Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-28 / 124. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 IWt május 28 A gondolkodás szűzföldfel E gy tanulmányban, amely az emberiség jövő táplálkozásával, pontosabban a századfordu­lóra várhatóan hatmilliárd­nyi emberiség kenyér-prob­lémájával foglalkozik, igen érdekes gondolatot talál­tam: „Az az új föld, ame­lyet az élelmiszer-termeiéi fokozása céljából meg kell hódítani és termővé kell tenni, elsősorban az embe­rek fejében található meg”. A gondolatot, illetve a nagyszerű könyvet, amiben erre rábukkantam (Otto Rühle: HatmiUiárd ember kenyere) most azok a sza­vak juttatják eszembe, amelyeket a minap mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterünktől hallottam, így fogalmazott, amikor az űi minisztérium létrehozá­sának szükségességét indo­kolta: több más ok mellett, a termelőerők hatékonyabb kihasználása, a beruházási lehetőségek koncentrálása és a mezőgazdaság és élei- mezésügy rendelkezésére álló szellemi kapacitás jobb felhasználásának lehetősé­ge miatt volt rá szükség. Magyarországon a megmű­velhető földterület minden négyzetcentimétere már hasznosítva van. Hazánk­ban tehát különösen igaz, hogy a lakosság élelmezésé­nek alapját képező mező- gazdasági termelés jelen­tős növelésének lehetősége nagy mértékben függ a tudománytól, képletesen szólva: az „emberek fejé­ben található sz&zfoldek megművelésétől", Serfia nem volt még olyan helyzetben a magyar me tógazdaság, mint most, amikor majd érvényesülni kezd a gazdasági mechaniz­mus reformjának a hatása. Most valóban minden fel­tétel adva lesz ahhoz, hogy a tudományos eredmények a korszerű eljárásmódok minél gyorsabban érvénye­süljenek a mezőgazdaság­ban. Nem utolsósorban ezt diktálja majd oz egyéni, szövetkezeti, állami érdek gazdasági eszközökkel ki­alakított összhangja. Talán ez a magyarázata annak, hogy amikor a minisztéri­um jövő terveiről, munka­módszereiről volt szó. a miniszter elvtárs oly sokat beszélt egy újfajta mező­gazdasági-közgazdasági szemlélet kialakításának szükségességéről. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium már az új gazdasági mecha­nizmus újszülöttje. Érthető, hogy annak minden jellem­ző vonását magán viseli — ha még nem is kiforrott, begyakorloí t munkamód­szerként, de szervezeti fel­építésében és szándékaiban ' mindenképpen. E cikk elején nem vé­letlenül említettem az el­következő századfordulót. Egyrészt: nincs is olyan messze, hisz alig három év­tized választ él tőle ben­nünket. Másrészt: ezzel is arra utalok, hogy mennyire nem rövidtávra szóló, tol- dozó-foldozó szándékú, amolyan „javítsuk ki hibá­inkat” jellegű dolog a rö­videsen bevezetendő új gazdasági mechanizmus. Ami a mezőazdaságot ille­ti, ma már nem csupán és Felveszünk: gyakorlat­tal rendelkező esztergá­lyos, marós, elektromű­szerész, mechanikai mű­szerész szakmunkásokat. Jelentkezés: Finom­mechanikai Vállalat 2. ez. gyáregysége Török- szentmiklós, Dózsa Gy- u. 17. Vidéken dolgozó helyi lakosok előnyben. egyszerűen a népgazdaság egyik ágazata, hanem fej­lesztése egész gazdasági elő­rehaladásunk sarkalatos kérdése. Hosszú időszakra szólóan kulcskérdésnek kell tekintenünk a mező- gazdasági hozamoknak. a termelési és értékesítési eredményeknek a követ­kezetes növelését Az élel­miszeriparnak — és mögöt­te a mezőgazdaságnak mint legfontosabb termelési bá­zisnak — ki kell elégíteni a bel- és külföldi fogyasz­tói piac igényeit kellő mennyiségben. megfelelő minőségű és választékú áruval. A már idézett könyv mintegy jajkiáltásként szó­lítja az emberiség lelkiis­meretét. Igen izgalmasan és szemléletesen mutatja be a világ élelmezési problémá­ját. A modem európai nagyvárosok lakói el sem tudják képzelni, hogy a .világnak ma még több mint fele éhezik. Vajon mi­ért? Teszi fei a kérdést a szerző. Talán nem tudná a föld eltartani mintegy há- rommilliárdnyi lakosát? És mi lesz a század végére? Amikor a tudósok szerint ax emberiség eléri a hatmilli- árdot. Bebizonyítja Otto Rühle, hogy Földünk olyan mérhetetlenül gazdag, hogy még ennél is sokkal több embert tudna eltartani. A mezőgazdaságnak még óri­ási tartalékai vannak. De ezeknek kiaknázása ma még sok — eredendően a társadalmi viszonyokban rejlő — akadályba ütközik. Elméletileg régen tudott, de a gyakorlatban szá­munkra most válik bízo- nyíthatóvá, hogy a szocia­lizmus rendszere a mező- gazdaság termelőerőinek is mérhetetlen felszabadítását eredményezi. Mindezeket az akadályokat elhárítja. Most igen nagy lehetősé­gek bontakoznak ki. A ma­gyar parasztság megszaba­dítása az évezredes röghöz- kötöttségtől. majd a kis- parcella haladást korlátozó kereteinek lehető legde­mokratikusabb szétfeszíté­se, — ahogy mondani szok­tuk: a szocialista mezőgaz­dasági nagyüzemek megte­remtése — bontakoztatja ki ezeket a lehetőségeket. Tü­relmetlenek vagyunk, ezért lassúnak tűnik, de való­jában. történelmi mérték­kel mérve mégiscsak bá­mulatosan rövid Idő alatt, a szemünk előtt lesz az egykori szántó-vetőből és kisparcellájából modern, ipari jellegű mezőgazdasági nagyüzem. Mégpedig kol­lektív tulajdonban levő vállalatok formájában. Fel kellett ismerni — és idejében fel is ismertük — az új helyzetet. Terme­lőszövetkezeteink — ha ma még nem is mindegyik, maradéktalanul — a kor követelményednek megfelelő nagyobb feladatokra képe­sek. Rájuk és a fejlett ál­lami gazdasági hálózatra építve megvalósítható az a fajta vertikalitás, amely­nek végcélja a fogyasztói igények maradéktalan ki­elégítése. A fogyasztói igények kielé­gítése ma már mindkevés- bé közvetlenül a mezőgaz­dasági termékekből, azok natúrformában való fel­használásával történik. A mezőgazdaság mindinkább egyszerű nyersanyagszállí­tójává válik a modern élelmiszeriparnak. A fo­gyasztás valumenének ál­landó növekedése, a minő­séggel és a választékkal szemben jelentkező igények feltételezik a feldolgozó, hűtő, csomagoló, tároló, szál­lító kapacitás növekedését. Gondoljuk csak él. mennyi­re kevés ma már az az élelmiszer, amit a nagyvá- aredett, termeit tormájában, az éld. mi szeri par valamilyen köz­bejötté nélkül fogyaszt. S ez a jövőben méginkább íg> Ex a gondolatmenet to odavezet, hogy igen célsze­rű volt a mezőgazdaságnak és az élelmezésügynek egy közös minisztériumba való egyesítése. Első pillanatban úgy tű­nik. hogy az eddigi gondo­latmenettől igen távol esik a két javaslat, amit példa­ként most felidézek. Mind­kettő egy olyan értekezle­ten hangzott eh ahol tár­sadalmi szervek képviselői arról tanácskoztak, hogyan lehetne a baromfitenyész­tést a maguk eszközeivel még jobban segíteni. Az egyik javaslat szerint csak úgy szabadna naposcsibét kiadni, ha annak egy meg­határozott százaléka szer­ződésileg biztosítva vissza­kerülne az állami kereske­delmi hálózatba. Mert — úgymond — ellenkezőleg a szabad piacra kerül... A másik javaslat messzebb Is elmenne: Szabályozni kelle­ne e szerint, hogy a háztá­jiból eredő jövedelem csak bizonyos százaléka lehetne a közősből eredő jövede­lemnek— Nem kívánok a javasla­tok tarthatatlanságáról vi­tázni, bizonyítva. hogy mennyire szemben állnak azok az új gazdasági me­chanizmus egész koncepció­jával — csupán azért idé­zem fel, hogy bizonyítsam: Nem véletlen, hanem na­gyon is indokolt ha az új minisztérium vezetői oly sokat beszélnek a közgaz- dasáni szemlélet és légkör kialakításáról. Ugyanis a mezőgazdaság és ezen ke­resztül a népélelmezésügv előrehaladásának nemcsak olyan szemléletbeli akadá­lyai vannak, amelyek az új technika bevezetése, az új termelési eljárások meg­honosítása ellen hatnak. A már említett s a példák­kal illusztrált közgazdasági konzervativizmus jelenleg talán ezeknél is károsabb hatású. Mindenesetre, ha elfogadjuk azt a találó gondolatot miszerint az új föld. amelyet az élelmiszer- termelés fokozása céljából meg kell hódítani és ter­mővé kell tenni, elsősor­ban az emberek fejében ta­lálható. azaz a most jobban divatos terminológiával él­ve: a tudatformálásnak oly fontos szerepet szánunk, gondoljunk arra Is. hogy az így felszántott szűzföldeken közgazdasági szemléletet ér­lelő magvakat is vessünk. Varga József Szovjet író* kongresszus MOSZKVA (TASZSZ) Szombaton délelőtt a Kreml nagy palotájában zá­róülésre gyűltek össze a XV. szovjet írókongresszus küldöttei és a 33 országból érkezett vendégek. Elsőnek a szavazatszám­láló bizottság tett jelentést a szovjet írószövetség ve­zető szervednek megválasz­tásáról. Hegnyílt a könyvhét Többszáz főnyi közönség gyűlt össze szombaton dél­ben a Liszt Ferenc téri Ady-szobornál, ahol a könyvhét ünnepélyes nyitá­nyát tartották- Megjelent Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, dr. Orbán László, a mű­velődésügyi miniszter éld 5 helyettese, valamint a tár­sadalmi élet számos vezető­le. Simon István Kossuth-dí- jas költő mondott beszédet. Szólt az olvasók, az írók esztendőnként Ismétlődő ta­vaszi „nagy találkozójának” jelentőségéről. Az idei ese­ménysorozat hatvannál több új kötetet hozott, egymillió 200 000-es példányszámot mutat a választék-lista. Átadták a hagyományos könyv-szépségverseny díjait. Az 1966-os kiadói termés legjavából a könyvművésze­ti bizottság negyvenöt köte­tet minősített díjazásra mél­tónak, hatvanöt könyvet pe­dig dicséretben részesített. (MTI) Berényi Ferenc festőművész kiállítása az Ernst Múzeumban Szoba ton délben nyitot­ták meg Budapesten, az Ernát Múzeumban Berényi Ferenc SZOT-díjas szolno­ki festőművész és Nagy Sándor szobrászművész gyűjteményes kiállítását Ezzel a kiállítással egy idő­re ismét a főváros! képző- művészeti közélet érdeklő­désének középpontjába ke­rült a szolnoki művészet Az Emst Múzeum gazdag kiállítási programjára jel­lemző, hogy ez évben Bar­csa® Jenő Németh József és a Stúdió 67 kiállítása után került sor Rozványi Márta fényes rendezésében s két művésa bemutatására. Berényi Ferenc és Nagy Sándor társulása nagyon szerencsés és kifejező, hi­szen a két művész művészi szándéka lényegében azonos hitvallású. Az Emst Múzeum összes termeit megtöltő kiállítá­son Berényi Ferenc gazdag anyagot vonultatott fel. Száznyolcvan olajképét és több grafikáját vázlatát mutatja be a közönségnek, A szolnoki művész főváro­si szereplése a szolnoki mű­vésztelep hírnevét is mél­tán öregbíti. A kiállítás megnyitóján jelen voltak a szolnoki mű­vész kollegák, a fővárosi képzőművészeti élet több ismert személyisége, a Szol­nok megyei pártbizottság, a megyei és városi tanács képviselői, valamint Szol­nok város közéletének kép­viselőt A megnyitó beszédet Po­gány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója mon­dotta: „Két olyan művész első gyűjteményes bemutat­kozására kerül most sor, akik már elmúltak 40 éve­sek, mégis fiatal képzőmű­vészeknek tartják őket számon. E kategórizálást egyszer érdemes lenne köz­vetlenül megvizsgálni, mi­lyen meggondolások alap­ján bonthatják így fel mű­vészeti közéletünket, Se­rényi Ferenc és Nagy Sán­dor azt is bebizonyította, hogy a képzőművészetet megújítani, újat keresni nem lehet gyökértelenül, hagyományok nélkül. Ha tetszetős kategóriákkal akarnánk kifejezni a két művész művészetét, akkor mondhatnánk Berényi Fe- rencre a sablonos meghatá­rozást, hogy konstruktivis­ta, Nagy Sándorra pedig hogy a neves „közművök? közé tartozik (egy nyugaton is elterjedt szobrászati irányzatra célozva)”. — mondotta • többek között megnyitójában Pogány ö. Gábor, majd néhány gon­dolatébresztő probléma fel­vetése után a kiállítást megnyitotfcnak nyilvání­totta. A Magvető kiadó gondo­zásában az Üj termés soro­zatban látott napvilágot Csőke Pál A tett marad cí­mű kisregénye, amely ha­marosan a könyvpiacon tg megjelenik. A szerző megyénk. Jász- jékóhalma szülötte, magá­ról könyvének ismertetésé­ben így vall: „Munkás va­gyok, aki filozófiát tanul. Nappal a csavarhúzót, este a tollat forgatom. Milyen sikerrel... Nem dönthetem el." Nem érdektelen, ha eb­ből az önvallomásból még valamit idézünk. Nézetem szerint ehhez az érdekfeszí­tő íráshoz a kulcsot énoen e? az idézet jelenti: „ Har­minchat éves vagyok és még sok előttem a kérdő­jel. Egyet tudok csak bi­zonyosan. Osztályom ügyet kell szolgálnom, ott, ahol erre képességeim a leg­inkább alkalmassá tesznek. Változatos életutam nem volt mentes kudarcoktól és csapásoktól sem. Igyekez­tem úgy fogadni ezeket. A TETT MARAD Egy kommunista hitvallása hogy lehetőleg engem érje­nek, és ne az ügyet, amely bennem él.” Csőke Pál munkájának igazi értékét talán éppen az adja, hogy amikor tollat fogott, nem jó könyvet akart írni. hanem vallo­mást. vívódásainak, csele­kedeteinek magyarázatát, indítékait akarta megírni. Hitet tenni az ügy mellett amelyet magában csorbítat­lanul megőrizni nem is volt mindig olyan könnyű. írását ez az őszintesége és hite avatja irodalommá. és mondanivalója egyszer­smind ezért válhat általá­nossá is. a harminc-negy­ven év közötti kommunis­ták generációjának megha­tározó problémájává. E generáció életútja va­lóban nem volt, nem is le­hetett csalódásoktól, válsá­goktól mentes. Közülük néhányat ezek a válságok emberileg is de­valváltak, másokat a ku­darcok, csalódások talán egy egész életre megnyo­morítottak. Voltak olyanok is. akik nem úgy cseleked­tek, mint a könyv főhőse. Kemény István, és nem úgy. mint az író. A csapó­soktól magukat ugyan meg­mentették. de a hitük el­veszett. Egy forrongó, változó korban embernek, kommu­nistának megmaradni olyan etikai feladat, amelyre csak azok voltak képesek, akik tudták, nem él ég a szán­dék. nem elég csak akarni. végső bizonyítvány és bi­zonyságként cselekedeteik­ből a tett marad meg. A marxista etika nem a szándék, hanem a tett mércéjével mér. A kisre­gény azt is megmutatja, hogy e generáció túlyomó többségébe e mérce szerint is kiállta a megpróbáltatá­sokat. A felszabadulás óta el­telt társadalom átalakító forradalmi időszakban az egyéni érdek nem esett mindig egybe a közösség érdekeivel. Akik e szük­ségszerűséget felismerve vállalták a két érdekszféra időleges ellentéteit, és a közösség érdekei szerint cselekedtek, tettükkel azok vitték előbbre a társadalmi átalakulást. Nem kétséges, hogy me­lyik etikai magatartás egyeztethető össze a kom­munista ember moráljával) önbecsülésével is. E korszakban az ember próbatétele semmivel sem volt kisebb, mint a forra­dalom hőskorában, a bari­kádokon való helytállás. És azoknak, akiknek e küzdelemhez nem volt ele­gendő erejük és hitük, azoknak a bukása, éppen mert már a győztesen meg- - vívott forradalomban kö­vetkezett be, talán még tragikusabb, hiszen nem egyszer bajtársak „fegyve­rétől” estek el. „Hőseim élnek és valami nagyon hasonló történt ve­lük” — írja Csőke Pál műve utószavában. A kisregény az aktualitás minden erényét magán vi­seli, de ugyanakkor nem mentes az ebből adódó, a történet direktségében rej­lő hibáktól sem. R. Ql GYBKMK&JiA«

Next

/
Thumbnails
Contents