Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
* (SZOLNOK MEGlEi NÉPLAP m&reiti» 5 A Kossuth Könyvkiadó három újdonsága Történelmi csomópontok az írói elemzés mikroszkópja alatt — A világjáró Burcliett új könyve — Interjú a kalózpilőtákkal — A reakció éllovasaiból a „szabadság” bajnokai — A felfedező szenvedélyességével napjaink valóságáról Oly korban éltünk... Három, nagy érdeklődésre számottartható könyvet jelentetett meg a napokban a Kossuth Könyvkiadó. Mindhárom mű jellemzője, hogy szerzőik történelmi csomópontok vizsgálatát végzik, bár földrajzilag, s keletkezésük körülményeit tekintve is e csomópontok távolesnek egymástól. Az első könyv íróját, a világjáró és világhírű Wilfred Burchett- et aligha kell bemutatni a magyar közönségnek: izgalmas, a szemtanú mindennél hitelesebb beszámolóit rögzítő könyveit igen sokan ismerik, olvassák. Űj műve — az Élet a bombák füzében — a gigászi harcot vívó, az Egyesült Államok terrortámadásaitól szenvedő, de nem meghátráló Észak-Vietnamról szól: szenvedélyesen, de a legnagyobb tényszerűséggel, vádlóan, bizonyítékok tömegétől támogatva. Burchett, akit Nyugaton is a vietnami kérdés legjobb ismerőiéként tartanak számon, arra keres választ könyvében: honnét meríti az erőt ez a gyengén fejlett agrárország ahhoz, hogy szembeszegüljön a történelem legnagyobb, leg- brutálisabb rablójával? A választ keresve eljut az ország távoli vidékeire, barlangokba telepített üzemekbe, öserdei egyetemekre, találkozik Észak-Vietnam vezetőivel, s interjút készít azokkal is, akik hozták a pusztulást: a kalózpi- lótákkaL Teljes és meggyőző képet kapunk Burchett segítségével, s választ arra is, miért áll a világ jobbik fele a vietnami nép harca mellett. A másik újdonság, Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak című könyve ugyancsak a rejtett összefüggések, a kulisszák mögött történtek leleplező erejével hat A szerző az 1956- os ellenforradalom hátterének egyik fő jellemzőjét veszi vizsgálat alá: a belső reakció szervezkedését az ellenforradalmat megelőző időkben, majd a nyílt színrelépést, s a reakció szoros szövetségét a hétpróbás fasisztákkal, börtönből szabadult háborús bűnösökkel, notórius bűnözőkkel. Imponálóan nagy tényanyagra — s jórészt eddig nem pub* likált adatokra — támaszkodva mutatja meg Hollós, kik is voltak valójában a sokat emlegetett „magyarszabadság” bajnokai, s tetteikben, megnyilatkozásaikban hogyan kapott mind nagyobb helyet a nyüt és nem titkolt restauráció. Egészen másfajta, de töltését tekintve nem kisebb érdekességet, izgalmat kínál a harmadik újdonság, Mocsár Gábor: Nálunk vidéken... című könyve. A napjaink bonyolult valóságában a felfedezők szenvedélyességével, céltudatosságával eligazító, jövőt jelentő vonásokat kereső író szociográfiai műveit fogta össze kötetté, benne a változó falut, a vidéki város metgannyi ellentmondásával, fejlődés szülte türelmetlenségével. Minden bizonnyal egészséges polémia alakul majd ki a kötet fölött. A bátor szókimondás, a valóság szépítés nélküli megmutatása az, ami nagy erénye a műnek. És még valami: az író nem elégszik meg a jelen felrajzolásával, hanem utat keres, a jövőt ij, a megoldást is kutatja. Munkája jó példája a marxista megalapozottságú szociográfiának, nemcsak — vidéken... Csaknem kétesztendőe munka után elkészült az „Oly korban éltünk...” című kétszázhetven perces tv-dráma, amely Radnóti Miklós 1944 májusából keltezett versének kezdősorát idézi. A történelmi dráma első részét tegnap este már láthatták a televízió nézői. Milyen szándék vezette az új tv-dráma alkotóit? Erről beszélgetünk Mi- hályfi Imrével, a rendezővel, aki ezt megelőzően olyan sikeres tv-játékokkal hívta fel magára a figyelmet, mint a Gábor Andor regényéből, Gárdos Miklós által feldolgozott „Vacsora a Hotel Germánjában'’, vagy a „Honfoglalás” tv-váltv zatával. amelyet Illés Béla regényéből Thurzó Gábor írt. A most bemutatás előtt álló film szerzői: őrsi Ferenc és Mészöly Tibor. — Már a „Honfoglalás” forgatása közben felmerült bennünk a gondolat — mondja Mihályfi —, hogy a történelemnek ezt az izgalmas szakaszát is jó lenne a tv-dráma eszközeivel megközelíteni. Szándékunkat megerősítették a nézők. akik előbb a képernyőn, később a mozivásznon is feszült figyelemmel, nagy érdeklődéssel kísérték Dál- noki Miklós Bélának és a „Honfoglalás” többi szereplőjének útját így láttunk hozzá ehhez a mostani munkához. A Szovjetunióval történt hadbalépés- től, 1941. június 26-tól — amikor a németek provokációs bombázást intéztek Kassa ellen — 1944. december 21-ig, a demokratikus Magyarország Ideiglenes Nemzetgyűlésének debreceni megalakulásáig terjedő közel négy esztendő történetét illetve enne’r az időszaknak legfontosabb mozzanatait emeltük ki« mutatjuk be a tv-drámánk- ban. — Milyen elképzelések szerint osztották négy részre a tv-drámát? — Az első részben a „háborúcsinálás” lélektan: és politikai mechanizmusái akartuk megmutatni. Ebben a fejezetben a kassai bombatámadást, majd annak következményeit látjuk: hadbalépést a Szovjetunióval. A dráma második része is lényegében a következményekről szól, megmutatjuk a 2. magyar hadsereg voronyezsi pusztulását, de tudósítunk a hátországból is, bemutatja a Magyar Kommunista Párt harcát a háború ellen. A német megszállással és ezzel párhuzamosan az ellenállási mozgalom aktivizálódásával foglalkozik a harmadik rész. S végül a negyedik részben azt a legizgalmasabb pillanatot ragadjuk meg, amikor még lehetséges lett volna kilépésünk Hitlerek háborújából. megmenekülhetett volna Budapest is. Az uralkodó osztály félt ettől a lehetőségtől, noha Horthy személyesen is tárgyalt a demokratikus Magyar Front vezetőivel. — Történelmi alakok népesítik be az új tv-drámát. eszerint a dolcumntumdrá- ma típusával van dolgunkJ — Csak részben dokumentumdráma az „Oly korban éltünk...” A már történelemnek számító közelmúlt szereplői melleit vannak olyan hősei is, leginkább kommunisták, akik itt élnek közöttünk, nem egy közülük az ország ve- zetőtestüleíeinek tagja, ők azonban nem saját nevükön szerepelnek. Emellett vannak elképzelt szereplői is a történetnek. Erre a „keverésre” azért volt szükBeszélgetés a négy és félórás dráma rendezőjével ség, mert igyekeztünk mindenképpen hűek maradni a történelmi anyaghoz. Ez azonban olyan bonyolult, annyiféle rétegződésű, hogy egy négy és fél órás „sűrítésben” szükségszerűvé vált a helyszínek összevonása. Egy-egy jelenetben azt is el kellett mondanunk, ami az adott időszakban a fronton vagy a hátországban, tehát egymástól távol- eső pontokon történt — Több mint húsz esztendővel az események után milyen nehézséggel találkoztak munka közben? Si- keriilt-e rekonstruálni az eredeti helyszíneket? — Budapest és Voronyezs a dráma két legfontosabb színhelye. Pesten, a még helyreállítatlan budai Vár kivételével minden helyszínt megtaláltunk. így például a nézőit Bajcsy- Zsilinszky Endrét abban a házban fogják viszontlátni, ahol abban az időben valóban élt; Tarcsay Vil- mosék egykori Andrássy úti lakásába — ahol a németellenes felkelés tervét dolgozták ki, — ugyancsak ellátogatunk. Voltak persze nehezen rekonstruálható helyszínek is. — Hány szereplője van a drámának? — Több mint száz, a fővárosi színházak vezető művészei csaknem kivétel nélkül megjelennek majd a képernyőn. Néhány név előzetesen: Gábor Miklós (Schőnherz Zoltán), Sinko- vits Imre (Rózsa Ferenc). Bárány Frigyes (Ságvári Endre), Bessenyei Ferenc (Bajcsy-Zsilinszky), Vár- konyi Zoltán (Bárdossy László), Ajtai Andor (Kál- lay Miklós), Major Tamás (Bethlen István), Kovács Károly (Horthy Miklós), Ungvári László (Jány Gusztáv! Bános Tibor Devecseri Gábor két verse: Zöldfa, Gellérthegy utca Hajdani kocsmai fal: téglaporos ravatal: szemben a házlcapvval, honnan a hangja rivall ifjúkorunknak, a friss, édes örökre ma is. Látom, ez épület itt búcsúzik és születik. Ám az a hajdanidő nékem a hajruilidő, s lesz noha szebb ez a más, nékem, az alkonyulás, * Egy Megtréfált a Duna: belőtte tavasziszél-nyíllal tüdőmbe- orromba — illatát? — szagát! immár hány évtized-magát! Ily sűrű volt és így oldott fel engem az elszállt nyarakkal együtt-lebegnem magam fölött. Ő, milyen egyszerű a boldogság! Mint síromon a fű lengtem örök-percben a járdaszélen, mint ki magamai vidáman túléltem. Nem válogatunk PALOTAI BORIS $ — Már nyolcadik hete... — mondta az öregasszony, és várta, hogy a lánya sóhajtson. De a sóhajtás elmaradt — Az a fő, hogy jobban vagy — mondta szigorú mosollyal Vilma, s a szája, széle vibrált össze kellett szorítania, attól keményedéit meg a mosoly az arcán- — Beszéltem az orvossal. Jövő héten hazaenged. A kórteremben megfülledt a levegő. A verejté- kes testek kigőzölgését nem tudta elnyomni a kinti világ illata, amelyet a látogatók hoztak magukkal. Vilma egy cserép jácintot tett az asztalra, támadóan édes illatán keresztülszi- várgott az öregasszony sa- vanykás lehelete. — Jövő hét... azt csak úgy mondják — dünnyögte az öregasszony, és a falnak fordult. Vékony hajfonata szürke madzagként futott a hátára- — Én már el lennék itt... csak miattad... hogy bírod... hogy bírod egyedül? — Azzal ne törődj, mama. Látod, bírom. Kóstold meg, reggel sütöttem. Az öregasszony gyanakodva harapott a piskótatésztába — Nem szalonnás. — Miért lenne szalonnás? — A sóhajtás most hangzott eL Fegyelmezett sóhajtás volt, nem az a mélyről fakadó, kétségbeesett, mely az öregasszony idegeiben élt— Mennyi bajt zúdítok a nyakadba, mennyi munkát! Bevásárlás, főzés... mikor jutsz hozzá, hogy a magad dolgát csináld? — Hát... úgy osztom be, hogy mindenre jusson idő. Épp most készültem el két borítólap-tervvel — mondta Vilma egy árnyalattal lelkesebben, mint ahogy akarta Nem tartozott a befutott grafikusok közé. — Még mindig rengeteg utánjárás, telefonálgatás előzte meg, hogy megrendeléseket kapjon. Mire a rajzasztalához ült, elfáradt a köny- nyed csevegéstől, attól, hogy „fontos” emberekkel itta a duplákat, miközben azon töprengett, nem célravezetőbb-e, ha panaszkodik: két gyermek, meg a mama... a férjem disszidált... úgy maradtam itt— Kislánykorában, amikor tánciskolába járt, az volt a vágya, hogy azt mondhassa: minden négyesem foglalt már. De erre sohasem került a sor- Nagylánykorában azt szerette volna, ha egyszer lagalább késve érkezik a randevúra. Ez sem sikerült Mindig előbb érkezett, mindig neki kellett várni, az ajtónyitást lesni, szorongva számolni a perceket Most pedig arról álmodozott hogy a noteszában böngészve kijelenthesse: sajnos, képtelen vagyok több munkát vállalni! — Na, mamikám... minden úgy megy, mint a karikacsapás. — Hogy bírod... — hajtogatta az öregasszony. — Az a sok bevásárlás, cipe- kedés... nekem nem volt sok. Egész életemben azt csináltam... ellátni a családot, úgy beosztani... de te... sohasem tudtál beosztani— Most tudok... Az ember belejön. Egy-kettőre összecsapom az ebédet... Az öregasszony arca besüppedt, a szeme is mintha hátrább csúszott volna. — összecsapni... Mindennek megvan az ideje... Képzelem, hogy néz ki a lakás- A parkett összetaposva, a szekrény teteje poros. Nem is győzheted egymagádban, segítség nélküL — Győzöm — mondta Vilma eltökélt türelemmel. Szegény mama, még mindig a parkett miatt bánkódik. Olyan a lakás, mint egy zsibvásár. A gyerekek nem segítenek, önzők, akár az apjuk! Természetesnek találják, hogy elébük rakja az ételt, mosson, főzzön rájuk- Észre sem veszik, hogy az örökös gondban elmorzsolódik az élete Az öregasszony szempillája megrebbent. — Szóval, győzöd — mondta színtelen hangon. — Mit adsz ma vacsorára? Mit tudom én, gondolta Vilma. Ezer dolgot kell még addig lebonyolítani. Dudás megígérte, hogy egy plakáttervezést szerez neki- Mit főz! Majd csak akad valami otthon. Ha más nem... — Mit mondasz, mami- kám? — Semmit Vilma abban a percben megérezte, hogy a mama azt várta tőle, hogy kétségbeesve panaszolja, meg se tudok mozdulni mama nélkül, képtelen vagyok dolgozni, nézzen rám, ez a sok házimunka lenyúz, tönkretesz, kiszívja az energiámat Az nyugtatta volna meg a mamát... Ha ő nélküle boldogul, akkor mire- való az erőlködése, hogy ezt a rozoga szervezetét foltozgassa... mi értelme az életének, ha nem tudja hasznukra fordítani, ha minden úgy megy, mint a karikacsapás?! — Paradicsomlevest főzök. Bontok egy üveget... — Ugyan — legyintett az öregasszony. — Ildikó utálja a paradicsomlevest — Nem válogatunk — mondta összeszűkült torokkal Vilma, mert valami gyengédet akart mondani, valami olyat, hogy a mama megsejtse, szüksége van rá, az éjszakáit átvirrasztja miatta, reszket érte, el sem tudja képzelni az életét nélküle, mama, mamai De csak ez a suta, szigorú mondat jött ki belőle: nem válogatunk! Amikor beadta a vacsorát Ildikó elfintorította az arcát — Paradicsomleves! Mikor jön haza a nagymama? — és zaklatottan, reszelés sírással, — mikor jön már haza? Mindenért szidsz és paradicsomlevest kell enni és Ideges vagy és... — hirtelen félrekapta a fejét, mint aki pofont véd ki. Sohasem értette meg, hogy pofon helyett miért szorította úgy magához az anyja, hogy a brosstűi« recésre nyomta a homlokát
