Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-23 / 95. szám
ISST. *mm 23 tfSOUfOK S8BGTBÍ HSPLAP t Hírünk az országban Március elején több közlemény jelent meg a termelőszövetkezetek első országos kongresszusának előkészületeiről. 9-én a Népszabadság írt a Szolnok megyei termelőszövetkezeti tanácskozásról, 10-én a lap tudósítója részletesen ismertette a szolnokiak készülődését „Útravaló az országos tsz-kongresszusra” címmel. Beszámolt a küldöttértekezletről a Magyar Mezőgazdaság is 15-i számában: „Szolnok megyét 31 küldött képviseli a termelőszövetkezetek első országos Kongresszusán”. Az ismert mezőgazdasági szaklap március 28-án a túrkevei Táncsics és a törökszentmiklósi Petőfi Tsz-elk gazdálkodásáról számol be „Termelés és a gazdálkodás” címmel. A Szabad Föld március 5- én a Héki Állami Gazdaság minőségi vetőmagtermesztéséről ír. A Magyar Rendőr a szolnoki Lenin Tsz megújhodott gazdálkodásáról és az új irányítási módszerekről tájékoztat. Séllei László a Szövetkezet-ben a tiszafüredi Zója háziipari szövetkezet kosárfonóit mutatja be. Fazekas Ferenc, a karcagi felsőfokú mezőgazdasági technikum tanára a Magyar Mezőgazdaságban arról ír, hogyan tartják számon a végzett hallgatóikat és hogy egyengetik utolsóéves hallgatóik útját. A Népszava 10-én a Hűtőgépgyár szervizeinek jó működéséről tudósít. A Magyar Nemzetben érdekes cikket olvasunk a nagyhírű gyárról: „Egy vállalat, ahol a közgazdász nem a halottkém szerepét tölti be”. A szellemes cím mögött az a százmillió forint nyereség szerénykedik, amit a gyár kitűnően képzett közgazdászainak köszönhetnek. Elkészült az ország hévíz-kút Ica taszteré, írja a Magyar Nemzet 29-én. A legtöbb hévizes kutat megyénkben tartják nyilván. Szolnok megyében sajnos évek óta visszatérő elemi csapás a tavaszi árvíz, belvíz. Húsznál több hír, tudósítás, közlemény jelent meg országos és megyei lapokban az árvízvédelemről. Különösen sókat írtak a megyeszékhely védelmének munkálatairól. Az Esti Hírlap 23-án és 25-én, a Nép- szabadság 23-án, 26-án, a Magyar Nemzet 25-én. Március legjelentősebb közéleti eseménye a választás volt. A hónap első felében több lap írt a képviselők jelöléséről. Március 7- én a Pedagógusok Lapja Rákóczifalva és környéke jelöltjét, Szurgyi Istvánnét mutatta be. A Népfront-ban dr. Magyart József, a Szolnok megyei tanácsok és a népfront bizottságok együttműködéséről írt. Az Orvosegyetem március 9-i számában Spiry Tamás ötödéves orvostanhallgató számol be arról a tíznapos falupatronáló munkáról, amit több társával végzett Tomajmo- nostorán. Érdekes felmérésről olvastunk a Szabad Föld 19-i számában. Balázs Árpád Szabolcs-Szatmárból és Szolnok megyéből közöl adatokat a falusi gyerekek egy napi étkezéséről. „Mit esznek a gyermekek? Felmérés — érdekes tanulságokkal.” A Népszavában 14-én az újszászi tanácselnökhelyet- tesről, Czétényi Lászlón á iskolaigazgatóról olvashatunk: „A lábon járó hivatal”. A Turista márciusi száma jászsági sétára invitálja olvasóit. A Néphadseregben Ballagó László, Tiszakor t és Cserkeszöiiő első tanácselnöke ír emlékeiről s a két községben a közel mű libán tett látogatásáról. 29-én az Ország-Világ Túrkeve felszabadulásáról ír. A riporter megkereste azokat a kevi férfiakat, akik 1944 teléri a sebesült szovjet katonákat ápolták, miközben a németek újra a városra törtek. A riport címe: Bátrak, akik nem tudtak arról, hogy bátrak. Az Ifjú Kommunista tudósítója, Filyó Mihály három napot töltött a szolnoki járásban. Tapasztalatait a lap márciusi számában adta közre. A Magyar Ifjúság március 11-én két megyénkben témával foglalkozik. Lakásépítés féláron címmel arról írnak, hogy az öcsödi Kossuth Tsz-ben a szövetkezet segíti a tagság, elsősorban a fiatalok lakás- építkezéseit. Komomik Ferenc, a jászberényi tanítóképzőben járva a fiatal tanítónők otthon-alapítási gondjairól számol be: „Férjet keres a tanítónő...” Az oktatási, művelődésügyi témákat a szolnoki Verseghy gimnáziumról szólókkal kezdjük. Zay Ferenc, a Magyar Nemzet munkatársa a IIL c. osztályban meghallgatta Valkó Mihály irodalomtanár rádió- esztétikai óráját, erről számol be március 5-én: „Rádióesztétikai óra a szolnoki Verseghy gimnáziumban”. A Lobogó 15-én az MHS szolnoki lokátoros köréről tudósít, ami szintén a Verseghy gimnáziumban működik. Sok hír, kisebb közlemény köszöntötte a III. Szolnoki Kulturális Heteket A Petőfi Népet 1-én, 7-én, a Magyar Nemzet 8-án, a Zola! Hírlap, 21-én a Népszaoad- ság, 23-án a Vas Népe. Rusói Istvánról, a népművészet mesteréről és a karcagi művészi majolika- csempéről írnak 15-én a Dél-Magyar országban és a Csongrád megyei Hírlapban. A Népszava 24-én a karcagi kerámikusok űj alkotó- műhelyéről számol be. 24-én a Film, Színház, Muzsikában a propaganda filmstúdió vezetője, Szurdi Márta nyilatkozik. Terveikről szólva elmondja, hogy rövidesen hozzáfognak a tiszai vízlépcső építéséről készítendő filmjükhöz. Forgatják a vegyiművekről és Szolnok megye múltjáról s jövőjéről szóló filmjeiket A Népszabadság 8-án beszámol Kilián György özvegyének szolnoki látogatásáról. A Magyar Nemzet 9-én és 19-én ír Tallinn és Szolnok erősödő baráti kapcsolatairól, ismerteti a két város közös kulturális programjait. A Népfront-ban a rnegyénkbeli tájmúzeumokról olvashatunk. A Petőfi Népe ismerteti a Közép-Magyarországi Tavaszi Tárlatot. Sok kritikát kapott a Szigligeti Színház márciusi prózai bemutatója, Bágyoni Attila díjnyertes darabja, a „Hogy látva lássanak”. 10- én a Csongrád megyei Hírlapban Lőkös Zoltán ír hosszan a drámáról. 18-án az Élet és Irodalomban Lukácsy András. Gábor István 22-én a Magyar Nemzet-bein bírálja a drámát és ír elismeréssel a rendezésről és a színészi alakításokról. 24-én a Népszava már az olasz darab ősbemutatójáról ad hírt: a Szigligeti Színház mutatja be Magyarországon először Cappelli: „Kétszázezer és egy” című művét, Or. Kardos Jóssefné PC prixT Salvalo CarelU drámájának ÍVv v£i vl VJ J magyarországi bemuiatója Kétszázezer áldozatot követelt az amerikaiak esztelen atomtámadása, amely 1945. augusztus 6-án Hirosimát, majd három nap múlva Nagasafcít érte. Az áldozatok számával mérhetően bizonyosodat be, hogy as emberiség mindén háborúk legszörnyűbb fegyverének birtokába jutott. Ez — és azóta tökéletesített változatai — már a végső fegyver. Teljesen megalapozottan állítják korunk legkiválóbb gondolkodói, fizikusok, biológusok, filozófusok és politikusók egyaránt, hogy egy nukleáris háború egyenlő lenne az emberiség öngyilkosságával. 1945-ben a megvert, kapituláció előtt álló Japán két védtelen városának, ártatlan, békés polgárait élte a tömeghalál. Egy lényegében eldöntött és befejezett háború utolsó pillanataiban robbant fel az atombomba, hogy figyelmeztessen a világon mindenkit, szövetségest és nem szövetségest: hatalmas fegyver monopólium van az USA kezében, A gomba alakú felhő halálos füstje mögött örömmámorban koccintottak a Pentagon urai. Ügy vélték most már a félelem törvényei uralkodnak majd a nemzetközi politikában, s megnyílik az út az osztatlan világuralom felé. Nem rajtuk múlott, hogy nem ez lett a világ népeinek a sorsa, de a nukleáris fegyverek gyártása ma is folyik. Az Egyesült Államok felelős katonai és politikai vezetői Készek is a bevetésére. A legelvetemültebbek egyenesen követelik, hogy már most, a vietnami háborúban alkalmazza az amerikai hadsereg a nukleáris fegyvereket Ez Cappelli drámájának történelmi háttere. Az emberiség sorsa feletti aggodalom tükröződik az őt pilóta lelkiismereti tusijában; a parancs végrehajtásáért való egyéni felelősség vállalása vagy nem vállalása a dráma alapkonfliktusa. És a kérdés: ha érzem és ' állatom a felelősséget mit kell tennem? Az ember, aki az első világháború valamelyik lörészárkában szuronyával felkoncolta a vele szemben rohamozó másik embert, bizonyára érzett időnként némi lelkiismeretfurdaiást Még akkor is, ha az ütközet előtt rummal lelkesítették, majd utána szenteltvízzel narkotizálták. Még az a katona is érez sajnálatot £ vele szemben esztelenül, igazságtalan cél érdekében rohamra vezényelt embertársa Iránt, aki a legszentebb és legigazságosabb ügy, hazájának védelmében markolja géppisztolyát, s küldi halál* ba a másikat Vagy a mérik kettőt, hármat esetleg tízet Hirosima óta azonban ez a kérdés is másként vetődik fel. Nemcsak az a minőségi változás teszi ezt hogy a múltban egy szuronydó- féssel csak egy embert, egy Jól irányzott géppuskasorozattal is legfeljebb tizet húszat lehetett megölni — míg most az atombomba kioldógombját megnyomó katona egyetlen mozdulatával százezreket pusztíthat el. Ez nem egyszerűen szorzószám kérdése, noha az amerikai háborús apostolok tagadják a különbséget egy ember, vagy százezer ember elpusztítása között A szerző ki is mondatja ezt Henry Greene tábornokkal, aki az atombombát szállító harci repülő személyzete közül egyedül nem érez lélkiismeretfurda- lást. Sőt ragyogó karriert is csinál „Miért igazságos egy ember elpusztítása és miért nem ezeré, százezeré?’ — veti Nicola Dafour szemére. „Súly és szám, ebből áll a ti lelkiismer etfurdalásotok Én nem csinálok ilyen kicsinyes számításokat És nincs lel* kiismeretfurdalásom. És az egészet újra csinálnám. És ha parancsot kapnék, egy pillanatra sem haboznék.’ 1945. augusztus 6-án 2 óra 27 perckor indult a halál t- vivő B—29-es célpontja felé. Alig hat óra múlva a másodpilóta ezt jegyezte be a repülőgép naplójába: „Hiába keresem a szavakat. Csak azt tudom mondani, uram Isten! Mit tettünk. Ha száz évig élek is, ezt a néhány pillanatot soha nem tudom kitörölni az emlékezetemből.” Róluk szól az első atombombát ledobó gép személyzetéről Cappel- U drámája. Az eredeti neveket megváltoztatva, de ragaszkodva az események történeti hűségéhez, hitelesen állítja elénk őket, s hatalmas drámába sűrítve ábrázolja azt a küzdelmet, smit lelkiismeretűkkel vívnak. Nicola Dafour a dráma főalakja. Nemzeti hős lehetne belőle. Mellére tűzték a legmagasabb kitüntetést, fényes katonai karriert kínáltak fel neki — de nem vállalja. Meghasonlott a felelősség súlya alatt. A valóságos személy, Eatherly őrnagy, akiről Cappelli Dafour alakját mintázta, így írt 1959-ben egy európai barátjához szóló levelében: „Elhatároztam, hogy szétrombolom a körülöttem lebegő hősi nimbuszt. F,rre a képre csak a társadalomnak van szüksége, saját lelki ismerete megnyugtatására. A társadalom semmiképpen sem akarja elismerni bűnösségemet, mert akkor — következésképpen — saját, sokkal súlyosabb hibáját is be kellene vallania.” Ez a logika magyarázza Dafour tetteit. S az amerikai társadalom vezető körei mit tehetnek vele? Futóboton dnak tartják, ideggyógyintézetbe dugják, de el nem nérnit- hatják. Dafour egyéni tragédiája és vele a darabban szereplő társaié — akiket ugyan halványabban ábrázol a szerző — eltörpül a hirosimai pokol mellett. De mégis oly sűrítetten foglalja magában a szörnyű tett következményeit, hogy a kétszázezer mellett az egy jelképpé válik Capelli drámájának szereplői azok a pilóták, akik Hirosimát megsemmisítették. De az 6 drámájuk, szinte minden ember drámája. Minden olyan embernek a drámája, aki felelősséget érez önmagával és az őt körülvevő társadalonr- mal szemben. Minden emberé. aki nem tudja felejteni a második világháború szörnyűségeit, különösen arra a reális lehetőségre gondolva, hogy e borzalmak újra feltámadhatnak. A szerző a történelmet állítja színpadra. De műve több mint történelemírás. Ha a színpadon teljes valóságában elevenedne meg a múlt, az elviselhetetlen lenne. A nézők elmenekülnének. A művészetnek éppen az a feladata, hogy elviselhetővé tegye az elviselhetetlent, de úgy, hogy még sokkal megrázóbban hasson, mint maga az egykor megtörtént valóság. Cappel- ü drámája ilyen — és ezért jó dráma. Bemutatása jelentős színházi esemény, örülünk, hogy Magyaroi- szágon első alkalommal a Szigligeti Színház vállalkozott erre a szép feladatra. A darabot Berényi Gábor rendezte. Tegyük hozzá, hogy olyan magas művészi színvonalon, amilyet megszoktunk tőle, s amilyet egy kicsit el is várunk minden olyan bemutató előtt, amikor a szin- lapon rendezőként az ő neve áll. Avatott kézzel és nagy szeretettel nyúlt a drámához, hogy színpadra állítsa, s az eredmény az idei színházi évad egyik kiemelkedő előadása lett. Minden jelenetnek megtalálta az önálló gondolati magvát, hogy végül is a jelenetek sora egységes egésszé álljon össze. Rendezői munkáját az aprólékos műgond fi precizitás jellemzi. Minden jelenet egy miniatűr dráma, s jeleneiről jelenetre fokozódik az előadás drámai feszültsége. Talán annyit lehet megjegyezni a rendezésről, hogy az utolsó jelenetre mintha elfogyott volna a puskapor. A Greene tábornok halálát megelőző szópárbaj kicsit üresen csengett, nem volt elég meggyőző. Upor Péter. színházunk közelmúltban Jászai-díjjal kitüntetett művésze alaki* tóttá Nicola Dafourt — kitűnően, A nem egyszerű és egysíkú figurát igen széles skálán játszva, sokszínű és elmélyült alakítással tette elhihetővé és meggyőzővé. Nem túlzás azt állítani, hogy színészi pályafutásának egyik kiemelkedő állomása ez a szerep. Mosó- cella jelenete sokáig emlékezetes marad a nézőben. Oroszlánrésze van a daraó sikerében. Kertész Péter JeffBrickt- je és Horváth Sándor Henry Greene tábornoka is remekbe szabott színészt teljesítmény. Kertész Péter belső telítettsége, érzelem- gazdag játéka elhihetővé tette a vallási fanatizmusba menekülő, de lekiisme* retfurdalásra feloldozást ott sem találó pilótát. Horváth Sándor alakítását az teszi értékessé, hogy volt bátorsága félrelökni minden olyan sablont és előregyártóit; élemet, amely az ilyen figurák ábrázolásánál kísért. Játéka meggyőző volt olyannyira, hogy olykor hajlamos volt a néző neki igazat adni, még nyilvánvaló igazságtalanságai ellenére is. Baranyi László Diamondja a neki szokatlan szerepkörben figyelemre méltóan fegyelmezett és mértéktartó alakítás. Bürkét az, akin az öt pilóta közül leginkább erőt vesz a skizofrénia, de nagy erénye Kránitz Lajosnak, hogy nem enged a túljátszás csábításainak. Igen rokonszenves alakítással formálja meg szerepét Nicola Dafour mellett Gloria Wilton a másik kulcsfigura. Az igen nehéz szerepet Hegedűs Ágnes játsz- sza. Amíg a többi szereplő feladatát megkönnyíti, hogy egy-egy külön megkonstruált önálló jelenetben játszhatnak, addig az ő feladatát nehezíti, hogy játékával vinnie kell a nézőt jelenetről jelenetre. A nagy színészi kultúrával rendelkező Hegedűs Ágnes jól oldotta meg nehéz szerepét. Talán a premier fűtött hangulata okozta, hogy időnként úgy éreztük, kevesebb telítettség többet adott volna, A másik két női szereplőhöz — Alice Diamond Andaházy Margit és Mary Bürkét Szekeres Hona — mostohább volt a szerző. Mindketten a tőlük megszokott igényességgel oldották meg szerepüket. Dömsödi János a nyomozó bizottság elnökét alakította, Kitűnt játék-intelligenciájával, de mintha kissé indiszponált lett volna a bemutatón. Győző László és Juhász János jó volt kis szerepében. A színházi kritikákban refrénszerűen visszatér, hogy Fehér Miklós díszletet kitűnően szolgálják az előadást. Most is ezt tudjuk ismételni. Fehér Miklós ezúttal is bravúrosan oldotta meg feladatát. Varga József MÉSZÁROS LAJOS: TANULMÁNY
