Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-22 / 302. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. december 21. A közel-keleti helyzetről tanácskoznak Varsóban a szocialista országok külügyminiszterei A hét kiemelkedő diplomáciai eseménye az a tanácskozás, melyen a szocialista országok külügyminiszterei a közel-keleíi helyzettel, várhatóan — az arab országok ellen elkövetett izraeli agresszió következményeinek felszámolásával — az arab országok egymás közötti kapcsolatával foglalkoznak. Hazánkat az értekezleten Péter János külügyminiszter képviseli, aki szerdán — a déli órákban utazott el Varsóba, az értekezlet színhelyére a Ferihegyi repülőtérről. A tanácskozás egyébként hivatalosan már kedden délután 4 órakor megkezdődött a lengyel kormány fogadási palotájának oszloptermében. Előzőleg megnyitották az ajtókat az újságírók előtt és a lengyei sajtó munkatársain kívül sok külföldi tudósitó is megismerkedhetett a nagy- jelentőségű tanácskozás színhelyével. Az értekezletet RapaczkJ lengyel külügyminiszter nyitotta meg majd munkához látott a jelenlevő nyolc szocialista ország külügyminisztere. illetve külügyminiszterhelyettese: Ivan Basev bolgár külügyminiszter, Ottó Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Adam Rapacki, lengyel külügyminiszter, Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, Marko Ni- kezics jugoszláv külügyminiszter, Erdélyi Károly magyar külügymániszterhelyet- tes, Mihai Marin román külügyminisrterhelyettes és Jan Pudlak, a csehszlovák külügyminiszter első helyettese. Incidens o Jordán folyénál Csütörtökre virradólag incidens zajlott le a Jordán folyónál arabok és egy izraeli járőr között. — Az izraeliek összecsaptak egy négy főből álló arab csoporttal, amelyről az izraeli parancsnokság azt állítja, hogy Jordániából beszivárgott diverzánsokból állt. — Tűzharc alakult ki, amelybe a jordániai határőrség is beavatkozott. Egy izraeli katona meghalt, egy másik pedig megsebesült. Mint az AP amerikai hírügynökség megállapítja, ez volt az első komoly incidens a Jordán folyó partján azóta, hogy egy hónappal ezelőtt repülőgépek és tankok bevetésével valóságos csata alakult ki izraeliek és jordániaiak között. ezzel a gyakorlattal túlmegy hatáskörén. A bíróság Staughton Lynd történész-professzor fellebbezésére hozta meg döntését. A Yale egyetem neves professzorát a külügyminisztérium megfosztotta útlevelétől- s így attól a lehetőségtől, hogy Angliába utazzon. — Korábban ugyanis körutazást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, s nem hajlandó lemondani arról, hogy a jövőben is ellátogasson oda. miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter legutóbb — még kedden — kijelentette: „Jelenleg nem megfelelő az idő Konstantin visszatérésére”. Az sincs kizárva, hogy miután a szerdai nyilatkozattal Konstantin nyilvánosan is beadta a derekát, a junta most újabb engedményeket akar tőle kicsikarni. A thaiföldiek tűzpróbája A hírügynökségi jelentések a délvietnami szabadságharcosok megélénkülő harci tevékenységéről számolnak be. Szerdán este a partizánok ágyűtűzzel előkészített támadást intéztek, Saigontól mindössze 24 kilométerrel délkeletre a thaiföldi önkéntesek” támaszpontja ellen. A thaiföldi csapatoknak ez volt az első komolyabb katonai beavatkozásuk szeptember ' óta, amikor Dél-Vietnam- ba érkeztek. A több óráig tartó ütközet a csütörtök hajnali órákba nyúlt. Az amerikai közlés nem tesz említést a thaiföldi veszte- ségekről. A saigoni amerikai parancsnokság jelentése szerint a DNFF harcoló alakulatai ezenkívül öt különböző helyen, intéztek támadást az amerikai, illetve saigoni csapatok támaszpontjai ellen. Az amerikaiak vesztesége öt halott és 53 sebesült. Ugyanakkor mindössze egy elesett szabadságharcosról tudnak. Az amerikai kalózgépek támadásai elsősorban a VDK déli, illetve tengerparti részei ellen irányultak. Szerda este többszáz tüntető vonult Stockholmban az amerikai nagykövetség épülete elé. A tiltakozók a DNFF évfordulója alkalmából szolidaritásukat fejezték ki a harcoló vietnami néppel és követelték az amerikai csapatok kivonását Dél-Viet- namból. A rendőrség több mint ötven személyt letartóztatott. A francia vétó A demokrata szocialista baloldali szövetség képviselő csoportjának vezetősége több órás vita után elejtette azt a tervét, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a kormánynak az angol belépési kérelemmel szemben elfoglalt elutasító magatartása miatt. A képviselő csoport V'gülis megelégedett azzal, hogy nyilatkozatban ítélte el a kormányt. A csütörtöki francia lapokat továbbra is foglalkoztatják a brüsszeli döntés várható következményei. A Les Echos vezércikke egyenesen a Közös Piac válságáról ír, és felveti e kérdést, vajon a hatok közössége túléli-e a francia vétót. A gaulleisták képviselője Louis Terrenoir volt miniszter azt hangsúlyozza, hogy az ötöket az angol belépés támogatásában nem elsősorban gazdasági indítékok, hanem politikai megoldások vezették, mégpedig nem annyira „európai”, mint inkább „atlanti” törekvések. Döntés a tiltott országok ügyében Az Egyesült Államok fel- lebbviteli bírósága szerdán egyhangúlag döntést hozott az úgynevezett tiltott országokba való kiutazások ügyében. A döntés szerint az amerikai külügyminisztériumnak nincs joga megtiltani a kiutazást amerikai állampolgároknak azon gyanú alapján, hogy esetleg olyan országba tesznek látogatást, amelyekbe a kiutazást az Egyesült ÁL iamok nem engedélyezi. A bíróság tagjai úgy vélték, hogy a külügyminisztérium Ingadozik a király Konstantin király szerdai kijelentésére a junta-kormány egyelőre hallgatással válaszol. Az athéni jelentések utalnak arra, hogy sem a junta-kormány ellenőrzése alatt álló sajtó, sem a rádió nem közölte le a király nyilatkozatát. Növeli a bizonytalanságot a király esetleges visszatérésének a lehetőségével kapcsolatosan az is, hogy Patakosz Meghalt a kétszívű ember Fokváros Louis Washkansky állapota szerdán az éjszakai órákban válságosra fordult. Az orvosok feladták a reményt. hogy az 55 éves férfit, akinek szervezetébe 18 nappal ezelőtt egy balesetnél halálosan megsebesült fiatal nő szívét ültették át, meg lehessen menteni. — Washkansky csütörtökön reggel 6 órakor halt meg. A hírügynökségek kiemelik azt a tényt, hogy a kezelőorvosok, élükön Barnard professzorral, gondosan ügyeltek minden részletre a szervezet várható reakciójával kapcsolatosan. Pontosan mérlegelték a lehetőségeket és felkészültek rá, hogy a szervezet bizonyos idő múltán megkézdi az idegen test kivetésének folyamatát. A várakozással ellentétben a kivetési folyamat nem közvetlenül a szívet támadta meg, hanem a tüdőt és így a halál közvetlen okául is a tüdő működésének megszűnését jelölték meg. A Reuter jelentése szerint az első közvetlen veszélyt a fehérvérsejtek vészes csökkenése okozta. A fehérvérsejtek transzfúziéját a beteg szervezete kezdetben jól fogadta. Később azonban, a csütörtökre virradó hajnali órákban hirtelen beszüntette a testbe juttatott fehérvérsejtek befogadását. Ez a folyamat vezetett el a halálhoz. Szakkörökben hangsúlyozzák, hogy Washkansky halála távolról sem ielenti a szívátültetési kísérlet kudarcát. Emlékeztetnek arra. hogv ezelőtt húsz évvel kerüit sor a szintén ha’állal végződő első vese- átültetésre, ma pedig hozzávetőleges becslések szerint a veseátültetések 75 százaléka sikeresnek bizonyult, Ä világűrkutatás múzeuma Tíz évvel ezelőtt bocsátották fel a világűrbe a Föld első mesterséges holdját. Azóta minden év újabb és újabb sikereket hozottá világűr meghódításának útján. Nemrég nyílt meg Kalugában a Ciolkovszkij Világűrkutatási Történelmi Múzeum. A múzeum kiállítási termei lexikális alapossággal tájékoztatják a látogatókat az emberiség gondolatairól éa tetteiről a világűr meghódítására, kezdve Ikarus legendájától, Ciolkovszkij tervrajzain keresztül, napjaink eredményéig. A látogatók különösen nagy figyelmet szentelnek Ciolkovszkij tudományos munkásságának, amely korát messze megelőzve; merész és amint ez bebizonyosodott; reális terveket alkotott bolygónk korlátainak legyőzésére. A látogatók megismerkedhetnek továbbá Koroljov, Cander, Kondratjuk munkásságával. a Vosztok-kal. a Luna—9-cel és a közismert Hold-űrhajókkal. — (APN) Hűségnyilatkozatokat inkasszált az elnök Johnson elnök, aki szerdán érkezett Canberrába, csütörtökön több megbeszélést folytatott azokkal a „szövetséges” vezetőkkel, akik Holt temetésére utaztak Ausztráliába. , Johnson, Keith Holyoake új-zélandi miniszterelnökkel kezdte meg tárgyalásait. A ’ miniszterelnök a megbeszélés után újságírókkal közölte, Johnson nem kérte, hogy újabb új-zélandi csapatokat küldjenek Dél-Viet- namba. Az amerikai elnök ezután másfélórás megbeszélést folytatott McEwen ausztráliai ügyvezető miniszterelnökkel, illetve később az ausztrál kabinet tagjaival. A megbeszélésről közös közleményt adtak ki, amely szerint McEwen biztosította John- sont, hogy Ausztrália hivatalos politikája a vietnami kérdést illetően változatlan marad. A közleményből kitűnik, hogy Johnson átfogó tájékoztatót adott a jelenlegi vietnami helyzet katonai, politikai és gazdasági vonatkozásairól. Hasonló „hűségnyilatkozatot” kapott Johnson Pák Csöng Hi dél-koreai elnöktől is. Johnson találkozik a thaiföldi miniszterelnökkel, a dél-vietnami és füiöp-szi- geti elnökkel és pénteken hajnalban utazik Melbour- ne-be, hogy részt vegyen a Holt miniszterelnök emlékére rendezendő gyászszertartáson. Meghalt Honfi György Honti György, az MLSZ főtitkára, aki kedden Zürichben az UEFA ülésén vett részt és útban hazafelé szerdán este a Bécs— Budapest között közlekedő nemzetközi gyorsvonaton rosszul lett, a tatabányai kórházban csütörtökön hajnalban — 4.50 órákor — anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, 57 éves korában agyvérzés következtében elhunyt Honti Györgyöt a Magyar Labdarúgók Szövetsége saját halottjának tekinti; temetéséről később történik intézkedés. A Fehér Ház továbbra is hallgat Johnson utazásának esetleges újabb állomásairól. A Dél-Vietnamba tervezett látogatáson kívül a kiszivárgott hírek szerint az amerikai elnök, útban hazafelé, Rómában találkozik VI. Pál pápával. Az UPI vatikáni forrásokra hivatkozó jelentésében ismerteti vatikáni körök véleményét, miszerint a pápa „kétségtelenül pozitív választ ad arra a javaslatra, hogy találkozzék Johnson- nal és megvitassa vele, töb- beík között a vietnami kérdést”. Londonból szerdán külön- repülőgépen Ausztráliába Napóleon szovjet kém volt; olasz császárnak a fia; az Ezeregyéjszaka meséit Nagy Katalin írta; a francia—porosz háború Mezopotámiában zajlott le, épp abban az időben amikor egy álfilozófus, aki magát Jézus Krisztusnak nevezte, gyémántgyárat nyitott Washingtonban. Ezeket a különös adatokat melyek, jócskán .módo- sitják a világtörténelmi ismereteinket, egy kaliforniai egyetem tanára mondta el a hallgatóknak. Senki se higgye azonban, hogy tudatlansága miatt ezek után elbocsátották az egyetemről. Továbbra is 6 az egész egyetem központja, mindenki nagyra becsüli. És ha a nevét is megmondjuk, mindjárt lehullik a lepel ennek titkáról: IBM Sys- tem/360, a professzor úr ugyanis egy elektronagy. A zavart keltő adatok pedig egv gép- és programozási hiba következménvei. A hibát azóta már rég kijavították, * a gépprofesszor ma az egyetem legnagyobb tudású és legtürelmesebb történelemtanára. A kaliforniai egyetem — a világon elsőnek — bevezette az elektronagy alkalmazását az egyetemi oktatásban. A tanulók nem a központi előadóteremben indult Wilson minisxterelz nök, Károly herceg trónörökös és Heath, a .konzervatív párt vezetője. ☆ A Melboume-i rendőrség kérésére felnyitják azt a 907 kilós kék cápát, amelyet egy könnyűbúvár ejtett szigonyával a Corio-öböl környékén, mintegy 30 kilométerre attól a helytől, ahol Holt miniszterelnök szombaton eltűnt. A Reuter emlékeztet arra, hogy egy nappal Holt eltűnése után egy nagy cápát fedeztek fel körülbelül 550 méterre attól a helytől, ahol a miniszterelnököt utoljára láttáit. ülnek ezután, hanem több száz különálló fülkében. A hallgató belép a fülkébe, lenyom egy gombot, s ezzel kapcsolatba kerül ^ az elektronaggyal. Az előbb udvariasan köszönti, majd bejelenti, hogy kész a kérdéseire feledni. A kérdést elektromos írógépen továbbítják az elektronagynak, s az teleprinterrel válaszol. Nagy előnye, hogy egyszerre tíz-húsz egyetemista kérdéseire is választ tud adni. A gép eleinte csak a történelem tudósa volt, ma azonban már matematikát is tanít. Az dktatás elején figyelmezteti az egyetemistákat, hogy mit tegyenek altkor, ha a magyarázat nem eléggé világos a számukra. Azt is kéri, hogy tisztán és pontosan gépeljék le kérdéseiket, mert ha homályosak, nem tud pontos választ adni rájuk Ha valamelyik tréfás eb'e- temista próbára akarja tenni a gép türelmét, s logikátlan vagy szándékosan ostoba kérdést tesz fel, az elektronagy csak egy választ ad: „Köszönöm szíves figyelmét”, s többé egy szót sem hajlandó szólni. Ez az udvarias válasz a gép nyelvén körülbelül azt jelenti: Ilyen pimasz fickóvá] mint te, nem vagyok hajlandó társalogni. A világ legtürelmesebb professzora Elektronagy tanítja a történelmet a kaliforniai egyetemen