Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

Áz ügyvéd is téved

A kiszállás öröme

— Ha míg öt percet késnek a mentők, meglesi a teljes napidijunk!

Nyelvelés

Mindig nekipendül a hangulatom, valahányszor nyelvünk művelése körül cserélgetjük az eszméket. Emlékszem, az ötvenes évek közepe táján széles hullámokat vetett egyik lapunkban a vita afelett, hogy — függetlenül a helyesírási szabályzatban leszögezett állásponttól — egy „l'-lel írjuk a p o r c e 1 á n-t, vágj' kettővel? Esküszöm, azóta nem tudom sosem, mi isi az igazság. Nem merek támaszkodni a szabályzatra, de az üzletek reklámkiírásaira sem. írom — egy, illetve kéti „1”- lel egyaránt aszerint, hogy viszi az írógép billentyűje •z ujjamra. Mondom magamban: majd kijavítja a korrektor ha nem lesz jó.

Hasonló érdeklődéssel kitértem a purparlét egyik központi lapunkban a „blab- la” szó eredetéről, illetőleg tzerzőjéről. Egyik cikk Kellér Dezsőt nevezte meg a plasztikus kifejezés szülőapjának, mire a másik megjegyzés levezette, hogy a i,blabla” francia származású s egy újságíró ringatta bölcsőjét. Minthogy szakmám szerint is személyesen érint a „blabla” szó sorsa, ezennel iparkodom leszögezni a következőket.

A „blablá’-val eiső Ízben óvodás koromban találkoztam. Alighanem korai szerelemből kifolyólag sokat civakodtam padszomszédom- mal (a pad a terem falai mentén, körben húzódott), tehát gyakran összetűztem az utcabeli Csend a Pőrével (sose tudtam, mi az igazi utóneve). A kis fekete leányzó, nem bírva érvekkel a szóváltást, rettenetes gúnyos hangon, mindig így fejezte be a vitát; „blablablalbab- la...’1 S pörgette feltartóztathatatlanul, míg csak a varkocsába nem kapaszkodtam mérgemben. Nem Kellér Dezső tehát a „blabla” feltalálója, hanem a karcagi Csenda Pőre, valamikor a huszas évek harmadik negyedéből. Az újságírók, le- gj'enek franciák, avagy magyarok, már csak száraz epi- gonjai a Pőre szikrázó szenvedélyű „blabláinak”.

Most pedig kíváncsian figyelem, hogyan válik közkinccsé a rádió, televízió, s az újságok sportriporterei körében Vitray Tamás sport- nyelvhelyeSségi reformja, — amely vasárnap a Honvéd— FTC mérkőzéssel vette kezdetét. Mint az egész ország hallhatta, arról van szó, hogy helytelen, nem magj'ar szájra illő a gólok mennyiségét kifejező „null”. Ilyen szó — „null” nincs a magyar nyelvben. Mi csak a nullá-t használhatjuk szabályosan. Mert ugye nem úgy szoktuk mondani nullos liszt, hanem nullás liszt. Igaz bizony. Az ember nem azt rivallja veszekedés közben, hogy — „Tudod, mi vagy te” Egy null!” —, hanem „Egy null a!”

De hogy a sportzsargonban mennyire megszoktuk már a „n u 1 l”-t a Vitray-kezde- ményezés során tapasztaltuk. Valahányszor kimondott ilyen futballeredményt — „Pécs—Tatabánya egy:nulla; Dunaújváros — Szombathely nulla :nulla —. mindig elnevettük magunkat. Olyan furcsa volt már a fülnek. Egyenesen drukoltunk, mikor

t.botlik meg” a szokott í(null”-ra.

Régi sors a kezdeményezőké: a megszokotthoz ragaszkodók eleinte azért szurkolnak hogy „belebukjanak”.

Tóth István

Horgász Dönci jó barátomtól a minap megkérdeztem: ügjvédi prakszisod

alatt volt-e olyan eset, amikor te tévedtél?

Mosolyogva válaszolt:

— Tévedni ügyvédi dolog, de a legnagyobb tévedésemet elmondom neked. Régebben történt, kopogtattak az ajtómon. Kinyitom, hát egy feldúlt arcú, vérben forgó szemű fiatal tanyai ember áll előttem:

— Hozzám? — kérdem meghökkenve.

— Magáho gj'üttem, doktor úr, segítsen rajtam.

Mint válópöri' specialista azonnal láttam dagadt képéről, hogy itt a Bp, 78j szakaszával állok szemben. Ezt a szegény embert alaposan elbugyolálta a felesége.

— Lásson hozzá, doktor úr..,

— Node barátom, így kutyafuttában nem lehet.; — Megtapogattam az arcát. — Látleletet vett már?

— Mi a csudának az?

— Csak hallgasson rám. Hiszen azért jött hozzám, hogy segítsek magán. Régóta nős?

— Múlt héten volt az esküvőm, — nyögi keserűen. ■

— Kellett ez magának?

— Dehogy köllött.

— Legj-en nyugodt, megszabadul tőle. Csak aztán nehogy meggondolja magát.

— Amit én egj-szer elhatározok doktor úr...

— Jól van; Remélem tudja, hogy a feleségét többó látni sem szabad?

A férfi itt felugrott:

— Micsoda? Mért ne láthassam én a feleségemet?

— Azért, mert nem érdemli. Érti? — válaszoltam nyugodtan.

— Már hogyne érdemölné kérem, mikor egész éccaka rakta rámva vizes borogatást.

— Mert biztosan megbánta tettét. Nézze, a törvény előírja, hogy ilyen esetekben a házasfelek a per befejezéséig külön éljenek.

— Külön éljünk? Még ilyet. Hát akkor doktor úr, tudja meg, ki se huzatom a fogamat;

Észbe kapok:

— Vagy úgy? Magának » foga fáj. s nem válni akar? — És már irányítom ia kifelé: — Egy emelettel feljebb. Ott rendel Horgas» Benő, az öcsém, a fogorvos.

D. G.

Házaló

— Köszönöm, nincs rá szükségünk, már beszereztünk egyet — (Az Europeo karikatúrája)

fcMővészJ áiköltés..;