Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-19 / 168. szám
SZOLNOK MEGYEI NSPLAT Ií967. JfiEas 2106 lelőtt USA gép ^ M « n _ •• I • n Csütörtökig szünet az ENSZ-ben A VDK légelhárítása kedden lelőtte a 2106, amerikai repülőgépet — jelentette a VNA hírügynökség. Előzőleg az amerikai légiháború irányítói újabb súlyos támadásokat rendeltek el a Vörös folyó gátrendszere ellen. A múlt héten Hanoitól 120 kilométerre északra a bombáit lerombolták a gát egyik szakaszát. Ezzel a támadók éhínséget próbáltak előidézni, mutatott rá a VDK öntözési minisztériumának nyilatkozata. ~ Ugyancsak a légiháború súlyosbodásának jele az, hogy az amerikaiak B—52- es szuperbombázókkai több hullámban támadták a demilitarizált övezettől északra és délre lévő célpontokat, súlyos károkat okozva a lakóházakban és az állatállományban. Saigoni Reuter-jelentés szerint az amerikai helikopterek Quanf Tin tartományban hétfőn elsüllyesztettek 71 bárkát. Azt állították, hogy a bárkák hadianyagot szállítottak a partizánoknak. A VDK elten a saigoni jelentés szerint hétfőn 134 bevetésben támadtak az amerikai géshington szöuli ügyvivője kérte, hogy a szöuli kormány küldjön újabb hadosztályt Vietnamba. — Az AFP értesülése szerint a szöuli vezetők a feszült belpolitikai helyzetre hivatkozva negatív választ adtak a kérésre. Dél-Korea lakossága létszámához viszonyítva máris nagyobb expedíciós hadtestet tart Dél-Vietnamba, mint az Egyesült Államok, Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Gromiko szovjet külügyminiszter július 17-én levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez. A levélben Gromiko megállapítja, hogy Izrael folytatja az arab államok elleni agresszióját és ezért a közel-keleti helyzet szélesebb katonai konfliktus kirobbanásához Bumedien és Aref hazautazott Moszkvából Huari Bumedien algériai és Abdel Rahman Aref iraki államfő, aki kétnapos baráti látogatást tett a szovjet fővárosban, kedden hazautazott Moszkvából. A Vnukovói repülőtéren búcsúztatásukra megjelent Leonyid Brezsnyev, Alek- szej Koszigin, Jurij Andropov és több más szovjet hivatalos személyiség. haladéktalanul vissza kell vonulniok a megszállt arab területekről, nehogy az ellenségeskedések felújuljanak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ki kell kényszerítenie az izraeli haderők visszavonását, — hangoztatja levelében Gromiko, Az ENSZ-közgyűlés munkája a maratoni közel-keleti vita után csütörtökig szünetel. Hétfőn este El-Koni, az EAK delegátusa U Thant ENSZ-főtitkárhoz jegyzéket juttatott el és ebben újabb agressziós lépéssel vádolja Izraelt, mivel kilenc partraszállító naszádja érkezett a Szuezi-csatom a keleti partjára. Az EAK jegyzéke hangoztatja, hogy az egyiptomi A görög biztonsági szervek közlése szerint Chaniá- ban (Kréta sziget második legnagyobb városa) felfedeztek és letartóztattak egy ellenállási csoportot. Mint hivatalosan közölték, nyolc személyt tartóztattak le, akik röpiratokat terjesztettek, amelyek ellenállásra szólították fel a lakosságot a diktatúrával szemben. „A letartóztatottak — mondja kormány kénytelen lesz tüzet nyitni ezekre a naszádokra, ha elhagyják isikötőhelyüket. El-Farra, Jordánia ENSZ- küldötte levélben közölte a Biztonsági Tanáccsal, hogy Izrael súlyosan megszegte a Biztonsági Tanács tűzszüneti határozatait. A levél szerint izraeli és Jordániái erők a múlt szombaton három ízben is tüzet váltottak az izraeli fél provokációit követően. a közlemény — a Centrum Unió ifjúsági szervezeténe]; tagjai, akik kommunistákkal álltak kapcsolatban.” A puccsista kormány hétfőn este bejelentette, hogy a Jarosz szigetén bebörtönzött politikai foglyok egyrészét — akiket „veszélyesnek” minősítettek — Larosz szigetére szállították át Gromiko levele a BT elnökéhez Újabb letartóztatások pék. Ugyancsak a hadihelyzettel kapcsolatos az a hír, amely szerint hétfőn Wavezethet. A szovjet külügyminiszter levelében hangsúlyozza: az izraeli haderőknek IJ Thant lemondta afrikai körútját Az ENSZ székhelyén bejelentették, hogy a közel- keleti helyzetben rejlő veszélyek miatt U Thant főtitkár lemondta a jövő hónapra tervezett nyugat-afrikai körútját, amelynek keretében ellátogatott volna Szenegálba, Elefántcsontpartra, Felső-Voltába, Nigériába és Libériába. Eiesinger Washingtonba készül Von Hase, s nyugatnémet kormány szóvivője kedden bejelentette, hogy Kiesinger kancellár Brandt külügyminiszter társaságában augusztus 15-én és 16-án Washingtonban tárgyalásokat folytat Johnson elnökkel, A kormányszóvivő hétfői bejelentése több politikai megfigyelőt meglepetésként ért, Von Hase ugyanis korábban azt közölte hogy Kiesinger szeptember első felében látogat el Washingtonba, Mobufu nyilatkozata: A levert lázadás országos méretű terv volt Mobutu kongói elnök hétfőn találkozott azokkal az európai és helybeli újságírókkal, akik országjáró kőrútjukon estek a Ki- sanganiban fellázadt zsoldosok kezébe. Mobutu kijelentette, hogy a kongói zsoldos csapatok sorsa megpecsételődött: a Katangá- ba vezető közúti hidakat felrobbantották, a kompokat szétszerelték, s az etiópiai kormány hamarosan vadászbombázókat bocsát a kormány rendelkezésére, amelyek megpróbálják felfedezni a zsoldosok rejtekhelyét. Mobutu százötven fehér zsoldosra és ötszáz katangai csendőrre becsüli a lázadók erejét. Az újságíróknak elmondotta, hogy kormánya már májusban puccskísérletet fedezett fel. Az akciót, eredetileg júliusban akarták kirobbantani, — Csőmbe elrablása és algériai őrizetbevétele azonban kényszerűségből meggyorsította és végeredményben meghiúsította a terveket. Mobutu közölte, hogy a kormányellenes felkeléseket Kongó minden nagyvárosában megszervezték beleértve Kinshasát is, de minthogy sietniök kellett, már csak Kisanganiban, Bukavuban és Kinduban tudtak zavargásokat szervezni. Algírból érkezett jelentések szerint a hatóságok megengedték Belgium, Anglia és Franciaország diplomáciai képviselőinek, hogy meglátogassák azokat az internált személyeket, akik Moise Csőmbe volt kongói miniszterelnök elrabolt repülőgépének utasai voltak A társaság francia tagja — egy Bodenan nevű, büntetett előéletű férfi — nem volt hajlandó fogadni hazája konzuli tisztviselőjét. Valószínűleg ő volt az, aki jutalom reményében géppisztolycsővel kényszeritet- te Csőmbe angol pilótáit az útirány megváltoztatására Űj részlet nem tudódott ki Csőmbe elrablásának körülményeiről, mert az erre vonatkozó kérdések feltevését az algériai kormány nem engedte meg. Csőmbe hollétéről továbbra sincs hivatalos értesülés. Az algériai legfelső bíróság ma ül össze, hogy döntsön a kinshasai Kongó kiadatási kérelméről. Időközben Brüsszelben Csőmbe felesége cáfolta azokat a sajtójelentéseket, hogy fejenkint hetvenezer belga frankot ígért délafrikai zsoldosoknak, ha azok kiszabadítják férjét. MIN DEN, FELÖL tr ULAN-BATOR Megérkezett a mongol fővárosba a Bolgár Párt- és Kormányküldöttség, amelyet Todor Zsivkov, a BKP első titkára, miniszterelnök és Georgi Trajkov, a Bolgár N emzet gyű lés Elnökségének elnöke vezet. MOSZKVA Vlagyimir Komarovnak, a Szoju—1 űrhajó leszállásakor szerencsétlenül járt szovjet űrhajós ezredesnek az emlékére az Orenburgi- pusztán gránitemlékművet emeltek. Az emlékmű felirata: „Ezen a helyen zuhant le 1967. április 24-én Vlagyimir Komarov űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse”. ☆ Takeo Miki japán külügyminiszter július 20-a és 25-e között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. A külügyminiszter Moszkván kívül Varsóban, Prágában, majd július 29- én és 31. között Budapesten is tárgyal. Innen Bécsen át Bonnba utazik. DAR ES SALAAM A tanzániai belügyminisztérium bejelentette, hogy előzetes letartóztatásba helyezték Eli Anagisye parlamenti képviselőt, a Tanganyika! Afrikai Nemzeti Unió Párt ifjúsági szövetségének volt vezetőjét. Letartóztatása valószínűleg azzal kapcsolatos, hogy a februári bank-államosítások idején ifjúsági csoportok önkényesen elfoglalták a Dar Es Salaam-i holland bankot. PÁRIZS Számos tüntetés és tiltakozó gyűlés zajlott le hétfőn Párizsban és környékén a városi közlekedési dijaknak szombaton életbelépett jelentős emelése miatt. A munkába induló dolgozók a metro állomásokon, autóbuszmegállóhelyeken és vasútállomásokon tüntettek a kormány intézkedései ellen. A legnagyobb arányú tüntetésre a párizsi Saint- Lazare pályaudvaron került sor, ahová a rend fenntartására rendőri erőket is vezényeltek. összetűzésre nem került sor. Tröszt-rejtélyek Kongóban A közelmúlt napokban— hetekben Kongó ismét látványos és egyben ellentmondásos események középpontjába került. A jelenlegi katonai kormányzat vezetőjének, Mobutunak legádázabb ellenfele. Csőmbe algériai fogságba került. Spanyolországban felszállt repülőgépét leszállásra kényszerítették és még nem dőlt el. hogy Csomóét kiadják-e Kongónak. Ezzel egyidőben — valószínűleg belga sugalmazásra — fehér zsoldosok és fellázadt katangai csendőrök támadást intéztek a hatalmas ország keleti tartományának fővárosa Kisangani fa hajdani Stanleyville) és Bukavu katangai bányaváros ellen- Érdekes és jellegzetes módon Móbutu kormánya nemcsak a Biztonsági Tanácshoz fordult segítségért. (amely egyhangú határozatában el Is ítélt minden beavatkozást), hanem Johnson amerikai elnökhöz is üzenetet Intézett: a régóta folyó katonai szállítások fokozását kérte. Washington valóban küldött újabb szállító repülőgépeket. amelyek szerepet játszottak abban. hogy a Mobutu-kormány csapatainak sikerült visszafog]almok Kisanganit és Bukavut! Különös kettősség A Mobutu-kormány tehát egy. nyilvánvalóan imperialista sugalmazású puccskísérlettel szemben egyebek között az imperializmus vezető hatalmához is fordult segítségért! Éppen ez a különös kettősség nyújt lehetőséget arra. hogy feltárjuk a sokszor zavarosnak és összefüggéstelennek tűnő kongói események belső kapcsolataitA helyzet megértésének kulcsa a hajdani Belga- Kongó vezető +-ösztjének, a Société Générale-nek sorsa. Ez több mint 50 bányászati, vasúti, kereskedelmi. bank- és ültetvényes érdekeltséget ellenőrzött A Société Générale kezében volt a legnagyobb kongói bányatársaság. az Union Miniére részvényeinek 60 százaléka. Az egy tömbben levő belga részvénytöbbség mellett a társaságban más. elsősorban angol érdekeltségek is részesedtek- Az utóbbi esztendők politikai harca, amely Kongót gazdasági káoszba is döntötte, a Société Générale üzemeit és bányáit gyakorlatilag érintetlenül hagyta. Csőmbe kontra Mobulu A kongói politikai harcok mögött mindig is a Société Générale és ezen belül az Union Miniére bir- toldásáért vívott küzdelem húzódott meg- A párbaj fő résztvevői egyfelől a birtokaikban ülő belga (és kisebb részben angol) érdekeltségek voltak — másfelől pedig a Kongóba betörő amerikai tőke. A politikai harc kezdetén. Lumumba meggyilkolásának időszakában. Csomóét és Mobutut egyaránt a belga tőke ügynökeinek lehetett tekinteni, s magában a gyilkosságban is mindketten bűnrészesek. A későbbiek során azonban útjuk kettévált Csőmbe mindvégig a belgák, s kifejezetten a Société Générale bizalmi embere maradt- Ennek a jegyében kísérelte meg előbb elszakítani az országtól a leggazdagabb tartományt Katan- gát a tröszt fő támaszpontját. Később ugyanennek a politikának a hordozójaként manőverezte magát a miniszterelnöki székbeMobufu győzelme Mobutu nem ezt az utat választotta — hanem távolodott a belgáktól és közeledni kezdett az amerikai érdekeltségek felé. Kettejük harca végülis Mobutu győzelmével végződött. A haidani hadseregfőparanes- nok az ország katonai diktátora lett. Ezt a fordulatot az 1965-ben végrehajtott katonai puccs segítségével érték el. s altkor úgy látszott. hogy a belga és amerikai érdekeltségek ideiglenes kompromisszumot kötve állapodtak meg Mobutu személvében- A puccs időpontja előtt ugyanis lezajlott a kongói forradalmi erők utolsó nagyszabású katonai támadása a központi kormány ellen, melynek középpontja éppen a keleti tartomány és annak főtúrosa volt. A központi kormán; csapatait akkor eta közösen végrehajtott belga —angol—amerikai katonai intervenció is segítette- A forradalmi „veszéllyel” szemben az imperialista erők ideiglenesen egyesültek és a Soriété Générale tröszt-érdekeinek biztosítására a hadsereg közvetlen uralma mellett döntöttek. Néhány kérdőjel A Mobutu-kormány tevékenysége azonban hozott néhány. mindmáig nem tisztázott meglepetést. Az egyik az. hogy a kormány nyilatkozataiban és helyi jelentőségű akcióiban nacionalista- és imperialista - ellenes hangot ütött meg. A másik, és ennél fontosabb tényező, hogy sorra hajtott végre akriólcat a belga tőbe kongói támaszpontjai ellen. E lépéseket végül az koronázta meg. hogy Société Générale „legfőbb kincsét”, az Union Miniére bányatársaságot COGEMIN néven tósajátították-. Ä kisajátítás lényege az volt. hogy a belgák által eg-/ tömbben birtokolt rész- vénytöbbséget átvette a kongói állam. 15 százaikét megtartottak az angol ér- delceltségek. a többit pedig „szabad jegyzésre” bocsátották- Már elekor látszott, hogy nem tényleges államosításról Tan szó. hanem kompromisszumos lépésről, amely kifejezetten és egyedül a belga tőke pozíciói ellen irányul. Természetesen a belga részvénytöbbség átvétele így Is pozitív lépésnek minősült- Csak éppen, mindmáig nem világos. hogy ezt az akciót egy későbbi következetesebben antikolonialista politika alapján hajtották végre — vagy pedig egyszerűen azért, hogy helyet csináljanak az amerikai gazdasági behatolás számára! Aligha várható. hogy Csőmbe támogatása, rosz- szul végződött repülőútjá- nak időzítése és a keleti tartományban végrehajtóit zsoldostámadás összefüggésben volt egymással. Hiszen eddig már négy katonai összeesküvést sugaJlmaztak az Union Miniére brüsszeli központjából a Mobutu- kormány ellen. A harc középpontjában tehát továbbra is a legnagyobb bányatrösztök birtoklásáért vívott küzdelem áll. A nagy kérdés csak az. hogy az enyhén szólva bizonytalan múltú Mobutu rezsimig mennyire képviseli a kon-« gói nacionalista érdekeket — és mennyire a Société Générale kincseinek meg- kaparintására vágyó amerikai monopóliumokét~ 1« m