Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-06 / 157. szám

É SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. július 6. Pakisztán és Svédország határozati javaslatát fogadta el az ENSZ Az ENSZ-közgyűlés hét­fő délutáni ülésszakán, amelyre magyar idő sze­rint az éjszakai órákban került sor, több küldött­ség ismrtette álláspontját a szavazásra bocsátott ha­tározati javaslatokkal kap­csolatban. Belorusszia, Ro­mánia, Burma, Nigéria, Indonézia, Tanzánia. India es Jugoszlávia képviselői­nek felszólalása után ke­rült sor a szavazásra. Jugoszlávia küldöttsé­gének javaslatára az el nem kötelezett országok határozati javaslatáról szavaztak először, Az izraeli csapatok azon­nali visszavonását köve­telő indítvány mellett 53 küldöttség foglalt állást. Negyvenhat ország sza­vazott ellene, 20 pedig tartózkodott. Minthogy az elfogadáshoz kétharmados többség lett volna szükséges, a határo­zat-tervezetet a közgyűlés nem fogadta eL Az el nem kötelezett országok határozati javas­lata mellett szavaztak: Af­ganisztán, Algéria, Bul­gária, Burma, Burundi, Be­lorusszia, Kambodzsa, Ka­merun, Ceylon, Kongo (Brazzaville), Kongó (Kins­hasa), Kuba, Ciprus, Cseh­szlovákia, Franciaország, Gabon, Görögország, Gui­nea, Magyarország, India, Indonézia, Irán, Irak, Ja­pán, Jordánia, Kuwait, Libanon, Líbia, Malaysia, Mali, Mauritánia, Mongó­lia, Marokkó, Nigéria, Pa­kisztán, Lengyelország, Ro­mánia, Szaud-Arábia, Sze­negál, Szomália, Spanyol- ország, Szudán, Szíria, Tu­nézia. Törökország, Ugan­da, Ukrajna, Szovjetunió, Egyesült Arab Köztársa­ság, Tanzánia, Jemen, Ju­goszlávia, Zambia, (össze­sen 53 ország.) Ellene szavaztak: Argen­tína, Ausztrália, Ausztria, Barbados, Belgium, Bolí­via, Bocwana, Brazília, Ka­nada, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Dánia, Domi­nikai Köztársaság, Ecua­dor, Salvador, Gambia, Ghana, Guatemala, Gua­yana, Honduras, Izland, Írország. Izrael, Olaszor­szág, Jamaica. Lesotho, Libéria. Luxemburg, Ma­dagaszkár, Malawi, Mexi­kó, Hollandia, Űj-Zéland, Nicaragua, Norvégia, Pa­nama, Paraguay, Peru, Fü- löp-ezigetek, Togo, Trini­dad-Tobago, Anglia, Egye­sült Államok, Uruguay, Venezuela, (összesen 46 ország.) Tartózkodtak: Közép-Af­rikai Köztársaság, Csád, Kotunintang-klikk, Daho­mey, Etiópia, Finnország, Elefántcsontpart, Kenya, Laosz, Málta, Nepál, Ni­ger, Portugália, Rwanda, Sierra Leone, Singapore, Dél-Afrika, Svédország, Thaiföld, Felső-Volta. — (Összesen 20 ország.) Albánia nem szavazott, Haiti és a Maldiv-szigetek képviselői távol maradtak. Ugyancsak elvetette a közgyűlés a latin-ameri­kai határozat-tervezetet, amely ahhoz a feltétel­hez fűzi az izraeli csa­patok visszavonását, hogy az arab országok békét kötnek Izraellel. A latin-amerikai orszá­gok határozati javaslata mellett szavaztak: Argen­tína, Ausztrália, Ausztria, Barbados, Belgium, Bolí­via, Botswana, Brazília, Kemerun, Kanada, Közép- Afrikai Köztársaság, Csád, Chile, Koumintang klikk, Kolumbia, Kongó (Kinsha­sa), Costa Rica, Dahomey, Dánia, Dominikai Köztár­saság, Ecuador, Salvador, Etiópia, Gambia, Ghana, Guatemala, Guayana, Hon­duras, Izland, Írország, Olaszország, Elefántcsont­part, Jamaika, Japán, Le­sotho, Libéria, Luxemburg, Madagaszkár, Malawi, Me­xikó, Hollandia, Üj-Zé- land, Nicaragua, Norvégia, Panama, Paraguay, Peru, Fülöp-szigetek, Sierra Leone, Thaiföld, Togo, Tri­nidad-Tobago, Anglia, Egyesült Államok, Felső- Volta, Uruguay, Venezuela, (összesen 57 ország.) Ellene szavaztak: Afga­nisztán, Albánia, Algéria, Bulgária, Burundi, Belo­russzia, Ceylon, Kongo (Brazzaville), Kuba, Cip­rus, Csehszlovákia, Finn­ország, Guinea, Magyaror­szág, India. Indonézia, Irak, Jordánia, Kuwait, Libanon. Líbia. Malaysia, Mali, Mauritánia, Mongó­lia, Marokkó, Pakisztán, Lengyelország, Románia. Szaud-Arábia, Szenegál, Szomália, Szudán, Szíria, Tunézia, Uganda, Ukrajna, Szovjetunió, Egyesült Arab Köztársaság. Tanzánia. Je­men, Jugoszlávia és Zam­bia. (Összesen 43 ország.) Tartózkodtak: Burma, Kambodzsa. Franciaország, Gabon, Görögország, Irán, Izrael, Kenya, Laosz, Málta, Nepál, Niger, Nigéria, Por­tugália, Rwanda, Singapore, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, Törökország, (összesen: 2o ország.) Távol maradt: Haiti, Mal­div-szigetek. Ezután a közgyűlés 116 szavazat­tal 2 ellenében, Kuba és Szíria tartózkodása mel­lett elfogadta Svédország és néhány más ország ha­tározati javaslatát, amely intézkedéseket sürget Nyereményhetéfkönyvek sorsolása Az Országos Takarék- pénztár szerdán délután Szarvason rendezte a nye­reménybetétkönyvek 1967. második negyedévi sorsolá­sát. A húzáson az 1967. június 29-ig váltott és a sorsolás napján még érvé­nyes nyereménybetétköny­vek vettek részt. Azok a nyereménybetétkönyvek, — amelyeknek utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felso­rolt számokkal, második negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltünte­tett százalékát nyerték: számvég^ nyeremény0/,, 000 019 020 056 106 25 25 25 15 25 számvégz. nyeremény0/,, 116 25 166 50 377 25 422 > 25 469 25 491 25 501 25 506 25 540 25 552 25 589 25 646 25 666 50 691 25 697 100 751 25 779 25 828 25 878 25 949 200 A nyereményt a betét­könyveket kiállító OTP- fiók vagy postahivatal jú­lius 1-tői fizeti ki. az izraeli agresszió által sújtott polgári lakosság és az arab hadifoglyok szenve­déseinek enyhítésére. Végül 99 szavazattal 20 tartóz­kodás mellett a közgyűlés elfogadta Pakisztán, to­vábbá Guinea, Irán, Mali, Niger és Törökország ha­tározat-tervezetét. Ennek értelmében a köz­gyűlés felhívta Izraelt, ha­tálytalanítson minden olyan intézkedésit, amely módosí­tást jelent Jeruzsálem stá­tusában, mert ezek az intéz­kedések nem törvényeseit A közgyűlés továbbá indít­ványozta, hogy Izrael a jö­vőben tartózkodjék a város státusát módosító minden lépéstől. U Thant ENSZ-fő- titkárnak javasolta a köz­gyűlés, hogy legkésőbb egy héttel a határozat elfogadá­sa után terjesszen jelentést a közgyűlés és a Biztonsági Tanács elé e határozat gya­korlati megvalósításáról. A Szovjetunió és a szo­cialista országok a pa­kisztáni javaslat mellett szavaztak. Az ENSZ-közgyűlés szer­dán, magyar időszerint20.00 órakor folytatta munkáját. A küldöttségek megindokol­ták szavazásukat. Fegyver- szünet Adenben Az adeni Kráter ne­gyedben amelyet többna­pos tűzharc után a brit haderők visszafoglaltak, szerdán fegyverszüneti megállapodás született Phi­lip Tower vezérőrnagy, a Dál-Arábiában állomásozó brit haderők parancsnoka és Mohammed Ibrahim alezredes, a Krater arab rendőrségének főparancs­noka között. Tower az újságírókkal közölte, hogy a jövőben a brit csapatok és a fegyveres arab rend­őrök együtt ellenőrzik a negyedet. NSZK jegyzék A nyugatnémet kormány jegyzékben kérte Brazf,iá- tól, hogy adják ki az ott bújkáló Martin Bormannt, Hitler egykori helyettesét. Bauer főügyész szerint a nyugatnémet kormány azt kérte, hogy bármikor ta­lálnának rá Bormannra, valamint Mengele orvos­hóhérra, és néhány más körözött náci bűnösre, — automatikusan adják ki őket Nyugat-Németország- nak. A nyilatkozatból ki­tűnik, hogy a kérelmet más érdekelt latin-ameri­kai országoknak is eljuttat­ják. Pompidou Leningródban Pompidou francia miniszterelnök, aki a szovjet kor­mány meghívására hétfő óta hivatalos látogatá­son tartózkodik a Szovjetunióban, szerdán Leningrád- ba érkezett. Vele utaztak Couve de Murville külügy­miniszter és a kíséretében lévő más hivatalos szemé­lyiségek. Pompidout útjára elkísérte Vlagyimir Kirillin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese. Képünk a szovjet—francia tárgyaláson készül» a Kremlben. Jobbról a francia küldöttség Pompidou miniszterelnökkel az élen. Balról Koszigin szovjet miniszterelnök. — (Telefoto — MTI Külföldi Kép- szolgálat) „Tanítás99 egy pekingi főiskolán A szerdai Renmin Ribao cikket közölt a pekingi légügyi főiskoláról, ahol július 3-án ismét elkezdő­dött a tanítás. Ez az első felsőoktatási intézmény Kínában, ahol több mint egyéves szünet után a diá­Külföldi rohamosztagok Kongóban Szükségállapot as országban A kinshasai rádió szer­dán délután, műsorát meg­szakítva jelentette be, hogy a Kongó keleti részén fek­vő Kisangani (volt Stan­leyville) és Bukavu város körzetében az éjszaka fo­lyamán külföldi ellenséges zsoldosokat dobtak le ej­tőernyővel. Első ielentéseiben a kon­gói rádió nem fedte fel az inváziós csapatok nemzeti­ségét. A bemondó felszó­lította hallgatóságát, ma­radjanak készülékeik mel­lett, mert Mobutu elnök hamarosan szózatot intéz a nemzethez. Kongó keleti részén — közölte a rádió — a helyzet rendkívül fe­szült, de a főváros nyu­godt. A kongói sajtó és rá­dió az elmúlt hetekben többízben foglalkozott egy bizonyos .,kerilis”-terwel. Ennek állítólag az volt a célja, hogy Kongóban helyreállítsa Moise Csőm­be volt miniszterelnök uralmát. Az AP hírügynökség em­lékeztet rá, a kongói köz­ponti kormány az utóbbi időkben nem egyszer je­lentette be, hogy a volt Katanga-tartományon sza­botázshullám söpört végig. A szabotázs-cselekménye­ket, kongói hivatalos rész­ről, a Csombe-barát ele­mek összeesküvésével ma­gyarázták, s azt mondot­ták, hogy ezeket az erőket külföldi csoportok pénze­lik. Rádióbeszédében Mobutu közölte, hogy a kora haj­nali órákban két ismeret­len nemzetiségű repülőgép külföldiekből álló roham­osztagot dobott le ejtőer­nyővel a kisangani repülő­téren. A támadók a repü­lőteret elfoglalták. Ezzel egyidőben fehér telepesek Bukavu városban megtá­madták a kongói nemzeti hadsereg egységeit, ame­lyek ellenállást fejtenek ki. Mobutu bejelentette, hogy az ország egész te­rületére szükségállapotot rendelt el. Felhívta a lakos­ságot, hogy támogassa a hadsereget és legyen éber. Az elnök közölte, hogy Kongó tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát és az Afrikai Egységszer­vezetet — „az agresszióról, amely súlyosan fenyegeti Kongó szuverenitását”; A Reuter-iroda arról ér­tesült, hogy a Lubumbas- hi-ba (volt Elizabethville) készülő menetrendszerű repülőgépeknek a főváros­ban reggel óta nem adnak felszállási engedélyt. A kongói rádió már kedden közölte, hogy Brüsz- szelben 200 zsoldos gyűlt össze abból a célból, hogy Kinshasába repüljenek és megmentsék Csombét, ha a volt miniszterelnököt Al­géria Kongónak kiadná; A rádió szerint a zsol­dosok azt a feladatot is kapták, hogy gyilkolják meg Mobutu elnököt. kok, ha részlegesen is, de megkezdték a tovább ta­nulást; A lap cikkéből azonban kiderül, hogy a foglalkoz­tatás csak október elejéig tart, és nem szaktantárgya­kat oktatnak, hanem Mao írásait fogják tanulmá­nyozni. Mint a cikkből ki­derül, a légügyi főiskola hallgatóinak fő felalata az, hogy intézményükben be­fejezzék a kulturális for­radalmat. A diákok július­ban az intézmény falain belül található „kapitalis­ta elemeket” fogják bírál­ni, augusztusban pedig át­szervezést hajtanak végre. Indonéziai jelentés Szerdán Djakartában bí­róság elé állították Sudis- mant, az Indonéz Kommu­nista Párt politikai bizott­ságának tagját. A vád el­lene az, hogy részt vett az 1965. októberi puccsban, majd átvette az illegali­tásba kényszerített IKP vezetését. Kedd este Djakartában többszáz fiatal éltette Su- karnót azon a nagygyűlé­sen, amit az indonéz nem­zeti párt alapításának 40. évfordulója alkalmából rendeztek. A felszólalók fi­gyelmeztették a mintegy 15 000 főnyi hallgatóságot! hogy tartózkodjanak „á túlzott érzelmi kitörések­től”. Brafszk és az Angara A hatalmas kiterjedésű szibériai területek keleti részén, a bővizű Angara folyó mellett épült fel a Szovejtunió egyik legfiatalabb városa, Bratszk. Helyén 1955-ben még csak egy kis szibériai település állott, ma egy 180 ezer lakosú ipari központ lüktető élete fo­gadja a látogatót. A város 220 hektárnyi területen fek­vő aluminiumgyárának 24 üzemegysége évente 820 000 tonna alumíniumot állít elő, a cellulozegyár kapacitása 500 000 tonna felett van. t**f A város gyors kialakulásának és fejlődésének hátte­rében nem a véletlent kell keresnünk. A város ihle­tő je a vadfolyású Angara volt. Erre építették fel, a környező területek természeti kincseinek kiaknázásához szükséges villamosenergia biztosítására a világ legna­gyobb vízierőművét, a bratszki erőművet. A szén és érc kitermeléséhez, a bauxit, a vas és más értékes fé­mek feldolgozásához az Angarán 1970-ben már öt ví­zierőművet kívánnak üzemeltetni. Ennek a családnak vált egyik jelentős tagjává az 1964-ben átadott bratsz­ki erőmű. Húsz turbinája, egyenként 225 megawatt ka­pacitással, évi 4,5 millió KW energiát termel. A 125 méter széles és 5140 méter hosszú gát mö­gött egy 5410 négyzetkilométer kiterjedésű mesterséges tó keletkezett (kilencszer nagyobb a Balatonnál). A víz fokozatosan 1450 négyzetkilométer megművelt területet, 3200 négyzetkilométer erdőt, 238 települést, 954 km hosszú autóutat és 120 km vasutat öntött el. Kb. 40 millió köbméter fa került víz alá. Helyette azonban ma már ott áll az erőmű és a város. A város, ahol televízió- és rádióadó, különböző kulturális és szociális intézmények, fedett sportpálya és sport­csarnok, színház, mozi áll a dolgozók rendelkezésére. Ebben a városban a legmagasabb a népszaporulat • Szovjetunióban. A számítások szerint a város lakossá­ga az elkövetkezendő húsz évben 800 000-re fog emel­kedni.

Next

/
Thumbnails
Contents