Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)
1967-05-28 / 124. szám
tí SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1967. májta Sk BOKROS LÁSZLÓ: VEGYIMŰVEK A „Háború és béke64 bemutatója az ország első panoráma filmszínházában I Kettős ünnepe van a mozinak és a filmművészet sok százezres közönségtáborának : megnyílt az ország első panoráma filmszínháza, a budapesti Corvin mozi; ünnepi műsorán a huszadik századi filmgyártás kiemelkedő vállalkozását. Lev Tolsztoj regényének, a „Háború és béké”-nek filmváltozatát, pontosabban a négyrészes filmalkotás első darabját, az „Andrej Bolkonszkij”-t vetítik. A hetvenmilliméteres filmek vetítésére alkalmas berendezés, amely 17 méter széles és 8 méter magas, homorú felületű műanyag képernyőre szórja a képeket, egy amerikai producer, Mike Todd találmánya, legalábbis a konstrukció az 6 nevéhez fűződik. Milyen lehetőségeket hozott ez az új találmány, miért tekintik korszakosnak a film és a televízió vetélkedőjében? Elsősorban gigantikus méreteivel igyekszik a tv képernyője elé „tolakodni”, de a csaknejn életHómos György: Mikor iávézrsck az iszákosok ? Ügy érzem, meg kell védenem a tv-t. Méghozzá két legkedvesebb kol- leginámmal szemben. Két nagy lapunkban írtak kritikát az Alkohol című kisfilmről. Egyikük elemzően, elismeréssel; másikuk lelkesedéssel és meghatóan. Egy dolgot azonban mindketten szemére vetettek a tv-nek (egyikük külön cikket is írt róla), miért mutatták be este tíz óra öt perckor ezt az iszákosság ellen készült kisfilmet. Tehát olyan ilőben, amikor az iszákosok éppen a kocsmában vannak. Nem tudom, van-e megbízható felmérés arról, mikor isznak az iszákosok. Azt hiszem, nincsen. De nem is ez nyugtalanít engem kritikus társaim szemrehányásában. Félek attól a „haszonszemlélettől”, amely egy műalkotástól (s egy jó dokumentumfilm kétségtelenül az), ilyen direkt hatást remél. Valósággal kárba veszettnek érzi az alkoholizmus ellen küzdő művet, ha azt az alkoholisták nem tekintik meg minél nagyobb számban. Előre Is elnézést kérek minden iszákostól a hasonlatért, de készített már a televízió kitűnő dokumentum fii met a fiatalkorúak bűnözéséről és a titkos prostitúcióról is. Ezeket milyen időpontban kellett volna sugározni? Mikor nézik a tv-t a fiatalkorú bűnözők? Hát még a titkos prostituáltak? Estefelé már nem; ez majdnem biztos. Reggel sem valószínű, hiszen aludni is kell. Mégis fontos feladatot teljesítettek a dokumentumfilmek. Résziben azokon az áttételeken keresztül, melyek révén a művészet hat a valóságos életre. Közérzetet, közhangulatot, társadalmi ellenállást vált ki; nyugtalanságot kelt, illetékes szervezeteket és hatóságokat ösztökél fokozottabb tevékenységre Stb. A nevelő célú dokumentumfilm, természetesen nem elégedhet meg egy regény, egy játékfilm lassan érlelő hatásával. Türelmetlenebb azoknál, gyorsabb eredményekre törekszik; — méesem arra számít elsősorban. hogy hatására a bűnözők abbahagyják a bűnözést, az iszákosok az ivás. a prostituáltak... Inkább azokra gondol akik még nem bűnözök, nem prostituáltak és nem iszákosak. Tehát több idejük van tv-né- zésre, s több szellemi szabadságuk a látottak megfontolására. Nagyon gyenge lenne az a dokumentumfilm, mely egyenesen az érintetteket akarná meggyőzni szenvedélyük utálatosságáról. Csak az elrettentés módszerével kísérletezhetne. De a tv- nézés nem kötelező. Az iszákos tehát bármilyen időpontban mutatják is be, hogy ő milyen utálatos, ha iszik; felkelhet a székről és elmehet a kocsmába. S a kocsmában mit lát? Azt, hogy aki sokat iszik bamba lesz, ostobán beszél, emberi rangjához méltatlanul viselkedik, elterül a földön. Nap nap után ezt látja a kocsmában. Mégsem változik meg. Miért változna hát meg, ha a képernyőn látja ugyanezt? S ha leissza magát a kocsmában, beviszik a kijózanító állomásra. Ott gyomormosást kap, ami roppant kinos procedúra. S ezalatt otthon a képernyőn ugyancsak gyomormosást mutatnak be. De ő bezzeg nem látja. S így nincs módja rá, hogy elborzadjon a dologtól... Tanulság: a tv folytassa tovább ezt az értékes, szenvedélyes művészi munkát az alkoholizmus ellen, de a műsoridőket ne igyekezzék a kocsmákkal egyeztetni —■ A szerzőnek „Pőtkő- tettel a halhatatlanságba“ e. a könyvhétre megjelent kötetéből. nagyságúra felnagyítható képek révén a rendezők és az operatőrök nemcsak merőben új technikai, hanem művészi eszközök birtokába is jutottak. Igaz, ez a technika önmagában még nem old meg mindent. Ha azonban a rendező egyben művész is, tehetségének varázsával egészítheti ki, mint az Bondarcsuk és a „Háború és béke” esetében ezúttal is történt Szergej Bondarcsuk egyike korunk legkiemelkedőbb tehetségeinek. A nálunk is bemutatott filmekben („Széttört bilincsek”, „Emberi sors”, „Othello”) olyan alkatú színészként ismertük meg, akihez a realista színjátszás markáns vonásai, sohasem a külsődleges, eszközökkel, hanem a mély, belső átéléssel megformált szerepek állnak közel. Mint rendező pedig mindig a sorsdöntő nagy kérdésekről vall, humanista elkötele- zettséggeL Az öt évig készült „Háború és béke” a szovjet filmgyártás fél évszázados történetének egyik legnagyobb szabású vállalkozása. Az első rész, amelyet a Corvin filmszínházban vetítenek, betekintést ád a nagyszabású — elejétől végig közel 10 Órás terjedelmű — filmalkotásba: felidézi azt a jellegzetes orosz atmoszférát, ■ amelyben Tolsztoj híres hősei élnek. Bondarcsuk nemcsak a film rendezője, de egyben Pierre Bezuhov szerepét is játssza. Az első panoráma mozi bemutatója után hamarosan az ország számos filmszínházában is műsorra kerül a Bondarcsuk filmjének normál filmváltozata. B. T. Benjámin László: A megállt óra A romvárosban, egy állva maradt falon a romhalmaz fölött, a pincébe-fúltak teste fölött, néhány kép s egy bekeretezett okirat társaságában, három emelet magasságban, megközelithetetlenül lógott az ódivatú falióra. A háborúnak régen vége volt. Az élők városa elhúzódott a halottakétól. Szorgalmasan jártak az órák, munkára, találkára, szórakozásra, napi dolgaikra figyelmeztették gazdáikat, együtt haladtak az idővel. A romvárosban, három emelet magasságban, a megállt óra hozzáférhetetlenül, némán és mozdulatlanul függött a méretlen idő keresztjén, •napok, éjek, évszakok, évek körforgásában, örök önismétlésben: egyazon órát-percet mutatva ' örökkön. De a nap bármely pillanatában, akármelyik szakaszában az évnek a ténfergő bennszülöttek s a bámész idegenek leolvashatták róla a rémület, a rombolás, a halál idejét. A szerzőnek „Ten egerek fogságában” című, a könyvhétre megjelent verseskötetéből. Féssi Endre: Májusi vasárnap fénytörésbem Emlékeimben vasárnap volt akkor a férfiak tetötől-talpig mosakodtak családok ülték az asztalt körül a leány áttetsző vízbe tette a rózsát kis rókafiakat dajkáltak az odvak emlékeimben vasárnap volt akkor én illatos keményített inget öltöttem és papírt készítettem s hegyeztem ceruzát s egy naposzlop sétált az udvaron át egy szeplős naposzlop s te megmostad hófehér harminckét fogad s a habtiszta ég a szájadhoz ért emlékeimben vasárnap volt akkor a halottak szavunkra szépen válaszoltak inkább tanitóan mintsem vádolón elbeszélgettek velünk a holtak emlékeimben vasárnap volt akkor ünnepi csend ünnepi nagy szünet tisztára sepert szobák s a fák tanúsága, hogy nyár jön s az ég tanúsága, hogy nyár jön: üljetek köréin, adjatok sót, kenyeret adunk, adunk sót, kenyeret adunk, adunk készítünk fürdőt fenyőszagút lenvászon lepedőt hűvöset ágyat vetünk! Emlékeimben vasárnap volt akkor jelöld meg kérlek piros betűkkel piros szavakkal állj meg a tükrös reggeli fényben jelöld magaddal. A szerzőnek „A varázsló kalapjában” című, a könyvhétre megjelent verseskötetéből. Ilié« Bélát ELMENV Vasárnap délután a Körúton sétáltam. Megtömtem a pipámat és rá akartam gyújtani, de nem volt nálam gyufa. Elmentem három trafik mellett is — mindhárom zárva. Mivel már nagyon pipázhatnékom volt, megszólítottam egy szembejövőt. — Nem kaphatnék egy szál gyufát? A megszólított rám nézett. Kicsi, keszeg ember volt. Az orrán régimódi evikker, és még régibbmódi volt erősen őszülő, fekete pofaszakálla. — Nem dohányzom, s ezért nem hordok magamnál gyufát! — szólt bocsánatkérően. Biccentett, és bement egy házba, amelynek kapujánál idősebb, kövér asszonyság ácsorgóit. Bizonyos voltam abban, hogy a pofaszakállast már láttam valahol. Legalábbis a fényképét- És ha fényképről ismerem, több mint valószínű, hogy valami nevezetesség. Megszólítottam a kaput őrző asszonyságot. — Ismeri azt a pofaszakállast, aki nr-* ment be ide a házba? — Ismerem, — Véletlenül nem Kellér Dezső volt? — Nem. — Akkor talán Fodor József? — Nem. — Akkor bizonyára Hanti Hanna? — Az sem. — Hát ki? — kérdeztem elszamorodva, hogy olyan rossz az arcmemóriám. — Lantos Jenő férfiszabó — világosított fel az asszonyság. — Maszek. Borsos árai vannak, de igazán kitűnően dolgozik. — Köszönöm a felvilágosítást. A szerzőnek „Pipafüst mellett" című, a Söayv* hétre megjelent kötetéből. A könyvek ünnepén Irta: Simon István Kossuth-dijas költő csoportosítsa évenként a könyvhétre, úgy irányítva ezt a folyamatot, hogy klasszikus irodalmunk, és mintegy a mainak alapja, jól tarthassa a föléje emelkedő, egyre növekvő újat. Tehát, ha valaki évenként a könyvhéten csak az ünnepi alkalomra megjelentetett klasszikusokat vásárolja meg. alig egy évtized alatt egész irodalmunk gerincét, mintegy a keresztmetszetét szerezheti meg könyvtárának. Nyilvánvaló ez is a titka a könyvhét sikerének. az olvasói közvélemény ezért várja a széles terítésből oly jó válogatási lehetőséget a könyvsátoroknál. Az ilyenkor megnyilvánuló érdeklődés és olvasási kedv, az emberek szeretetteljes vonzódása a könyvhöz már önmagában is felkelti a felelősségérzetet az íróban, még hathatósabban sugallja, milyen kötelezettségei vannak embertársaival, az egész társadalommal szemben. Érzi, segítenie kell a helyes eligazodásban, hiszen az író hivatástudatából eredően eleve az élet, a társadalom bonyolult törvényeit kutatja s művészi szintézisben mutathatja föl olvasójának. S ilyenkor, a könyvhét napjaiban, személyes találkozásokkal jó kapocs teremtődik író és olvasó között, mintegy a személyes emlék is hitelesíti az ünnep meghittségét majd később a hétköznapokban. Amikor kezünk a könyv után nyúl. hogy pihenve művelődjünk, szórakozzunk telítődjünk a művészet szépségeivel. Ha szimbólumot keresnénk amely hűen kifejezi korunk szellemiségét, keresve se találhatnak jobbat, mint az olvasó ember képét. Különösen a könyvhét táján, amikor ez a szimbólum még inkább megelevenedik. Az ünnepi könyvhét lassan már oly megszokott lesz hazánkban, hogy évről évre szinte a népszokások sok évszázados hagyományaival vetekszik. Nagy városok utcáin, vagy a legtávolabbi tanyavilág valamelyik útkereszteződésénél klasz- szikusaink és élő irodalmunk reprezentánsai adnak frissen megjelent müveikben találkozót az olvasóközönséggel. Ez a közönség nemcsak a számszerűségben nőtt hatalmasra az elmúlt tíz esztendőben, .hanem igényességében is. A könyvekben a mai olvasóközönség a való világ és élet művészi tükörképét keresi, az igazságkeresés küzdelmét tiszteli. Választ vár az írótól a lelkében felmerülő kérdésekre, melyeket a kor vet fel napról napra, s melyekre az ember a jövő szempontjából érvényes, hathatósan segítő válaszokat szeretne kapni. A jó könyv, az igaz írás adhat minderre lehetőséget. S hogy vallóban a lehetőségből realitás legyen, vagyis eljuthasson a könyv asztalunkig, könyvkiadásunk nagy erőfeszítéseket tesz. kettős értelemben is. Egyrészt komoly anyagi áldozatoktól se retten vissza, másfelől igényes válogatásra törekszik, hogy valóban irodalmunk jelentős értékeit
