelgő természeti csa­pás előhírnöke. Az ebédlő­ben még erőteljesebben hangzott a dübörgés. Ek­kor hirtelen átvillant agya­mon: — Megvan: Lepény kar­társ — horkol. Másnap reggel éppen az újságot olvasgattam, amikor feleségem izgatottan betop­pan hozzám: — Guszti, már megint do­hányzói korán reggel. Vágni lehet a füstöt. — Dehiszen szívem még rá sem gyújtottam. Természetesen a cigarettá­zó is Lepény kartárs volt. Az ajtó résein, a kulcslyu­kon ömlött át szobánkba a füst. Lepény kartárs reggelijét is a szobájában készítette egy rezsón. Minden reggel rántottát, legalább 10 tojásból, hagymában pirítva. Leégett zsírszag, hagymabűz töltötte meg még a lépcsőházat is. Később kifúratta a mennye­zetet, úgyhogy majdnem be­szakadt az emelet, amikor gyűrűhintát és trapézt sze­relt fel szobatomára. Bizo­nyára edzette magát, ne­hogy fel merjünk neki mon­dani. A vízvezetéket gyü­mölcshéjjal, papírszeletekkel, haj csomókkal tömte el, et­től csőrepedés támadt. Egy egész szerelőbrigád rohant ki a Kátéesztől. Ä rezsója egyik reggel kigyulladt, ki­ütötte a biztosítékot. Ami­kor ittasan jött haza, egész éjszaka önmagával vitatko­zott a különböző ételek el­készítése tárgyában, mármint rántva, sütve, habarva, pi­rítva, főve, vagy felverve jobb-e, ha az a bizonyos étel bekerül „A konyhamű­vészet” című kötetébe. Majd írógépet hozott és a 470 ol­dalas kötetét gépelte — két ujjas ököllel. Később bele­fogott a kínai nyelv tanul­mányozásába, hogy a kínai ételeket lefordíthassa ma­gyarra. El lehet képzelni mennyit szenvedtünk ekkor, hiszen tudvalevőleg a kínai nyelvben huszonhétezer írás­jel van. Csak írásjel, hát még amikor egy-egy jelet motyorékolva kibetűzött: — Kuing-csinghsziau kai- kai-kluhlun. Ami tudvalevőleg annyit jelent magyarul, hogy „Da­rált hal rizsgombócba gyúr­va. kisütve”. Feleségem egyik sírvafa- kadásakor bölcsen meginteti tem: — Látod fiam, a lüktető fiataloknak kellett volna ki­adnod a szobát. Azok nem szednék szét a házat, csak csendesen befeküdnek este az ágyikójukba, s minden neszre vigyázva (nehogy minket felébresszenek) vég­zik az albérlői finomsággal álmodozásukat. S ha kilenc hónap múlva jönne a kis síró emberpalánta, hát fel­ébrednénk a gyermeksírásra. Na és, legalább mi is fiata­loknak éreznénk magunkat. Dénes Géza Az apa fejcsóválva néze­geti fia ellenőrző könyvét. A gyerek részvéttel megkérde­zi tőle: — Mit gondolsz, papa, ml játszott Itt közre — az át­öröklés, vagy a környezeti hatás? A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 414. CSÍpés APRÓSÁGOK Egy hölgy a képkiállítá­son nagy érdeklődéssel szemléli a gyönyörű nyári tájképet, Végül előveszi a noteszét és feljegyzi a fest­mény címét és a művész nevét. — Meg akarja vásárolnia képet? — kérdezik tőle a csarnokban. — Nem, csak szeretném megkérdezni a művésztől, hogy hol nyaralt. ☆ Iván Kuzmics jégkorong- mérkőzést nézett a képer­nyőn és elszunyókált. A fe­lesége felébresztette: — Ébredj, már tizenkettő van; — Kinek a javára? •— ki­áltotta ijedten Iván Kuz­mics. . ☆ — fin a rádióból tanultam meg angolul.., — Érezhető Is. A kiejté­sedben atmoszferikus zöre­jek vannak. ☆ A feleség látogatóba uta­zik az édesanyjához. A fér­jétől búcsúzva, így szól: — Drágám, ha unatkozol, csak írj, tüstént hazajövök. — Minek maradnál ott olyan sokáig?.., Vendégségben Zagyvad _ ódák —• Jő, hogy jöttetek, a sült mindjárt kén — (A Weltwocha karikatúrája) L. olyan nagyra vlttaj hogy még önmagát sem is­meri meg. Olvasom: Z. fiatal rende­zőnek a ...című filmje, N. fiatal író legújabb kötete, K. fiatal művész hamvas já­téka, B. fiatal..., X. fiatal..., mindenki fiatal! Ejnye már nézzük csakt Z. akkor végezte a tanító­képzőt, amikor én úr-ír be­tűket firkáltam, N. a nővé­remnek udvarolt, — Gizi most lesz nagyanya, — K. Fedák Sárival volt Iluska, B. a szarajevói merénylet napján mutatkozott be, mint csodagyerek, X. a Ferencvá­ros első kapusa volt... Nehéz helyzet. Hogy mú­lik az Idő! De én mondjam meg nekik. Hogy jön ehhea egy fiatal negyvenes kri­tikus. Szovjet írók aforizmái Nincs elfoglaltabb ember mint az, aki önmagával van elfoglalva. Annak az embernek, aki­nek bármilyen semmiség világraszóló katasztrófának látszik, bármilyen világra­szóló katasztrófa —> semmi­ség. A rossz is cselekszik jót — ha elpusztul. Nem tudott idegen ésszel élni, mert saját gondolatait is összekeverte. A darab hősei oly gyak­ran egyesültek a nyílt szí­nen, hogy minden egyes né­ző felesleges harmadiknak érezte magát. A szerelem nem axióma: mindig bizonyítást követel. Italbolt! vízió (Zsoldos Sándor rajza) Ha valaki a kárunkra té* ved, tökfilkó. Ha javunkra! — aranyemberi Az ostobák várát csak sí Demagógok tudják ostrom nélkül elfoglalni Látod, látod, korholom ai egyik jeles művészünket, — mennyire nem veszed ko­molyan a környezetedet, • azt várod, hogy ők komolyan vegyenek téged! — Igazad van, de miért én kezdjem! Törzsvendégnek na adj vissza (új) ötforintost, gyér« mekem!-ti —

Next

/
Thumbnails
Contents