Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-16 / 40. szám

é SZOLNOK MEG'S Ki NÉPLAi* 1967. február ML EGY MARKOLÓGÉP CSÍNYTEVÉSE Már el van gereblyézve Nem is olyan régen az a hír öüótt az újságol olvasó szolnokiak szemébe, hogy a régi vízmű terüle­tén egy új, nagy tároló­medence épül a város jobb vízellátása érdekében. A tárolt vizet azonban el is kell vezetni, ehhez pedig a hozzáértők szerint egy szívócső szükséges. Az OVF Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalata — hallva a problémát — el vállalta a szívócső megépí­tését. Az ehhez szükséges árok ásását a jéggyár szomszédságában a terep- viszonyok miatt kézzel kezdték meg. A szorgos kezek azután addig lapátol­ták a földet, amíg gazdáik megpillantották a vízmű főnyomóvezetékét, a város szó szerinti ütőerét. Ekkor érkezett oda az említett vállalat markoló­gépe. Kezelőjének, illetve munkavezetőjének is meg­ragadta figyelmét a jó vas­tag öntöttvas cső, annál is inkább, mivel a vízmű né­hány dolgozója figyelmez­tette őket: vigyázzanak a főnyomóvezetékre! Az intő szó után a markológép a kézzel megkezdett árok vé­géhez állt, és szorgalmasan emelgetni kezdte a földet. Miért nem ástak tovább kézzel? Mert a tervek sze­rint innen már gépi erővel kellett dolgozni. Nem egy balerina A munkagép a tőle tel­hető kecsességgel — akár az elefánt a porcelánbolt­ban — ide-oda forogva megkezdte a föld kiemelé­sét, közvetlenül a főnyomó­cső szomszédságában. Egyik pillanatban azonban akko­rát talált markolni, hogy a főnyomócsőbe is bele­vágta acél fogait. Jött is kifelé a 15 atmoszféra nyo­mású víz, szebben, mint a Kossuth téri szökökutakból. így fizet egy magyar vállalat Mivel percek alatt vilá­gossá vált, hogy a kiömlő hatalmas víztömeg rövid időn belül elönti a környe­ző lakóházakat és üzeme­ket. a vízművek főmérnöke — helyesen — lezáratta a főnyomóvezetéket. Mindez egy szép napon, délután 2- kor történt és röpke 20 óra múlva már újra kapott vi­zet a város addig szomjazó része. A szerelési munka „mindössze” 6—7000 forint­ba került A vízművek képviselője természetesen kártérítést követelt. A víz­ügyi építő vállalat meg­ígérte, hogy kifizeti a számlát, már csak sógor­koma alapon is, hiszen mindketten „vizesek”. Ugyanakkor bejelentették, hogy az esettel kapcsolat­ban senkit sem terhel a felelősség, mert: ad 1. a főnyomóvezeték nagyon régi és az öntött­vas könnyen törik; ad 2. olyan tervrajz állt rendelkezésükre, amelyen roszul van feltüntetve a nyomócső futása; ad 3. a tervben a kriti­kus szakaszon gépi munka szerepel, tehát a markoló­Csúnya szó és a tartalma sem szívderítő. Filléres ér­tékek vándorolnak a zseb­be, hogy azután a szabály­sértési előadó színe előtt fogadkozzanak egyesek: jaj, soha többé, csak az újság­ba ne kerüljünk... Pedig érdemes megnézni őket. Jóformán egy olyan esetet sem ismer az 1-es áruda vezetője, amelynél a nyomor vitte volna rá a delikvenst, hogy zsebbe süllyessze a csokoládét, a konyakos üveget. Akármilyen komoly bot­lás is az önkiszolgáló bol­tok szarkáié, derűs mozza­natok is akadnak egy-egy tárgyaláson. P. L.-né ház­tartásbeli az 1-es boltban tizenöt darab apró csokolá­dét vett magához. Amikor rajtakapták, méltatlanko­dott: — Kérem, egy kétségbe­esett ember dugta a zse­bembe a pénztárnál, hogy őt raPa ne kapják. — /írkor, hogy lehet az, hogy az ellenőrző eladó té­telesen tudta, milyen cso­gép kezelője és a munka vezetője nem hibás a tö­résben. I íz nélkül Kétségtelenül nyomós ér­vek, legalábbis akik val­lották, azt hiszik. Mi csak annyival szeretnénk kiegé­szíteni, hogy: ad 4. a város egy sűrűn lakott része majdnem egy napig víz nélkül maradt és a szerelési költséget az ál­lam pénzéből fizetik ki. Egyébként a szívócső épí­téséhez szükséges árok fe­lesleges földtömegé már el van gereblyézve. Ügy lát­szik az ügy is! — tóth — koládék vannak magánál? — Az csak egy módon le­hetséges kérem: ő dugta a zsebembe, hogy dicséretet kapjon az éberségéért. Ez már biztos — erősítgette. Biztos azonban csak az a négyszáz forint volt. amit bírságként fizetett le. P. Pálné Szandaszöllősről jött be az 1-esbe. Fizetett négy forintot az autóbu­szon, vett egy egynyolcva- nas Negrót. Ráadásként mindössze egy üveg rumot és égy üveg pálinkát akart elvinni a kabátzsebe ben. — Kérem, nem akartam én elvinni, úgy sem volt ná­lam pénz. — A Negróra sem? — Arra még volt. Ami az italokat illeti: kosarakat akartam venni magamhoz a kijáratnál és abban vissza­hozni. A cukorka-történelem legdrágább Negróját vette P. Pálné: négyszázegy forint nyolcvanat tett ki a számla a büntetéssel együtt. — ht — — BEKERÜLTEK az el­ső három közé a sörfejtő verseny szolnoki részivevői. Mint már hírül adtuk, több város illetve egy község ki- rendeltségének fejtőbrigád­jai Szolnokon mérték ösz- sze tudásukat, ahol az automata gépen másfél órás versenyzésben a be- rettyóújfalusiak szerezték meg abszolút értelemben az első helyet. Az említett idő alatt 4513 sörösüveget töltöttek meg. A sorrend még nem végleges, hiszen a különböző követelménye­ket figyelembe véve, a zsűri még ezután vonja le a pontokat, de az már biz­tosnak látszik, hogy a szolnokiak az első három közé kerülnek. — EGYMÁS után telepí­tik át a Dunántúlról a fúró és kútbefejező berendezé­seket az Alföldre- Most ér­kezett meg a harmadik vasúti szerelvény a kuta­tóberendezéssel. Az áttele­pítésre azért van szükség, mert a kutatások kéthar­madát ezután ezen a terü­leten végzik. — A RÁKÓCZIFALVAI Rákóczi Tsz-ben az idén 70 holddal növelik a faiskola területét. Tervük szerint 30 holdról értékesítik a felne­velt gyümölcsfa csemetéket A MESZÖV-vel megállapo­dást kötnek, hogy a me­gyében a háztáji kerteket is ellátják facsemetével — NEM lehet elég ko­rán kezdeni. A kenderes! általános Iskola ifjú vörös- keresztesei színes plakáto­kat akasztottak a folyosó falaira, amelyekkel az al­koholizmus káros hatását mutatják be pajtásaiknak­Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak. különösen a Ti­sza Cipőgyár sportköré­nek, munkatársaknak, ba­rátoknak, akik felejthetet­len férjem, édesapánk Vaslcsek János temetésén megjelentek é? részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászold család Martfű Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen Lajos Telefon Szerkesztőség: 20— 93 23-20 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal Szolnok I az Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei cos- tahivotalok és fiókposták ter- lesztik A lap előfizethető cár- mely postahivatalnál és kéz­besítőnél — Flőflzetésl díj ) hőnapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető- Mészáros Sándor A Magyar Munkás mozgalmi Múzeum felhívása A Magyar Munkásmoz­galmi Múzeum ez év no­vemberében a Nagy Októ­beri Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója alkal­mából kiárítást rende2. — Kéri mindazokat, akiknek a forradalommal, illetve nemzetközi hatásával, a szovjet társadalom kiépü­lésével és fejlődésével ösz- szefüggő írásos vagy tárgyi emlékek vannak birtokuk­ban. értesítsék erről a múzeumot (Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum, Bu­dapest, V. kerület, József Nádor tér 7., — telefon: 380—525 vagy 180—708). Bolti tolvajok A GELÉE kézftuomHó krém hűvös, nyirkos, szeles időben fi­nomítja, ápolja a kezét. Rendszere­sen használjon — Gelée kézfinomító trémet. Á pincér A száj öli felüljáróhoz ve­zető műút építkezésének tö­rökszentmiklósi szakaszán még csak keskeny — egy autónak való sávon lehet át­döcögni a műút lezárt sza­kaszára. Ott aztán bátran nekiereszthetjük a gépet an­nak a száz méternek: a Pettyesig, nem kell félni a nagy forgalomtól. Sehol egy útbaigazító táb­la. sehol egy magyarázó szöveg. Így azután érthető, hogy a szép hangulatos kis helyen ezen a hideg téli délidőn alig vannak néhá- nyan, az is jórészt gyalogos vándor. Pedig a választék bőséges, a felszolgáló udva­rias, a hely tiszta és kul­turált. Azaz... a pincéren a fe­hér kabát bizony utolsó órá­it éli. Rongyos a ísebe. foszlott az alja. A vendé­gek egynémelyike is für­eséikor! va nézi. Aztán na­pirendre tér felette. Pedig kabátja kár. Apróságokon mér le minket az átutazó és nem sokára igen sok gépkocsi áll meg az újból megnyitott műúton a Pettyes terasza előtt. Reméljük, addig lete­lik a rongyos kabát kihor­dási ideje is. — ht — Férfi segéd* munkásokat és kőműves szakmunkásokat azonnali belépéssel fel­veszünk, Épületkarbantartó Kis? Szolnok, Ady E. u. 63. A Nap kél: 6.49 h-kor, nyugsz.: 17-10 h-kor. — A Hold kél: 9.30 h-kor, nyugsz.:------­h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, elsősor­ban keleten szórványosan előforduló havazással. Mér­sékelt szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mínusz 2 fok kö­zött, — SZÉNBÁNYÁSZOK­BÓL olajbányászok lettek. A Nagyalföldi Kőolajfúrá­si Üzem figyelembe véve, hogy egyes gazdaságtalan bá­nyák bezárásával a bányá­szok egy része elesik a munkalehetőségtől, százöt­ven volt szénbányász olaj­bányászként! foglalkoztatá­sára jelentett be igényt­— MÁR 2500 hold őszi kalászos téli fej trágyázá­sával végeztek a mezőhé- ki Táncsics Termelőszövet­kezetben. A vetőgépek ké­szen állnak, és ha az idő úgy engedi, akkor a hónap végén megkezdik a terve­zett 150 hold mák vetését — MEGÉRKEZTEK Len­gyelországból azok a mű­trágyaszóró repülőgépek, amelyekből néhány később a Kenderes! Növényvédő Állomásra repül, hogy a mezőgazdaság 'szolgálatába álljon. — AZT remélték a szol­noki VÍZIG hajósai, hogy mivel a jég elvonult, ezen a héten kifutnak a Tiszára vízijárműveikkel. Az ismét jelentkező erős zajlás miatt azonban erről le kellett mondaniok, ugyanis a fo­lyó Szolnok környéki sza­kaszán a víztükör felét ha­talmas jégtáblák borítják. — ŰJ üzemanyagtöltő ál­lomás épül Törökszentmik. lóson, a szolnoki út torko­latában ebben az évben. Elkészülése után a gépjár­művezetők gázolajat, ben­zint, illetve szuperbenzint vehetnek itt. Február 16 Csütörtök Julianna Vitázzunk a fűzte i Emelkedett a tűzesetek száma Szolnok városban és járásban — erről számol be a tűzrendészed parancs­nokság jelentése. Tavaly­előtt ötvenötször szólalt meg a 05-ös telefon, 1966- ban már 77 esetben vonul­tak ki a piros autók. — A legnagyobb mérvű az emel­kedés a lakóházi és a me­zőgazdasági tüzek számá­ban. A főbűnős: a hanyagság, a felelőtlenség. Az okok között az első helyen sze­repel: a gyermekek gyufá­val való játéka, majd a sugárzó hő, a nyíltláng használata meg nem en­gedett helyen, a szabad­ban való tüzelés, az eldo- •bott cigaretta vég. A tűzoltóság újra — ki tudja hányadszor — kéri* hogy a gyerekek kezeügyé- ben ne hagyjanak gyufát, öngyújtót, tartsák meg a tüzelőberendezések haszná­latánál az éghető anyagok előírt távolságát, s azt, hogy ne dohányozzanak tiltott helyen és az ágy­ban. Jó lenne már egyszer a jótanácsokat meg is fo­gadni... rr mmmmmmmmmmmmrnmmm RA'DIÖ• TV*MOZI« SZÍNHÁZ mozi: Szóin ob: Vörös Csillag: Hölgyek és urak, Tisza: Édes és keserű, — Vegyiművek: Az arany csempész. Jászberény: Lehel: Fantomas. — Karcag: Déryné: Türelemjáték. ME- DOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: öt jómadár. Kunhegyes: Szabadság: Fogas kérdés. — Kunszen tmárton: Körös: Jel­szó: Keresek egy utcát. Mező­túr: Béke: szünnap, Dősza: Betyárok, Szabadság: Büdös­víz. Tiszafüred: Tisza: Sakk­matt. Törökszentmiklós: Dó­zsa: Lépések az éjszakában. Túrkevei Vörös Csillag: Amíg élek. SZÍNHÁZ: A Szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor Viktó­ria, Nyárlörincen este 7-kor: A bolond lányt. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00. éráig Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Alföldi krónika. — Verbun­kosok. — Mesterségem címe­re. — Böngésző. — Szép esti muzsika. — Sport. — Pár perc jazz. T 1 t I T I z I O: 8.10: Iskola-tv. — 9.30: Sze­relmi románc (ism.j — 11.05: Madarak (ism.) — 11.15: Princ, a katona. XI. rész. — 13 40: Iskola-tv. — 17.30: Mezőgazda­sági szakfilmsorozat. — 18.05: Hírek. 18 10: Toulouse Laut- reae (kisfilm). — 18.25: Tele­sport. — 18.50: A világ térké­pe előtt. — 19.00: Kapcsoljuk a Patyolat székházát. — 19.30: Gong. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-hlradó. — 20.20: A TV Irodalmi Klubja. — 21.50: Párizs dalol. — 22.15: Tv-hlf- adó — %. kiadás. Felemelték a dohány fel vásárlási árakat Szabolcsi és Debreceni dohányét 25—30%-kal. Kertiét 82%-kal. Szalohl és Havannáét 33%-kal és a Hevesi zöld dohányét 50%-kaL A felemelt felvásárlási árak. kedvezménves természetbeni juttatások, ingyenes védőszer és permetezés költségtérítés mellett érdemes dohányt termeszteni KÖSSÜK MEG MIELŐBB az 196? évi dohánytermelés! szerződést Vetőburgonya kedvezményes áron igényelhető egyéniek részére is. VETŐMAG Vállalat 1. sz. üzeménél Szolnok. Véső u, 1. Telefon: 12—52. Güibaba 255.— Ft/q Lengyel rózsa 190,— Ft/q

Next

/
Thumbnails
Contents