Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
im. nircfos Sk SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MEGGYES LÁSZLÓ: T A B A N f f Ősbemutató a Szigligeti Színházban Nagy érdeklődés mellett mutatták be Bágyoni Attila díjnyertes darabját Rég nem volt ilyen élénk (.idegenforgalom” a Szigligeti Színházban, mint pénteken este. Ez a fokozott érdeklődés érthető is, hiszen a szolnokiak mutattak be elsőnek a Művelődés- ügyi Minisztérium dráma- pályázatán díjnyertes deAz ország figyelmét a Szigligeti Színház premier- le iránt a televízió híradó csütörtök esti jól sikerült előzetese is felkeltette. A bemutatóra a fővárosból, Szegedről, ahol Bágyoni Attila első drámáját játszották, Veszprémből is érkeztek vendégek. Jelen voltak a premieren Bőgel Jósáé/, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának helyettes vezetője, a Veszprémi Petőfi Színház, az Állami Déryné Színház igazgatóságának és a szegedi színház képviselői is. Az előadás végén a premier közönsége melegen ünnepelte a közreműködő művészeket és a függöny előtt szintén megjelenő szerzőt A darab és az előadás részletes méltatására későbbi időpontban térünk vissza. Márta sorsa iránti aggodalom hozza fel a fővárosba nővérét, Magdát (Szabó Ildikó) és vőlegényét, Pétert (Kertész Péter). A csinos fiatal lány egy belvárosi társaság vonzkőrébe került, de már hetek óta nyoma veszett. Mi történt vele, ezt szeretné megtudni a társaság tagjaitól (Klára: Tóth Gabriella, Szigeti: D3m- »ödy János, Juliette: Andaházy Margit) Magda és Péter. A* események önvizsgálatra késztetik a darab szereplőit. A történet részleteinek felidézésével Márta sorsa alakulásának okait kutatják. A lány (Szekeres Ilona) Juliette lakásán ismerkedett meg Szigeti Zoltánnal (Dömsödy János, Szekeres Hona, Andaházy Margit). (foto: Nagy Zsolt) A történelmi hűség mindig kötelező Jegyzetek egy könyvismertetéshez i¥ esfjrren hétezer- háromszáz példányban jelentette meg a Gondolat Kiadó, — a tudományos ismeretterjesztés kiadója — Unger Mátyás és Szabolcs Ottó: Magyarország története című, több mint 400 oldalas kézikönyvét. A kiadvány egyetlen kötetben ad képet hazánk történetéről. E sorok írója nem kíván arra vállalkozni, hogy részletes és szakmai bírálat tárgyává tegye e kiadványt. De az erre vállalkozó ismertetések, kritikák egyikéről, — mely éppen megyénkben jelent meg, — úgy tűnik, szót kell s szót illik mindenképpen ejteni. Felettéb furcsa benyomásokat szerez, s éppenséggel torz képet kap e könyvről bárki is, aki nem a szóbanforgó könyvet, hanem az e könyvről szóló ismertetést olvassa el a Jászkunság legutóbbi 1966. évi harmadik számában. Mert mit is mondhatna, ha e recenzió alapján ítélné meg e kézikönyvet...? A közel négy oldalas ismertetés elején a Jászkunság cikkírója még azt veti szemére Szabolcs Ottónak, hogy azokról a történeti időszakokról, melyeknek már szerves részévé vált a munkásmozgalom, semmi újat nem mond a kiadvány. Amit e korszakokról nyújt, „annak lényegét és gondolati alapjait bármelyik tudományos szocializmus tankönyvben éppen az elvi vonatkozásokra koncentrálva" megtalálhatjuk. (Ez olvasható a Jászkunság 141. lapján). Néhány oldallal később pedig így dicséri a cikk írója Szabolcs Ottót: „Szabolcs komplex marxista módon elemez, felhasználja a leg- frisseb kutatási eredményeket Munkájában „...a sokoldalú elemzésre való törekvés látszik”. „Elődeitől eltérően” ismertet egy-egy adott korszakot, s bátor újszerű megállapításokba merészkedik... (Ez pedig olvasható a Jászkunság 143— 144. lapján, ugyanazon könyvi smertetésben.) Mindez azonban csak olyan ellentmondás, mely amolyan „magánügy” jellegű; az adott cikk belső logikai ellentmondásaira, felszínes vagy elhamarkodott ítéleteire utal. Ami viszont már figyelmet érdemlőbb az az, amit magáról az ismertetett könyvről s a könyvnek szerzőjéről mond a cikkíró. Mert ez már másoknak, mások munkájának torz megítélése is egyben. Sőt, ml több, — mivel nemcsak értékelésről, véleményről van szó, hanem a szóbanforgó könyv kivonatos ismertetéséről is — torz tájékoztatása is a közvéleménynek. Feltehetően a könyvet ismertető cikkíró nem értette meg vagy éppenséggel félreértette a könyvnek egy-egy fejezetét. Olyan megállapításokat tulajdonít Szabolcs Ottónak amiről a könyv szerzője nem írt. Vegyünk sorra néhányat! így például „Az ellenforradalmi rendszer Magyarországon” című fejezetben, — a Jászkunság szerint — a könyv írója „elődeitől eltérően, akik e korszak egyetlen jellemző adatának a munkások üldözését tekintették, s a gazdasági válságot mintegy a Tanács- köztársaság elfojtásának jogos következményeként, büntetéseként tartották számon (—?!—) Szabolcs bemutatja azt a gigászi küzdelmet, amit a Bethlen- kormány folytatott a vesztes háború utáni anyagilag tönkrement Magyarország gazdasági helyzetének konszolidálásáért. A nehézségek okaiként reálisan felsorakoztatja az ország területének megcsonkítását, a Tanácsköztársaság uralma miatt a nyugateurópai országok hazánkkal szemben tanúsított bizalmatlanságát...” (így írja a Jászkunság könyvismertetése a folyóirat 143—144. lapján.) De álljunk meg egy pillanatra! Ezt vajon a könyvismertetés írja vagy az ismertetett könyv is, s ezt csak ismétli, ösz- szefoglalja s elismeri a cikk írója? Akik olvasták volna a Jászkunság könyvismertetését, s nem olvasták még az ismertetett könyvet, ne mondjanak addig ítéletet a könyvről... Vegyék elő a könyvet, bármely könyvtárunkban megtalálható, s nyissák ki a 301-ik oldalon, ahol ez ismertetett fejezet kezdődik: Feltűnik azon nyomban, a könyvnek ez az egész fejezete, egészen a 364-ik oldalig újra s újra visszatérően foglalkozik a munkásság életkörülményeivel, helyzetével, az ellen- forradalmi rendszer brutális népüldöző akcióival A könyv méltó emléket állít azoknak, akik a történelem viharában hazánkban, a Nagy Október példája nyomán elsőnek vállalkoztak arra, hogy néphatalmat teremtsenek hazánkban, s ezáltal példáját ad* ják maguk Is; a proletár- hatalom nem sajátosan „orosz ügy”. S a Tanács- köztársaság vérbe fojtása után — ismerteti részletesen a kézikönyv — kíméletlen fehérterror következett Horthynak és hadseregének hírét „ismerte, s megtanulta rettegni az ország népe. Ez a csatában soha részt nem vett hadsereg kommunisták, békés munkás- és parasztemberek és védtelen zsidók legyilko- lásával bizonyította hősiességét... kegyetlenkedések sorozata” ült az országon, — olvashatjuk a könyvben a 304. lapon. Költők mondanak elmarasztaló ítéletet az ellenforradalmi terrorról. Verset idéz a 305. lapon. A szekszárdi direktórium tagjainak fényképét látjuk a 306. lapon. A következő oldalon pedig ezt olvashatjuk: „5000 embert öltek meg, 70 000-et zártak börtönbe, a rettegés, az esztelen bosszú lett úrrá az országon.” Azután tovább; „a magyar uralkodó osztályok sok évtizedes soviniszta politikájáért most kellett megfizetni...” (így a könyv a 308. oldalon). A pesti utcák csendjét felverő pogromokról olvashatunk a 314. oldalon. De ne is folytassuk! Az ismertetett könyv védelmében mondjuk el az olvasóknak; a könyv méltó emléket állít az ellenforradalom által üldözötteknek, a mártíroknak, s leplezetlenül, mellébeszélés nélkül megrajzolja az ellenforradalmi rendszer valóságos arculatát Bethlen Istvánnak — a Jászkunság cikkírója szerinti — „gigászi erőfeszítéseit” Szabolcs Ottó (gy jellemzi naplójában: „nagy feladatot kellett megoldania... A nyílt, brutális terror nem volt tovább fenntartható. A nyugati országok tömegei kezdettől fogva ellenszenvvel nézték a magyar ellenforradalom garázdálkodását... Az elvakult ellenforradalmi gyilkosok nem akartál: megérteni, hogy idejük le járt, s most már... szalonképes módszereket képviselő kollegáikra van szükség...” (A könyv 308—309. lapján. A könyvben nincs kiemelés.) Szabolcs ebben látja Bethlen István állítólagos „gigászi” küzdelmét Es semmi, de semmi nem olvasható abból, amit a Jászkunság cikkírója beleolvasott vagy vélt olvasni. Olyannyira nem, hogy a könyv a nyugati országoknak s a nyugati országok közvéleményének az ellen- forradalmi terror ellen megnyilvánuló ellenszenvéről ír. A könyvet ismertető cikkíró pedig a Tanácsköztársaság miatti bizalmatlanságot olvasta vagy vélte kiolvasni belőle — érthetetlenül. A Jászkunság cikkírója szerint Bethlen olyan gazdasági nehézségekkel küzdött, melyeknek reális okai közé tartozott Tanács- köztársaság kikiáltása miatt hazánkkal szemben megnyilvánuló bizalmatlanság. Valójában a könyvben ez áll; „a nyugati országok tömegei... ha kellett, nyomatékot adtak a fehérterror elleni tiltakozásuknak, 1920 júniusában a nemzetközi szállítómunkások az ellenforradalmi Magyarországot bojkott alá vették, megbénult az ország exportja... s importja is.” (Ez áll a könyv 309. lapján.) A következő oldalon pedig: „az antantországok vezetői is egyre nagyobb rosszallással fogadták a Magyarorszgról érkező híreket, amelyek féktelen soviniszta erőszakkal a trianoni békét veszélyeztették. Az országon belül pedig a személy- és vagyonbiztonság hiánya a kispolgári és értelmiségi rétegeket is nyugtalanította, és a terroristák ellen hangolta.” A könyvet ismertető cikk írója tehát ezt is félreértette. Az ellenforradalmi rendszer elleni rosszallást és belső hangulatot a Tanácsköztársaság elleni ellenszenvnek hallotta, vagy vélte olvasni ismét. Oldalanként tovább lehetne folytatni a könyvnek s a könyvről szóló „tárgyilagos” és „tudományos” ismertetésnek összehasonlítását. De ne folytassuk! Ennyi is elég, hogy elejét vegyük; félreértés ne essék Szabolcs Ottó ilyetén való „dicsérgeté- se” közben Szabolcs Ottó 3 az általa írott könyvnek rovására! Nyoma sincs a könyvben olyan szemléletnek, amit a Jászkunság cikke néki tulajdonít. Ilyenfajta „komplex marxizmus” és „igényes marxizmus”, mely elismeri az ellenforradalom „érdemeit”, ha „megérdemli” s méltányolja azt, — nincs a könyvben. Legalább is jelen sorok írója nem találta, lelte fel. Ha volt valaha korszaka népünk történetének, mely közvetlen, tapasztalati úton is érzékeltette a tömegekkel, hogy a történelem osztályharcok történelme, s hogy az osztályok összecsapása nem golf-party, az éppen az ellenforradalmi terror korszaka volt. S nem utolsósorban tanulságként; a könyvismertetésekkel, s általában minden könyvismertetéssel szemben kötelező normaként állítandó: nem szabad más véleményeként elmondani olyan megállapításokat, értékelést — könyvismertetés ürügyén sem —, melyről egy könyv, a könyvnek szerzője nem írt. Nem szabad egy könyv ismertetése során ennyire „félre-tájékoztatni” a közvéleményt. Pontosabban a» olvasókat. Dr, Csásstvai isivé'
