Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1967-08-05 / 183. szám

é SZOLNOK MEGYEI NfiPLAE i96". augusztus Á TAI 1KA ba| {ka Lehet, hogy a gyeplabda után széleskörűen elterjed ez a nemrég megjelent sportág is. Születését az úgynevezett hernyótalpas korcsolyának köszönheti. A közönséges lesiklócipőre hernyótalpakkal ellátott könnyű keretet erősítenek. Ilyen korcsolyával igen él­vezetes dolog lesiklani a füves lejtőkön. ☆ Az Indiai Kongresszus Párt Pán-Indiai Bizottságá­nak határozata folytán meg­szüntették a különböző in­diai hercegek és maharad­zsák eddig élvezett járadé­kait privilégiumait, — amelyek nem is voltak cse­kélyek: A heiderabadi niz­zam például évi 240 000 fontot, a mysorei maharad­zsa 124 000 fontot kapott. A földbirtokosok ezenkívül az ország politikai életébe sem avatkozhatnak be. ☆ Amerikai tudósok 70 év múltán újabb „aranylázt” akarnak kiváltani Alaszká­ban. William Pecora, a washingtoni geológiai inté­zet igazgatója közölte, hogy bár a könnyen kiaknázható aranylelőhelyeket annak idején feltárták és kiter­melték, a felszín alatt még nagymennyiségű aranyéré­nek kell lennie. ☆ A lengyel autóstop moz­galom 15 000 tagja közül a legidősebb, a bydgosczi Alexandr Malesz 84 éves és tizedik éve állítja meg a gépkocsikat a lengyel or­szágutakon. ☆ A bolgár szakszervezetek új üdültetési formát vezet-, tek be. Lényege: a beutal­tak két hét alatt meghatá­rozott útvonalon bejárják az ország festői szépségű és történelmi nevezetességű helyeit. Egy-egy „pihenő” két-három napig tart és ezalatt az Idő alatt turista házban, vagy üdülőben he­lyezik el őket ☆ Az UNESCO legújabb közleménye szerint világ­szerte kb. 13 millió oldal­nyi tudományos irodalmat adnak ki — nem számítva ide a szépirodalom és más kiadványok több milliónyi oldalszámát. Ha az 1800- ban megjelent tudományos kiadványok számát százzal jelöljük, ez a szám 1950-ig 100 ezerrel emelkedett, s ha a jelenlegi fejlődési ütem megmarad, úgy a 2000. évben a kiadványok száma déri az egy milliót. ☆ Európa legnagyobb telesz­kópját most helyezték üzembe Green wich-ben — Anglia — a teleszkóp len­cséjének átmérője 2,4 m, a készülék teljes súlya pedig 3 tonna. ☆ Egy spanyol grand ko­pogtat az ajtón. •— Ki az? — szólnak ki. Joan Rodriguez Caean- ba dl Pepepo y Gonzales' — Hát csak jöjjenek be, ét az utolsó csukja be az Több a gépjármű, sok a bölcsei Negyvenhét élet járadékot fixet a megyében ax Állami Biztositó Szaporodnak Szolnok me­gyében a magán járművek. Az Állami Biztosító megyei igazgatóságán arról tájé­koztatták munkatársunkat, hogy nyolc évvel ezelőtt még csupán 170 magán­autó, s mintegy 2000 szemé­lyi tulajdont képező motor- kerékpár volt a megyében. Mára pedig köz ''000 sze­mélygépkocsiról, 20 ezer motorkerékpárról van szó. Ennek csak örülni lehet Sajnos annak nem, hogy a gépjárművek gyarapodásá­nál is nagyobb ütemben so­kasodnak a balesetek. Az igazgatóságon tudnak min­den a megyében történő ka­rambolról, vagypedig azok­ról, amelyeket más helyen követnek el Szolnok megyei magán járművezetők. Az erre vonatkozó sta­tisztika nagyon szomorú. Nyolc esztendővel ezelőtt még említésre sem méltó néhány káresetről volt szó. Tavaly már 225-ről, az idén pedig az első félévben majdnem ennyiről, 190-ről. Gyorshajtás, szabálytalan előzés és a többi. Mindez persze a rendőrség dolga. Az Állami Biztosítóé az, hogy fizessen. Elmondták az igazgatósá­gon, azt tapasztalják, hogy a kárt okozók nem mindig élnek a biztosítottnak járó jogokkal. Noha ők — sza­vatosságbiztosítás lévén — fizetnek a kárt okozók he- helyett is. Szolnok megyé­ben nagy összegű életjára­dékokat folyósít a vállalat Ez idő szerint megyénkben az állami biztosítónak 47 életjáradék fizetési kötele­zettsége van, egy-egy eset­ben havi kétezer forintot is kitevő összegben. Például: már 1964 óta hónaponként 3076 forintot küld egy tó­szegi személyautó tulajdo­nos helyett havonta egy békéscsabai MÁV alkalma­zottnak. Másik jászladányi autós helyett 29 ezer, egy tószegi autós esetében pe­dig 42 ezer forint életjára­dékot fizettek már ki a kö­telező gépjárműbiztosítás keretében. Tájékoztattak az igazga­tóságon arról is bennünket: propagandájukban a bal­esetmegelőzés a cél. Szá­mos, ezt szolgáló kiadvá­nyuk forog közkézen. Kü­lön, képes KRESZ-t ter­jesztenek a gépjárműveze­tők, a lovaskocsik hajtói, a kerékpárosok, a gyerekek között. Most pedig Szolnok város forgalmi rendjét ma­gyarázó röplapokat ad­nak ki. Ügyes ötlet Sokan keresik fel Tisza ugon a Tiszát, különösen bét végén. Eddig sajnos semmi öltözési, illetve vet- kőzési lehetőség nem volt csak a szabad ég alatt. Ezt a problémát oldotta most meg a tiszaugi tanács. Öltözőhelyiséget állított fel a vízparton, ahol a ruhákra külön ruhatáros vigyáz. — KÁNIKULÁBAN már a télre gondolnak. Az OTP töijöksizentmiklósi járási fiókja júliusban 199 kérel­mezőnek adott áruvásár­lási kölcsönt. Az emberek többsége kályhavásárlás­ra, néhányan bútor, teie- vízió és motorkerékpár vá­sárlására kérték a hitelle­veleit. — ÉPÜL az új filmszín­ház Rákócziújfaluban. Az egymillió forint beruhá­zással épülő új létesít­mény készültségi foka 50 százalék. A terv szerint az új mozit még az idén át­adják rendeltetésének. — A KÖZELI napokban kerül sor Törökszentmik- lóson a Vöröskereszt köz­ségi titkárainak munkaér­tekezletére, ahol az 1967— 68. évi oktatást beszélik meg, figyelembe véve a különböző tanfolyamok és előadások témáinál a helyi igényeket és sajátosságokat is. — NÖVEKSZIK a lakos­ság érdeklődése a mező- gazdasági termelési hitel iránt Jászapátiban. — Az utóbbi hetekben tizennégy kérelmező mintegy 50 ezer forint kölcsönt kapott ház­táji állatállománya fej­lesztésére. — A VARSÓI The Red Guitars Ensemble együttes auguszus 13-án este Bóra­kor (kedvezőtlen idő ese­tén 15-én, kedden) lép fel Szolnokon a szabadtéri színpadon. —- HÁROMSZÁZ mázsa nyári gyümölcsöt várnak a mezőtúri Vörös Október Tsz-ben. Az alma, klap- körte, ringló értékesítése gondot okoz a szövetkezet­nek. Ezért nemcsak a MÉK-nek, a környező köz­ségek. városok piacain is kínálják árujukat. — AZ IDÉN 60 ezer csirkét nevelnek fel és ér­tékesítenek a kunhegyesi Vörös Csillag Tsz-ben." A bábolnai hűshibrideknél eddig csak 0,3 százalékos volt az elhullás, s egy kiló húst 2,8 kilogramm takar­mányból állítanak elő. A lottó 31. heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint Siófokon a szabad­téri színpadon megtartott 31. heti lottósorsoláson a következő számokat húz­ták ki: 1, 44, 57, 60, 82 Értesítjük barátainkat, elvtársainkat és Ismeré­seinket, hogy szeretett férjem, édesapánk GÁL IMRE, a szolnoki Állami Aruház volt dolgozója hirtelen el­hunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása ma 13 óra­kor a szolnoki temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fe­jezzük ki a testvéreknek, rokonoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak. — külön köszönet a MÁV Utasel­látó ÜV. vezetőségének és dolgozóinak, akik szeretett drága feleségem, felejthe­tetlen édesanyánk, nagy­mamánk Magi Imréné (szül. Bagossi Hona) temetésén megjelentek, — mély gyászunkban osztoz­tak, sírját a kegyelet és: részvét virágaival, koszo- í rúival elhalmozták. Gyászoló Magi család Szolnok — SZÁZTÍZ holdon má­sodvetés. A jászfelsőszent- györgyi Egyetértés Tsz- ben is befejeződött az aratás. Búzából 11, őszi árpából 13, tavaszi árpá­ból 12 mázsát takarítottak be holdanként. Másodve­tésként 40 holdon zöldba­bot, 70 holdon silókukori­cát termelnek. Ezt a terü­letet rendszeresen öntözik. A Nap kél: 4.25 h-kor, nyugsz.: 19.13 h-kor. — A Hold kél: 2.56 h-kor, nyugsz.: 19.27 h-kor. 1DÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, néhány helyen eső, zivatar. Élénk észak-nyugati szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 30 fok körül. — KÉT BALESET a szolnoki Tisza-ligetben. Az egyiknek szenvedő alanya Simon Mária szolnoki is­kolai tanuló, aki figyel­metlenül ment át az úton, s Bozsik Gyula személy- gépkocsival elütötte. — A kislány megsérült. — A Tisza-ligeti lejárónál tör­tént a másik baleset. Poz- derka György rákócziújfa- lui lakos kerékpárral bal­ra szabálytalanul kanya­rodott, s összeütközött Or­szág József tiszaföldvári motorkerékpárossal. — A baleset következtében a motorkerékpáron utazó Ka­saiké János súlyosan a kerékpáros könnyebben megsérült. MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Botrány, Kert: Ne hagyd ma­gad Pitkin, Tisza: A hetedik kontinens, MÁV: Változó fel­hőzet. Jászberény: Lehel: Don Quijote fial, Kert: Luxustu­tajon. — Karcag: Déry­né: A legjobb évek, MEDOSZ: A Tenkes kapitánya I—II. rész. — Kisújszállás: Ady: Ezek a fiatalok. Kunhegyes: Szabadság: Orvosság a szere­lemre. Kunszentmárton: Körös: Fantomas visszatér. Mezőtúr: Béke: Nyugodj meg kedves. Dózsa: Hová tűnt el Éva? — Szabadság: Betörők cinkosa. Tiszafüred: Tisza: Szigorúan ellenőrzött vonatok. — Török­szentmiklósi Dózsa: Hogy sza­ladnak a fák, Kert: A szép Ar.tonió. Túrkeve: Vörös Csil­lag: Tegnap, ma, holnap. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18 órától 19 óráig Hétvégi kaleidoszkóp. — Prí­másvetélkedő. — Végig a fő­utcán. — Könnyű hangszer­szólók. — Az URH sávban...— Zenés ki mit kér. TELEVÍZIÓI BUDAPEST 15.53: Szeged—Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzés közvetíté­se Szegedről. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. — 17.55: Eszperantó forrás. Ma­gyar klsfllm. — 18.10: Az or­vosi gondolkodás története. — 18.40: Himnusz az értelem szépségéhez. — 19.05: A TV jelenti. — 19.50: Cicavízió. — 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: Min­na von Bamhelm. Lessing víg­játékénak magyarul beszélő tv-filmváltozata. — 22.05: Pe­ter Pears énekel. — 22.35: Tv- híradó — 2. kiadás. — JÄSZFELSÖSZENT- GYÖRGYRŐL az Ál-lami Biztosító önsegélyező cso­portja a közeli napokban hétszáz tsz tagot, illetve családtagot visz kétnapos kirándulásra a szegedi sza­badtéri játékokra, — A SURJÁNT Állami Gazdaságban 860 holdról átlagosan 25,5 mázsa, igen jó búzatermést takarítot­tak be. A gazdaság Őszi árpája holdanként 19 má­zsát adott. — KERESKEDELMI na­pok Jászaldányban. A he­lyi földművesszövetkezet augusztus 6—12-ig gazdag programmal rendezi meg a kereskedelmi napokat. — Különböző cikkekből kiál­lítás lesz, cukrászipari ter­mékekből bemutató, koz­metikai tanácsadás, ápolás, sport rendezvények színe­sítik a programot, amely augusztus 12-én táncdal esttel záruL Pályázati fel hívá» A Kisújszállás Városi Ta­nács 1967. július hó 24-én az 1/1967. sz. tanácsrende­letet alkotta a városköz­pont helyi építésügyi elő­írásainak módosításáról. A tanácsrendeletet a Kisúj­szállás Városi Tanács V. B. Titkárságán meg lehet te­kinteni. VB elnök A BOV Törökszentmik­lósi Gyáregysége a ba­romfi csúcsszezon idő­tartamára női és férfi segéd­munkásokkal munka­vállalói előszerződést köt Női dolgozók részére 4 órás részfoglalkoztatást is biztosít. Jelentkezni le­het a gyáregyég mun­kaügyi osztályán. BRATISLAVA 15.25: Vízilabdamérkőzés köz­vetítése Bajmócról. — 16.10: Labdarúgó mérkőzés közvetí­tése. — 18.00: Üttörőhiradó. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.45: A vadon birodalma. — 20.10: A kankallnos kislány. Tv-Játék. — 21.10: Kenyér, szerelem, fél­tékenység. Olasz film. BUKAREST 17.00: Asszonyoknak. 17.25: Vetélkedő Iskolások között. — 18.30: A tv estt híradója és hirdetések. — 19.00: Tele-en­ciklopédia. 20.00: Nevessünk Stan és Pan-on. 20.30: Film­sorozat: Ember a bőrönddel. — 21.20: Könnyűzene. — 22.00: A tv éjszakai híradója. ,— 22.15: Telesport. — 22.30: Mű­sorzárás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok menyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ten* Jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési ár 1 hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Augusztus 5 Szombat Krisztina F3ÄD1Ö • TV# MOZ !• SZÍN HÁZ A szúnyog az üdülő, túrázó, kiránduló legnagyobb ellensége. Távoltartására a leghatásosabb szer az aerozolos szúnyogriasztó Táborozás, horgászás, csónaktúra alkalmával védelmet nyújt, 2 ÓRÁN ÁT TARTÓ TELJES RIASZTÓ HATÁST BIZTOSÍT1 .........................■■■ , , ..............—, —— ( Foto: Nagy Zsolt)

Next

/
Thumbnails
Contents