Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
& SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. március 19. MÁDASS JÓZSEF: l< ASS AK LA JÓS 80 ÉVES Azok közé tartozom, akik *gy régi, immár távoli világban együtt harcoltak, «gyütt lelkesedtek és együtt átkozódtak Kassákkal. Soha nem tudtam szerepét, állásfoglalását másnak elképzelni, mint ellentmondónak, keménynek és meg- vesztegetheteüenül komolynak, Mennyi gúny, ostoba éle, a megnemértésnek, az ellenségeskedésnek, gáncsvetésnek, a mellőzésnek és fölényes bírálgatásnak milyen özöne zúdult e mindig új utakat kereső legényre1 Több, mint a hit, a meggyőződés tartotta benne a lelket A meggyőződés, hogy szép, hasznosan emberi, amit csinál. Hosszú, eseményekkel, nagy eredményekkel felfelé ívelő pályáján Kassák soha nem nyugodott babérjain és nem a töviseken. Mindig az újat kereste, konokul. Mai napig azért kísérletezik, mert egyetlen kielégítő érzés számára, belevetni magát a teremtő munkába. Egyszer, régen, hatvanadik születésnapján azt kérdeztem tőle, érdemes volt-e küzdeni, érdemes-e élni? így válaszolt: — Nem tudom. Csak az a világos előttem, hogy az egészséges, kemény egyéniségek azért születtek, hogy éljenek és példát mutassanak. Az ilyen egyéniségek természetüknél fogva soha nem fordíthatnak hátat • társadalomnak, a közösségnek, mert sorsuk szerint belőlük fakadtak és értük vannak. A társadalom fejlődéséért élnek... ök a közösség koncentrált és differenciált tükröződései. És ha így egészben nézzük életüket, működésüket, minden részlegességet elhanyagolva, tudjuk, hogy életük érdemes, nem hiábavaló, tartalmas, hasznos is szép is. Tökéletesen illik rá ez a meghatározás. Kassák nyughatatlanul rendbontó, nehéz nyomorban, vándorlásban, űzöttségben oly gazdag életében. Attól az órától kezdve, hogy a világot még nem értő, de mindent felfedezni akaró ifjú vasmunkás a szlovákiai kisvárosból elindult és nekivágott a világnak, egészen a mai napig, amikor nyolcvanadik születésnapját ünnepeljük, mindig nekivágott valaminek. Teljesen új formákkal és témákkal tört be a magyar irodalomba és helyet kapott Ady és Babits mellett, művészeti mozgalmával forradalmi törekvéseknek adott hangot, a forradalmak bukása után hat évig emigrációban hányódik, de közben és előtte és utána a világ valamennyi avantgárd orgánumával merész kapcsolatot tartott, lapokat szerkeszt — miközben nagy szegénységben él. És hazatérve megintcsak lapokat indít, újra mozgalmakban lángol. Közben tizenöt verskötete jelenik meg, még több prózai kötet — nagyobbrészt önéletrajzi anyagból, olykor rejtetten, máskor bevallottan. Hogy ez a mennyiségében is imponáló életmű a Horthy-korszakban nein kapta meg a méltán megérdemelt elismerést, népszerűséget sem igen élvezett, sőt hivatalos oldalról ellenségesen, elutasítóan kezelték, az nem meglepő. Az már inkább, hogy az ellenzéki — igaz, hogy kényszeredetten ellenzéki — Nyugat körei is fanyalogva fogadták. Pedig hát 6 hozott újra európai szólamot az ellenforradalom által kulturális poshadásbo. elvidékiesedésbe kényszerí- tett magyar irodalomba. Legjelentékenyebb kortársai, Kosztolányi, József Attila, sőt Babits is egy ideig hatása alatt állottak. Kassáknak az is elévülhetetlen érdeme, nűvének történelmi jelentősége, hogy amikor hazánk politikailag, társadalmilag, a kultúra tekintetében is, a Horthy-korszak, Gyula deákjának, meg Pékár Gyulának vitézkötése alá süly- lyed, akkor — minden kiátkozó* és negligálás ellenére — nem engedte, hogy költészetünk „kihulljon a nagy európai együttélésbőr. De helyiden lenne, ha e nagy alkotót csak ilyen fontos szerepe miatt ünnepelnénk. Sajnálatos, hogy ez az életmű a felszabadulás után is egy ideig homályban maradt. Aligha tévedek, ha úgy érzem: akik nem Ismerik a régebbi Kassák köteteket. váratlan, emelkedett ajándékkal lepik meg önmagukat, ha prózai munkái közül akár a méltán remeknek tartott „Egy ember élete” mellett az „Angyalföld”, a „Munkanélküliek”, vagy a kisregényeket összefogó köteteit felkutatják. A verskötetek pedig, ki tudná őket felsorolni? Én a „Tisztaság könyve”-re emlékezem legszívesebben. Műve dacolt a múló idővel, dacolni fog továbbra is. Azt mondják, hogy az utókornak küldött üzenetek ritkán érik d a címzettet Az övé déri. És örülünk neki, csak elégtétdlel tölthet d valamennyiünket hogy ezt ma már saját maga is tapasztalhatja. BOKROS LÁSZLÓ: NAPFELKELTE Kassák Lajos: Az én nevem Mindazt amit bűnömül róhatnál fel mindazt amit egy életen át hiába vágytam mindazokat akiket szerettem i akik engem nem átváltozásom fényénél Szerettek könnyek nélkül eltemettem. > '* . y Versem mélyén alusznak űrökre nem emlékezve rám és nem látva most hogy a körutak talmi fényében sétálok. Vem néz felém senki így hát senki sem láthatja arcom helyén a seszfnű lárvát mögötte egy áj ember születik éppen a folytonos munka a magasba töró bátorság embere nem takargatva Igazi lényét halk énekszóval lépked a térben é* Időtök Behunyt szemmel tévelygek a köveken mint a vakok mint a süketek csak a saját szörnyű terhemet cipelem. Éneim konok viaskodása azért az egyért aki lenni szeretnék kemény páncéllal magamba zártan • mégis kiterjedve az egész világra összefoglalón mindazt ami volt s ami még lehetséges. Eljön a pillanat mikor hiánytalanul érzem rokonaim közelségét az egység nevében szónokolok majd elképzelt karjaim átnyúlnak hegyeken tengereken s a koratavaszi virágok szőnyegén megérkezem a házig hol születésem emlékét őrzik. Fáradt szegény emberek pocsétás asztal körül ülnek fejük felett megsebzett galamb köröz az én nevem. A kisasszony tárcsázott, beszélt, sürgetett, majd félénken rámosolygott. — Remélem, félórán belül behozzák! ...Addig talán... menjünk be, a szobámban tokkal hűvösebb van! — Igazán nem akarom Gergely Mihály: — Talán egy hétig. — Olyan rövid ideig? — Tudja, milyen nagy idő egy hét? ...Persze, műiden attól függ. A kisasszony egy-egy rebbenő mozdulattal szemöldökén simított végig, — majd ruháján talált valaKOSZTiimOS PACSIRTA — Mondja, telefonálhatok innen Budapestre* — Jé, az író elvtárs!.. Megismertem rögtön! Elfő ■ gadta a tanács meghívását... ? Hogy ilyen elfoglalt ember...! — Most érkeztem, ezt a beszélgetést már nem tudtam otthon lebonyolítani. Az alacsony, dundi postás- kisasszony bátortanaluI kacér mosollyal nézte és kinyújtotta pámás, kurta kezét a kisablakon. — Isten hozta! Sem is hiszi, mennyire megszerette a falu a téli író-olvasó találkozón! ...Hogy a tanács második meghívására is későn válaszolt, egészen elszomorodtak... Jaj, de mit is hagyom odakint állni, kerüljön beljebb! Ugyanis most kezdődik az ebédidő, bezárom az első ajtót — Elnézést kérek, hogy éppen ebéd közben zavarom! — ö, ilyen kedves vendég nem mindennap fordul meg nálunk! — Eljött hivatalából, bezárta az ajtót. Az Író észrevette, hogy a duzzadó kebel, az erős, remegő csípő mórikálása neki szól. Aztán a szégyellő- sen lesütött szempillák alól előkiváncsiskodő kandi te kintet, végleg leleplezte a kisasszonyt. — Jöjjön... jöjjön hát beljebb! ...Milyen számot hívjak7 zavarni! Ebédeljen csak nyugodtan. — Ráérek, úgyis szól majd a mama, ha kész az ebéd!... Tudja, ketten Hunk itt... Csak szegény mama képtelen valamivel időre elkészülni. Mondom is neki gyakran: te aztán egy hétig meg nem maradhatnál a postán, ahol mindent percnyi pontossággal kell elvégezni”. — Kövérkés, fehér kezével felnyúlt a kontyához, gondosan megigazgatta. — Szóval mégis csak eljött hozzánk! Meddig marad? mi elrendezni valót. Mosolya lassan nekibátorodott. — Mitől? ...ö, mesélje már, olyan izgalmas lehet a maguk munkája! Tudja, rémesen szeretek olvasni, o zongora mellett az a nagy szenvedélyem, és sokszor elképzelem magamnak az írót, milyen lehet, hogyan dolgozik, miféle szokásai vannak... Szóval mitől függ, hogy mennyi egy hét? — Hát... hogy nem hagy- ja-e cserben az embert a szerencséje. Összehozza-* a véletlen érdekes emberekkel, ügyekkel. A nő elnevette magát. — Akkor ez magának most olyan, mint egy izgalmas vadászat? — Lehet mondani... Tudom, kicsit kegyetlen, komiszul önző magatartás. — Ott állt a harmincvalahány éves nő. Közelről inkább csinos töltöttgalamb alakjához illett a kislányosan pufók arc. Egyáltalán nem kívánta, egészen más volt a zsá- nere. mégis nyúlt érte és magához karolta. Rugalmatlanul lágy csípője volt a nőnek. — Jaj, ne! ...nem szabad!... Nem vagyok én olyan’... — Milyen? A nő értetlenül, zavartan mosolygott, aztán blúzát kezdte libegtetni a kivágás fölött. — Istenem, micsoda hőség! Jöjjön! — Előre sietett. — Beszólok a máménak, hogy ráér az ebéddel ... Vagy, ha meghívhatnám?... — Köszönöm, már ebédeltem. — Én meg igazán várhatok. jót is tenne, ha fogynék kicsit, ugye?... Csak ne szeretnék olyan borzasztóan enni!... Rögtön jövök! — Pillanatok alatt visszatért. — Erre tessék! A szoba le volt fúggö- ny ózve, a szemnek hozzá kellett szoknia a homályhoz. A hivatal után itt valóban kellemes volt, 'de a szoba levegője nyomasztóan áporodott. Tele volt zsúfolva nagymamától örökölt bútorokkal, térítőkkel, nip- pekkel, zongorával, a falakon rengeteg kép, köztük cgy-egy színes reprodukció. Az ágy fölött nagy szentkép, holdfény, Olajfák- hegye. — ö, tudom, maguk művészek a magamfajta, egyszerű ember otthonát nehezen viselik el. A nő a kanapéra ültette, maga is arra telepedett le, s miközben beszélt, egyre közelebb fészkelődött hozzá. — Miből gondolja? — Ö, csak úgy!... — Idegesen nevetgélt. — Pedig magam is imádom a művészeteket! Csak volna pénzem. nem reprodukciókat, gyűjtenék! — Felhevülten repkedő keze, mintha véletlenül történne, megnyugodott a férfi vállán. Az (ró pillantása ekkor egy különös képre esett. Szinvei-Merse Pacsirtájának nagyméretű, színes lenyomata volt. de valami valószlnűtlenül megváltoztatta a kép hatását. Türelmetlenül az ablakhoz ment. félrehúzta a függönyt, s végre megláthatta a tágas mezőben fölfelé emelkedő pacsirtát bámuló, gyönyörű, meztelen asszonyt — gyerekesen ügyetlenül felöltöztetve. Valaki lemezszerűén merev kosztümbe öltöztette a nézőnek hátat fordító asszonyt, de a satí- rozás alól is diadalmasan sütöttek elő vonalai. — Miért öltöztette fel szegény pacsirtát? — Mert... tudja, milyenek a helybeliek... Egy kukkot sem értenek a művészethez. annál többet a megszóláshoz!... — Pedig nagy kár érte! Olyan isteni alakja van Pacsirtának. A kisasszony zavara elmúlt. a férfi mellé lepett, mintha 6 is a megmásított képet nézné, de forró, puha testével egészen hozzádőlt. — Ismerné csak... itt élni ezek között a sivár lelkű emberek... A másik szobában megszólalt a telefon. Budapestet kapcsolták. A férfi hamar végzett ét elköszönt. Már mindent tudott agy- hetes útja elsó szerep lő férői.
