Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-07 / 132. szám

Filág proletár jai^ egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAMÁCS LAPJA WÉŰSSá&SÍSSS^ A XVIII. évfolyam, 132. szám. Ara SO fillér 1967. június 7„ szerda. Épül a linxatáj büszkesége, a kiskörei vízlépcső •» Ülést tartott a megyei tanács vb Fokozódó harcok Közel-Keleten A Szolnok megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága tegnap — a helyszínen — a kiskörei tiszai vízlépcső építésével kapcsolatos fel­adatokról tárgyalt. A ta­nácskozásra meghívták az érdekelt szervek vezetőit, képviselőit. Ott volt Szász­helyi Pál, az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság he­lyettes vezetője, dr. Fekete József, a KISZ KB osz­tályvezetője, Kéri István, a Heves megyei tanács vég­rehajtó bizottságának el­nökhelyettese. A harmadik ötéves ter­vünk legnagyobb beruhá­zási programjáról, az épít­kezés menetéről Szászhelyi Pál, Budavári Kurt, az OVF osztályvezetője. Te­leki László, a kiskörei víz­lépcső főépítésvezetője tér­képek és szemléltetőeszkö­zök segítségével az építke­zés színhelyén tájékoztatta a végrehajtó bizottság tag­jait és a meghívottakat. A résztvevők nagy érdeklő­déssel szemlélték a körtöl­téssel védett munkaterüle­tet, a leendő erőmű és a Tisza folyásának új helyét. Szolnok megye területén — A feladatok nem vál­toztak, csak szélesedtek. Éppen ezért az ellenőrzé­seket. csakis társadalmi összefogással tudjuk hatá­sosan elvégezni. S nem­csak a szervezett társadal­mi ellenőrökre gondolok, hanem minden egyes vá­sárlóra. Jelezzenek, észre- vételezzék, ha valahol hi­bát tapasztalnak. A keres­kedelem tisztaságát óvják ezzel — mondta Lakatos István. — Természetesen egyoldalú ellenőrzés lenne, ha csak a kereskedelmet ellenőriznénk. A kormány- rendelet lehetőséget adott arra is. hogy a jövőben az árut előállító és szállító vállalatok kereskedelmi te­vékenységét is vizsgáljuk. Ehhez ad segítséget az önálló hatósági jogkör, amely a megtörtént esetek szigorúbb elbírálására biz­tosít lehetőséget, jogot. A jövőben az eddigi ezer fo­rint helyett háromezer fo­rintig bírságolhat, büntet­het az ÁKF. Fegyelmi el­járást kezdeményezhet a szabálysértőkkel szemben, kivonhatja a forgalomból a nem hitelesített mérő­eszközöket, megtilthatja a közfogyasztásra veszélyes élelmiszerek értékesítését. — Mit bizonyítanak a közelmúlt ellenőrzései? — Hol lesz szükség nagyobb éberségre? —- összefoglalóan úgy mondhatnám, hogy vala­mennyi területen fokozott. a főművekhez szükséges le- rületkisajátítás az idén megkezdődik. A tározó és a két fő­csatorna megépítésével Szolnok megye mezőgaz­daságilag művelt területe 10 200 holddal csökken. Ennek 56,8 százaléka — 5800 kh — szántó terület. A területcsökkenés a legér­zékenyebben Abádszalók községet érinti, ahol 3413 holdat sajátítanak ki. A felvonulási létesítmé­nyek építése megkezdődött, elkészült az ide vezető be­kötőút és á területet vízte­lenítő lecsapoló rendszer. Jelenleg — a betonútépí­tőkkel és a magasépítőkkel együtt — mintegy ötszázan dolgoznak a kivitelezésen. Rövidesen hozzáfognak ezer személy részére a lakótelep építéséhez. Ez év első negyedében 7,5 millió forint értéket épí­tettek be. A mezőgazdaság fejlesz­tési feladatok komplex megalapozása érdekében létrehívták a Tiszavidéki minőségében jobb ellenőr­zésre lesz szükség. A „ve­szélyesebb zóna" talán a vendéglátóipar és a zöld­ség-gyümölcs árusítás. A közelmúlt ellenőrzései is ezeken a területeken tár­tak fel kirívó hibákat. — Szolnokon éppen a napok­ban ismét maximálni kel­lett a zöldség-gyümölcsfé­lék árát, mert nagyon drá­ga volt. A vendéglátóipari terület pedig sajnos ki­apadhatatlan „hiba bánya”. — Az új viszonyok kö­zött a visszaélésre ad le­hetőséget a „tól-ig” árrend­szer is — folytatta az ÁKF vezetője. — Ezért na­gyon fontos az árak állan­dó figyelése. rendszeres vizsgálata. az árképzési rendelkezések megtartásá­nak ellenőrzése. Ügyelnünk kell arra, hogy csak a ki­váló minőségű cikkek ke­rülhessenek maximált áron forgalomba. Ismét­lem. az ÁKF ezeknek a feladatoknak egyedül nem tud eleget tenni. Egyete­mes, szervezett ellenőrzés­re van szükség — mondot­ta befejezésül Lakatos István. Azaz, a módosított jog­szabály. a kormányrendelet lehetőséget adott a tiszta kereskedelem megteremté­séhez. E lehetőséggel élni nemcsak az ÁKF, a tár­sadalmi ellenőrök felada­ta, hanem a vállalatoké, a kereskedelmi szerveké is. Jelentős tennivaló vár a vezetőkre, a pártszerveze­Mezőgazdasági Fejlesztési Irodát Az öntözőrendszer tel­jes területére hozzávetőle­gesen 2700 szakmunkásra, 1900 öntözőmesterre, ugyan­ennyi technikusra és 650 öntözőmérnökre lesz szük­ség. A szakemberek képzésivel kapcsolatosan a megyei ta­nács vb megfelelő határo­zatot hozott. A végrehajtó bizottság köszönetét mondott az OVF-nek, a VlZIG-nek az építkezés tervszerű meneté­ért. Kéri a KISZ Központi Eizottságát, hogy vállaljon védnökséget a beruházás felett. Állást foglalt a kis­körei vízlépcső által érin­tett községek fejlesztése mellett. Határozatot ho­zott arra is, hogy a hárofn megye — Szolnok. Heves. Hajdú-Bihar — és az Or­szágos Idegenforgalmi Hi­vatal bevonásával tanulmá­nyozzák a vízlépcső térsé­gének Idegenforgalmi fej­lesztési problémáit. — m. 1. — tekre és a szakszervezetek­re is. A kereskedelmi te­vékenység tisztasága csakis belülről bontakozhat ki. — mj — A szocialista brigádmoz­galom kiszélesedésének már tavaly mutatkozott, eredménye a kengyeli Dó­zsa Tsz-ben. A növény- termesztési tervek túltel­jesítése, a jó talajelőkészí­tő munka, a minimális szemveszteséggel való be­takarítás, összességében pe­dig a gazdasági eredmé­nyek javulása elsősorban a szocialista címért küzdő brigádok munkájának kö­szönhető. Az idén tovább terebé­lyesedett a mozgalom. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére újabb termelő­szövetkezeti tagok csatla­koztak a tavalyi kezdemé­nyezőkhöz, s hat brigád kétszázhn- szonegy tagja tűzte ki célul a szocialista cím el­nyerését. Vállalásaikban többek között a termelési tervek túlteljesítése szerepel. A növénytermesztési brigád Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa hétfőn nem tudott megállapodásra juta; arrói, milyen felhívással fordul­jon a harcoló felekhez a Közel-Keleten. Az egész napos konzultá­ciókon kiderült: Goldberg amerikai küldött nem haj­landó elfogadni egy olyan felhívást, amely tűzszünet­re szólítja fel az érdekelt országokat s egyben köve­teli, hogy a csapatokat von­ják vissza a kiinduló állá­sokba. Ezt a javaslatot tá­mogatja a Szovjetunió In­dia és számos más ország is. Goldberg szerint azon­ban a felhívás „nem bizto­sítaná Izrael jogait az Aka- bai-öböl használatához”, mivel a háború kitörése előtt az EAK lezárta nz öböl bejáratát. Algériai repü'ők az EAK-nak Az EAK egész területén rendkívüli állapotot hirdet­lek. Az EAK védelmi szer­vezete felhívására ezrével jelentkeznek a fiatalok a „népi ellenállás” toborzó irodáiban. Elrendelték az élsötétítést. Bumedien közölte Nasz- szer elnökkel, hogy az első algériai légiegvség — negy­vennyolc vadászgép — el­indult az EAK-ba. Az Al­gériai gépek Líbia fölött repültek át Kedd reggel megkezdőd­tek a harcok a szíriai—iz­raeli határ egész hosszá­ban. A damaszkuszi rádió szerint kedden 5 óra után kiadott közleménye beje­lentette, hogy a szíriai tü­zérség lövi az izraeli védel­tagjai például 5—10 száza­lékos termelés javításra vállalkoztak, a két trakto­ros brigád pedig a szem­veszteség nélküli betakarí­tással, az őszi szántás-ve­tés időbeni elvégzésével akarja köszönteni az év­fordulót. Az építőbrigád tagjai már tulajdonosai a büszke címnek. Ezúttal másodszor akarják megszerezni az oklevelet, ők a tervek teljesítése mel­lett a nyugdíjas tsz-ta- gok házainak tatarozá­sát. rendbehozását vállal­ták. A mozgalom újoncai a gépműhely dolgozói. Ra.i- tuk múlik, hogyan készül­nek fel az aratásra, csép- lésre. Ebben a munkában akarnak kiválóra vizsgázni. A többletet itt is a társa­dalmi munka jelenti. „Gu­miskocsit” készítenek mun­kaidő után, amelynek érté­ke több mint 15 ezer fo­rint. mi állásokat. A Szíria—iz­raeli határon kedden reggel lefolyt légicsatában lelőttek két izraeli gépet. A Reuter hajnali híradá­sa szerint az iraki erők át­törve az ellenséges álláso­kat behatoltak izraeli te­rületre. Kairói jelentések arról számolnak be. hogy az egyiptomi páncélos egysé­gek visszavertek egy izrae­li páncélos támadást a Sí- nai-félszigeten és jelenleg izraeli területen nyomul­nak előre. A Kuwaitban működő va­lamennyi olajtársaságot közvetlenül a kuvaiti ka­tonai kormánvzó ellenőrzé­se alá helyezték.. Közeli-arc Jerutsálemben Tel Aviv-j katonai for­rás szerint kedden hajnal­ban egy golyó megölte Paul Shutze párizsi fotóripor­tert, aki a Life amerikai folyóirat számára készített felvételeket izraeli és egyip­tomi páncélosok csatájáról a sínai térségben. A jordánjai vezérkar szó­vivője kedden reggel közöl­te, hogy Jeruzsálemben kö­zelharc folyik. Az izraeliek kedden reggel támadták meg a várost. — hangsú­lyozza a közlemény. A tü­zérségi előkészítés után az izraeliek megindították a támadást a demarkációs vo­nal egész hosszában. Az iz­raeli egységek négyszeres túlerőben vannak. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője szerint az izrae­li erők bevették Latrun iordániai várost és heves harcok után elfoglal­ták Jenin jordániai várost i.s Az ammani rádió ugyan­akkor arról adott hírt, hogy a iordániai erők Je­nin térségében harcképte­lenné tettek harminchat iz­raeli tankot. Ellentmondó jelentések A közel-keleti katonai helyzetről beérkező hírügy­nökségi jelentések tovább­ra is ellentmondásosak. A frontok hullámzanak. tá­madások és ellentámadások követik egymást: Szíria je­lentette, hogy Izraellel szomszédos határán erői támadásban vannak és a szíriai légierő 59 ellenséges repülőgépet lőtt le a had­műveletek megindulása óta Jordánia cáfolja az izra­eli bejelentéseket Jenin jor­dániai város elfoglalásá­ról és hangsúlyozza, hogy az Izraeliek súlyos veszte­ségek után kénytelenek voltak visszavonulni. A Reuter és a UPI leg­frissebb jelentése szerint az izraeli csapatok behatoltak Jeruzsálem iordániai szek­toraiba. A jordániai erők ellentámadást indítottak a szent város védelmében. Algériában megkezdik az önkéntes alakulatok tobor­zását, hogv mint tartalék­egységek támogassák az im. perialista és cionista ag­resszió bármiféle megnyil­vánulásával szemben az algériai nemzeti hadsereget. Marokkó hírügynöksége bejelentette, hogy a marok­kói katonai egységek elin­dultak az EAK-ba, hogy elfoglalják állásaikat, az Izrael ellen harcoló arab erők oldalán. Tüntetések világszerte Damaszkuszban diákok és munkások tiltakozó tün­tetést tartottak az ameri­kai és az angol nagykövet­ség épülete előtt. A tünte­tők nyugat-ellenes jelsza­vakat kiáltoztak, s betör­ték az épületek ablakait. Ha­sonló tüntetések voltak Bagdadban, Alexandriá­ban és Kairóban is. Jugoszlávia több városá­ban hétfőn tüntetéseken tiltakoztak az izraeli ag­resszió ellen. A hétfői Amerika-ellenes tüntetéseket követően Bur- giba elnök kedden betiltott minden további tüntetést. A szudáni fővárosban többezer tüntető vonult az angol és amerikai nagykö­vetség elé. A rendőrség a tüntetőket szétoszlatta. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint hétfőn este a francia fővárosban többszázan tüntettek Izrael mellett. Ezzel egyidőben Amszterdamban mintegy hatezren vettek részt az Izrael melletti tüntetésen. Az angol cionista szövet­ség hétfőn este nagygyű­lést rendezett a londoni Albert Hall-ban. Gazdasági intézkedések A kuwaiti miniszterta­nács kedd reggeli rendkí­vüli ülésén úgy döntött, hogy nem exportál olajat az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába, mivel ezek az országok támoga­tást nyújtanak Izraelnek. A kuwaiti rádió bejelentet­te továbbá, a miniszterta­nács elfogadta az iraki kormánynak azt a javasla­tát, hogy haladéktalanul hívják össze az arab kül­ügyminiszterek értetkezle- tét Kairóba, Aref iraki elnök elren­delte, hogy szüntessék be az iraki olaj továbbítását minden ellenséges ország­nak, illetve azoknak az országoknak, amelyek köz­vetve, vagy közvetlenül tá­mogatják az agressziót. A bagdadi rádióban ismerte­tett nyilatkozat kijelenti, az iraki kormány elhatá­rozta, hogy megteszi az el­ső lépést az iraki olaj olaj­vezetéken át történő to­vábbításának felfüggeszté­sére, s javasolja, hogy az arab külügyminiszterek ha­ladéktalanul találkozzanak Kairóban más lépések meg­tétele céljából. Dlp'omáciai lépések Az iráni minisztertanács hétfő esti rendkívüli ülé­sét követően közleményt adtak ki, amely kiemeli a béke azonnali helyreállítá­sának szükségességét, de nem ítéli el kifejezetten Izraelt. Tito jugoszláv elnök nyi­latkozatában a jugoszláv (Folytatás a 2. oldalonJ Maximálni kellstt a piaci zöldség és gyümölcs árakat lesxéiyes zóna a vendéglátó ipar — Szól fanok a vásárlók — Háromezer forintig büntetnek A közelmúltban módosították az állami kereske­delmi felügyeletről szóló jogszabályt. Az új rendelet szerint — amely július elsején lép életbe — az ÁKF a Belkereskedelmi Minisztérium felügyeleti szervéből, a miniszter közvetlen irányítása alatt álló, önálló ha­tósági jogkörrel rendelkező felügyelőséggé válik. — Hogyan készül erre az ÁKF? — kérdeztük meg Lakatos Istvánt, az ÁKF Szolnok megyei vezetőjét. Az SO. évfortloló tiszteletére Uj brigádok küzdenek a szocialista cím elnyeréséért

Next

/
Thumbnails
Contents