Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-09 / 6. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. január t. Szívátültetés Amerikában is Elhalasztották az arab csúcsot Az Arab Liga tanácsa úgy döntött, hogy bizonytalan időre elhalasztja az arab csúcsértekezletet, — amelyet január 17-én tartottak volna Rabatban. Marokkó, a vendéglátó ország, a tanácskozás időpontjának kitűzésével ösz- szefüggésben fenntartja a kapcsolatokat az érintett országokkal. Szovjet küldöttség Kairóban Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, aki a kormányküldöttség élén érkezett az EAK-ba, hogy részt vegyen az Asszuáni gát építésének nyolcadik évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken, vasárnap látogatást tett Nasszer elnöknél. A két ország között fennálló kapcsolatokra jellemző szívélyesség és barátság légkörében lefolyA bolgár Minisztertanács az elmúlt év végén hagyta jóvá Nyugat-Várna kikötő építési tervét. Ezt megelőzően már elfogadta a Minisztertanács a Várna város és Devnya falu közötti hajózási csatorna építésére vonatkozó előterjesztést. Az építkezések rövidesen megindulnak, hogy a hajók 1971-ben már egészen a Devnya völgyéig közlekedhessenek, ahol nagy vegyipari- és cementművek, valamint más iparvállalatok működnek. Az előzetes vizsgálatok megállapították, hogy a csatorna, illetve az 1980-ig előirányzott iparfejlesztést tekintetbe véve, a nyugatvárnai kikötő építése teheti egyedül lehetővé a szállítási igények kielégítését. Az építkezés során az egész rakodópartot átalakítják, így elegendő hely lesz megfelelő kikötői raktárak, vasútvonalak létesítésére. A tengertől való jelentős táA skóciai Edinburghban emlékműve van Bobby kutyának, aki gazdája halála után 9 évig őrizte annak sírját. 1872-ben egy ango' állatbarát szép emlékművet állított neki. Másik kutyaemlékmű van Ausztráliában. Quens- land államban. Ez a kutya több mint tíz gyermeket mentett meg a vízbefulla- dástól. További kutyaemlékművek vannak az olaszországi Campiglia Marittimában, Livomo mellett, és Németországban, a thüringiai Wintersteinben, ahol 1660- ban egy kutyatulajdonos emléket állított ebének, hálából, amiért az fuvarozta szerelmi levelezését a közeli Gothába. A világhírű Lajka kutyának, amelyet 1957-ben kilőttek az űrbe. emlékműve van Franciaországban, a Párizs környéki állattemető* ben, Olaszországban Rapallo városban, a Szovjetunióban, sőt még Dél-Ame- rikában is. A kutyák után a lovaknak van a legtöbb emlékművük. Először a görög Kleosztenész állított emlékművet lovának, hálából a 86. olimpiai játékon elért győzelemért. A leghíresebb lóemlékmű azonban az. amelyet Nagy Sándor Bu* -ofalosznak állított. Mint "hitárchosz írja, nagy beszélgetésben a két államférfi véleményt cseréli a feleket érdeklő kérdésekről. A találkozón szovjet részről jelen volt Szemjonov külügyminiszterhelyettes. Vinogradov, a Szovjetunió kairói nagykövete. egyiptomi részről pedig Ali Szabin alelnök és Mohammed Murád Ghaleb. az EAK moszkvai nagykövete. volság ellenére — 22 kilométerre Várnától — a Nyugat-Várna-i kikötő üzemi költsége 27 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a tengerparton. Kedvező lehetőségeket kínál a különböző szállítási módok, mint a tengeri út, vasút, autó, futószalag, függőpálya fejlesztésére és kombinálására. A nyugat-várnai kikötő létesítésével Várna nemcsak a legnagyobb bolgár kikötővé válik, nemcsak a Devnya-i ipari komplexum szállítási problémáit oldja meg, de nagy lehetőségeket nyújt tranzit szállítmányok továbbítására is. Ennek különösen nagy a jelentősége, ha figyelembe vesszük a történelmi dunai utat és a Giurgiutól a Barátság hídon és Russen át Várnába vezető utat. Az előzetes számítások szerint a beruházások nem egészen öt év alatt megtérülnek. makedón várost építtetett a Hidaszpes folyó partián és azt Bucefaliának nevezte el szeretett hátaslova emlékére, amely egy csatában kapott sebei következtében pusztult el. Plínius emlékirataiból kitűnik, hogy Octavianus császár is emlékművet állíttatott lovának. Suetonius és Quintillianus szerint Rómában számos emlékmű örökített meg híres lovakat Egy hondurasi ló emlékművet egyenesen vallásos tiszte* let övezett. A ferencesek, akik missziósként érkeztek oda. sokáig nem tudták megérteni ennek a furcsa kultusznak az eredetét Csak a tudós Prescott magyarázta meg a dolgot: a szobor bizonyára egy spanyol hátaslovat ábrázol, amely Cortez hadjárata idején valahogyan Honduras- ba került, és az ismeretlen lényt a bennszülöttek istenség rangjára emeltek. A leghíresebb tehén-emlékmű a hollandiai Leír wardenben van. A szíriai Palmirában több teve-emlékmű Is látható. A város lakosai hálából állítanak emléket tevéiknek. Életük e hasznos jószág nélkül valóban elképzelhetetlen volna, A hálának köszönheti A kaliforniai Stanfordban vasárnap nyilvánosságra hozták az amerikai szívátültetés „főszereplőinek” nevét. E szerint a Donor Virginia Mae White 43 éves háziasszony volt, akinek szívét Norman E Shuway irányításával Mike Kasperak 54 éves nyugdíjas fémmunkás mellkasába operálták. Legfrissebb jelentések szerint változatlanul kielégítő Kasperak állapota. Dr. Norman Shumway, aki a?- egyeteme tíztagú operáló csoportjának élén a négy és fél órás műtétet elvégezte. vasárnap este ártott sajtókonferenciáján közölte, hogy páciensére még többhetes kritikus időszak vár. mivel a szervezetébe beültetett szív térfogata mindössze egyharma- da a beteg eltávolított abnormálisán felduzzadt szívének. A beteg állapota „kielégítő és változatlan”. Beszélni azonban nem tud. mivel a lélegzés megköny- nyítése céljából torkába vékony csövet vezettek be. Humphrey amerikai alel- nök afrikai körútja során vasárnap este a kenyai fővárosba Nairobiba érkezett. A repülőtéren Daniel Moi kenyai alelnök és a kormány más tagjai fogadták. A repülőtér közelében az Eskol izraeli miniszterel- elnzk vasárnap New Yorkból felesége kíséretében Texas államba érkezett. A Randolph légitámaszponton az izraeli államférfi Johnson amerikai elnök. Rusk létrejöttét az a 4 méter magas bikaszobor is, amelv 30 méteres talapzaton áll az amerikai Kansas Cityben. A helybéli szarvasmarhatenyésztők „elismerésük jeléül” állították. Hasonló okokból állítottak emlékművet a dél-afrikai Durban lakosai eey cápának, mivel sokat kerestek a cápavadászaton, az angliai Berth városka és Aarhus dán kikötő lakosai pedig sertéseiknek. De sokkal kisebb állatoknak is van emlékművük. Egv hemyócskának Ausztráliában szép márvány mauzóleumot állítottak és elhelyezték benne a szobrát. Az ausztráliaiak azért hálásak a kls hernyónak, mert megszabadította országukat a kiirthatatlan kaktuszoktól. Hasonló okokból állítottak emlékművet az amerikai Utah állam lakosai a sirályoknak, amelyek a sáskák kiirtásában voltak segítségükre. Pekingben teknősbéka szobor látható, Ausztráliában a farmerek (a rovarkártevők irtásáért) skarabeusz emlékművet állítottak, az amerikai Visconsin államban galambszobor van, a japán Gifu városban a méh, Nigériában a mosz- kító, a németországi Frei- burgban a kacsa kapott emlékművet Az utóbbi azért, mert hápogásával fiKasperakot egyelőre mesterségesen táplálják. A szívadó Virginia White férjével, a múlt hét csütörtökjén ünnepelte házasságának 22. évfordulóját Másnap az asszony, aki azelőtt sohasem volt komoly beteg, súlyos agyvérzést kapott és kórházba szállítása után az orvosok megállapították, agysejtjei olyan súlyos károsodást szenvedtek, hogy állapota menthetetlen. White asszonynak szívén kívül egyik veséjét is kivették és azt a Palo Alto-i kórház egyik súlyos vesebetegének eltávolított veséje helyére operálták. Ennek a betegnek az állapota is kielégítő. FOKVAROS Dr. Philip Blaiberg fokvárosi fogorvos állapota változatlanul kielégítő, a múlt keddi műtét óta vasárnap először beszélhetett feleségével. Barnard professzor vasárnap igen elégedetten nyilatkozott páciensének állapotáról. amerikai alelnököt tüntetők várták, akik tiltakoztak látogatása és az amerikai befolyás ellen, a rendőrség több tüntetőt letartóztatott. Az amerikai politikus 36 órát töltött Kenyában. külügyminiszter és Walt Rostow, Johnson külügyi tanácsadója üdvözölte. — Johnson texasi birtokán vasárnap este már meg is kezdődtek a tárgyalások. gyelmeztette a város lakosait a légitámadásra, amelyet a szirénák elmulasztottak jelezni. Családok százai menekültek idejében az óvóhelyekre. Az olaszországi Santa Lucia dél Mela-ban macskaszobor van, a floridai Miamiban delfin. Lengyel- országban, Swieradów Zdrójban pedig vaddisznó. Nem hallgathatjuk el, hogy még a fetűnek is von emlékműve A bajorországi Enchen- dorfban állították, ahol az első világháború alatt óriási fertőtlenítő állomás volt. A tisztításra odahordott katonai fehérnemű szállításának megkönnyítésére külön vasúti szárnyvonal éptilt. Ez lett a háború után a helyi faipar kiépülésének kiinduló pontja. Ezért hálásak a városka lakói a tetűnek. Eddig csupa olyan emlékműről volt szó, amelyet hálából állítottak. Az amerikai Alabama város Albert City városának lakosai azonban kínzóiknak, a bolháknak állítottak szobrot. Rovarkártevőknek, nevezetesen a gyapotültetvényeket tönkretevő rovarnak állítottak emlékművet Enterprise város lakosai, akik kénytelenek voltak a kártevő miatt felhagyni a gyapottermesztéssel és áttérni a szarvasmarhatenyésztésre és gabonatermesztésre. No de itt megint a hála jutott szóhoz, mivel az új gazdálkodási ág olyan szerencsésen ütött be, hogy a lakosok hamarosan meggazdagodtak. — Ezért állítottak emléket egykori ellenségeiknek. (A ,,Przekrój”-bóI) Új kikötő épü Várnánál A világ legfurcsább emlékművei Teve emlékmű és hernyó mauzóleum Eskol Texasban Humplisrev Kenyában Alexander Dubcek a CSKP Központi Bizottságának első titkára Antonin Novotny maradt az államelnök A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága január 3-tól 5-ig plé- numot tartott. A központi bizottság határozatot hozott a köztársasági elnöki tisztség és a CSKP Központi Bizottsága első titkárának tisztsége kettéválasztásáról. Ennélfogva a CSKP Központi Bizottságának plénuma Antonin Novotny köz- társasági elnököt saját kérésére felmentette a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának tisztsége alóL A központi bizottság ezután egyhangúlag a központi bizottság első titkárává választotta Alexander Dubceket, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagját, a Szlovák KP Központi Bizottságának első titkárát. Alexander Dubce'c Alexander Dubcek 1921-ben született Délnyugat- Szlovákiában, a tapolcsányi járás Uhfovec községében. Apja haladó szellemű asztalosmester volt. 1925-ben a Dubcek család a Szovjetunióba vándorolt. Alexander Dubcek Frunzéban, majd Gorkijban végezte a középiskolát. 1938-ban az egész család visszatért Csehszlovákiába és Trencsénben telepedett le. Alexander Dubcek 1939-ben, 18 éves korában az illegális CSKP soraiba lépett és ugyanakkor a lakatosmesterséget kezdte tanulni. Apját, mint az illegális CSKP KB tagját, 1943-ban letartóztatták és egészen a felszabadulásig fogva tartották. Alexander Dubcek 1942 és 1944 között a Vág melletti Dubnicán, a Sko- da-gyárban kazánkovácsként dolgozott és fivérével együtt partizánként harcolt a szlovák nemzeti fel kelés idején. Csehszlovákia felszabadulása után Dubcek négy éven át munkásként dolgozott és különböző párttisztségeket töltött be. 1955—1958-ban elvégezte Moszkvában az SZKP Központi Bizottságának pártfőiskoláját. Moszkvából visszatérve Dubceket megválasztották a Szlovák Kommunista Párt pozsonyi területi bizottságának első titkárává, s még ugyanabban az évben beválasztották a Szlovák Kommunista Párt és a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai közé, 1963-ban pedig a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává választották. Moszkvába készül Wilson Londoni politikai körökben Wilson közelgő moszkvai utazása előtt óvatos optimizmus tapasztalható. Elterjedt az a vélemény, hogy a látogatás — jobban, mint a tavalyi angol —szovjet tárgyalások — hozzájárulhat a vietnami kérdés tisztázásához. A Whitehall hivatalos beállítása szerint Wilsonra most az a szerep vár, hogy moszkvai útja során „tájékozódjék Hanoi álláspontjának további részletei felől, s a moszkvai látogatás után Washingtonba utazva tolmácsolja az elnöknek, amit Koszigintól, hall a hanoi álláspontról”. A Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 83. felvételre keres egy KÖZGAZDÁSZT, egy építésztechnikust és n'*v gyakorlattal rendelkező érettségizett gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon 7—12 óráig. !