Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-17 / 65. szám

1968. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Brecht bemutató a Szigligeti Színházban A szolnoki Szigligeti , Színházban pénteken este kirobbanó sikerrel, mutatták be Bertolt Brecht Kurá zsi mama című kétrészes krónikáját. Képünk az egyik legdrámaibb jelenetet ábrázol­ja: a kimagasló alakítást nyújtó címszereplő Hege­dűs Agnes Jászai-díjast és a remekbe formált néma lányt. Szekeres Ilonát. A 20-as slddió Szolnok megyében A jövő repülősei, gimna­zisták, csecsemő- és gyer­mekgondozók, munkásfia­talok beszélgetnek március 18-án este 6 órakor a Kos­suth Rádió 20-as stúdiójá­nak ifjúsági műsorában. A kőrkapcsolásos műsor­ban a fiatalokat foglalkoz­tató kérdésekre hol Jász­berényben, hol pedig Túr- kevén válaszolnak. Szol­nokon a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola hallgatói érdeklődnek a gyermeknevelésről és ápo­lásról, a szolnoki gimna­zisták a martfűi harisnya­csizmáról mondanak töb­bek között véleményt. — Résztvesznek e beszélge­tésben a tiszaföldvári ter­melőszövetkezeti fiatalok is. Holnap este tehát első­sorban fiatalokat érdeklő műsort sugároz a Kossuth Rádió 20-as stúdiója a Szolnok megyei kiszesek. az Integrál és a Nukleon zenekar, valamint a kőola­josok csipkelődő Kőtövis együttesének közreműkö­désével. Számítógépek ' a könyvsikerről Lehet, hogy már hamarosan a számítógép veszi át a ki­adóktól annak gondját, hogy megállapítsa: a kiadandó könyv siker lesz-e, vagy pedig el­adatlanul hever a könyvüz­letekben és a raktárakban. Az újabb írói tehetségek és bestsellerek felfedezése eddig többé-kevésbé a kiadók és lektorok jó szimatától függött, s a jövőben viszont bizonyos adatokkal táplált gép is ellát­hatja ezt a feladatot. Ha egy komputer a kézira­tok egész sora közül választ­hat, akkor tévedhetetlen biz­tonsággal állapítja meg, me­lyik az a munka, amelynek a legnagyobb sikerre van ki­látása. Kérdéses, vajon vigasztaló lesz-e az írók számára, hogy könyvük elutasítását nem tu­lajdoníthatják többé a gonosz lektoroknak, hanem csupán a gép ostobaságának. Érjen még sok melengető tavaszt Mai magyar grafika \ Kiállítás a <\entxeli Galériában — sikere9 szereplése Ilyen gazdagok vagyunk? — kérdezi egy látogató a vendégkönyvben, a Nemze­ti Galéria Mai magyar gra- fika kiállítási anyagát meg tekintve. Igen. Gazdag és virágzó grafikus művésze­tünkről számol be ez a ki­állítás. a népszerű művé­szeti ág klasszikussá érett nagyjai. — mint Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Reich Károly, Martyn Ferenc, Ék Sándor és mások — mellett e már nem szárnyukat bon­togató, hanem kiforrott, ön- törvényeik szerint teremtő fiatalabbak: Kondor Bele Kass János, Szász Endre, Würtz Adám, Lakner László és nem utolsó sor­ban Gácsi Mihály —, aki a szolnoki müvésztelepet teprezentálja ezen a jelen­tős kiállításon — együtt mutatják be legújabb al­kotásaikat. Első ízben jelentkezik a Magyar Nemzeti Galériá­ban ez a művészeti ág, hogy teljes keresztmetsze­tet adjon, áttekintést — mintegy felhasználva az alkalmat a megmérettetés­re. Mérni és ítélkezni a műértők dolga, de a műél­vező, gyönyörködni vágyó laikus is megállapíthatja hogy így. együtt igen im­pozáns képet nyújt ez a ki­állítás. Nem véletlen, hogy az elmúlt évek nemzetközi kiállításain. bemutatóm művészeink grafikusi véná­ig keltett különösebb fe­gyelmet, és eredményezett megannyi rangos kitünte­tést, elismerést. A kiállítás összképe bi­zonyítja, hogy az elmúlt negyedszázad történelmi változásai milyen terméke­nyítőén hatnak a művésze­tekre. A grafika friss és mozgékony művészet, szin­te szeizmográfszerűen rea­gál az életre. Nem vélet­len tehát, hogy kitűnő mes­tereink lapjain sorra — és nossága teszi kórussá a sok kiváló szólistát, hanem a közös társadalmi talaj, az, aminek okát ilyen szépen fogalmazza meg a kiállítás katalógusa; „Oka; kézen­fekvőén társadalmi, — az a művésznemzedék indult stafétára, a jelenlegi har­mincasok, negyvenesek, akiknek sorsában — őseik múltjából a jövendő felé megjelent az új Múzsa, a képzeletszabadító angyal: a maguk történelmében való ocsúdós élménye. Hívsáo és új előjogok hangoztatása nélkül indultak, a mester­ségtudás légkörétől megille. tődve, mindannyian kézi mesterséget mive Jő szülők, ősök ivadékaként, mestere­ik mellett: a művészet felé.* Éppen ez a társadalmi, történelmi háttér a magya­rázata annak, hogy grafi­kus művészetünk modern a szó legnemesebb értelmé­ben. Nem úgy, hogy bizo­nyos ..új hullámokhoz” iga­zodnak lihegőn, ldleksza- kadva, hanem a tartalom — stílus — technika hár­mas egységének gondos be­tartásával. Nem jóslás, de jogos sejtés, hogy s kiállí­táson látott anyag nagvre- sze nemcsak ma váltja ki belőlünk — elismerően — a modern jelzőt. hanem időtállónak is bizonyul. Maradandó művészet ez, mert modernségét korunk műveltsége és szocialista er­kölcsi, etikai, világnézeti tartalma határozza meg. A kiállítás rendezőit (Solymár István és Kass János) elismerés illeti a vi­lágos, áttekinthető tagolá­sért és csoportosításért. Jó ötlet volt Koffán Károly kitűnő portré fotoit elhe­lyezni a kiállított művekkel együtt. Ezek mintegy ön­vallomásként segítik a lá­togató közönségnek a mű­vek megértését Gócai Mihály ra, hogy eldöntse, ki há­nyadik helyen áll, mint ahogyan, meddő dolog len­ne azt vitatni, ki volt na­gyobb művész Dürer, vagy Picasso. A művész önma­gával é« a mindenségivel mérhető. Mennyit képes felfogni a való világból és hogyan teszi azt másokai gyönyörködtető, gondolkod­tató közkinccsé. És a mér­tékegység: amit eközben önmagából a művéhez hoz­záad. Gácsi Mihály ilyen mértékkel mérve is érett rangos művész. Ezt ezen s kiállításon is igazolta, pe­dig — műveit iól ismerve bizonyosan állítható — nem a legsikerültebb válo­gatás után került fel hat lapja a Nemzeti Galéria falára. A Könyvégetők, de külö­nösen az Utolsó virágok így is általános tetszést aratnak. Müvei nem slratu- lyázhatok egyszerűen a „Ural groteszkek” feliratú dobozkába — ahogyan egyik kritikusa jellemzi. Az Utolsó virágok nagyon szépen mondja el azt, and: Gácsi Mihály azóta is oly sokszor elmondott az em­berszeretetről, a humaniz­musról, az elesettségében. sorsszerű kiszolgált a tottsn- gában szánandó ember nagyságáról. az Emberről, aki a világvége nukleáris hamutól füstös-piszkos haj­nalán, utolsó erejével is. — amíg egyet lépni tud — elindul és újra indul, hogy megtalálja az utolsó szál virágot- Az emberben való hit és optimizmus fűti Gá­csi Mihályt, amikor oly meghökkentően, sokszor ke­serű iróniával, de legin­kább megértő bölcs humor­ral, formájában néha csi­bészes bájjal ábrázolja a neki oly kedves kisembe­reket Szívesen láttuk volna 3 kiállításon Gácsi Mihály­Ela egy idős ember reggeltől délig kuko ricát morzsol, fát vág, rendszeresen ellátja a jó­szágot azt mondjuk: ez igen dicséretes dolog. De mit szóljunk akkor, ha az az idős ember éppen száz esztendős. Akarat­erejét dicsérjük-e vagy a természet nagyságát, ami erre képessé teszi? K. Benedek Józsi bácsi, akiről ez írás szól menye szerint még meg is sértő­dik. ha nem akarják en­gedni, hogy megetesse a malacot, a csirkéket ,Mit kíméljem magam?” — mondja — ..Mire vagyok akkor már jó, ha ezt se csinálhatom?". Tetterő lakozik még most is ben­ne, pedig életében nagyon sokat dolgozott. Üt építő munkás volt. Járta az országot, épített utat Mezőtúron, rakta a követ Zsámbokon, Tas- konyban, ki győzné fel­sorolni azt a sok várost, községet, amerre elvető­dön. Közben megnősült, s a született gyermekeiket egymás után el is temette. Nyolc gyerekük lett, mind a nyolc meghalt. Négy pici korában, egy serkenő virágjában, kettő legény- korában, egy meg csalá­dos emberként. A tbc vitte el őket, úgy mint o feleségét is. Egyedül maradt volna, mint a szedett ág, ha me­nye mellé nem áll. Ez a melegszívű asszony gon­dozásba vette az öreget, s apjaként szereti, tiszteli, gondoskodik róla. S sze­reti öt a három unoka is, akik ma már fiatalembe­rek. Büszke i$ arra az öreg, hogy János, meg Józsi matróz a Tiszán. Pityu amolyan szeles gye­rek. de azért rendes. — Annakidején, amikor ők öten együtt maradtak, nehéz esztendők szakad­tak rájuk. Sokszor hiány­zott a forint a kenyérre. Volt. aki azt a tanácsot adta menyének, adja az öreget szociális otthonba. De ő nem állt a szóra. Akkor adja a gyerekeket intézetbe — mondták. Erre az öreg kijelentette: akkor én inkább megölöm magam. Együtt maradtak és szinte egymáshoz nőt­tek ők öten. Minek emlegessük a ne~ héz éteket Elmúltak, rendbejött anyagilag a család. Van már rádió, gáztűzhely a lakásban, sőt televízió is. amit Józsi bá­csi igen-igen szeret. Kilencven éves koráig dolgozott. Volt a tanács­nál. a tsz-ben éjjeli őr, miután az útépítést ab­bahagyta. Tíz esztendeje „csak" a ház körül tevé­kenykedik, szívja a kis rövidszárú csibukot (a kedvence) amit Gazdag Imrétől, a kertszomszédtól kapott tavaly húsvétkor. Öregségi járadékából, meg a tanácstól kapott szociá­lis segélyből jut esibukba valóra ts, bár jó emberei mindig küldenek neki né­hány pakli dohányt. Jó étvággyal eszik, megissza a kupica pálinkát is, meg a pohár bort is — vagy ..sert” — amikor úgy hoz­za sora. — Szerettem én a V>e- nyecskéket is, amikor an­nak ideje volt, — moso­lyog. Ma délután a tiszapüs- pöki művelődési házban nagy ünnepség lesz. Kö­szöntik a- falu legöregebb emberét, a száz esztendős K. Benedek Józsi bácsit születésnapján. Degula Lajos, a községi párttit­kár mond ünnepi beszé­det. műsort adnak az út­törők, ajándékokat a tö- megszervezetek vezetői. Am ő erről még vajmi keveset tud, csak annyit, hogy: — Valami ünnepség lesz. Én is elballagok a kul- túrba. S mivel közeledik Jó­zsef napja is, a születés- napi jókívánsághoz hadd tegyem még hozzá. A mondás szerint Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget. Jusson ebből a melegből jócskán K. Benedek Józsi bácsi­nak. Érjen még sok melen­gető tavaszt. Y’arga Viktória igen magas művészi szín­vonalon — fedezzük fel azoknak a gondolatoknak a nyomát. amelyek az el­múlt történelmi változáso­kat is eredményezték, vagy éppen fordítva; amelyek e történelmi változások mű­vészi tükröződéseként szü­lettek. A nagy mesterek mel’ett — de egyáltalán nem az ár­nyékukban — felnőtt az az ifjabb grafikus nemzetség, amelynek mondanivalóig közös indíttatású. Szélien hangzó kórus ez, kiváló szólistákkal. Nem az esz­tétikai. stiláris jegyek azo­A kiállítás sokszínű kó­rusában rangos szólistaként vesz részt Gácst Mihály. Ha talán van is valami túlzás abban, amit a kiállítás egvik látogatója írt a ven­dégkönyvbe: „...a legőszin­tébbek Csohány, Gácsi, Ék. Raszter, Würtz...’’, de az kétségtelen, hogy a nép­szerű szolnoki művész a mai magyar grafikus mű­vészet legjobbjai közé tar tezó, önálló mondanivalója sajátságosán karakteriszti­kus egyéniség. A művészetben nem le­het rangsorokat felállítani Senki nem vállalkozhat ár­tól a Magyarok bejövete­lét, amely talán művészi pályája egy jelentős sza­kaszának nagy életigazsá­gokat magában rejtő ösz- szegezése. Vagy újabb lap­jai közül némelyiket, olya­nokat, mint a mellékelten közölt Utcán át. Ez már klasszikussá érlelt figurái­val jobban vall a mai Gá­csi Mihályról, akinek a rajzain a líraian groteszk humor mind tisztábban íe jezi ki a filozófikus böl­csességet — amikor az em­berekről az embereknek vall. — Varga — r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents