Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-18 / 273. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. november 18. Egyenletesen fejlődött Szolnok megye sportmozgalma (Folytatás az 1. oldalról.) d&rúgást helyezik előtérbe, vagy azt hangoztatják, hogy a sporton belül nem politizálnak. A nevelő munkában a vezetők edzők nagyrésze egyre inkább felismeri azokat a feladatokat, amelyek a fizikai edzés és képességfejlesztésem túl a szocialista személyiség formálásában is reájuk hárul. E téren még további feladatok vannak. Célratörőbben kell foglalkozni az ifjúság nevelésével, rendszeresebbé kell tenni a vezetők, edzők képzését. Nagyobb gondot kell fordítani a nem sportoló egyesületi tagok és szurkolók szemléletének formálására is. Együttműködés a tömegszervesetekkel A párt megyénk területén gondosan, körültekintően, a helyi sajátosságok figyelembevételével irányította a sportmozgalmat A pártbizottságok rendszeresen tárgyalták területük testnevelési és sporttevékenységét és iránymutató határozatokat hoztak. A mozgalomban dolgozó párttagok is elősegítették, hogy az MTS szerved erősödjenek. Egészségesen alakulta kapcsolat a KISZ-szel. A KISZ képviselőd megtalálhatók minden szintű sportvezetésben és a nevelés különböző eszközeivel tették változatossá a fiatalok foglalkoztatását. Hathatós anyagi és erkölcsi támogatást nyújtanak a tanácsok, amelyeknek nagy része van a sportmozgalomban elért sikereknek. Elismerésreméltó a jászberényi, mezőtúri, törökszentmiklósi tanácsok támogatása. Nem csökkent a feladatuk a szakszervezeteknek, jó az együttműködés az MHSZ-szeL A versenysport színvonala Az 1963. évi konferencis határozata külön kiemelte az asztalitenisz, atlétika birkózás, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, ökölvívás, röplabda, sakk, teke, úszó-, vízilabda és vívó sport tömegesítését és színvonalának emelését Ezeket nem sikerült maradéktalanul végrehajtani. Asztaliteniszben ifjúsági és serdülő szinten van fejlődés. Atlétikában az utóbbi két évben mennyiségi eredményekben tapasztalható fejlődés. Előrelépés van birHétvégi műsor SZOMBAT kosárlabda Osztályozó áz NB tl-be jutásért. Szolnok, Közgazdasági Technikum, 14. RÖPLABDA Osztályozó «* NB H-be jutásért, Törökszentmlklós, Bercsényi O. 14. TEKE Osztályozó az NB n-be jutásért. Szolnok, MÁV tekecsarnok I és IS. IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki Dózsa vízilabdázói Budapesten, a MÁV ökölvívók Kecskeméten. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB II: SZÓ. MÁV—Bp. ME- DOSZ Szolnok. Fiumei u. 9. Mezőtúr—Miskoic Mezőtúr. Felsőfokú technikum 9, női: Jb. Lehel—Cegléd Jászberény, Fiúiskola, 9.30. . KOSÁRLABDA Osztályozó az NB H-be jutásért Szolnok, Közgazdasági Technikum, 8. RÖPLÚ BDA Osztályozó az NB n-be jutásért Törökszentmlklós, Bercsényi Q. I. Osztályozó az NB n-be jutásért Szolnok, MÁV tekecsarnok. 8. VTVAS Országos m. o. párbajtőr verseny, Szolnok, Bajcsy-Zs. u. 9.43. L*ÚT)»RŰGAS NB K: Szó. MÁV—Kecskeméti TE MAV-sporttelep, 13, Losonozy. NB Hl: Jb. Vasas—Ikarus Jászberény, 13. Hídvégi, Szabó L SE—Kisvárda Mezőtúr, 13, Pen ez. Tisza földvár—DEAC Tt- szaföldvár. 13, Kozma. Megyei n. o.: Jászfényszaru —Tiszafüred Vágó K. Szolnoki Gépjavító—Abádszalők 13.30, Csák T. Jászalsószentgyörgy— Tis7asüly Dobos, cibakháza— Kunszentmártoni Spart. 13.30. Molnár. Rózsa F. SF—Szászberek. Zagyvarékas—Jászk's^r Kollai. Tószeg—Sza jól Fehér. Kengyel—Jászladány Halmi. Tlszaro ff—Fegyvernek Detki. IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki Dózsa vízilabdázói Budapesten az MNK elődöntőben, — labdarúgásban a Szó. MTE Mezőkováesházán. a Jb. Lehel Békéscsabán, a Martfű a KTSTEXT e’len. a Milán Tégláson. Törövszent- ■Hklös Nagyhalászon. kózásban, kézilabdában, labdarúgásban, ahol a Szolnoki MTE NB I/B-be jutása dicséretes. Visszaesett s sakk. a teke, rendkívüli mértékben az ökölvívás és nem fejlődik a kosárlabda sem. Minőségben fejlődött a röplabda és a gyermekúszás, nafevon szépen dolgoznak a vívók. Célul tűzték ki a kajakkenu, az evezés, a kerékpár, a súlyemelés, a tenisz, a lovaglás, a sportlövészet. a természetjárás és a torna megszilárdítását. Ez csak részben sikerüli Létrehozták a cselgáncs és háromtusa szövetséget és fejlődésnek indult a motorsport összességében megállapítható, hogy a kitűzött célt több sportágban sikerült megvalósítani egyes sportágak fejlődése azonban megállt. A tömegsportot a Kiliár Testnevelési Mozgalom, a Falusi Dolgozók Snartaki- ádja. a természetjárás. a munkahelyi spartakíád « munkahelyi testnevelés, az Országos Sportnapok, az alanfokú bajnokságok, az Ottörő olimnia, a járási, városi bajnokságok jelentették. A középiskolai testnevelés és sport színvonal; összességében nem tekinthető megfelelőnek, az általános iskolások fejődését elősegítette az Ottörő Olimpia. Sző esett <, sportiskola újjászervezéséről la. A beszámoló meeállapí- tóttá, hogy a költségvetés növekedett, lassú viszont a tagsági dí1 bevétel üteme és nem növekedett a rert- dezvénv bevétel. Az egyesületek általában megkapták a központi és egyéb támogatást, de sok helven pénzügyi nehézségekkel küzdenek. A beszámoló hét nontból álló feladatot jelölt meg, amelynek ismertetésére visszatérünk. Az írásos beszámoló feletti vita során tizennyolc tartalmas, értékes hozzászólás hangzott el. Porcsalmi Lajos a középiskolai sporttal foglalkozott. Elmondotta, hogy sokoldalúan képzett, fizikailag a jelenleginél jobban felkészült fiatalokra van szükség. Az utóbbi időben az ifjúság nevelése inkább az érzelmi és az értelmi nevelés felé tolódott el. A heti két testnevelési órában nem erősödnek, hanem csak játszadoznak a diákok. Egyre kevesebb iskolaudvar lesz játéktér, elfogynak a játszóterek és hiányzik az országos középiskolai bajnokság. Szilágyi János mezőtúri küldött a társadalmi összefogás fontosságát hangoztatta. Ennek egyik szép példája a mezőtúri sporttelep építése, ahol idáig 1 764 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek Véleménye szerint nincs sakk utánpótlás és ennek érdekében sürgősen intézkedni keil. Nagy tapsot kapott dr. Borsos János karcagi küldött felszólalása: „A sportot általános kulturális igény- nyé kell tenni az óvodás kortól, a meglett férfikorig — mondotta. Az illetékes szerveknek biztosítani kell a fiatalok sportolási lehetőségét, hogy a felnövekvő generáció fizikailag erős legyen.” Változtatást sürgetett a középiskolák testnevelési rendszerében, s helytelennek tartja, hogy Karcagon a sporttelep másfél évtizedes elmaradottságát tízezer forintból kell megoldani. Bodó István Zagyvarékas sportjáról beszélt Kifogásolta, hogy hiába terveznek kiadásokat költségvetésükben a termelőszövetkezetek a sport fejlesztésére, ha azt nem hagyják jóvá. Edzőket képeznek, de nem adnak lehetőséget a foglalkoztatásukra. Javítani kell a falu és a város kapcsolatát. a szakszövet«óoek törődjenek többet a falusi szakosztályokkal. Erdődi Imre törökszentmiklósi küldött kérte, hogy a tehetséges fiatalokat irányítsák az iskolák a sportegyesületekbe. A szakszövetségek takarékosabban gazdálkodjanak, a játékvezetőküldés legyen körültekintőbb. Örömmel újságolta, hogy szépen halad a törökszentmiklósi sporttelep építése. Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnöke pozitívan értékelte a beszámolót „A tanácsok segítenek a jövőben is — hangsúlyozta. — Közös fejlesztési tervet kell kidolgozni a sportszerekkel. rendezni kell a sport- létesítmények tulajdonjogát A lehetőségek korlátozottak, de a segítés nem marad el” — fejezte be hozzászólását Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára elmondotta, hogy a hibák, gondok ellenére is eredményesen fejlődött megyénk sportmozgalma. Az első konferencia óta reálisabbak a vélemények, helyes volt az egységes sportmozgalom létrehozása Ahol jobb volt a szervezés és az irányítás, ott jobbak az eredmények. Árvái István, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető tikára a szakszervezetek szerepéről beszélt Idézünk a felszólalásából: Azon kell dolgozni, hogy együttműködésünk a jövőben még eredményesebb legyen. A szakszervezetek sajátos feladata közé tartozik a sport is. Erkölcsi és anyagi támogatással a legmesszebbmenőkig hozzájárulunk a sportmozgalom támogatásához, felelősek vagyunk a tömegsportért és azért, hogy az anyagi eszközök megfelelően legyenek felhasználva. A hozzászólások után a megyei konferencia megválasztotta az ötvenegy tagú megyei tanácsot, a tizenhét tagból álló szavazati jogú és a négy tanácskozási jogú küldöttet az országos kongresszusra. Az első tanácsülésen megválasztották a kilenc tagból álló elnökséget, az elnököt és az elnökhelyetteseket, a fegyelmi bizottságot és a szakszövetségek elnökeit Az elnökség tagjai: Hegyes István, dr. Kuti György, Márton Ernő, Porcsalmi Latos. Rátfai József, Sárkány Géza, Sebők Péter, Serfőző Sándor, Szentesi Károly. Elnök ismét Sárkány Géza lett. elnökhelyettesek Hegyes István és Márton Ernő. A fegyelmi bizottság elnöke Dajka Mihály APRÓHIRDETÉSEK Állas FELVESZÜNK: esztergályos, lMtatos, — tsó- és fú.éiszeielö, szerszámkészítő, — elektroműszerész és mechanikus műszerész szakmunkásokat. Jelentkezés: Finommechanikai Vállalat 2. sz. Gyáregysége TörfiUszentm.k- lós, Dézsa György utca 15. Személyzeti Osztály. — V .eleken dolgozó helyi Iákotok előnyben. A KÉLETMAGYAR- ORSZAGI Rövid- és Kötöttáru Nagyker. Vállalat azonnali belépéssel kocsikísérőt és segédmunkást felvesz. Jelentkezni lehet : Szolnok, Petőfi S. u. 30 a. ÜVEGEZŐ »és kép- keretező képesítéssel rendelkező szakmunkást keres a Tö- rökszentmiklós és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. Jelentkezni lehet: Törökszcntmik- lós, Kossuth L u. 139. Ipari Osztályon. AZ ÉAL Beton- elemgyártó Vállalat Szentendrei Beton- árugyára azonnali belépésre felvesz — magasnyomású kazánfűtői vizsgával rendelkező dolgozókat. valamint segédfűtőket. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Szentendre. Dózsa Gy. u. 34. sz. alatt a gyáregység munkaügyi osztályán. SZOLNOK Megyei Tanács Építő és Szerelőipari Vállalat — Szolnok, Dózsa Gy. út 5 sz. alábbi szakmákban vesz fel dolI ózókát: Kőműves, cm, villanyszerelő mellé segédmunkást, fűtésszerelő, épületlakatos, épületbádogos, szobafestő-má- toló, tetőfedő-szigetelő, parkettás férfi segédmunkást. faipari gépmunkást, — gépkocsirakodót. — Munkásszállást biztosítunk. különélést pótlékot fizetünk. — Jelentkezés: fenti címen. A SZOLNOKI i. sz. postahivatal postai kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki Irodájában. A SZOLNOKI Járműjavító üzemi Vállalat asztalos, lakatos. hegesztő, bognár szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres azonnali felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Körösi u. NŐI fodrász dolgozót azonnali belénéa- sel felvesz a Ktsz. Kunmadaras. EGY gépkocsivezetőt és gépkocslrakodót azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezés személyesen: Állati Fehérje és Feldolgozó Vállalat Szolnok, Tószegi út. GYAKORLATTAL rendelkező bedolgozó varrónőket felveszünk. Fiatal szakmunkást gvermekru- ha szabászat! munkakörbe (szolnoki lakost) azonnali belépésre alkalmazunk. Szolnoki HázMparl Szövetkezet, Magyar o. 14. sz. GYORS- és gépírót alkalmazunk december 1-től az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet Talajtani Osztálya, Mezőtúr, Kossuth u. 38. ADAS-VETEL ■III --------------FAJTISZTA 7 hónapos tacskó eladó. — Szolnok, Pillangó u. 10. Tresser. FÜRDŐKÁD eladó. Szolnok, Verseghy u. 9. szám. HORDOZHATÓ autó fagarázs eladó. Szolnok. Móra Ferenc u. 9. Fábián. KÉTSZEMÉLYES re- kamiék, garnitúrák kisipari kivitelben — részletfizetésre. Kérjen díjmentes árjegyzéket. — Román kárpitos Budapest, Nagymező utca 66. t PHILIPS táskarádió kisméretű Igényesnek eladó. Érdeklődni : vasárnap de. Szolnok, Köztársaság u. 8. EURÓPAI gyökeres szőlővessző: ezerjó, plrosszlanka, kadarka. hárslevelű, kékfrankos, afuzall, — minden mennyiségben kapható a jász- szentandrásl Haladás Mg. Termelőszövetkezetnél. EGY propán-bután gázpalack rezsóval eladó. Szolnok. Zrínyi u. 10. 1. ajtó. HASZNÁLT épületanyag, 100 db pala eladó. Szolnok, Nyár n. 13. Bódl Józsefeknél. PROPÁN gáztűzhely palack nélkül eladó, új három lángú. — Szolnok, Ságvári út I. n. em. Érdeklődni: 17 h-tól. 3. ajtó. SÖTÉT hálószoba bútor eladó. Szolnok, Délibáb u. 9. ELADÓ modem NDK kis konyha garnitúra, sárga fekete színű. Érdeklődni: — Szolnok. Aulich u. 15. 14 h- tóL Komplett hálószoba bútor olcsón eladó. Szolnok. Ady Endre u. 117/b. A TISZ AJTÓI T'sza- evőngve Mg. Termelőszövetkezetnek 1967 januári váeású 3000 kéve. 2 méteren felüli hosszúságú tetőfedő nádla van elad«. Érdeklődni lehet: Tiszaiig —* telefonszámon. TOKÁRBAN lévő villany varrógép eladó. Érdeklődni: Tlszafőldvár. Kossuth u. 146 sz. alatt. Cser Istvánnál. INGATLAN ÉT.OKERTES ÚJ 2 szoba összkomfortos családi ház 275 n-51 gyümölcsössel eladó, azonnal beköltözhető. — K”n- szentm árion. Jókai út 18/a. Bállá. HÁZHELYNEK, gyümölcsös. vaev szőlőnek megfelelő föld eladó. — Érdeklődni kzandaszöllős. Kiss János u. 97. Rigó Antalnál. KÉTSZOBÁS esaládi ház mellékhelyiségekkel ISO négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Szolnok. Pázsit ú. S. KÉTSZOBÁS összkomfortos ház eladó. Szolnok, Tisza u. 1. Megtekinthető: szombat és vasárnapi napokon. Beköltözhető szoba lconyhás ház 1044 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Rákó- czifalva, Bartók B. U. 27. Érdeklődni: Szolnok, Virág János u. 4. Ball József. E1.ADÖ 1200 négyszögöl szőlő gyümölcsös 1 szoba konyha melléképülettel fele részben is. Szolnok, Alcsi 6/6. Ecseki. KÉTSZOBA konyhás lakás beköltözhetően eladó. Megtekinthető szombaton délután és vasárnap egész nap. Szolnok, Kassai u. 1. AZONNAL beköltözhető kétszoba konyhás családi ház, udvari egy szoba konyhás lakóépülettel fizetési kedvezménynyel Is eladó. Szolnok, Sashalmi út 22. KERTVÁROS, Szellő utcában 265 négyszögöl telek 3 000 Ftért eladó. Érdeklődni a helyszínen. 250 négszögöl kert eladó. Szandaszöllös. Vörösmező út 47. sz. házzal szemben. KETTÖSZOBAS fürdőszobás gázos — OTP-s öröklakásomat megegyezéssel átadnám „lakáscserével” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 2 SZOBÁS családi ház azonnali beköl- tözhetőséggel eladó. Szolnok. Veder u. 7. KÖZMŰVESÍTETT 300 négyszögöl gyümölcsös eladó. Szan- daszöllős, Gátőr u. 1. GÉPJÁRMŰ MOSZKVICS 407-es Jó állapotban eladó. Cserkeszöllő, Forrás dűlő 11. JO állapotban lévő 250 kem-es Játva motorkerékpár sürgősen eladó. Érdeklődni: Kisújszállás, Győri út 5 szám. MINDEN típusú motorkerékpár műszaki szemlére való előkészítését vállaljuk. — Szarvas, motorkerékpár szerviz. — Telefon: 507. _____________ T RABANT 500-as jó állapotban eladó. — Jászberény, Mátyás utca 22. PANNÓNIA motor- kerékpár kiméit állapotban ejadó. Szolnok. Vőröscsillag u. Xm. ép. HL lépcső- ház, Fülöp. EGYÉB külonbejAratű bútorozott szoba egy személy részére kiadó. Szolnok,' Dráva a. 39. FIATAL gyermektelen házaspár Idősebb nő. vagy férfi eltartását vállalná lakásért. ..Rózsa” jeligére a kiadóba. SARDESZKA, kerf- tésdeszka szélezve. megrendelt méretek szerint á: 1300.— Ft, kisvasúti talpfa, — egyéb szerfa, mező- gazdasági szerszám- fa megegyezés szerinti áron korlátlanul kapható. Hegyi Csillag Mg. Tsz, Szűcs. TÉLI legyártásra mozaiklap rendelést felveszek. „Garantált minőség”. Nagy István mozaiklao készítő. Karcag. Pü*- Dökladányl út 24. MINTÁS mozaiklapok nagy választékban, síremlékek és slrszegélyek, — valamint egyéb beton és műkő áruk megrendelhetők: Sóki János beton és műkő- áru készítő mesternél. Szolnok. Meder u. 3. (Tárháznál). MAGÄNHÄZAMAT felméretném, értékeltetném hivatásos technikussal. „vagy mérnökkel” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. Az 1968 II. félévben beinduló szolnoki Épületelemgyár különböző műszaki munkakörök betöltésére keres: GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET ELEKTROMÉRNÖKÖKET ALT. MÉRNÖKÖKET GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT MŰSZAKI RAJZOLÓKAT Munkába lépés 1968. januártól folyamatosan. Előjegyzés céljából jelentkezés: a Szolnoki Épületelemgyár Szolnok, Tószegi u. mellett. FIGYELEM! FIGYELEM! A Jászjákóhalmai és Jászfelsőszentgyörgyi FMSZ tüzelő telepeken jóminőségű ISZAPSZÉN kapható korlátlan mennyiségben. Jól jár, ha tüzelő szükségletét iszapszénből biztosítja. MEGVÉTELRE, vagy könyvjóváírással keresünk légbefúvós HEATING kályát — Gépgyártó és Javító Ktsz Törökszentmlklós, Kossuth L. út 144 sz. Gumikerekű 4—6 tonnás lovaskocslk, traktorvontatásra is alkalmasak LÓSZERSZÁMOK. PONYVÁVAL BEVONT LOTAKAROK és EGYÉB LOVAS FELSZERELÉSEK tsz-ek és állami gazdaságok részére eladók. Fővárosi Szállítási Vállalat Anyagosztálya. Bp. V., Marx tér 7. Telefon: 310—143. TEHERGÉPJARMÜVEZETÖ (Dömperes) tanfolyamot indít vállalatunk 1968 januárjában A tanfolyam Idejére (12 hét) munkabért, szállást és étkezést biztosítunk. A felvételnél előnyben részesülnek azok a Jelentkezők. akik vállalatunk budapesti munkahelyén a tanfolyam kezdetéig, mint kubikos. Illetve segédmunkásként dolgozik. Érdeklődés személyesen, vagy Írásban« FÖLDGÉP. Moháesy László Budapest. Y„ Vigyázó o. 8- szám. A kungyalui Zöldmező Mg. Tsz eladásra felajánl 1 db D—352-es típusú tehergépkocsit jó állapotban. Kungyalu, telefon: 4. Vállalatunk Autójavító , Üzeme megszűnt. Felajánlunk megvételre a raktárunkon lévő Warszawa, Moszkvics, Csepel, Wartburg, If a, Garant gk. alkatrészeket. Vasipari Vállalat Szolnok, Hunyadi u. 4. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire lakatos- csőszereid.' hegesztő, kovács szakmunkásokat. Külszolgálatra vonatkozó juttatásokat biztosítjuk. — Jelentkezés személyesen vagy írásban Budapest. VI„ Pau- lay Ede u. 52. Személyzeti Főosztály.