Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-16 / 12. szám

\ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. január 16. Bemutatjuk a labdarúgó KB I B-t A múlt és a jelen Hatodik évébe lép a lab­darúgó NB I B. Érdemes volt megalakítani, mert az NB I kiesőjelöltjei és az NB II feljutói között nagy volt a tudásbeli különb­ség. Az elmúlt öt év is bizonyította, hogy életre­való ötlet volt. Fokozato­san csökkent az NB I és az NB I/B között a tudás­beli különbség- A B osz­tály játékosai egyre töb­ben elérik a legmagasabb szintet, sőt néhány igazi te­hetség is bontogatta szár­nyait Bizonyíték erre, hogy a most zajló átigazo­lásokon húsz NB I/B-s já­tékost vittek át NB I-be. És rajtuk kívül még akadt jó néhány, aki csak azért nem jutott egy osztállyal feljebb, mert nem engedte egyesülete. Az elműt év sikeres volt. A szezon befejezése előtt 6 fordulóval még ö+ csapat volt versenyben a bajnoki címért A kiesők pedig már a szezon köze­pén feladták a reményt. A Dorog és a Debrecen első­sorban az egyesület belső ellentéteinek „köszönheti” kiesését, az Autóbusz pe­dig gyengébb játékosanya­gával és szakvezetésével nem maradhatott sokáig versenyben. Szakemberek körében ki­alakult egy olyan nézet, hogy sok tekintetben nehezebb, mint az KB 1-ben Ezt bizonyítja a megle­pően sok döntetlen, a kis gólarányú győzelem. Álta­lában a B-osztályban ke­ményebb volt a játék, mint az NB I-ben- A csa­patok többsége elsősorban a védekezésre rendezkedett be és ebből rajtaütésszerű támadásokkal próbálko­zott. AZ NB I-ben meg­szokott finomabb játék­nak itt nem volt tere. Az is kétségtelen, hogy fizi­kailag akár az NB I-nél is jobban felkészült csapatok­kal találkozhattunk a B osztályban. A rendkívüli kiegyensú­lyozottságot, a mérkőzések zömében domináló védeke­ző taktikát igazolja az a tény is, hogy összesen 771 gólt rúgott 18 csapat és ez mérkőzésenként 2 2 gólt jelent Az NB II Keleti csoportjában ugyanebben a bajnoki évben 16 csapat 723 gólt rúgott, ez 2.4-es átlagnak felelt meg. A ke­vesebb gól ellenére fs a B-ben találjuk a legtöbb gólt elért játékost. 26 gól­lal lett gólkirály a B-ben Horváth, míg az NB II Nyugati csoportjában Do­monkos 17-et. a Középben 23 góllal, a Keleti csoport­ban pedig 21-gyel lettek gólkirályok. Érdemes még egyszer felidézni a bajnokság vég­eredményét: 1. Egyetértés 2. Sz-fehérv. 3. BVSC 4. Oroszlány 5. Szállítók 6. Bp. Előre 7. Bp. Sp. 8. MAVAG 9. Várpalota 10. Pécsi B. 11. Kecském. 12. MVSC 13. Budafok 14. Nyíregy. 15. Ózd 1«. Dorog 17. Autóbusz 18. DVSC 34 18 34 20 34 16 34 16 34 16 34 13 34 14 34 11 34 11 34 12 34 12 34 11 34 8 34 11 34 9 34 11 34 7 34 7 10 6 62 6 8 60 9 9 57 9 9 58 8 10 53 10 11 35 7 13 45 12 11 43 11 12 35 8 14 38 8 14 39 10 13 29 15 11 40 9 14 36 13 12 36 8 ÍJ 46 7 20 25 6 21 34 29 46 :31 46 :31 41 :r8 41 34 40 37 36 43 35 41 34 :48 33 :37 32 :41 32 :50 32 :46 31 45 Sl :5Q 31 :46 30 :55 21 :69 20 Az NB I-be jutott Egyet­értés és Székesfehérvár helyére a Komlói Bányász és az Esri Dózsa került az NB I-ből- Az NB II-be esett. Dorog. Autóbusz és Debreceni VSC helyére a három NB II-es csoport­győztes, a Győri Dózsa, a Nagybátonv és a Szolnoki MTE került. Akadt persze néhány hiányossáv is. amire érdemes vissza­emlékezni. A legszembe­tűnőbb. hogy sok technikai fogyatékosság volt tapasz­talható. Emiatt ritkán volt folyamatos a csapatjáték. Igen sok meglepő ered­mény is akadt A debre­ceniek gvászm szereplését már említettük. A Spar­tacus ősszel kitűnően sze­repelt, mérkőzéseit soro­zatban nyerte, ugyanakkor az akkor má’* kiesőnek számító Autóbusztól kika­pott. Nem éppen dicsére­tes ténv az sem. hogy idAnv közK-m hat csapat­nál volt edzőcsere. Az 1968-as bajnoki év­ad márriw 2-án rajtol- \ bajnokság első és második helvezett’e feljut a7 NB I-1 He. a, 16—17—48. kiesik az NB II-be. Hogy melyik csanat. hol fog végezni, azt természetesen nem lehet megjósolni. Mindenesetre az együttesek, játékosok bemutatásával segítséget kivárnunk p^úitanj olvasó­inknak hogv március 2-án ne csak a csap-tok. d° a szunkr-iók is felkészülten várják a bajnoki rajtot. Következik: / Komiéi Bányász, Egri Dózsa A TOTÓ 2. heti eredménye I. Atalanta—Sampdorta 1 2. Brescia—Napoli x 3. Fiorentina—Lanerossi 1 4. Inter.—Cagliari 1 5. Mantova—Bologna x 6. Roma—Torino 7. Varese—Milan 1 8. Bari—Lazio 1 9. Genoa—Verona 1 10. Novara—Pisa II. Messina—AS Reggina 2 12. Modena—Lecco x 13. Livorno—Foggia x 4-1 14. Venezia—Perugia x 1:0 0:0 3:i 3:0 0:0 0:2 2:1 3:1 3:1 0:0 2:4 1:1 0:0 OH) Újabb jégpályák Szombaton hírt adtunk arról, hogy a hideg idő be­álltával Szolnokon, a Kas­sai úti iskola udvarán kor­csolyapálya nyílt. Ezenkí­vül a Magyar utcában, a Nemzeti Bank udvarán lé­vő teniszpályát is átalakí­tották jégpályává. Ezt a szakszervezet és a Vörös Meteor közösen gondozza, állandóan nyitva tart és nagyon látogatott. Vasárnapra a Verseghy Gimnázium udvarán is el­készült a jégpálya. Délután 3 órától lehet rajta korcso­lyázni s ezzel együtt Szol­nokon háromra nőtt a jég­pályák száma. Átigazolások Legutóbb közöltük azok­nak a játékosoknak a név­sorát, akiket az SZ. MTE NB I/B-s, a Jb. Lehel, va­lamint a Sz. MÁV NB Il-es csapatai igazoltak. Most újabb névsort kap­tunk s ebből közlünk egy csokorra valót. Zárójelben a játékos volt egyesületé­nek a neve. SZ. MTE: Kolesányszky (Sz. Cukorgyár), Deák (Rá­kóczi falva), Pusztai (Tisza- földvár). ^ Jászberényi Lehel: Bugyi (Jb. Előre), Görög (Martfű). Martfű: Major (Kengyel). Szó. Vegyiművek: Szőke (Kilián), Horváth (Tiszábő Tsz SK), Germán (SZ. MTE). Sz. Cukorgyár: Molnár (Sz. Vasas), Kolláth (Zal­ka SE), Varczag (Rákóczi- falva), Kapolcsi (Szabó SE). Kunszentmártoni TE: Vágó (Kunszentmártoni Sparta­cus), Olajos (Km. Spart), Gulyás (Mesterszállás). Cibakháza: Kocsis (Kun- szentmárton). Szó. Gépjavító: Berta (Szó. Olajbányász). Jb. Vasas: Cserta (Jb. Előre). Jászárokszállás: Kókai (Tiszaföldvár). \aqy játékkedv, jó teljesít ménvek a teremkézilabda bajnokság nyitányán Vasárnap Szolnokon meg­kezdődött a megyei terem­kézilabda bajnokság. Az el­ső versenynapon nagy volt a játókkedv, és ez gólok­ban is megmutatkozott. A csapatok játékán meglát­szott, hogy hosszabb szünet után került elő újra a lab­da és ezért inkább sok szép egyéni alakításnak tapsol­hatott a közönség. A kora reggeli nyitányt a Vegyiművek—Tiszaföld- várl Tsz férfi mérkőzés vezette be, és mindjárt meglepetéssel. A jó játék­erőt képviselő Vegyiműve­ket a tiszaföldváriak lelke­sedésben múlták felül és megérdemelten vitték haza a két pontot. A nők be­mutatkozása is sikeres volt. A Törökszentmiklósi Mg. Techn. és az Üjszász ha­talmas küzdelmet vívott és végül a technikásabb és öt­letesebben játszó techni­kum csak minimális kü­lönbséggel győzött. A dél­előtt legszebb játékát a Vízig férfi csapata nyúj­totta. Sok szép akciót ve­zettek és góljaik látványo­sak voltak. Szinte „kilőt­ték” a pályáról az elfogó- dottan játszó jászladányia- kat. A délutáni műsor hatal­mas hangpárbaj közepette indult és ami kiváltotta az a Verseghy Gimn. I.—Szó. ITSK mérkőzés volt. Nagy küzdelem után pontosztoz­kodással zárult a mérkő­25GS» A martfűiek pályáralépé- se vezette be a minőségi csapatok sorát. A közönség nem csalódott. Sok szép akciót, ötletes megoldáso­kat láthatott, megyénk NB I/B-s csapatától. És ami fontos, a gólokkal sem ma­radtak adósok a csapatok. Az első versenynapot a nők találkozói zárták. A gyen­gébb nem képviselőitől „férfias” játékot láthatott a közönség a Szó. Traktor —Szó. Cukorgyár mérkő­zésen. Vasárnap összesen 20 mérkőzést játszottak. Érdekesebb eredmények. Női ifjúsági: Tiszaföldvári Tsz—Szó. Verseghy 6:4, Sz. Verseghy—Jászalsószent- györgyi G. 9:7. felnőtt: Tö­rökszentmiklósi Mg. Techn. —Üjszász 7:5, Martfűi MSE —Rákóczifalva 14:10, Mart­fűi MSE—Szó. Vízig 13:6, Szó. Traktor—Szó. Cukor­gyár 11:7. Férfi ifjúsági: Szó. Ver­seghy G. I.—T.-miklósi Mg. Techn. 14:5. Jászai sószen t- svörgv Tsz—Verseghy G. II. 15:11, Szó Verseghy G. I—Szó ITSK 11:11. Fel­nőtt: Tiszaföldvár Tsz.— Szó. Vegyiművek 14:11. Szó. Vízig—Jás7Íadánv 33:14, Szó. MÁV—Rákóczifalva 28:15. Martfű I—Vásárhe­lyi SE 24:16. Kilián II.— Zagyvarékas 25:11. A torna vasárnap reggel 8-tól folytatódik. Horváth József A NAG?ALFÖLDI KŐOLAJ és FÖLDGÁZ TER­MELŐ VÁLLALAT azonnali belépéssel gyors és gépírói Seres. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Beloiannisz a 14. sz. alatt. Vállalatok figyelem ! Vállalatunk Prága típusú 3 tonnás darus gépkocsi­ját BfiRBEADJA. Érdeklődni lehet: Vasipari Vállalat Szolnok, Hu­nyadi u. 4. ____ Az OVF KELETMAGYA RORSZÁGI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT (Debrecen, Széchenyi u. 46) építésvezetőségei vál­tozó munkahelyre keres azonnali felvételbe mélyépítésben jártas technikus, kubikost, ácsot, vasbetonszerelőt, kőművest, betonozót, betanított segédm unhást Jelentkezés a vállalat építésvezetőségein? 1. sz. Építésvezetőség Debrecen, Vágóhíd u. 18. sz. 2. sz. Építésvezetőség Szolnok, Debreceni n. 15. sz. 3. sz. Építésvezetőség Balmazújváros, Szigetkert vásártér 4. sz. Építésvezetőség Szarvas, Vasút u. 1. szám. 5. sz. Építésvezetőség Szentes, Kossuth n. 17. sz. 6. sz. Építésvezetőség Szeged, UTC pálya 8. sz. Építésvezetőség Gyula, Ferencesek tere 9. sz. Építésvezetőség Békés Petőfi u. 2. szám. 11. sz. Építésvezetőség Miiskolc, Sajőpart Kispást. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS \ JASZFÉNYSZA- RUI „Lehelkürt Tsz** 600 db anyajuhához és annak szaporula­tához juhászokat ke­res. Ha egy család vállalja. — úgy az előnyben. Lakás biz­tosítva, bérezés meg­egyezés szerint. A TISZAINOKA1 Községi Tanács V. B. pénzügyi előadót ke­res telvételre. Köve­telmény : közgazda­sági technikum. — egyéb középiskolai végzettség esetén — számviteli Ismeret. Gyakorlattal rendel­kezők előnyben. Je­lentkezés levélben vagy személyesen. — Fizetést 1081967. Mü. M. r. szerint. A TÖRÖKSZENT­MIKLÓSI Legeltetési Bizottság egy általá­nos mezőgazdasági munkára alkalmas személyt azonnal fel­vesz. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezni lehet szer­dán és szombaton 8—12 óráig. Török- szentmiklós, Tán­csics Mihály utca. A SZOLNOKI Jár­műjavító Üzemi V. gyakorlattal rendel­kező építészmérnö­köt. építésztechni­kust keres felvétel­re. Jelentkezés a2 üzem személyzeti osztályán személye­sen vagy levélben. 1968. janáur 20-ig. — Műszaki átvételi gya­korlattal rendelke­zők előnyben. A SZOLNOKI 1. sz. postahivatal hírlap­kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki iro­dájában. FAIPARI gépek ja­vításában jártas gép­lakatosokat azonnali bélépéssel felve­szünk. Bérezés meg­egyezés szerint. Fel­vétel esetén útikölt­séget térítünk. CIBAKHAZA és Kör­nyéke Vízgazdálko­dási Társulat állan­dó munkára mély­építési munkakörbe technikust alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. Munkásszál­lást tudunk biztasí- tani. — Jelentkezés személyesen Cibak­háza. Álmos út 2 sz. alatt. SZOLNOK megyei Temetkezési Vállalat jászberényi kiren­deltsége egy gépko­csivezetőt alkalmaz. Jelentkezés írásban Szolnok, Thököly út 7 szám. A SZOLNOKI Sütő­ipari Vállalat felvesz gyakorlattal rendel­kező könyvelőt meg­határozott időre. Je­lentkezés Szolnok, Pólya T. u. 5. _____ FEL VESZÜNK febr. 1-i belépéssel jász­apáti, kunhegyesi, — kunszentmártoni és túrkevei ipari isko­láinkhoz fémipari szakmai tantárgyak tanítására mérnöki, felsőfokú technikusi, illetve technikusi végzettségű szemé­lyeket. Jelentkezni lehet részletes ön­életrajzzal személye­sen, vagy írásban a Helyiipari Iskolák Megyei Igazgatósá­gánál Szolnok, Pető­fi S. u. 1. Félvétel esetén útiköltséget térítünk. AZONNALI belépés­sel — magasnyomású vizsgával rendelkező ! kazánfűtőt felve­szünk. Bérezés meg­egyezés szerint. 40 órás munkahét. Je­lentkezés: Állati Fe­hérje Szolnok, Tó­szegi út. BEDOLGOZÓ varró­nőket és norvégmin- tás kesztyfíkotőket felveszünk Háziipari Termelőszövetkezet Szolnok. Magyar u. 14. szám. HÁROM falkához ju­hászcsaládot alkal­maznánk azonnali belépéssel. Családi lakást biztosítunk. — Megegyezés esetén útiköltséget térítünk. Petőfi Mg. Tsz, — Zsámbok. 1200 kéve nád eladó. Tiszasüly, Felszaba­dulás u. 43. GYENGE borjas te­hén eladó. Szolnok, Alcsisziget 72. S. Papp Antal. Megkö­zelíthető 6-os számú autóbusszaL _______ I NGATLAN SZOLNOK, Botond u. 54. sz. alatt 2 szoba konyhás ház — 175 négyszögöllel eladó. ELADÖ családi ház építésre alkalmas te- Lekkel (vízvezeték­kel) Kutosné Tószeg. Kossuth tér 5. Ér­deklődni : szombat, vasárnap. ELADÓ szoba-kony- hás kamrás lakás 600 négyszögöl szőlő­vel Tápióbicske, — Nagy-Lujzihegy. Ér­deklődni lehet Tá­pióbicske Tanács­ház, végrehajtónál. ELADÖ 2 szoba Konyhás lakás Tisza­földvár, Toldi Fe­renc u. 9. Érdeklőd­ni csak vasárnap. BELTERÜLETEN — azonnal beköltözhető családi ház eladó. — Szolnok, Rózsa Fe­renc út 24. VIZSGÁZOTT zon­goristát azonnali be­lépéssel felveszünk. Jelentkezés szemé­lyesen vagy levél­ben. Személyes je­lentkezés esetén fel­vételnél útiköltséget térítünk. Általános Fogyasztási és Érté­kesítési Szövetkezet Törökszentmiklós. SZAKKÉPZETT sza­kácsot azonnali be­lépéssel felveszünk. Jelentkezés levélben, vagy személyesen. — Személyes jelentke­zésnél felvétel ese­tén útiköltséget té­rítünk. Általános Fo­gyasztási és Éérté- kesítő Szövetkezet Törökszentmiklós. adas-vétfl KIS és nagyméretű lcghom tenyésztői á- sokra és naposcsi­bére előjegyzési; vál­lalunk. Tatár. Kis­újszállás, Ady u. 4. GÁZTŰZHELY pa­lackkal eladó. Szol­nok, Veder u. 16. fc ÉP JÁRMŰ ELADÓ Skoda Octá- via Super gépkocsi. Telefon: 14—71. Ber­talan. MŰSZAKI vizsgán megfelelt CF rend­számú 407-es Moszk­vics eladó. Kunma­daras, tejkezelő. 125-ös Csepel sürgő­sen eladó. Szolnok, Ács u. 4. Pélyi. EGYÉB _______ KÜ LFÖLDÖN tanuh egyetemi végzettsé­gű gimnáziumi ta­nár német, francia, angol órákat ad. — Cím a kiadóban. VÍZPARTON, szép kilátással 6 db kü­lönbé járatú szoba nyári idényre kiadó. Hideg-meleg folyó­víz, konyha haszná­lat. Szancsik Béla Balatonalmádi, Jó­zsef Attila u. 91. . HAZASSAG MAGAS, elvált szak­munkás férfi társa­ság hiányában ez­úton megismerkedne nem dohányzó leány­nyal 20—26 évig. há­zasság céljából. „Köl­csönös szeretet 78335” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Szolnok megyei Tanács V. B. Egészségügyi Osz­tálya 500-as kulcsszámú építészmérnököt keres főmérnöki munkakörbe 1968. február 1-i belépés­sel. Mérnöki oklevéllel és legalább 5 évi gyakor­lattal rendelkezők jelentkezését kérjük. MÉRLEGKÉPES KÉPESÍTÉSSEL és lehetőleg többéves belkereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkavállalókat keres revizori beosztásba a Szol­nők megyei Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatal, Kossuth L. u. 2. Fizetés a 108/1967. Mü.M. sz. uta­sításnak megfelelően. Jelentkezéseket írásban kér­jük a részletes önéletrajz melléklésével nuár 31-ig fenti címre beküldeni. 1968. ja­* • © • MINDENT IDEJÉBEN! Ez évi építkezéshez már most rendelje meg az ÉPÍTŐKÖVET. Szállítható, faragható, fagyálló minőségben, köz­vétlenül a vevő címére is. \ Megrendelést a legközelebbi TÜZÉP telepen adja fel. SZOLNOKI TÜZÉP vállalat /

Next

/
Thumbnails
Contents