Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. január 14. Áz ígéret szép szó... Az ígéret szép szó — ha megtartják, úgy jó! Ugye ismerik ezt a közmondást? Sajnos a sportmozgalom sem mentes attól a hibától. hogy néha elhangzanak a szép ígéretek — és minden marad a régiben. Azt hiszem, a közmondásra a^ár a legkisebb közsé gi sportkörnél is tudnának példát mondani. Az alábbiakban viszont nem a legkisebb, hanem a legnagyobb — a Magyar Test- nevelési és Sportszövetség — ígéretéről lesz szó. t; 0 A Magyar Testnevelési és Sportszövetség az elmúlt év decemberében rendezte II- országos kongresszusát. Az elmúlt évek munkájáról szóló beszámolóban külön fejezet szólt az iskolai testnevelésről és sportról Megállapította a beszámoló, hogy az iskolai testneveléssel és sP°rt* fal való foglalkozás kiemelkedő feladat. Az eddigi munkáról szólva őszire tén elmondták.' hogy az MTS eddia elhanyagolta az iskolai sportot, a tömegsport mellett szinte elsorvadt az iskolák sportszakosztályainak munkája. Ebből fakadt, hogy a középiskolai «port lényegében megszűnt az élsport utánpótlásának egyik bázisa lenni. A magyar sportélet irányítóinak ezen a tanácskozásán a felszólalóknak több mint a fele beszélt, az iskola) sportéletről. A felszólalásokból csak egyet idézek: Vajó Péter, a KISZ KB titkára, az MTS elnökhelyettese a következőket mondotta: Anyagiakban és erkölcsiekben *s nagyobb megbecsülést keH . kapnia a középiskolai sporttevékenységnek. Egri Gyula. az MTS elnöke zárszavában is megállapította. hogy a kongresszuson a vita középpontjában az iskolai sport és testnevelés állt. Világos, hogy az eddigieknél minden tekintetben többet kell tenni az iskolai sport fejlesztéséért. Mindezek után természetes az MTS kongresszusán hozott határozatban a következő ígéret; Megkülönböztetett gondot kell fordítani az iskolai testnevelés és sport fejlesztésére. 0 Az MTS kongresszusa után két héttel a megyei Testnevelési és Sportszövetségek megkapták az 1968. évi állami támogatás összegét, annak részletes felosztását. A Szolnok megvei TS 1968-ra a középiskolák sportjának, sportszakosztályainak támogatására az MTS-től 195 500 forintot kapott. 34 5Oo forinttal kevesebbet. mint egy évvel ezelőtt, 1967-ben. Ezt kellett szétosztania közei ötvep iskolai sportkör között a kongresszus határozatának szellemében. Még egyszer a kongresz- szuson elhangzottakból: ...anyagiakban és erkölcsiekben nagyobb megbecsülést az iskolai sportnak... az iskolai sport nem fejlődik kellőképpen, a támogatásnál van baj... az MTS eddia elhanyagolta az iskolai sportot... az eddigieknél minden tekintetben többet kell tenni az iskolai svort fejlesztéséért. Mindezekből világos, hogy az elmúlt évi 230 000 forintos MTS támogatás sem volt elegendő. Hogyan lesz elég 195 500? Az iskolák sportéletének vezetői bizonyára örömmel nyugtázták....... hpgy gondjaikról oly sok szó esett a kongresszuson. Nyilván örültek a határozatban ígérteknek is. Nem sokáig örülhettek. A megyei Ts a kevesebből csak kevesebbet oszthatott. így a gimnáziumok közül a szolnoki Verseghy háromezerrel, a Varga Katalin kétezerrel, a jászberényi fiú és lány gimnázium, a jászapáti, jászárokszállási, kunszentmártoni, újszászi, tiszafüredi, törökszentmiklósi, karcagi, kisújszállási, mezőtúri mind-mind ezer forinttal kevesebbet kapott, mint eddig. Ugyanígy jártak a technikumok és az ipari tanuló intézetek is. Sőt olyan ls akadt, amelyiknek a tavalyi ezer —kétezer forint helyett 1968-ra egy fillér sem jutott. H ígéret szép szó... ezt bizony mar a kezdet kezdetén sem tartották meg Beszeltem Andrássy Jo- zseííel, a jászberényi járási TS elnökével. O részt veti az MTS kongresszusán, sőt az elnökségbe _ is beválasztották. Érthetően elkeseredetten beszélt, amikor az iskolai sportkörök. az iskolai tesmevelcs helyzetéről esett szó. Nem csodálom, Neki kell az MTS határozatait, a kongresszus anyagát ismertetni, propagálni, végrehajtását segíteni. És neki kell az iskoláknak szétosztani a kevesebb pénzt is. Mivel tudja magyarázni a megfogyatkozott támogatást és a növekedett ígéreteset? Ebben a témában mindössze egyetlen pozitív tény akadt A Magyar Testnevelési és Sportszövetség nem sokáig hitegette az ország összes iskolai sportkörét. A fokozott támogatást ígérő határozat után két héttel félre nem érthető módon tudatta j- Más az ígéret és más a valóság. Sajnos szomorú és elkeserítő valóság. Erdélyi György .........................■■■■■■■mi B emutatjuk a labdarúgó !\B I-B-i Keddi számunkban megkezdjük a labdarúgó NB I B ismertetését. Bemutatjuk olvasóinknak a 18 együttest, ismertetjük eddigi pályafutásukat, közöljük a csapatokhoz most igazolt játékosok neveit és minden olyan kérdésre választ adunk, ami a labdarúgó szurkolókat az NB I B-ból érdekli. Kísérje figyelemmel keddtől kezdődő sorozatunkat, a „Bemutatjuk a labdarúgó NB I B-t”. iiiíuiminmuimm t asírnapi műsor Kézilabda Megyei teremkézilafcda bajnokság, Szolnok, Köz- gazdasági Szakközépiskola, 8 órától. Vívás Megyéi junior női, férfi tőr, valamint kard, egyéni és csapatbainokság, Szolnok, Bajcsy-Zs. u. isk„ 8. Közgyűlés Alakuló közgyűlés, Kun- szentmárton, járási művelődési otthon, 9. HÉTFŐ Sportakadémia Megnyitó előadás. Szolnok, Sásvári művelődési ház, 17.30 óra. Frissek a tószegi labdarúgók Tószegen a Dózsa Tsz SK labdarúgó szakosztálya vasárnap megtartotta évadnyitó értekezletét a kul- túrházbap. Napirendi pont az idei edzésterv ismertetése volt, amit Nagy Béla edző vázolt a szakosztály előtt. 4 sportoló házaspár Uj szászról senki sem távozott Űjszászon, a Szabadság Tsz SK az elmúlt szombaton tartotta évzáró ünnepségét. A megyei labdarúgó szövetség részéről Hegedűs József és Almás! János adta át a harmadik helyezett csapatnak járó érméket. Az értékelésnél megállapították, hogy az elért helyezés reális és ha az edző csere miatt nem áll be törés, akkor jobb helyezést is elérhetett volna a csapat. Az új edzőnek sikerült gyorsan rendet teremteni, amit bizonyít, hogy egyedül Ojszásznak sikerült legyőzni az addig veretlen Vegyiműveket. Az évzáró vacsorán a labdarúgókon kívül résztvettek a sakkozók és a kézilabdázók is. akik szintén sok szép eredménnyel örvendeztették meg szurkolóikat. Az előzetes hírekkel ellentétben a csapatból nem távozott el senki, sőt erősödtek. Leigazolták Szűcsöt íJászalsószentgyörgy) és Nagy Pált (Szó. Gépjavító). Gondot okoz az edző személye Szeberi József. ,aki az őszi forduló végén vette át az edzések vezetését, az előzetes mesbeszé- lések ellenére sem akarja megúiítani szerződését. —» holott a vezetőség és a játékosok meg voltak vele elégedve. Remélik, hogy hamarosan megoldódik az edzőkérdés is és a csapat a fövő héten elkezdheti az plmn-n edzéseket. Varga János Nálunk is jól emlékeznek még a szurkolók arra, hogy néhány évvel ezelőtt Himer István, a Gyula NB Il-es labdarúgó csapatának csatára lövéseivel milyen sokszor veszélyeztette a szolnoki NB Il-es labdarúgó csapatok kapuját. 1964-ben a Keleti csoport gólkirálya lett 25 góllal. Játékára felfigyeltek az NB I-es együttesek is és a jobbösszekötő négy évvel ezelőtt Szombathelyre került. Sokáig erőssége volt a Haladás labdarúgó csapatának. Végigjátszotta az NB I B-t, az osztályozó mérkőzéseket, ahonnan bekerültek az NB I-be, az első osztályban pedig 19 alkalommal szerepelt. Egyszer aztán kimaradt a csapatból. Sokáig nem találkoztunk nevével, mig az átigazolások során kiderült, hogy a Szolnoki MTE NB i B-be jutott csapatának a játkosa lesz. — Miért éppen Szolnokot választotta? — kérdeztük a 27 éves csatártól —, hiszen három NB I-es csapat is hívta. — Tulajdonképpen a tavasszal kezdődött Gyulán — emlékezett vissza Himer. — Szabadságon voltam otthon, láttam az MTE-t játszani, s az volt a véleményem, hogy nagyszerű csapat. Beszlégettem a játékosokkal, akik közül a két Papp, Sári, Pallai, Nagy Ferenc személyes ismerősöm és akkor vetődött fel az a gondolat, hogy nem jönnék-e Szolnokra. Hallottam azt is, hogy jó a csapatszellem, aztán közelebb kerülök a szüléimhez is, ezért választottam Szolnokot. — Ügy tudjuk, a felesége is sportoló. — Igen. Lánykori neve Gádzsa Klára, a Haladás NB 1-es női atléta csapatának volt a tagja. Fő szarna az ötpróba, terve az, Hogy Szolnokon is tovább sportol. Néhány számban Vas megyei csúcstartó, legjobb eredménye magasban 153, távolban 548 centiméter, náton 12,2 mp, ötpróbában vedig négyezer ponton felül tud. Papp I. László csapatka- nitány azt mondta hogy a átékosok örömmel fogadják új társukat, — hiszen mindannyian régi sportba- rátök és tudják, hogy vele erősödik a csapat. A Himer házaspárnak pedig az a terve, hogy Szolnokon marad és eredményeikkel segítik a megye, a város sportját. Reméljük, sikerrel. — pi — mélyépítési gyakorlattal és vizsgával rendelkező normást szolnoki, illetve jászberényi székhellyel felveszünk, Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a Debreceni Közúti Építő Vállalat munkaügyi osztálván Debrecen. Barna u. 3—5 szám. SAKK-ELET .io vauvezeto: Játszmák á magyar bajnokságról A XXin. magyar bajnokság döntőjéről mutatunk be két Jól sikerült Játszmát, — első es második helyezettől. Királyindiai védelem Szabó L. nagymester—Meleghegyi mester 1. HfJ HK 2. C4 gC 3. dl Fgi 4. Hc3 0—0 5. e4 d6 (. ht cS 7. Fe2 Hbd7 (Az ún. klasz- szikus védelem c5-ös változata jött létre, ahol sötét futója révén a V-szárnyra próbál hatni. Megbízhatóbb a 7. ...e5 módszer. Az előbbi csak manőverező jellegű, mély stratégiai elgondolások nélkül) g. d5 a£ 9. at Vas 10. Fd2 He8 (Sötét V-szárnyi hatása nem tartós) 11. 0—0 eS 12. Bbl hS 13. Hel! (Huszár Jobban érvényesül a V-szárnyon Vd8 14. b4 f5 15. Hd3 eb 16. B:b4 f4 (A K-számyi támadás nem ütőképes) 17. Fgl HcS 18. F:c8 V :c8 19. H:c5 dc5 (V-szárnyl akti-? vitás mellett a d5-gyalog szabaddá vált) 20. Bb6 Bf6 21. B:f6 F:f6 22. a5 Hd6 23. Ha4 Vc7 (..H:c4 után is megkapja világos a bs pontot) 24. Hb6 Bd8 25. Bel Kg7? (Az áldozat ellen védekezni kell, pl. Be8-cal. A bástya behatolás dönt) 26. F:f4 ef4 27. e5 Fe7 28. ed Fd6 29. Be« Vf7 30. Vei Kf8 31. Vbl Kg7 32. Ve4 Kh7 33. h4 h5 34. HcS! (Különböző manőverezések után kialakul a betörés képe) B:c8 35. B:dS Be8 36. Be6 B:e6 37. de6 Ve7 38. Ve5 Tíz éves természetjáró A MÁV turisták január 27-én ünnepük meg szakosztályuk tíz éves fennállását. Az ünnepélyt a kék- fehérek a Bástya Étteremben társas vacsora keretében tartják meg. A szakosztály vezetősége jó szervező munkával arra törekszik, hogy a jubileum alkalmával, a fehér asztalOalkó Nándor (Még mindig pontos Játékot kíván az állás. Vd5-re Kg8 tartja az állást) Kg8 39. Kill Vg7 40. V :c5 Val+ 41. Ke2 Vb2+ 42. KÍ3 Vc3+ 43. K:f4 Vf6+ 44. Kg3 V:e6 45. Vd5! KÍ7 46. Kf4 sötét feladta. Finom stratégiával vezetett játszma. ☆ Angol megnyitás ' Barcza nagymester—Szilágyi mester 1. c4 HÍ6 2, g3 gG 3. Fg2 Fg7 4. Hc3 0—0 5. e4 c5 6. Hge2 HcG 7. 0—0 d6 (Mindkét fél sajátságos módon kezelte a megnyitást. Sötét már e6 révén sem juthat d5 kijátszsásá- hoz, Így passzívabb az állása) 8. d3 He8 9. Fe3 Hc7 10. d4 cd 11. H:d4 He6 12. Hde2 (Pillanatnyilag vissza kell húzódni a d4-ponttól, azonban az egészségesebb felépítés és nagyobb tér rövidesen meghozza gyümölcsét) Hc5 13. Bel Fe6 14. b3 Va5 15. Vd2 Bfc8 16. Hf4 Fd7 17. Bfdl He5 18. b4! (Kézenfekvő, mégis meglepő áldozat, amely lépés után a minőségnyerés el Is döntötte a küzdelmet) V:b4 19. Hfd5 Vas 20. H:e1+ Kh8 21. H:c8 H:c4 22. Ve2 H:c3 23. V:e3 B:c8 2*. B:d6 Fe6 25. Bddl! (A biztonsági játék megköveteli a nehéztisztek kontaktusát) b6 26. e5! Hd7 27. f4 Ff8 28. He4 B:cl 29. V :cl (Fenyeget Vc8) Fb4 30. Hg5 Hc5 31. H:e6 H:e6 32. Vc4 b5 33. Vd5 Kg7 (Sötét ve- zérállása passzív) 34. Klil h5 35. Bfl! sötét feladta. (Nincs védelem az f5 eile.). a MÁV szakosztálya nál találkozzanak az alapító „régi” tagok, a jelenlegiekkel Az élménynek ígérkező találkozóra január 15-ig jelentkezni lehet Balázs József (tel.: 32—42/905 mellék) vagy Magyar Katalin (tel.: 16—66) sporttársaknál. H. Gy. KERESZTREJTVÉNY FARSANG A táncmulatságok és bálok e vidám időszakára utalnak rejtvényünk vízszintes 1., 44., 52.. 77., valamint függőleges 1. és 26. számú sorai. Vízszintes: 1. Farsangi vonatkozású vígopera. 11. Rangjelző. 12. Fizikai fogalom. 13. Retteg. 14. Szolmizációs hang. 15. Előidézője. 16. Hangszer. 18.00: Takar. 20. Szellemi sport. 22. Tisztítószer. 24. Tenger- áramlat. 27. Hangnem. 23. Névelő. 29. A kör kerületének része. 31. Szőrmesál. 32. T hó szó. 33. Ütra készített ennivaló (—-’). 37. Mister röv. 38. A függ. 4. eleje. 39. Kerti szerszám. 40 Nagy mesemondónk névjele. 42. Csavarog. 44. Álarcos jelmez. 46. Résimódi (!) 47. öregember kedves megszólítása (—*). 49. Lakat. 50. Nóta benne. 52. Farsangi mu’atság. 55. FőnöM rövidítés. 56 A vízszintes 12. fizikai mért^kpgv- sége. 58 Asszonynév k^pző. 59. M^eefUrn címe. 60. Mer*v~ ryei. 61 Kétoldalas plake't- 63 Ké rtva-tát^k. 66. Skandmáv férfinév. 67. Megnézi a súlyát. F9. Sebképződmény. 70. Csücsülő. 71. Kutya. 73. Zokog 75. Mint vízszintes 46. 76. Fzüstszinű fémes elem. 77. Franciaországban évenként megrendezésre kerülő nagy, díszes, vidám farsangi felvonulás. Függőleges: 1. Kálmán Inv-e farsang! vonatkozású operettje. 2. Mint vízszintes 11. 3. Közvetlen támadás a vezér ellen (sakk-ki*^ie7ésL 4. Menva«?- szony. 5. Gyarapszik. 6. F^r- díiva: zeneszerző neve. 7. Terebélyes növény (fordítva). 8. Biztonsági berendezés (fordítva). 9. Orosz férfinév. 10. Aián- dékoz. 15. Hónap-rövidítés/ 16. Igen — olaszul. 17. Olasz folyó. 19. Ütőhangszer. 21. Angol sör. 22. Fuvallata. 23. Jegyzék. 25. Kacat. 26. Finom farsangi tészta. 28. Fokozat. 30. Küzd. 33. Menj. 34. Saját személyem. 35. A vízszintes 20. első betűjével az elején: számmal lát el. 36. Első betűje nélkül: Ázsia legnagyobb édesvizű tava. 38. Ürmérték. 41. Harap. 43. Semmi franciául. 45. Kerek szám. 48. Iron-márka. 51. Képes. 53. Belső szerv. 54. Zöldes-barna fémes elem 55. Járom. 57. Tagadás. 60. Eleven. 62 Építőanyag. 64. Védelmez! 65. Német személyes névmás. 66. Sárgászöld olajs^nű. 63 Becézett női név. 70. Friss. 12. Szóösszetételeknél a szó elején .kettős”-t jelent. 74. Sír. 75. Mint vízszintes 76. 76. Állatok lakhelye. Beküldendő: a vízszintes 1.. 44.. 52., 77., valamint a függőleges 1., 26. számú sorok megfejtése, január 18-ig. Múltheti rejtvényünk helyes megfejtése: Sanyaró Vendel. Bukcvay Absentius. M^kány Berci. Csicseri Bors. Könyvet nyert: Fodor István. Jászjókó- halma. —• (A könyvet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZELVÉNYE, 1968. január 14. \ 4