Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-16 / 40. szám

iSöt. február 16, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Á kapitány iskolája — „Civil" pályadíjak — Akiket kizártak a börtönből Jászberényi jegyzetek A jászberényi Lehel vezér gimnázium az idén ünnep­li fennállásának 200. évfor­dulóját. Annak idején Dósa Pál, a jászkun kerület ka­pitánya alapította. Az inté­zet először Jászapátin nyi­totta meg kapuit, majd ne­Az alma mater varázsa A gimnázium sok öregdi­ákja él Jászberényben, akik őszintén ragaszkodnak az alma materhez. Egyrészük a múzeumbarátok körében te­vékenykedik. Rendszeresen adnak össze kisebb-nagy óbb összeget, s ezekből a „civil” pályadíjakból általában helytörténeti témakörben pályázatokat írnak ki a gimnázium tanulói számára. Az ő hathatós segítségük­kel kerül az idén kiadásra Blénessy János nyugalma­zott tanítóképzőintézeti ta­nár dolgozata a herényi is­kolaügyről, főleg a gimná­zium életéről. A nyolcvan év körüli tanár fiatal kora óta szenvedélyesen foglalko­zik helytörténeti kutatások­kal. Feljegyzéseinek köszön­hető, hogy legalább máso­latban fennmaradt néhány pótolhatatlan jegyzőkönyv, feljegyzés Berény múltjá­ról. Az említett dolgozat ki­adásával mindez hozzáfér­hetővé válik sok herényi polgár számára. A bőrtön ostroma Talán kicsit „blükfangos” az alcím, mert a roham tu­Kevés a kétszáz forint? hány év múlva költözött át Jászberénybe. A jubileum; ünnepséget a ballagással kötik össze. Megszervezik az intézet ré­gi diákjainak találkozóját, s jubileumi évkönyvet is ad­nak ki. lajdonképpen nem is a bör­tön ellen, hanem a szom­szédos tanács ellen irányult a börtön megszerzéséért. A múzeum azzal érvelt, hogy épületét valamikor négylábúaknak építették, ideje volna a hírneves Le­hel kürtöt, meg az egyéb értékeket valami jobb hely­re szállítani. S ami sikerült a kisújszállásiaknak (ott könyvtárrá alakították a börtönt), s részben a kun­szentmártoniaknak (ott a börtön egy részét a helytör­téneti anyag tárolására ad­ták át), az nem sikerült a herényieknek. A műemlékké nyilvání­tott herényi börtönt — hiá­ba, a technika századát él­jük! — az autójavító vállá- lat és a ruházati vállalat kapta. Központi fekvése miatt is jó lett volna kul- túrkombinátnak. Szükség is lett volna rá, hiszen a mú­zeum egyik raktára falközé­pig sál étromos muzeális ér­Huszonegyéves, jó erőben lévő fiatalember. Fején kis­iparosnál készült bőrkalap. Felöltője divatos, ruhája jól szabott. Olyan részeg, hogy majdnem a falnak esik. — Kevés az a kétszáz fo­rint, amit tiszteletdíjas nép­művelési ügyvezetői minő­ségben kapok. Függetlení­tett szeretnék lenni, — kö­rülbelül ezeket mondja bot­ladozó nyelvvel. A megyei tanács műve­lődésügyi osztálya a szín­hely. Az egyik előadónőnek ömleszti panaszát. — Behál nem csak abból a kétszáz forintból él, amellett biztosan dolgozik még, hiszen mezőgazdasági technikumot végzett, — mondja az előadónő. A részegek darabos moz­dulatával legyint. — Mező­gazdaság?! En a népműve­léshez érzek hivatást. Nem dolgozok sehol. Az előadónő nézi a fiút, s legszívesebben pofon vág­ná. Dehát ezek a szent hi­vatali falak, ezek fékezik az emberi érzéseket, ö itt a HIVATAL-t testesíti meg, itt nem lehet szabadjára engedni a fellobbanó indu­latokat. „Az emberek neve­léséhez hivatást érző" le­gény beeshet tökreszegen ide, de neki óvni kell a hivatal presztízsét. — Azon a tanyán külön­ben, ahol a fiú tiszteletdíjat kap, mindössze hét család él. Ezért érdemes egyálta­lán tisztelet díjat juttatni? így kellene feltenni a kér­dést, nem a függetlenítesről beszélni, — gondolja ma­gában. Beszélni ennek az eset­nek kapcsán — azért mégis jó lenne néhány szülővel, s néhány „hivatást érző” gyerekkel. Például arról, hogy életerős huszonegy éves fiút akinek ráadásul technikumi oklevél van a zsebében, érdemes-e a leg­újabb divat szerint öltöz­tetni, ha derogál neki a munka? Utóvégre aki hivatást érez, az célratörő, fárad­ságos munkával boldogul. Azt nemes érzések hevítik, n>-n j: dig néhány i -a ho­moki t inkó. Akinél; pedig csak a szája jár, az csak tátogassa. S ne rakjon bele senki sült galambot. tékek tárolására alkalmat­lan. Soványító kúra a köz ekedésért A múzeum épületében olyan nagy a zsúfoltság, hogy alig fémek. „Emiatt soványító kúrát kezdtünk” — mondják tréfásan az ott dolgozók. Időszaki kiállítá­sok rendezésére sincs pilla­natnyilag hely. Talán maid a bíróság épületében kap­nak egy helyiséget erre a célra. Meg is érdemelnék a hat­hatósabb támogatást, hiszen a város egésze érdekében munkálkodnak. Az idén pél­dául tovább bővítik mun- kásmozga’mi gyűjteményü­ket. Főleg a város legújabb- kori vá'tozását évenként ezer-ezerötszáz fotóval örö­kítik, helytörténeti kiadvá­nyok gondozását vállalják és így tovább. Az idén nagyobb tárgy- gyűjtő kampányt indítanak. Főképpen a bőrmunkákkal kapcsolatos (szíjgyártó, tí­már, szűcs) mesterségek munkaeszközeit szeretnék beszerezni. Emellett a ha­gyományos paraszti gazdál­kodás szerszámainak gyűj­teményét is szeretnék ki­egészíteni. ami ha sikerrel jár, tovább növeli a raktá­rozás gondjait. s. a A szolnoki református temetőben találtak rá Yárkonyi István sírjára Hetven esztendeje tartot­ták Cegléden az első föld­munkás kongresszust, — amelyben tevékenyen köz. reműködött Várkonyi Ist­ván, a századforduló ne­vezetes parasztpolitikusa. Várkonyi István sírhelyé­re nemrég találtak rá a szolnoki refomátus temető­ben- A városi tanács a ju­bileum és a harcos pa­rasztpolitikus születésének 115. évfordulója alkalmá­ból díszsírhelyet adomá­nyoz és művészi síremlé­ket állíttat Várkonyi Ist­vánnak. Cegléden, a kongresszus színhelyén is ünnepségso­rozatot rendeznek február —március hónapban, amely­nek keretében a Párttörté­neti Intézet, a Magyar Tör­ténelmi Társulat és a ceglédi múzeum tudomá­nyos ülésszakot tart. — A ceglédi Széchenyi téri álta­lános iskola Várkonyi Ist­ván nevét veszi fel. Tinike Tiniké takarítónő a tisza- földvári vasútállomáson. — Kilenc éve, havi 339 forint fizetésért. Kicsi ez a pénz nagyon, dehát: — Kicsi az öregasszony is, aki kapja — mondta Tinike, amikor új házának szobájában beszámo't anya­gi helyzetéről. — Kicsi kel1 már én nekem a megélhe­téshez. Azám! — neve mellé odaillene jelzőként a néni szó, dehát mindenki csak így ismeri őt Tiszaíöldvá- ron: Tinike. Talán gyámol­talansága, tehetetlensége Hegyi Sándor, az alkalmi kőműves mester miatt. És ezt a vékony- csontú kis öregasszonyt nem is olyan régen nagy- nagy bánat és nagy-nagy öröm érte. Élete párjával. Székács Jani bácsival — aki a mart­fűi Tisza Cipőgyár keverő­műhelyében vigyázott a rendre, több mint két év­tizeden át — egy öregem­bernél béreltek parányi kamrát. Ott húzódtak meg, s éltek, ahogyan tudtak. Aztán az öreg házigazda meghalt,.s az új tulajdo­nostól nem volt tovább ma­radása a két idős ember­nek. Üldözte őket állan­dóan. Sokat panaszkodott sírva Tinike emiatt az ál­lomáson. — Segíteni kellene vala­hogy ezen a két szeren­csétlen, gyámoltalan öreg­emberen — döntötték el az állomás szocialista brigád­jának tagjai. De hogvaní Lakást szerezni szinte le­hetetlen. A megoldás egv ház építése lenne számuk­ra, de honnét vennének ehhez Tinikéék pénzt, ami­kor havi jövedelmükből éppen csak megélni tud­nak. S ekkor Hegyi Sán­dor, a tiszaföldvári vasút­állomás árunénztárosa, — eeyben járási tanácstag is. elment a községgazdához. — A vásártéren házhe­lyeket oszt a községi ta­nács. Nem kaphatnának ott Tiniék telket OTP-részlet- re? — kérdezte. Kaphattak bizony. Meglett a 200 négy­szögöl terület. Alap az új ház építéséhez. (A navi részletet azóta is pontosan fizetik.) Csak aki házat épített már, az tudja igazán. háza mennyi utánjárással, pénz­zel, vesződséggel jár, míg egy ház felépül. Hát pénze Tinikének, Jancsi bácsinak nem volt egy fillér sem. Hogyan lesz akkor meg a ház? És mégis meglett a ház! Nem mesebeli tündé­rek segítették őket, hanem becsületes emberek, akik szívügyüknek tekintették munkálkodni egy család sorson g|: jobbrafoidulá­sáért. — Hallottátok? Avasuta­sok házat építenek Tiniék­nek! — a faluban futótűz­ként teriedt a hír. A Tini­nek? Még ilyet! Akkor se­gítsünk nekik. És Bódi Im­re, a Lenin Tsz elnöke ta- karmánvozáshoz alkalmat­lan, de válvogveréshez igen-igen jó töreket kül­dött. Sok fuvart csinált Hubert bácsi, a maszek fuvaros. Bajkai Sándor asztalos, csak úgy szíves­ségből, elkészített ajtót, ablakot. Horváthné, a tég­lagyár vezetője a darab­téglákat gyűjtötte, amit azután olcsón megvásárol­hattak a vasutasok a ház alapjának, abból a pénz­ből, amit ők kölcsönöztek az építkezéshez. És segítet­tek a cipőgyári munkások is. Aki pedig mindezt szer­vezte, a társadalmi mun­kát összefogta és irányí­totta: Hegyi Sándor volt. A „maleteros legény” állomásfőnök Ö szerzett tervet „C” tí­pusút az építkezéshez, ő volt a kivitelezés felelős mestere is. Feltörni a vásártér föld­jét, kiverni ötezer vályo­got, Hegyi Sándor egész nyári szabadsága ráment erre, pedig segítettek a többiek is. Már állt a kis ház, amikor egy este ször­nyű tragédia történt. Tinike hazatért kis kam­rájukba, s holtan találta ott Jani bácsit, — élete egyetlen párját. — Eszét vesztve zokogott szegény. Mi lesz ezután? És ismét segítettek a vasutasok, a gyári munká­sok. A cipőgyáriak oénzt gyűjtöttek, ők temettették el az öreget. A vasutasok megvették Tinikének a gyászruhát, s tovább épí­tették a házat. Amikor már bevezették a villanyt is, kimeszelték a két szo­bát- a konyhát, a verandát, Akit mindenki csak így ismer: Tinike felpakolták Tinikét ócska bútoraival, a cicát, Gyön­gyikét, a kiskutyát, s be- költcztették őket úi ot1 hó­nukba. Jani bácsi életbiz­tosításából, a segélyekből kifizették az adósságokat, s elintézték, hogv az öreg­asszony özvegyi nyugdíjat kapjon. — Még van kétezerötszáz forintunk — magyarázta Hegyi Sándor. — Abbéi csináljuk meg Tinikének az üveges verandát. Van már drót is a kerítéshez. Ügy szeretnénk, ha még arra is futna ebből a pénzből, hogv egy kis ma­lacot vegyünk az öregasz- szonvnak. Igen, igen áhí­tozik egy kis malackára* amit felnevelhetne. — Újra megyünk dol­gozni, csak kitavaszodjon — mondta Katanics Dezső* a ticzafnldvári va.s,',tá11o- más főnöke, aki eddig is ott lapátolt, keverte a mal­tert, húzta a falat, az ál'o- más szocialista brigádjá­nak tagjaival együtt — Megbeszélem Jani bá­csi volt munkatársaival* hátha elvállalják, hogy se­gítenek bepucolni az épü­letet, és csatornát készíte­ni a házhoz, — így Fodor Sándor, a cipőgyár szak- szervezeti bizottságának titkára. — Tavaszra kijárok még a szőlőkbe is dolgozni. Sze­retnék venni magamnak egy szép szekrényt — új­ságolta Tinike. A vásártéren felépült egy kis ház. Még nincs tel­Beszélek az emberekkel* segítsenek ezután Is —* mondta Fodor Sándor szb titkár jesen készen, de az elkerí­tett baromfi udvarán már tyúkok kapirgálnak, s a kert felásva, gyümölcsfák­kal beültetve várja a ta­vaszt. Becsületből, ember­ségből teremtették meg ezt, melegszívű emberek. Tinike ötvenhét éves korában hazaérkezett. Varga Viktória Simon Béla ÉM. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat azon­nali belépésre felvesz: ár#, tetőfedő, asztalon szak­munkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat Bérezés teljesítmény alapján. Szállást, ét­kezést biztosítunk! Napi háromszori étkezési 9.20 Ft ellenében. Jogo­sultak részére az építőiparra meghatározott .el­emeit különélési pótlekot fizetünk és 24 munka­nap ledolgozása után hazautazási költséget érf- tünk. Amennyiben a íelentkezőnek egy évnél nem régebbi tüdővizsgálati lelete van. Hozza magával Jelentkezés: Székesfehérvár, Ady Endre u. 13. Munkaügyi Osztály. Íme Tinike háza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents