Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. március 10; DANKO POPOVIC: A kajmakcsaláni tábornok álmatlansága S zárnyra kapott hamarosan a hír, hogy R. lo­vassági tábor­nok a kisváros­ba vonult visz- sza, hogy egykori állomás­helyén élje le hátralevő éveit. Egykori tiszttársai, a nyugalmazott tartalékosok és hadirokkantak, emlé­keztek is az egykor neves tábornokra, a Maglena völ­gyi csata hősére, a városka fiatalabb nemzedéke azon­ban mit sem tudott a kü­lönös jövevényről. Nem ép­pen leplezett kíváncsisággal verődtek köré. különösen a gyerekek, és kérdésekkel árasztották el a sétálgató „idegent”. A tábornok ilyenkor kimért hangon, minden kétséget kizáró ko­molysággal bizonygatta tá­bornoki voltát, hivatkozott a Maglena völgyi csatára, a fényes fegyvertényre azon a „csak férfiaknak való éj­szakán”. S ez az ékesszóló beszéd aztán végképp el­oszlatta hallgatóságában a kételyt, hogy a jövevény nem holmi kiérdemesült muzsikus lehet, nevezetesen zongorista, mint ahogy azt a tükrös zakójáról, kopott gerardijáról s legfőképpen lepkenyakkendőjéről hitték. A szokatlanul verőfényes és esőtlen ősz már novem­berbe hailott, amikor is egykori tiszttársaival talál­kozott a nyugalmazott tá­bornok a parkban, a balká­ni és az első világháború hősi emlékműve közelében, az aranyló bokrok előtti napos pádon. Sütkérezés közben mi másról beszél­gethet négy-öt volt hadas- tván, ha nem a ködbe me­rült ifjúságot felidéző há­borús emlékekről? A kolu_ barai csatáról, putnik. Stc- panovic és Misic hadvezé­rek fegyvertényeiről. és Persze nem utolsó sorban a saját háborús élménye­ikről. A nyugalmazott tá­bornok szakszerűen vázolta egykori parancsnoka hadi­tervét, melyet a kolubarai csata előestéjén készített, majd ismertette a többi stratégiai és taktikai elkép­zeléseket. részletesen, egé­szen a szaloniki partraszál­lásig és a kajmakcsaláni végső győzelemig, az utób­bit azonban be sem fejez­hette.' mert a többiek nem kis megrökönvödésére Mi- sovic, a jóvágású volt tar­talékos főhadnagy szavába vágott; minden átmenet nélkül a tábornok álmat­lansága felől érdeklődött meghökkentő nyíltsággal. A válasz, amit a tábornok adott, korántsem volt meg­győző és még kevésbé ki­merítő. T "galábbís M!so- vic számára» aki valaho­gyan felderítette a nyugal­mazott tábornok álmatlan­ságának reitelmes eredőiét. — Hát igen, már évek óta rosszul alszom — mondta a tábornok, mintha harsogó kürtszó rémlene éj. jelente a fülembe, de úey szól szakadatlanul, hogy azt el sem tudom önöknek mondani... — Nyilván a Drinai in­duló foszlányai — vélte az egyik nyugalmazott tiszt­társ — ugyebár, tábor­nok úr? — Nem, nem; — hárítot­Leonardo tankja Évtizedek óta Brazíliá­ban élő kiváló magyar or­vos (egyébként író és nyelvész is, mondhatni: polihisztor), Dr. Réti Lász­ló, a többi között Leonar­do da Vinci életének és munkásságának is szak­értője. A londoni Times jelen­tése szerint Réti dr. a na­pokban fejezte be a rene­szánsz nagy olasz zsenije * nemrég Spanyolországban megtalált könyvtári listá­jának feldolgozását. Felfedezte pl., hogy az a tank, amelyről a mai na­pig minden nemzedék is­kolásgyermekei úgy tanul­ták, hogy Leonardo da Vinci találmánya —, nem Leonardo eredeti ötlete! A L eonardo-könyvtár nemrég megtalált listája ta el a tábornok. — Ko­rántsem induló az, amit én hallok. Nem is emlékez­tet katonazenére. Bárcsak az lenne; induló, vagy ro­hamra szóló kürt... De nem az. — Akkor a himnusz hangjai talán. tábornok uram? — kérdezte egy má­sik. — a régi, vagy talán az új himnuszé. — Legnagyobb sajnála­tomra, mégcsak arra sem emlékeztet, sem az egyik­re, sem a másikra, tiszt urak! — s a csend olyan veit, mintha a tábornok titkolna előlük valamit. De kisvártatva annyit mégis elárult, hogy az a harsogó hang, álmatlanságának oka majd olyasféle, mintha valamelyes csúfondáros me’iékzöngéie volna. Erre aztán Misovic eset­lenül odalépett a tábornok­hoz, s fülét a kissé na­gyot hallók mozdulatával a tábornok füléhez illesztet­te, mintha hallani szeretné azt a csúfondáros hangot, vagy ha azt nem. akkor legalább sípolásfélét, eset­leg amolyan kagvl ózúgásra emlékeztető morailást. De bizony semmit nem hallha­tott a másik fülkagvlóból. — r»v ilven érdemdús férfiútól igazán elvárhatná az ember azt, hogy ha nem is a Drinai indulót, akkor legalább a himnusz hang­jait vébe hallani, — Jelen­tette ki végül is Misovic. Kínos csend következett. A tapintatosabbak igyeke­zete volt szükséges ahhoz, hogy ismét a köztük meg­honosodott témára tereljék a szót, nevezetesen arra, hogy lesz vagy nem lesz hamarosan háború, amikor- is a közeli féesz istállói fe­lől váratlanul felhangzó do­hai ütötte meg a fülüket. Elhallgattak. A csendet ezúttal a tábornok törte meg: — Hallják? A sütkérezők némi meg­könnyebbüléssel paták do­bogósét vélfék felismerni a közeledő dobajban. Mint­ha ködbe merült ifjúságuk messzeségéből rémlene felé­jük a feleithetePen vágták patazaia. győzedelmes, de néha futamodó lovasságuk emlékét ébresztvén bennük. — Halliák? — ismételte meg a kérdést a nyugalma­zott tábornok. — Jönnek — mond+a Mi­sovic, a tartalékos főhad­nagy. S amint lehajtották ősz fejüket, az öt arcon álmo­dozó mosoly jelent meg, 116 címet tartalmaz —, korábban a kutatók csak 76-ról tudták. A 21. szám­mal jelzett könyv címe: De re militari. Dr. Réti úgy nyilatkozott, — noha ilyen címmel több szerző is írt könyvet, nem lehet mintha csak magukat lát­nák nyeregben, szeretett csatalovuk hátán, amint kö-. zelednek mostani maguk felé... — Csakugyan jönnek — mondta a pad szélén ülő. És szemük az istállók fe­lől vezető út irányába te­kintett: félménesnyi lovat tereltek a téesz emberei: négyesével összekötve, mint­egy parádés felvonulás lát­szatát keltő sűrű sorokban. De az arcokról hamarosan leolvadt a mosoly. A vo­nuló kisebb ménes ugyanis nagyon vegyes állományú volt, fekete, sárga. pej, hókás. csillagos, almásde­res; de talán még vak és sánta is akadt közte. — Orak lorak — mondta csalódottan Misovic. — Lovasok nélkül — mondta a nyugalmazott tábornok. Időbe telt. amíg a vo­nuló ménes a parkkal ha­táros utcasoron a pad köze­lébe ért. hancúrozó, vison- gő gyerekhad kíséretében. Az egyik előre vágtató kis­fiútól tudták meg aztán, hogy a lovakat vágóhídra vJczik, m°rt fölöslegessé váltak a gépesítés folytán. — Képtelenség! hördült fel a tartalékos főhadnagy. — Hiszen ez felháborító igazságtalanság! — Hang­ja erélyes volt, és tiltako­zó. Valamennyiök szeme el- borultan révedt a vonuló ménedre. — Tábornok úr! —■ kiál­tott fel egyikük önfeledten. A szikár tábomók erre k'húzta magát, tükrös za­kója szélét úgy markolta meg, mint egykori köpenye Piros haitókáiát. egy eré- lves mozdulattal megiga­zította fején a kopott gí- rardit. — királyi csákóiét sem különben valamikor! — meonödörte bajuszát s úgy lendítette magasba a botját, mint kivont kardot, s aztán elszánt léptekkel ott termett az út szélén: — Állj! — harsogta ps- raneso’ó hangon, és pipis- k"déssel toldotta meg szi­kár alakiát az úttestet sze­gélyező kóboron. Svadrono­kat. századokat, majd lo­vassági zászlóaljat állí­tott meg fgv valamikor ez­zel a harsogó vezénvszóval. — Alii! — mondta még harsénvnbban. s amint kis­sé előbbre billent. majd hogv el nem vágódott a vonuló ménestől immár el- keskenvedett úttesten. — Mi van. öreg? — kér­dezte az egvik méneskísérő téesz-ember — miért kaja- bálsz úgy? kétséges: Leonardo könyv­tárának ezt a munkáját az ariminod Roberto Val- turio írta. Kéziratos for­mában terjedt, 1473-ban nyomtatták ki először, sok évvel azelőtt, hogy Leo­nardo megtervezte tank­ját. Réti doktor és más tudósok ebből azt a követ­keztetést vonják le, hogy a Leonardo-féle tank nem — Mi ez, kérem?! — kér­dezte felháborodottan a tábornok. hamisítatlanul egykori feszes tartásában. — Én vezényelek és maguk mintha nem is hallanák?!... — Vezényelsz?... No ne mondd!... Húzódj csak bel-- jebb, még közéjük találsz esni — tolta hátrább tapin­tatosan a lókísérő. A többiek megrökönyö­désére. amit a lókísérő vi­selkedése váltott ki, a tá­bornok, némi töprengés után, kocogó léptekkel megeredt a vonuló ménes után, ahogy utólérte. ka- renfogta a téesz emberét s aztán erélyes, de csillapul- tabb hangon így szólt; — Node kérem, ez még­sem járja... Mi ezt nem ér­demeltük meg!-.. — Nem értem; ki az a mi? — kérdezte tanácstala­nul a kísérő. — Nem tehetnek ilyet!-.. Érti?... Mi ezt nem érde­meltük meg!-.. Másnap, november ötödi­kén, hiába várták megjele­nését a törzsoadon az em­lékmű közelében, a park­ban. De hiába várták hato­dikén, sőt hetedikén is. Ki­lencedikén aztán — helyet­te — özvegy Maticné, akit első pillantásra egyikük sem nézett ötvenévesnél korosabbnak, mély szemre­hányással lépett hozzájuk: — Tiszt urak, ha önök valóban urak, az ami ve­lem történt, igen rossz fényt vet az önök társasá­gára. Mondhatnám szégyen­foltot, mert ez már erkölcs­telenség Az önök tábor­noka rútúj cserbenhagyott- fél éven át ígérte, hogy fe­leségül yesz: ' azt mondta, családi fészekre, meleg ott­honra vágyódik; fél éven át limonádét ivott nálam víz helyett, mert azt mond­ta, csak így őrizheti meg teste frisseségét, tiszthez i1- lő üdeségét és erejét, fél évig tűrtem tornagyakorla­tait. mert naponta torná­zott, mondván, szüksége le­het még a rugalmasságára, ha netán balba kerül a haza, és be kell vonulnia. Fél évig azzal ámított, hosv mellettem még sokáig tá­bornok marad maid; az én tábornokom... és most megszökött. És ez a hálát­lanság, uraim, ez erkölcste­len. és rossz fényt vet önökre is... Csend volt a válasz a szép özvegy panaszára. Fe- jüket lesunyták és a kavi­csot piszkálgatták botjuk végével mindaddig, míg a szemrehányó asszonvság odább nem állt. S anv'kor már elkanvarodot+. szólalt meg közülük valaki: — Megszökött. — Meg — mondta egy másik és szemük önkénte­lenül a vágóhídra terelt ménes távozásának irányát követte. — Harsogó kürt­szóval a fülében... Leg­alább a himnuszt vagy va­lami indulót látszott volna neki a szép özvegy... S a következő nanokon, noha szokatlanul verőfé- nves és esőtlen maradt még a vén asszon vök nyara, a gaiambősz tisztek alig várták a beálló esőzést, hogv legalább a saját sze- mükbori igazolják otthon- maradásukat. önálló munka, hanem Val- turio tervének másolata. A. Rupert Hall, a lon­doni műszaki egyetem tu­dománytörténeti tanára ípv nyila tkozott; — >,Leonardo 1500 körül rajzolta le tank­ját, de most már bizonyos, hogy előzőén ismerte Val- turio változrtát —, dn mén az sem eredeti. Valturio alkalmasint egy másik olasztól, Guido de Vige- vano-tól kölcsönözte a gon­dolatot”. A professzor hozzáfűzte: valósznűtlen, hogy Vige- vanö tankját valaha is megénítették. — Szerinte pyvébként Leonardo tankia sem működött volna, ha mngénfttk mert a nayv művész hibát követett el: úgy tervezte meg a kere­keket hajtó kézi fogantvút, hogy az első kerekeik elő­re. a hátsó kerekek hátra forogtak volna. (barabás) — Leonardo da Vinci tank-tervrajza. PAL1CZ JOZSW: AKT Csanády Jánost Napjaink napjaink szilánkokból állnak össze, amikor belénk hasít a héjnál, az utak párhuzama összeolvad, s irdatlan messzeségbe futva-fut, téli mezők, zöld vetések kísérik, s felperzseletlen, lüktető faluk — de nincs oly messze, hova el ne érne érc-erük lüktetése; amíg kötélhidak alatt, dzsungelek fókuszában, tűzfálomlasztó városokban iszonyat-vasszilánkok bontják a dobbanó időt. Burányi Ferenct MEGBOCSÁTOM Neked még azt is megbocsátom, hogy nincs mit megbocsátanom, kegyetlenül jó vagy te hozzám, a jóságod már fájdalom, neked még azt is megbocsátom, hogy vak gyanúsításaim miatt én bűnhődöm, felőröl a magam-fabrikálta kín, neked még azt is megbocsátom, hogy szüntelen kedvembe jársz s már nem tudom, mi ejt karomba; odaadás vagy megadás, neked még azt is megbocsátom, hogy már e csöpp kétség miatt még selymes szóval simogatni rendelt sorom is vádirat, neked még azt is megbocsátom, hogy tiszta vágy, mint... Nem, tudom'. Csak azt tudom, hogy tisztaságod csak úgy hiszem, ha piszkolom, mert égi már e tisztaság, hogy földibb legyen — szennyezni kell. Neked még azt is megbocsátom, hogy megcsallak valakivel. 4 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents