Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-07 / 132. szám
( 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. június 1. Fokozódó harcok Közel-Keleten (Folytatás az 1. oldalról.) kormány és a jugoszláv tép teljes támogatásáról biztosítja az EAK-ot, és a többi arab országot az agresszióval való szembenállásban; A jugoszláv kormány egyébként erélyes hangú tiltakozó jegyzéket intézett Izraelhez, amiért hétfőn izraeli repülőgépek támadást intéztek a Sinai-félszi- geten tartózkodó és az ENSZ kötelékéhez tartozó jugoszláv alakulatok ellen. Szomália minisztertanácsa hétfőn este határozatot hozott, amely szerint Szomália kész katonai segítséget nyújtani az Izrael ellen harcoló araboknak. A Guineái Köztársaság megszakította a diplomáciai viszonyt Izraellel és javasolta az izraeli nagykövetnek és az Izraelben tartózkodó guineai állampolgároknak, hogy haladéktalanul hagyják el az ország területét. A Pentagon szóvivője azt állította, hogy az amerikai 6. flotta összes anyahajói es repülőgépei a konfliktus területétől több száz kilométernyire tartózkodnak. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete szétosztotta az ENSZ-ben a szovjet kormány június 5-i nyilatkozatát az Egyesült Arab Köztársaság elleni izraeli agresszióról Mint a MENA hírügynökség jelenti, Afganisz- lán bejelentette, hogy támogatja az arab országokat. A mekkai rádió közölte, hogy Szaud-Arábia újabb erősítéseket — főleg légierőt és páncélos egységeket — küld az arab frontok megerősítésére. A francia kormány továbbra is tartja magát a minisztertanács pénteki ülésén elfoglalt semleges álláspontjához a közel-keleti válságban. Újabb nyilvános állásfoglalásra csak szerdán délután kerül sor, amikor Couve de Murville külügyminiszter nyilatkozatot tesz a nemzetgyűlésben. A kormány megtiltott minden hadianyagszállítást a szembenálló feleknek annak ellenére, hogy ez az intézkedés gyakorlatilag elsősorban Izraelt sújtja, n Helynek légiereje jórészt Mirage és Mystere típusú francia repülőgépekből áll. A kormány álláspontjával ellentétben azonban a bur- zsoá sajtó csaknem kivétel nélkül Izrael mellett és az arabok ellen foglal állást. A legfrissebb jelentések Angliában és az Egyesült Államokban megdöbbenést és felhördülést váltott ki az EAK-nak az a döntése, hogy lezárja a Szuezi-esatomát, valamint az az iraki bejelentés, hogy szüneteltetik a Földközi-tenger térségébe irányuló olajszállítmányokat. Az arab intézkedések Londont is és Washingtont is arra kényszerítették, hogy az adott kereteken belül tisztázzák önmaguKat az agresszióban való részvétel vádja alól. Az AFP a kairói rádió bejelentésére hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Arab Köztársaság megszakította a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Az AFP algériai jelentése szerint az APS algériai ügynökség közölte: az algériai kormány kedd délután fontolóra vette az egyesült államokkal fennálló diplomáciai kapcsolatainak megszakítását. A magvar kormány nyilatkozata Az Egyesült Arab Köztársaság ellen június 5-én Izrael fegyveres agressziót indított. Ezzel a Közel- keleti válság a pusztító háború súlyos szakaszába lépett, amelynek következményei fenyegetik e térség országait és veszélyeztetik a világbékét is. Izrael és a mögötte álló imperialista hatalmak elébevágva a Biztonsági Tanács állásfoglalásának újabb háborús konfliktusba. sodorták Közel-Kelet népeit. Az eddigi események is bizonyítják; az izraeli politikát irányító szélsőséges militarista körök e háborús konfliktus, kirobbanására nem egyedül vállalkoztak. Folyamatos bátorítást és támogátást kapnak azoktól az imperialista hatalmaktól — elsősorban az Amerikai Egyesült Államoktól — amelyele minden alkalmat megragadnak a nemzeti függetlenségük megszilárdításáért és a társadalmi haladásért küzdő arab államok hátbatámadására. A Magyar Népköztársaság kormánya teljes szolidaritásáról biztosítja az agresszió elhárításáért küzdő Egyesült Arab Köztársaság és a többi arab állam kormányát és népét, felhívja a világ valamennyi államát, hogy haladéktalanul tegyenek meg minden erőfeszítést az agresszió beszüntetése és a Közel-Kelet békéjének helyreállítása érdekében. Felhívja az Egyesült Nemzetek Szervezetét: határozottan lépjen fel a világ békéjét fenyegető agresszió ellen és minden szükséges lépést tegyen meg a közel-keleti válság rendezésére. A Magyar Népköztársaság támogatja azokat a javaslatokat, amelyek a harci cselekmények azonnali beszüntetésére, a csapatok kiinduló állásaiba való visszavonására, a vitás kérdések tárgyalások útján történő igazságos megoldására irányulnak. (MTI) ILL A HARSAKON... Egy séta a hársak alatt, a híres, történelmi levegője és mégis csodálatosan megifjodott Unter den Linden sétányán elmaradhatatlan a Berlinbe érkezőnek. Magyarnak meg különösen, kivált azóta, hogy a neves-hangulatos. bulvár nyugati végénél egy új, ötemeletes, csupa napfény, üvegbeton épületkolosszus bejáratán ott a tábla: „A Magyar Népköztársaság nagykövetsége”. Alig néhány hónapja készült el magyar mérnökök tervei alapján, német kivitelezők, munkások keze nyomán. S innen a sétány végétől, nagykövetségünktől a hársfasor néhány száz méterrel odébb már egy másik világban folytatódik. Köz- bül, a hársfák után, egy színes virágoktól tarkállő. szépen kiképzett tér közepén áll Berlin egyik szimbóluma: a Brandenburgi Kapu. Ma őrhely. Mondhatnánk így is: a béke őrhelye, mert rajta túl az a másik világ, nem a béke. nem a békés szándék világa. A kapu mögött fal húzódik immár közel hat esztendeje: 1961. augusztus 13. óta, amikor is az NDK lakossága megelégelte az állandó provokációt gazdasági és politikai kártevést, amely Nyugat-Berlin- ből napról napra, sőt túlzás nélkül mondhatni, órá- ííi órára érte. Nem valami különös ötlet, hanem a jogos önvédelem szükség- szerűsége emelte ezt a falat. Ma már elült az a zsivaj és szemforgató műfelháborodás, amelyet az imperialista, revansista körök szítottak a fal építésekor. Egész egyszerűen tudomásul kellett venni ök hogy ez a fal létezik, mint ahogyan — ha akarják, ha nem — létezik az első német munkás-paraszt állam, az első német békeállam, az NDK is. Ott a Brandenburgi Kapunál nemrégiben, legutóbbi látogatásom idején nagyon szellemesen fogalmazta ezt meg a szolgálatot teljesítő őrsparancsnok, Bayer hadnagy. „Azt állítják a nyugatiak — mondta —, hogy az NDK nem is létezik. Amikor azonban meg keli torpan- niok védett határaink, fegyveres erőink előtt, akkor mégiscsak gondolniok kell, hogy van itt valami, és nem is akármi.” Nem könnyű itt türelmesnek lenni. Gondoljuk csak el: majdnem olyan hosszú a Berlin körüli határ, mint Szegedtől Budapest. Határ egy önálló állam testében! Már maga ez a képtelen helyzet is mutatja, hogy régen le kellett volna mondania az NSZK- nak Nyugat-Berldnre támasztott jogtalan igényéről. Még inkább provokációiról, ami miatt most a legerősebb védelem alatt kell tartani ezt a Nyugat- Berlint körülvevő 160 kilométer hosszú hatáx-t. Jelenleg 19 hivatalos átkelőhely van a határfalnál, de a provokátorok természetesen nem ezeken próbálnak átlépni, Alagutakat ásnak, a csatornákba bújnak, autók csomagtartóiban rejtőznek el. Hiábavaló kísérletek, amelyekkel pénzelőik, a Nyugat-Béri inben székelő különféle kémszervezetek bízzák meg őket. — Ezeket a hívatlan vendégeket nem virággal fogadjuk — nevettek határőr-barátaink, amikor erre fordult a beszélgetés. Aztán elkomolyodva tették hozzá: — Persze ők sem virággal jönnek. Tessék — és eredeti fényképeket mutattak — itt vannak o náluk talált holmik: automatapisztoly, tőr, méregfiola, a titkos szervezet papírjai... Láttam még szomorúbb képekét is: a határvédelem hősi halottainak arcképeit. Akikre sötétben lőttek rá, akikre a csatornából előbújt gyilkos adta le a tüzet. S hány azoknak száma. akiket ilyen orvgyilkosok határőrizet közben lesből sebesítettek meg! Az imperialista, revan- sista számítás azonban nem válik be: nem félemlít meg az erőszak és hatástalan marad a legravaszabb provokáció is. Az NDK-ban a közelii! fíOO letartóztatott Görögországban Hétfőn este Patakosz tábornok újságírókkal közölte, hogy az április 21-e óta Görögországban letartóztatott személyek száma majdnem eléri a 10 000-ret. „Ami a letartóztatott parlamenti képviselőket, köztük az EDA vezetőit illeti, számuk körülbelül 50. — mondotta Patakosz, majd hozzáfűzte, hogy a képviselők egy része rendőri, vagy házi őrizetben van, míg a többieket Jarosz- szigetén, illetve az Égei- tenger más szigetein tartják fogva. Patakosz tábornok közölte, hogy Manolisz Glezosz és Kirkosz egy athéni börtönben van. Hazaérkezett a katonai küldöttség A magyar katonai küldöttség, amely Czinege Lajos, vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban — kedden a késlő délutáni órákban visz- szaérkezett Budapestre, I eUittéh n kétezredik USA. gépet Vietnam fölött Hétfőn délelőtt 11.20 órakor az észak-vietnami Thanh Hoa tartomány fölött a lakosság és a fegyveres erők tüze megsemmisített egy F—8 típusú vadász- bombázlót. A gép lezuhant, pilótáját a lakosság elfogta. Ezzel június ö-ig a VDK területe fölött 2000 ellenséges gépet semmisítettek megKi taszította Izraelt a kalandba? Gudkov A Novoszty (APN) szovjet sajtóügynökség kommentátora írja: A VILÁGON fenyegető új tűzfészek lobbant föl. Az izraeli szélsőségesek fegyveres támadást indítottak az Egyesült Arab Köztársaság ellen és ezzel megindítottak egy veszélyes láncreakciótKi á felelős a közel-keleti események veszélyes fejlődéséért? Első pillantásra úgy tűnhet, hogy nincs meghatározható kapcsolat a jelenlegi közel-keleti események, a nemrégiben lezajlott görögországi katonai államcsíny és az Egyesült Államok vietnami háborúja között; A valóságban ezek egyetlen láncsor szemei, az Egyesült Államok globális stratégiája teremtette őket, e stratégiának pedig az a lényege, hogy az Egyesült Államok önkényesen magára ruházta a „nemzetközi csendőr” feladatait. A DEL-VIETNAMI amerikai intervenciónak, mint ismeretes, az a törekvés volt az alapja, hogy bármilyen áron is, de megmentsék Ngo Dinh Diem csődbe jutott sai- goni rezsimjét — mutat rá a kommentár. Az sem titok senki' számára, hogy a görögországi katonai államcsínynek, amelyet Washington áldásával hajtottak végre, az volt a célja, hogy lefékezze Görögországban az Egyesült Államok számára kedvezőtlen politikai fejlődést Ezzel új időzített aknát helyeztek az európai biztonság alá. A KÖZEL-KELET mindenkor különleges helyet töltött be a nyugat stratégiai terveiben. Világkereskedelmi útvonalak kereszteződnek ebben a térségben, itt összpontosul a világ feltárt olaj lelőhelyeinek kétharmada. Kolosz- szális összegek áramlanak innen az angol—amerikai monopóliumok páncélszekrényeibe. A Közel-Kelet ugyanakkor 3 mélyreható társadalmi megrázkódtatások térsége is. Haladó demokratikus rendszerek jötteklétre egy sor arab országban. A külföldi monopóliumok érdekeit érzékenyen sújtja a nemzetgazdaság megteremtése ezekben az államokban. Válaszképpen véget nem érő kísérletek folynak (minden eszköz és módszer felhasználásával) a létrejött haladó rendszerek meggyengítésére vagy aláaknázására. A szuezi konfliktus három hónappal azután robbant ki, hogy az egyiptomi kormány államosította a Szuezi-csatornát. A jelenlegi válságot megelőzte Szíria és a hatalmas Iraq Petroleum Company „olajháborúja”. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK és Anglia az izraeli szél* sőségesek segítségével akarja megszilárdítani megingott kö- rel-keleti állásait és megváltoztatni e térségben a politikai fejlődés menetét- Izrael a jelenlegi konfliktusban lényegében a 6. amerikai flotta meghosszabbított karjaként lép fel. A SZOVJETUNIÓ következetes híve a vitás nemzetközi kérdések békés megoldásának. Ugyanakkor világosan és határozottan kijelenti, hogy támogatja a nemzeti függetlenségüket és társadalmi vívmányaikat védelmező haladó arab államokat Sf élet a Ben Barka ügyben A párizsi esküdtszék több mint egyhónapos tárgyalás után ítéletet hozott a második Ben Barka perben. Az esküdtszék csak Antoine Lopezt, az orly-i repülőtér egykori vezető tisztviselőjét ******* és Souchon rendőrtisztet találta bűnösnek és ítélte el, a többi jelenlevő vádlottat, köztük Dlimi marokkói alezredest, felmentette. Dlimi még hétfőn este el is hagy fa a börtönt. A bíróság Antoine Lopezt nyolc esztendőre, Souchont pedig hat évi börtönbüntetésre ítélte. A bíróság távollétükben ítéletet hozott Mohamed Ufkir marokkói belügyminiszter, a rejtélyes Stuki és a négy gengszter; Boucheseiche, Dübail, Pa- lisse és Lény ügyében. Valamennyi távollevő vádlottat életfogytiglani fegyházra ítélte. Az Humanité mai cikkében botrányosnak minősíti a párizsi esküdtszéknek a Ben Barka perben hozott ítéletét. Az ítélet csalt az ügy kisebb szereplőit sújtotta, minden magasabb szintű francia felelősséget eleve elhárított. A magyar nagykövetség épülete a Unter den Lindenen múltban lezajlott VII. pártkongresszus határozatainak megfelelően — szeptembertől bevezetik az ötnapos munkahetet, felemelik az alacsonyabb béreket, valamint a négy gyermek utáni családi pótlékot és a nyugdíjakat, s minden dolgozó alapszabadsága 15 nap lesz. Ahogy mondani szokták: a karaván halad... S együtt haladunk mindannyian, akik a békés életet akarjuk. Közös gondolatunkat fejtette ki a Német Szocialista Egységpárl kongresszusán Walter Ulbricht elvtárs, amikor kijelentette: „Beigazolódott. hogy az amerikai imperializmus ott, ahol a szocialista államok zárt frontjával találja szembe magát, sehol se merészel agressziót végrehajtani. Éppen ezért a béke fennmaradásáért mind nagyobb felelősség hárul a szocialista államokra”. Lökös Zolt&o Westmoreland katonákat kér Westmoreland tábornok, a Dél-Vietnamban levő amerikai fegyveres erők főparancsnoka „sürgős kéréssel” fordult Washingtonhoz, hogy további 200—250 000 katonát bocsásson rendelkezésére. A United States News and World report című amerikai folyóirat kommentálva Westmoreland kérését rámutat, hogy annak kielégítéséhez újabb tartalékosok behívása válna szükségessé. Zsivkov és Tito tárgyalásai Belgrádban befejeződtek a bolgár és a jugoszláv pártós kormányküldöttség tárgyalásai. Berlini Emberek