Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1967-08-06 / 184. szám

10 BZOLNOÄ MEÖTEä NÉPLAP 1967. augusztus S­Hétpecsétes titokból gyerekjáték A vokális szisztéma — Az „a* helyet cserél — A leggyorsabb megfejtő* a gép — Kérje az ábc-t a haditanácstól — Tessék, fejtse meg! Értetlenül nézem a szö­veget: T5rgy515st k6zd6tt... — Ne töprengjen, ez a legkezdetlegesebb diplomá­ciai titkos szisztéma. Kul­csa öt számjegy: 56837, vagyis az öt magánhangzó behelyettesítésének jelei... Megfelelői: a5, e6, i8, o3 és u7... — Tárgyalást kezdett... — Igen, ez a megoldás — mondja dr. Donáth Regina tudományos osztályvezető, aki a Budapesti Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem könyvtárában több kutatá­si témája mellett a diplo­máciai titkos írás felderí­tésével is foglalkozik... — Kénytelen voltam... Seregnyi kéziratot nem ér­tünk. ha nem találjuk meg titkos szisztámájukat. — Persze nem a kezdetleges 4,szöveg-rejtésekkel” van gond — mert mindezek ma már a szó szoros értelmé­ben világszerte a gyerme­kek kedvenc játékai. Évezredekkel ezelőtt Hogyan fejlődött ki a diplomáciai titkosírás? Az írás: a gondolatközlés eszköze. A titkosírás ennek éppen ellenkezője: a gon- dolatelleplezés eszköze. — Bizonyos, hogy már többezer évvel ezelőtt a görögök és a rómaiak is ismertek különféle titkos­írási rendszereket. Az első teljes ilyen rend­szer valójában a gyorsírás. Mivel csupán a császári kancellária kevés számú Írástudója ismerte: a fon­tosabb tisztségviselők — legalábbis kezdetben —tit­kosírásként alkalmaztak. A fejlődés következő ál­lomása a vokális szisztéma. — Vagyis: a magánhang­zókat a használók meg­egyezése szerinti mással­hangzókkal helyettesítették — egészíti ki dr. Donáth Regina. Kfrfm b jflfntfst... Mi a zűrzavaros betűtömeg ér­telme? Az illesztés kulcsa, az akkoriban roppant el­terjedt megoldás: a=b, e=f, ART BUCHWALD: i=k, o=p, u=x rendszerű magánhangzó helyettesítés. — Voltak ezeken kívül természetesen más titkos- írásrendszerek, amelyek a latin ábécé betűjeleinek felhasználásával készülteik oly módon, hogy a betűk a-tól kezdve a w-ig a he­lyüket megváltoztatták, az­az az a helyet cserélhetett b betűvel, majd a c-vel és így tovább. Firenzei hangjegyek — Nézzük csak, mennyi­re áttekinthetetlen a szö­veg, ha az ábécé csupán egyetlen betűvel „csúszik” tovább: vagyis a=b, c=d és így folytatva végig: — „Reggel, midőn felkel­tem...” szövegrész ebben a rendszerben így fest: — „Pdffdk, lhenm edkjdksdl”. — Az úttörők mai ked­venc titkosírás-játékában minden második, vagy har­madik betű jelzését veszik figyelembe. Ez a szókép hajdanában megbízható, ke­vesek által megfejthető rejtjelzésneik számított... — Meg kell jegyezni — mondja a kutató —, hogy Firenzében hangjegyeket is használtak titkosírási je­gyekként. Az eddig felso­rolt rendszerek megfejtése ma már nem okoz gondot: pillanatok alatt megtalálják a kulcsot — szakszerűen: a ohiffre-jét — s az elekt­ronikus gépek másodpercek alatt elvégzik a megoldást. Fejtetőn a magyar királynő A XV. század közepén a korábban használt görög és héber betűk eltűnnek, és helyettük a latin betűket arab számokkal, kis voná­sokkal, pontokkal és más önkényes figurákkal helyet­tesítik. A milánói titkos­írásban például a XV. szá­zad legvégén a magyar ki­rályné titkos jelölésére egy fejtetőre állított kis m-be­tű, s mellette 22-es szám szolgált. — Ilyen körülmények között bizony nem egysze­rű feladat a diplomáciai titkosírás szempontjából leg­jelentősebb korszaknak, a XVII. század „hieroglifái­nak” megfejtése Az asztalon most a kora­beli császári diplomaták között legnevezetesebbnek számító Johann Ludwig Kuefstein jelentése fekszik. Egy oldalnyi jelentésének megfejtése hosszú hónapok munkájába került. Pedig a szöveg 'egyszerű, szinte semmitmondó. Kuefstein levelét egy főpaphoz cí­mezte, latin nyelvű beve­zető sorokkal, amelyben a főpapot arra kéri, hogy a következő titkosírású szö­veghez az ábécét a hadita­nácstól kérje el. Kelt Kons­tantinápolyban, 1628, de­cember 23-án. Hetekig csak nézegettem — Hogyan jutott a meg­oldáshoz? — Hetekig csak nézeget­tem a papírost, összefüg­gések, szabályosságok után kutattam. Szemügyre vet­tem az ismétlődéseket, — majd próbálgatással — né­ha többszázzal is — behe­lyettesítettem a szöveget. Az eredmény a legrövidebb szavaknál született meg elő­ször. A névelőknél, s álta­lában a kötőszavaknál. Az­tán már gyorsan haladtam. Szőke Sándor Hogyan dolgozik a nácik felkutatásával foglalkozó bécsi ügynökség Hol van Martin Bormann ? — Mennyien rejtősnek még Déiamerikában? — Sietni kell, mert meghalnak Martin Bormann éL Él, és szabadon van. És szabadon lesz mindad­dig, amíg meg nem hal természetes halállal. Simon Wiesenthal, a nácik felkutatásával foglalkozó bécsi ügy­nökség főnöke, azt ál­lítja, hogy Hitler he­lyettese, akinek 1945- ben sikerült megszök­nie a körülzárt Berlin­ből, csak önhibájából kerülhet rendőrkézre. Egyébként továbbra is nyugodtan élhet Brazí­liában vagy Chilében, amíg meg nem hal. Egy névtelen tanú 15 000 font sterlingért fölajánlot­ta Martin Bormann címét, de habár Wiesenthal nem vonja kétségbe, hogy az il­lető valóban ismeri Bor­mann tartózkodási helyét, nem küldte el az összeget — Kidobott pénz volna — mondta a Vjesnik tudósí­tójának —, mert tartózko­dási helyének ismerete még nem elegendő elfogatásá- hoz, még akkor sem, ha nem változtat lakhelyet Franz Paul Stanglnak, a so- bibori és a treblinkai gyűj­tőtábor hóhérának címét például három és fél évig ismerte Simon Wiesenthal mégis csak nemrégen érte el, hogy Brazília kiszolgál­tassa a Német Szövetségi Köztársaságnak. A címért kétezer dollárt fizetett egy egykori Gestapo beosztott­nak. Még Bormann kutyá­jának fényképét is besze­rezték. Hogyan sikerült elérnié, hogy Brazília kiszolgáltassa Stanglt? Csakis egy brazí­liai szenátor támogatásával. Az országban mindössze hatan tudtak Wiesenthal tervéről. — Rendkívül óva­tosnak kell lenni — mond­ja, mert Dél-Amerikában rendkívül befolyásosak a nácik, kitűnő kapcsolataik vannak a rendőrséggel. Te­hát úgy kellett előkészíteni letartóztatását, hogy köz­ben minél kevesebben tud­janak róla. Először a bécsi ügynök­ség egy megbízottja elvit­te a brazil kormánynak a Stangl ellen Bécsben össze­gyűjtött bizonyító anyagot. Utána figyelni kezdték Stanglt. Majd felszólították az osztrák és a nyugatné­met kormányt, kérje a bra­zil kormánytól kiadatását. Végül a brazil szenátor köz­benjárására a brazil igaz­ságügyminisztérium paran­csot adott ki Stangl ellen, a rendőrség letartóztatta. Elindulni könnyebb, mint megállni... Az egyre sűrűsödő és gyorsuló gépkocsiforgalom világszerte szigorú követel­ményeket támaszt a fékekkel szemben. A gépkocsivezető csak akkor lehet biztos ura járművének. ha jó konst­rukciójú, üzembiztos fék­rendszer pedálján tartja a lábát Daimler 1886-ban épített első motorkocsiján még nem is volt fékpedaL csavarmenies kézikarral féktuskót kellett hozzászo- rítárni az egyik kerék vas­abroncsához. Néhány évti­zeden át csak az egyik hátsó kerékre hatott a fék­erő, a 20—30 kilométeres óránkénti sebességgel hala­dó jármű .jnegzabolázásá- hoz” ez is megfelelőnek bi­zonyult. Lassan áttértek két keréknek egyszerre tör­ténő fékezésére. 1920-ban Amerika útjain jelent meg az első négykerék-fékes modell (ezt megelőzően egy „versenyautón” már 1914- ben is alkalmaztak négy­kerék-féket). Ettől kezdve általánossá váltak a lábpe­dállal működtethető, mind a négy kerékre ható dobfé­kek, és az ezektől függet­len mechanikus áttételű ké­zi rögzítőfékek. A kezdeti huzaláttételes fékrendsze­reket idővel a hidraulikus szerkezetek váltották fel; s e jól bevált konstrukciókat kisebb változtatásokkal mind a mai napig alkal­mazzák a gépkocsikon. A dobfék A miniszoknya és a tőzsde Jó barátom, Charlie Colling- wood említette a minap este, amint a földalattin utaztunk, hogy jólét idején a női szoknyák meghosszab­bodnak, s a gazdasági nehézségek közepette megrövidülnek. Nem is tulajdonítottam volna nagyobb jelentőséget ennek a megállapításnak, ha éppen másnap nem úgy hozza a sors, hogy fele­ségemmel a Fifth Avenuen sé­táljak. Egy csinos miniszoknyás lány jött velünk szemben és a szemeim felakadtak. Természetesen felesé­gem dühbe gurult. — Ne bámulj már annyira — mondotta. — Nem beszélnél így, ha tud­nád mit csinálok — feleltem. — Nagyon jól tudom, hogy mit csinálsz. Rossz dologban tö­röd a fejed. — Az nem igaz — vágtam vissza. — Valójában o tőzsde állá­sát vizsgálgatom. Ha igaz, hogy a gazdasági válság idején a szoknyák felfelé kúsznak a női lábakon, ak­kor manapság nagyon rossz időket élünk. * Egy másik lány sétált el mellet­tünk három ujjnyival térden felüH szoknyában. — Tudod mit mond ez nekem? — kérdeztem a felesége­met. — Inkább nem találgatok — vá­laszolt ingerülten. — Azt, hogy legjobb lesz, ha AT&T részvényeim egy részén túl­adok. A kérdés azonban, hogy mit vegyek helyettük? — Talán egy tábori távcsövet? — élcelődött a feleségem. — Hagyd abba a tréfálkozást. Ha Charlie teóriája helyes, akkor az forog kockán, hogy sok pénzt nye­rünk-e vagy vesztünk, márpedig ez azt hiszem téged is érdekel. — Miért. nem olvasod a Wall Street Journalt, vagy mért nem fi­zetsz elő, egy értéktőzsdei tájékoz­tatóra, mint mindenki más? — Azért, mert Charlie módszerét megbizhatóbbnak tartom. Nézd csak azt a lányt ott a másik olda­lon. alig combja közepéig érő szok­nyában. Ez két dolgot jelenthet: vagy adómentes kötvényeket, vagy pedig azt, hogy a közös alapok­nak még a feneke is kihullik. — Valami másnak a feneke fog kihullni, ha az a szépség ott 'le­állít egy taxit m mondotta a tele­ségem. , — Képzelődsz, aranyom — tilta­koztam. A női szoknyák igenis sok mindent elárulnak nekünk, csak ha ismerjük rejtélyük kulcsát... Két miniszoknyás hölgy álldogált a Goodmann áruház kirakata előtt. — Hát ezekből mire következ­tetsz? — kérdezte feleséoem most már jócskán felpaprikázva. — Talán arra, hogy a legjobb lenne ha még néhány bizonytalan sorsú részvényemtől megszabadul­nék. Látod, a legtöbb ember szá­mára a miniszoknya nem más, mint térdkiállítás. Én azonban ha miniszoknyát látok önkéntelenül is Merrill, Lynch, Pierce, Fenner és Smith barátaimra gondolok. — Igen, ők is hozzád hasonló kéjencek — vágott közbe a felesé­gem. — Kikérem magamnak, barátaim nem élvhajhászók, hanem tekinté­lyes közvetítőiroda ügynökei — vé­dekeztem. *— Fogadni mernék ve­led, hogy ők is ugyanezt csinálják az utcákon, mint én most. Tovább ballagtunk a Fifth Ave­nuen, amikor a feleségem hirtelen megállt és beugrott egy közeli áruházba. Otthagyott az utcán, hogy tanulmányozzam a gazdasági élet állását, amíg vissza nem jön. Egy fél óra telt bele, amíg kijött az áruházból, vadonatúj miniszok­nyában. — Te, az istenért, mit csináltál? — kiáltottam fel. — Elhatároztam, hogy én is tőzsdét játszok. Ha már recesszió van, én i* szeretnék részt venni (HERALD TRIBUNE) l néhány év óta már nem kizárólagos egyeduralkodó­ja az autótechnikának. Ri­válisa: a tárcsafék. amely­nek előnye, hogy könnyebb és kisebb mint az azonos hatású dobfék és felszerel­hető a kis kerekű autókra is. Emellett jobb a hűtése, kopása egyszerűen utánál- lítható. s nem szennyező­dik. A tárcsafékkel ren­delkező személyautók „ré­szesedése” a legtöbb autó­márkánál ma már megha­ladja az 50 százalékot. Amerika autóipara elma­radt ebben a tekintetben, ám időközben ott is felis­merték a tárcsafék elő­nyeit. Rossz vezetőnek tartják azt az autóst, aki lépten- nvomon a fékpedált nyo­mogatja. Nem egykönnyen elsajátítható. de előbb- utóbb mindenkinek meg kell tanulnia, hogy miként gazdálkodjék a gépkocsi lendületével és a féket csak szüksée ésetén hasz- nália. A génkocsi fékhatást kifejtő szerkezeti része ma­ga a motor is. A közhie­delemmel ellentétben a motorfék használata nem ártalmas a motorra és az erőátviteli berendezésekre. Alkalma­zása viszont — különösen a tartósan lejtős utakon va­ló közlekedésnél — szinte felbecsülhetetlen. Ha állan­dóan a kerékfékekkel akar­nánk egyensúlyozni a hosz- szabb ideig lejtőn guruló gépkocsi gyarsulását, bi­zony még a jó hűtésű tár­csafék is hamar felmonda­ni a szolgálatot. Bormann esetében azon­ban nem lehet így eljárni. Stangl ugyanis állandó munkaviszonyban volt, egy helyen élt, míg Bormann sehol sem dolgozik, s egyik dél-amerikai államból a másikba vándorol. Egyet­len szabályhoz tartja ma­gát: csak ott telepedik le rövidebb-hosszabb ideig, ahol jó a „kiima”, azaz hí­vei vannak a rendőrségen. — Még Bormann kutyá­jának fényképét is besze­reztem — mondja Wiesent­hal mérnök. — Titkárának és titkárnőjének fényképét is őrzöm. Paraguay nem adja ki Mengelét Martin Bormann jó előre szép összegeket csempé­szett át Latin-Amerikába, hogy öreg napjaira ne le­gyenek anyagi gondjai. Nemcsak pénze, hanem be­folyásos barátai is vannak Déi-Amerikában. Állandóan változtatja nevét. Csak úgy lehetne bíróság elé állíta­ni, ha elrabolnák, mint Eichmannt. Ennek azonban, mondja Wiesethal még nem jött el az ideje. Nyu- gat-Németország is csak akkor hajlandó bíróság elé állítani, ha törvényes for­maságok betartásával tar­tóztatják le és szállítják Németországba. Hasonló a helyzet a má­sik három náci hóhérral, Mengelével, Müllerrel és Richard Glitzcel is. Wiesenthal bécsi köz­pontja sziszifuszi munkát végez. De nem lehet elvi­tatni, hogy jelentős ered­ményeket ért el. Kilenc- száz háborús bűnöst leple­zett le, köztük Stanglt és Eichmannt. Még vagy húsz­ezer náci hóhér rejtőzködik világszerte. ^Sietni kell, mondja, mert az idő múlik. Nemcsak azért, mert néme­lyik országban elévülnek a háborús bűnök (Nyugat- Németországban _ például 1969 november 30-án), ha­nem azért is, mert a há­borús bűnösök megöregsze­nek és meghalnak anélkül, hogy bűnhődnének tettei­kért. Megöregednek, elhal­nak a megkínzott táborla­kók is, a büntettek szenve­dő alanvai, tanúi. Nap mint nap egyre kevesebben van­nak, s azoknak is gyengül az emlékezetük. Tanúk nél­kül pedig reménytelen do­log bárkit is bíróság elé állítani. A több száz „nagy” mel­lett több ezer „kisebb” há­borús bűnös is szabadlá­bon van. Olyanok, akiknek bűntetteiről csak néhány ember tud, akiknek képe sohasem jelent meg az új­ságokban. Sokkal nehezebb ezeket elfogni. Száz és száz bizonyító adatot kell össze­szedni, rengeteg levelet megírni. Simon Wieüpnthal tovább harcol Simon Wiesethal számá­ra még nem fejeződött be a háború, ö folytatja a har­cot. függetlenül attól, mi történik a világban. Nem országok ellen hadakozik, hanem háborús bűnösök el­len. függetlenül attól, hol élnek, Argentínában, Brazí­liában, vagy Németország­ban. Készülnek-e valamilyen jelentősebb náci bűnöző el­fogására? — tettem fel a kérdést beszélgetésünk vé­gén. — Igen — felelte. — Eichmann egyik munkatár­sának akadtunk nyomára, a Szövetségi Köztársaságban él, álnéven. Nem is sejti, hogy lelepleztük. Kicsoda? Ezt egyelőre még nem kö­zölhetem, majd akkor, ha letartóztatták. • (VJESNIK)

Next

/
Thumbnails
Contents