Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-23 / 277. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. november 23. TARKA BARKA Egy amerikai technikus csoport még a japánokon is túltett a mini-televíziós ké­szülék készítésében: képer­nyőjének átmérője csak 2.5 milliméter, azaz 40 ezerszer kisebb a rendes tv-készü- lékénél. Meglepő azonoan, hogy a kép minősége felve­heti a versenyt a legjobb készülékkel is. _ Igaz, hogy a műsort csupán erős nagyító segítségével lehet követni. A találmány tökéletesíté­sével az emberek végre el­érhetik, hogy bárhol, bármi­kor nézhetik kedvenc műso­rukat A parányi tv-t gyű­rűjükbe foglaltatják, zse­bükben pedig mindig ma­gukkal viszik a nagyítót ☆ A nyugatnémet Kasselben megtartották Armand Gotti francia drámaíró Franco nyomában gyász című szín­darabjának ősbemutatóját. A spanyol hivatalos körök mindent megtettek, hogy megakadályozzák a jelenle­gi spanyol állapotokról éles bírálattal szóló mű szinre- vitelét. A bonni külügymi­nisztérium azonban kijelen­tette, hogy nem tehet sem­mit, mert a nyugatnémet al­kotmány nem foglalja ma­gában a cenzúra lehetősegét. *r óriási piramist fedeztek fel Mexikóban, amely két­szeresen felülmúlja az egyiptomi Kheopsz piramist A központi építmény oldalai háromszáz méteresek, ma­gassága hatvan méter, és négy kisebb piramis veszi körül. A környéken három-i ezer éves emberi lakások nyomai láthatók. * Attól félve, hogy meg­csappan ugrabugráló mini- artistáinak a létszáma, a világ egyetlen nemzetközi bolhacirkuszának igazgató­ja hirdetést tett közzé egy hamburgi napilapban: ,,Bolhákat keresekIn­doklás: „Sürgősen szüksé­günk van friss vérre... Sajnos egyre kevesebb ember mutatkozik hajlan­dónak, hogy segédkezzék a bolhautánpótlásban (ku­tyák ugyanis nem jönnek számításba. A jelenleg ép­pen Hamburgban vendég- szereplő cirkusz vezetője főképp nősténybolhák iránt érdeklődik. Szerinte a hímek lusták és nem elég erősek, nehezebben viselik . el a fellépés fáradalmait, mint a nőstények. Hiába, a postakocsik és régi római stílusban épült harci sze­rek ipájában hamar kifá­rad a befogott bolha. A kö­zönség tetszésnyilvánításai ezen már nem segítenek. A bolhacirkusz artistái mind­össze félesztendeio élvek, mert kb. ennyi idő letelte után elutasítanak minden tánlálékot, és éhen pusztul­nak. £• Oj divat hódít Párizsban. A pacoiama egy igen köny- nyű. tetszetős papírpizsama, am elvet egy éjszakai hasz­nálat után el lehet dobni. S­Az Ikarusz üstökös jövő év jiínius IS-én nem ütkö­zik össze Földünkkel, amint néhány tudós korábban fel­tételezte. Kiszámították. honv a földtől 6 millió «00 ezer kilométerre fog elha- Varfni Cikkünk nyomán Dodika, a disszidens címmel lapunk november 14-i számában foglalkoz­tunk Márton László egy­kori disszidens amerikai állampolgár közfelháboro­dást okozó botrányos ma­gatartásával. Cikkünkben a város közvéleménye nevé­ben azt a reményünket fe­jeztük ki, hogy Márton László — aki garázdasá­gért kirótt 20 napos bünte­tését töltötte — szabadulása után nem élvezheti többé hazánk vendégszeretetét Mint értesültünk, a BM. megyei főkapitányság ille­tékesei felülvizsgálták ma­gatartását és megvonták tőle a tartózkodási enge­délyt. Márton László az en­gedély megvonása után el­hagyta az országot (Kép izöveg nélkül!) A Tankönyvkiadó Válla­lat 1968-ban is számos új művel jelentkezik. A pedagógiai munkák so­rából kiemelkedik a „100 éves a kőtelező népokta­tás”. Az évforduló alkal­mából megjelenő tanul­mánykötetben közoktatás­ügyünk neves művelői ír­ják le népoktatásunk fejlő­dését. Közre adják a gim­náziumok számára készülő nevelésmódszertani kézi­könyvet is. A pedagógusok oktató­nevelő tevékenységét köny- nyítő több segédkönyv is napvilágot lát majd. Így a több mint 500 oldalas ta­pasztala tgyüjtemény, amely választ ad, milyen eszkö­zökkel és eljárásokkal si­került egy-egy tantárgy is­meretében az általános is­kolák alsótagozatos tanu­lóinak jártasságát és kész­ségeit magasabb szintre emelni. A tankönyvkiadó gondo­zásában jelenik meg a jö­vő esztendőben a partizán­harcok és az antifasiszta ellenállás történetének bib­liográfiája. Szerencsés névnap — boldog házassági évforduló Erzsébet-napi előzetes­ként kopogtatott Fortuna Kiss Elekné ajtaján Kun- szentmártonban. 105 ezer forintos négyes találata ugyanis a 46. lottó játék­héten született. A szeren­cséskezű asszony a községi Gépjavító Állomás segéd­munkása, férje ugyanott szerelő szakmunkás. Szop- galmas emberek lévén, van egy fél házuk, nemrég vet­tek szép új bútort, most azonban a négytagú család­nak (tizenkét éves kislá­nyuk és tizennégy éves fiuk van) megfelelő otthont sze­retnének vásárolni. A véletlen játéka, hogy a nyereménykifizetés napja egybeesik a Kiss házaspár 15. házassági évfordulójá­val. Kilencvenkilenc nyereményautó Szolnok megyében A gépkocsi-nyereménybe- tétkönyvek 26. sorsolásán megyénk betétkönyv tulaj­donosainak nem kis örö­mére nyereményrekord szü­letett: kilenc (15-ös soro­zat számú Szolnok megyei széria) betétkönyv nyert. imm^r kilencvenld* lencre emelkedett me­gyénkben a szerencseautók száma. Szolnokra ezúttal há­rom, Karcagra kettő, Tisza­füredre, Mezőtúrra, Túrke- vére és Törökszentmiklósra egy-egy nyereményautó ju­tott. — A VÉGSŐKIG kihasz­nálják a jó időt az MHSZ szolnoki repülő klubjának tagjai. A csapadékmen1 es, verőfényes időjárás lehető­vé teszi, hogy a karcsú vi­torlásgépek még november vége felé is a magasba emelkedhessenek. — ELMEGY az embe­reknek a kedvük a hideg idő beálltával a sörivásitóL Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szolnoki palackozó üzemben a júliusi csúcshoz képest most négyezer hek­toliterrel kevesebb sört töl­töttek üvegekbe. —. AZ ALACSONY víz­állás következtében a tiszai hajósok csak 50 százaléko­san terhelt uszályokkal közlekedhetnek. A tervek szerint mindaddig szállít­ják nyolc uszállyal a só­dert és a terméskövet, — amíg a víz kásásodása be­fagyással nem fenyegeti a hajókat. — A HAZAI hangver­senyévad egyik kiemelkedő eseményeként először sze­repel Magyarországon ku­bai karmester — Enrique Gonzales Mantici havannai dirigens személyében. Első fellépésére csütörtökön es­te Debrecenben kerül sor. Szereplésének külön érde­kessége, hogy nemcsak mint karmester mutatkozik be, hanem mint zeneszerző is; a hangversenyen ugyanis saját kompozícióját — ze­nekari nyitányát — ve­zényli. — A HIVATALOS me­netrend 1-es számú pótjegy­zéke megjelent. A pótjegy­zék tartalmazza a menet­rendben eddig történt ösz- szes változásokat Kapható a pályaudvari menetrende­ket árusító helyeken, az ol­vasójelen elhelyezett 1-es számú szelvény ellenében. — MEGALAKULÁSÁ­NAK 10. évfordulóját ün­nepli a Belügyminisztérium Duna-művészegyüttese. A jubileum alkalmából szer­dán sajtótájékoztatón is­mertették a 45 tagú zene- és táncegyüttes sikerekben gazdag hazai- és külföldi szereplését Az együttes egy évtized alatt hét kerek műsort mutatott be, ezen belül 23 népdalfeldolgozást és 22 táncjátékot adott elő. A Duna-művészegyüttese az elmúlt tíz év alatt 1100 előadást tartott, amelyet mintegy 900 000-en tekin­tettek meg. Nem kevesebb mint 338 előadáson öregbí­tette a magyar zene- és tánckultúra hírnevét kül­földön. Az együttes június 25-e és augusztus 17 között ismét Franciaországban vendégszerepei és további meghívást kaptak Japánba, Hollandiába és Lengyelor­szágba. —• PÉCS legfiatalabb ne­gyedében, az Uránvárosban felhúzták a város legna­gyobb lakóépületét, a 137 lakásos „mammut-házat” amely körülbelül 400 em­bernek ad otthonit. Többen laknak tehát benne, mint aranya megye néhány kis özségében. Az impozáns külsejű, több mint 30 millió forintos épület földszintjét üzletsor foglalja eL — A LOTTÖZÖK érde­kében megváltozik decem­ber 1-től a törökszentmikló­si totó-lottó kirendeltség nyitvatartási ideje. A szer­dai hetipiaci nap egyben lottó-csúcsforgalmat jelent, ezért reggel nyolc óra he­lyett már hétkor nyitva áll a kirendeltség ajtaja a nyemivágyók előtt. A nyög- ügyintézőt építőipari gyakorlat­tal, a szükséges vizs­gákkal keres a Debreceni Közúti Üze­mi Vállalat a szolnoki épitésvezetőségére. — CSAK vaklárma volt. Futótűzként terjedtél Szol­nokon a hír, hogy az Áchim András úti általános iskola négy tanulója eltűnt. Sokan krimit emlegettek. A való­ság az, hogy a gyerekek kalandvágyból szöktek meg az iskolából. Hárman még Budapestig sem jutottak el a vonattal, mert negyedik társuk itthon maradt és megmondta, hová indultak a többiek. A Nap kél: 6.59 h-kor, — ny.: 16.05 li­kőr. A Hold kél: 21.21 li­kőr, nyugsz.: 12.24 h-kor. IDOJArASJELENTÉS Várható időjárás: felhő­átvonulások, esővel, havas­esővel, halmozással. Helyen­ként köd. Élénk északnyu­gati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 3—8 fok között. — MEGTARTOTTÁK a műszaki gépszemlét a KPM szolnoki közúti igazgató­ságánál. A központi tele­pen 20 különböző gépjár­mű, hóekék és salakszóró, gépek sorakoztak fel. Az igazgatóság dolgozói már jóelőre felkészültek az utak síkosságának megszünteté­sére. Az elmúlt hetekben mintegy 1000 tonna sózott salakot raktak depóniákba az utaik mentén. MOZI: Siolnok : Vörös Csillag: Nyár a hegyen, Tisza: Asszo­nyok: kálváriája. Vegyiművek: Türelemjáték. — Jászberény: Lehel: Ünnepnapok. Karcag: Déryné: Egymilllárd a biliárd­asztalban, MEDOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: Aurora cir­káló. Kunhegyes: Szabadság: Vihar Ázsiában. Kunsz ntmár- ton: Körös: A bosszúálló. — Mezőtúr: Béke: szünnap, Dó­zsa: A tettes elrejti arcát. — Szabadság: Csillagosok, kato­nák. Tiszafüred: Tisza: Patyo­lat akció. — Tö öksz-nim klós: Dózsa: Segítség! Gyilkos! — Túrkeve: Vörös Csillag: Aida. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STfioiOjANAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Kerekasztal. — Pár pere Jazz. — Volt egyszer egy sze­rep. — Keringők. — Üttörök fóruma. — Ez a sláger. — Sport. * E L E V I 2 I 0 i BUDAPEST 8.10: Iskola-tv. — 9.30: Szov- iet cirkuszfilm. — 9.55: Iskola- tv. — 10.15: Menekülés kiút nélkül (ism.) — 13.40: Iskola- tv. — 17.58: Hírek. — 18.05: Radar. — 18.35: Telesport. — 19.00: KapesoHuk. — 19A0: Esti mese. — 19.40: Riportfilm. — 20.00: Tv-híradó. — 20 20: Me­nekülés kiüt nélkül TI rész. 21.25: A világ térkéné előtt. _ 2140: Tv-hiradő — 2. kiadás.— 22.56: Pedagógusok fóruma. BRATISLAVA 18.15: Filmhíradó. — 18.25: Kicsinvek műsora. — 16,'Or If­jú szemmel. — 17.45: 19^7 leg­főbb labdarűgóla. — 19 00: Tv- híradó. — 19 35: A tajga lakói. Szibériai flim-lnort. BUKAREST 17.00: Napirenden. — 17.sO: Üttörök stúdiója. — 18.00: E16­— TÁRSADALMI veze­tőségválasztó közgyűlésre kerül sor november 24-én délután 4 órakor a Ságvári Endre megyei művelődési házban. — A megjelentek meghallgatják a művelő­dési ház vezetőségének be­számolóját, a számvizsgáló bizottság jelentését, s meg­választják az új vezető- 4éget — A HYPOID olajfélesé­gekből átmeneti hiány mu­tatkozik az ÁFOR szolnoki tájegységénél. A petróleum­készlet pillanatnyilag nem kielégítő, de a tájegjsígve­zető azt a hírt közölte, hogy import szállítmányból egy-két hét múlva pótolják a hiányt, így a gépjármű­vek megfelelő anyagellá­tással indulhatnak a tél­nek. — A BAROKK művésze­te címmel pénteken dél­után 3 órakor tartják a kunszentmártoni járási mű­velődési otthonban az ifjú­sági hangversenysorozat el­ső előadását. Köszönetnyilvánit&a Köszönetűnket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatár­saknak, valamint a MÁV zenekarnak, alak férjem és édesapánk Hanti Antal temetésén részvétükkel é? virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Oiv. Horni Antalné éa családja Köszönetnyilvánítás Köszönetíinket fejezzük ki a MÁV kórház belgyógyászati osztály orvosainak és dolgo­zóinak lelkiismeretes munká­jukért, melyet férjem, illetve édesapánk Hanti Antal megmentése érdekében tettek. özv, Uonti Antalné és családja a'dág a román nyelvről. 18.30: A tv esti híradója. — 18.50: Időjárásjelentés és hirdetések. — 19.00: Filmsorozat: Ivanhoe. — 19.26: Riportfilm. — 19.45: Tíz kérdőjel: Vetélkedő mű­sor. — 20.15: Egy történet dal­lal. — 20.20: Teleglóbusz — Ke- let-Pakisztán. — 20.45: Kis stú­dió — bárka a hullámokon. — 21.35: Glottótól Brancuslg. — 21.55: A tv éjszakai híradója, 22.05: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TV 17.10: Vijavaja-rtngaraja. — (Gyermekműsor).— 18.15: Még egy lépés — ifjúsági fórum. — 18.35: Választás szerint — ze­nei adás. — 19.00: Az ügyele­tes utca.— 20.30: Aktuális be­szélgetések. — 21.20: Tom Be­lől: Húzás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megye! Lapkiadó vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. *3—20. 20—84 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. L sz. Irodaház Index-szám: 25 088 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megvet pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik A lap előfizethető bár­mely postahivatalban és kéz­besítőnél Flömetési ér l hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Termeljen több száraz babot I ÉRDEMES! Köztesként kevés többletmunkával jól jövedelmez. Magas szerződési árak: q-ként fürjbab: — — — — — — — 1100.—Ft fehér cukor- és laposbab: — — — 1000.-m Ft szokvány fehér és egyszínű színes babok: 809.— ft Már most kössön szerződést az általános fogyassz tási és értékesítési szövetkezettek November 23 Csütörtök Kelemen RÁDIÓ »TV« MOZI® SZiNHAk Száz éves a kötelező népoktatás

Next

/
Thumbnails
Contents