Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19ő7. november IS. Nyerge» Andrást Lehetetlen fráter háromhetes házasok voltak. de még külön laktak, ki-ki a szüleinél. Így hát minden maradt a régiben: randevúztak. moziba jártak, hét végén meg kirándulni. ha jó idő ígérkezett. Ezen a csütörtökön együtt vették meg a szombati színházjegyeket. Pénteken egyszercsak azt mondta Klári: — Maid elfelejtettem: nem érek rá holnap! Add el a jegyeket, vagy menj el egyedül. — De hiszen...? — Nem tudhattam előre! Ma telefonált Pépépé, hogy van egy hely a kocsijában. szombat reggel megyünk, vasárnap este itt vagyunk. Ezt nem hagyhatom ki! — Miért nem? — dünv nyögte Gyuri csöndesen és várta a villámokat, de Klári inkább úgy tett. mintha semmit sem hallott volna A fiú tudta: Pépépé Pel- rolay-Puchner Pált jelenti, az intézet igazgatóját, ahol Klári az egvetem óta gyakornokként dolgozik. Pépé- pé már azelőtt is sokat forgolódott a lány körül, azért vette oda egy esztendővel ezelőtt. Gyuri azt hitte; a házasság majd lehűti az öreget. Dehát úgy látszik. nem. Elhatározta, hogy nem szól egv szót sem. Ha Klári magától nem érzi. hogv nem kellene elmennie. ö nem szól Akkor már úgysincs értelme A lány élesen figyelte az arcát. Nem bírt* • hallgatást. kirobbant: — Azt mondd meg. most mi nem tetszik? Fél'^keny vagy? Ne légy nevetséges! Péné egy vén öreg. Megnézzük a kiállítást. Állítólag máshol nem mutatják be. mert absztrakt Irigv- led? Szóljak az öregnek, hogy szorítsunk helyet neked is? — Köszönöm» — morogegyelőre sehol se tartasz! Ezért mész Pépépévei kc- csikázni! Arról volt szó, hogy ha összeházasodtunk, végleg kiadod az útját! — Ne őrülj meg! Akkor aztán nem lesz egy nyugodt percem se... Kiüldöz az intézetből' — Mondom, hogy ez a bibi! — Értsd meg, te fafejű, egy ilyen kirándulás semmit se jelent! — Semmit? Pépépé nem hívogat téged csak-úgy! Megkéri az árát, amiért segít... Klári megállt, az arca vörös volt a méregtől. Most már azzal sem törődött, hogy az utcán vannak; — Vigyél te autóval. Akkor beszéli, amikor te is megteheted! Elegem van belőled! Gvuri egv pillanatig szótlanul nézte, aztán gyorsai mo—^ordult és elrohant, mielőtt — megütötte volna. odasúgta Klárinak; „Hagyjuk a fiatalokat hátraülni, jó.” Erre a lány nem szólhatott semmit pépépé. látva a sikert, végig megmaradt ennél a játéknál, mintha ők ketten, Klári meg ő. csak a lánya meg az udvarié gardirozására volnának itt. Amikor a kiállításon elszakadtak a másik kettőtől, így terelte arrébb Klárit; — Jöiiőn. kedves, ne legyünk tapintatlanok! Klárinak imponált, hogv Pépépé tegezte a karó-vékony halotti sápadt arcú absztrakt festőt, és előleget adott az egvik képére, amelyre rögtön ki is tettek egy cédulát: „Megvásárolva." Amikor odéhb léptek, Petrolay azt kérdezte Kláritól: — Tetszik magának? — Tmádom! — No. akkor a maga szobáiéban fog lógni a« Intézetben! Városnézés közben Klári megcsúszott egv kő-korláton, amelyen a Petrolav- lány és az udvarióla végi gegven sú 1 vozott Megbillent, parányit sikított, de az öreg Pépépé mellette termett és atyaiao leemelte. Klárinak egv pillanatra rossz érzése támadt, mert Pépépé a combját fogta át — de ez a gyanúja el is Illant. hiszen az öreg rögtön elengedte, és különben Is. csak segíteni akart Este egy extra kis vendéglőben vacsoráztak. Klári megint ámulhatott, mert a pincér személyesen ismerte Petrol a vt, és olyasmit hozott ami az étlapon, nem szerepelt. A vacsorához sűrű. éd^svés. alattomos nehéz török bort ittak. Később. amikor a vendéglő bezárt, átmentek a presszóba, ittak kávét, aztán konvakrg és közben csokoládé« végű piskótát rágcsáltak. A tenvérnví kis piarcon még táncoltak is. Klári ismét csodálkozott: Petrof av-Purhner finoman és sikkesen vezetgette, akármilyen nehéz volt a teste, sosem lénett a lány lábára. Erről Gyuri Jutám — g megvédi magáti Ha lappangott ig Kláriban valami gyanú. ettől teljesen megnyugodó4! Amíg el nem aludt, magában Gyurival veszekedett. neki magyarázta, milyen ostobán viselkedett pénteken Egyszercsak felriadt Valaki ült az ágya szélén. A sötétben is felismerte körvonalairól Pépépét — Csitt .kislány, ne csapj lármát! — suttogta. — Nem tudok elaludni, rosz- szul érzem magam! Klári egy szót sem szólt, teli volt ijedelemmel. A férfi látta, mennyire megriadt. ezért azt mondta: — Akarod, hogy elmenjek? Nem lehetsz ilyen szívtelen! Hiszen én régóta-— A lány egy tétova mozdulatot tett a felével. Pépépé félreértette. — Az ajtó? Bezártam, ne félj! Birkóztak. A fMi csupa erő és vadság volt. Pépépé régül meminta a birkózást, ét azt sziszegte: — Mit képzelsz? Minden Ingyen volt? Hát bolond vagyok én? — Aztán szendébben folytatta: Ha tudnád. hányán Irigyelnének— Amikor visszaértek a városba, a professzor azt mondta először Klárit szál- lftlák haza. Ahogy befordultak a sarkon, a l^nv meglátta Ovurit Ott vári a kapu előtt. Ügy érezte ebben a pillanatban, senki sincs a világon. akinek annvira őrülne, mini ennek az undok alaknak Rzérv Ovuritól *-<v»c belátja milyen Igazságtalan volt Lám. ß iöri el békűlni. Pépépé felé esak éppen biccentett, és Hidegen eny- nylt mondott: — Köszönök mindent Rohant a kapu felé. _ Gyurikám* — olvadt a h angi». —De Jó. hogy itt vagvi — Csak azért várakozom hogv tudtodra adtaim nem csinálom ezt tovább! Elég volt — De— hát nem békülni Jöttél? A öd válasz nélkül, szigorúan nézett rá. ta sötét arccal a fiú — nem erről van szó. Ebből az élvezetbő] nem kérek. — Hát akkor? Hallod, de undok férj vagy' Mi lesz később, ha már most (gy morogsz minden apróság miatt? — Ezt nevezed apróságnak? — Hát mi? Figyeli Ide: nem édesketiesben leszek vele. hozza a lánvát meg a lánva udvarlóiát Is! Gvuri vállatvont és elnézett másfelé. Klári egyre Ingerültebb lett. — Mindjárt itt hagvlak az utcán! Azonnal mondd meg, mi bajod? — Hát csak az. hogy neked hat hét múlva le kéne adnod a kész tanulmányt, a nyolc ívet és Petrolay-Puchner kocsiján le lehetett csavarni a ponyvát. Ragyogó napsütésben utaztak, a gyönge kis szél kifejezetten kellemes volt. Klári fel térdelt az ülésen, élvezte a száguldást. tulajdonképpen semmit sem élvezett jobban mint ezt a vágtát az országúton. A haja kibomlott. valósággal szikrázott, ahogy átsütött raita a nao. Könv- nyű kék blúz volt rajta, suhogó, bő szoknya és aranypánt»* indiai saru. Petrolay-Puchner néha oldalt fordította a fejét, gyönyörködött a lányban. Vérmes. vöröses-iilás arca közepén láneo’t a napégette rézszínű orr. Induláskor tott az eszébe, aki a táncolást mindig rühellte. s na nagyritkán rá lehetett beszélni, tüstént összetaposta. Hazafelé menet már annyira szédült, hogy maga kérte meg Pépépét: — Belekarolhatnék magába? Egy másodpercre fel rémlett Gyuri arca. de elhessegette; ..Kicsit spicces vagyok. ez az egész!" Mind a négyüknek külön szobáiuk volt. Ezt is Pépépé rendezte Igv. Mielőtt elbúcsúztak volna, az öreg vigyorogva megfenyegette uijával a lánya ud- varióiát; — Idefigyeli, öcskös. Klárira nekem kell vigyáznom! A lányomat nem fél— Szóval Így vagyunk I — csattant fel Klári. Aztán szalfdebb hangra váltott. — Tulajdonképpen mi bajod velem? Választ most sem kapott. Ettől fejébe szállt a vér; — Mond meg, mi bajod? Te őrült! Gyuri sarkon fordult és elment. A fejét se fordította hátra. Klári úgy érezte. gyilkolni tudna dühé ben. „Hiszen 6 semmit se tudhat! Mi baja? Lehetetlen fráter!" Mire felért a lakásba már el is döntötte: iöhel Gyuri bocsánatot kérni — nem fog szóbaállnj vele. V KASZÁSOK — (Balogh Lajo« linóleum metszete) SIMON LADOS: Amikor elment... Amikor elmen! mellettem, visszanézett- 0 volt, - gondolta, - ő volt, ismeremi öt lépés után újra visszanézett, S bogy tíz lépést ment, tétován megállt.- Hát ilyen aki törzsünkről letört, s elszállt, mikém a szálló gondolat, mim csordából a legerősebb szarvas, mely ágaskodó fővel élrevág. Tíz lépés után visszanéztem én is, s ó hátulról is látta, bygy gyúródik bennem az érzés, arcomon a ránc.- Ilyen lennék bát én is, hogyha akkor rámszól valamt imés, bogy maradjl Nem kellett volna több: csak felismerni apám tekintetén a nyugtalant. Nem kellett volna több: csak megmutatni az árpalisztből gyúrt zsengéi cipót, s ilyen lennék mait én is biztosan ... Munkaruhám lobogtatná a nyári fullasztó szél, mely kemencéből indul, és kiszáradt ajakkal csókolóznék a korsóval, amit a szeder-szúrtos gyerkőcök botnak mezítláb a porban, de esténként villám begyét az égre lendíteném, és szememben vinném haza legénye sen az estbajnal-csillagot. Es ott áünék vacsora után a kapufélnél a lánnyal, akit unos-untalan szólít az anyja, mert sokáig áll mellettem reszketve, mtmha fázna. S a kedves lányt - akit szólít az anyja - nem tarthatnám, sóhajtana szegény... Olyan lennék bát én is bizonyosan, mim aki ment. de vissza-visszanézett, pár óva ... ezer napja sincs talán ... Baranyi Ferenc: STACCATO Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ba néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, beteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás áa, mert úgy kezdjük mi egyre újra, bogy már messze vagy. mikor megérkezel. Karomba kaplak, s mégsem érlek aL
