Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-06 / 5. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. január 8. Az idő beVzólt a7 amer kai hadműveletekbe A Francia Komrunista Pjt kongresszusa A brit kormány szerda esti közleményében „sajnálattal állapítja meg, hogy a VDK hatóságai kedvezőtlen választ adtak a brit közvetítő javaslatokra — különösen sajnálja, hogy az angol javaslat elutasításakor Hanoi, azzal érvelt, hogy a DNFF-et külön nem hívták meg". A pekingi rádió szerdán elítél ie a Brown-javaslatot és megállapította, hogy az nem más, mint az Egyesült Államok béketárgyalási manőverezésének egy része. A rossz időjárás miatt egyébként az amerikai légierő korlátozott tevékenységet fejtett ki a VDK fölött. Dong Hói és a demi- litarizólt övezetet magában foglaló zónában voltak említésre méltó támadások raktárak, közlekedési útvonalak ellen. A haditengerészet gépei 75 különböző te- herbárkát és parti járművet rongáltak, illetve semmisítettek meg — mondotta az amerikai katonai szóvivő. Csütörtökön hajnalban a dél-vietnami felszabad!.ó erők ágyútűz alá vettek egy Saigontól 130 kilométerrel délnyugatra a Bas- sac-fo'yón cirkáló amerikai őrhajót. A Saigonból Dalaiba vezető úton a felszabadító erők megtámadták a kormányerők egyik egységét, amelynek veszteségét hivatalosan mérsékeltnek minősítik. Párizs — (MTI) Az FKP kongresszusának csütörtök délelőtti vitájában minden felszólaló elsősorban a kommunisták és a többi baloldali párt közölő eev " \ -00 jelentőségét méltatta és saját szervezetének tapasztalataival igazolta az FKP Központi Bizottsága és a demokrata-szocialista baloldali szövetség legutóbbi megállapodásának helyességét. A délelőtti vitában résztvevők éles szavakkal bélyegezték meg a kínai vezetők szakadár. kalandor politikáját és konkrét példákat soroltak fel arra, hogyan igyekeznek anyagi eszközökkel is megingatni a francia munkásokat és szembeállítani őket a Központi bizottság irányvonalával. A délelőtti ülés utolsó felszólalójaként kapott szót Arvid Pelse, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja. Pelse hosszan tartó viharos tapssal fogadott beszéde vesén felolvasta az SZKP Központi Bizottságának a Francia Kommunista Párt XVIII. kongresszusához intézett üdvözletét, majd átnyújtotta Waldeck Rochetnak az SZKP ajándékát: a moszkvai űrhajós emlékmű makettjét és a Lenint ábrázoló festményt. A kongresszus résztvevői az in- ternacionale eléneklésével köszöntötték az ajándékot átadó szovjet küldöttséget. BumedfßMt okol'ák ti hi der haláláért KimagvorázVodás egy elsrabadu t rakéta övében A szocialista erők frontja tFFS), az algériai forradalom titkos szervezete (OCRA) és más algériai ellenzéki csoportok csütörtökön közös nyilatkozatban ítélték el a Khider ellen elkövetett gyilkos merényletet. Nyila ikozatuk irány- zatosan azt állítja, hogy Mohammed Khider haláláért Bumedien és környezete n felelős. Jellemző, hogy az igazi baloldali ellenzéket képviselő népi ellenállási szervezetnek a neve nem szerepel n közös nyilatkozat aláírói között. A merénylet hátterét kutatva az Al Ahram című kairói lap arról ír, hogy az FLN tulajdonát képező mintegy 14 millió dollár összeget Khider több svájci bankban helyezte el különböző munkatársainak nevére. Ez utóbbiak keze lehet a gyilkosságban, mert Khider halála után a it- kos bankszámlák az ő tulajdonukba kerülnének — írja az Al Ahram. A spanyol rendőrség két gyanúsítottat tartóztatott le Khider meggyilkolásával kapcsolatban — jelenti ez AFP. A rendőrség azonban nem adott ki közleményt. Annyi még kiszivárgott ugyanezen forrás szerint, hogy a nyomozták egy harmadik személyt is lázasan keresnek, aki ugy ncs">k részt vett a gyilkosság megszervezésében. Az amerikai kormány felkérte Svájc havannai nagykövetségét, hogy ,.ma. gyarázz-o ki” a szerdai ra ké'a-incidenst. A floridai Elgint-támasz- pontró' „elszabadult” egy ..Buzogány'Mípusú rakéta, amely — a később kiadott közleménvek szerint — nem hordozott robbanófejet. A rakéta elszáguldott Kuba fele*-* ős jco ki’omé- ternv’re délre a kubai partoktól a tengerbe csapódott. Erről azonban ame- rikában nem bizonyosodtak meg. Az. illetékes air.e. rikai szervek azt is közölték, hoav egy F—f-es típusú (Phantom) lökhajtá- sos vadászgép üldözőbe vette a rakétát. A rakétánál kétszerié nagyobb sebességgel száguldó nép fedélzeti fegyverekkel — "yúval ési rakétával — lőtte a „Buzogánvt” el is találta, de nem tudta eltéríteni útirányától. Ú’obb letört ózta* ások Les othóhan A lesothoi válság újabb fejleményeként csütörtökön letartóztatták Ntsu Mok- hehle-t, az ellenzéki kongresszus párt vezetőjét. Mo- khehle, akinek Dél-Afrika- ellenes és s-z apartheid politikát elítélő nézetei közismertek, pártjával együtt támogatta II. Moshoeshoe t, a nemrégiben függetlenné vált afrikai ország uralkodóját. Mint ismeretes, Leabua Jonathan miniszterelnök és jobboldali kormánya a királyt háziőrizetben tartja. A lesothoi fővárosban egyben azt is bejelentették, hogy Mokhehlevel együtt letartóztattak 32 afrikait, köztük a király egy távoli rokonát. Mokhehle-t és követőit Jonathan kormánya azzal vádolja, hogy ők szervezték a rendőrség elleni támadást és fegyveres ösz- szeesküvést terveztek a kormány megdöntésére. Etty gyanúsítottja van a képrablusnak Néhány órával azután, hogy szerdán londoni detektívek előkerítették a Dulwich College képtárából ellopott, két és fél millió font sterlingre becsült képeket, bejelentették, hogy a rablás gyanújával letartóztatták a 32 éves, foglalkozásnélküli Michael Hall*. A Scotland Yard nem közölte, hogyan bukkant a képek nyomára. A londoni sajtó szerint egy „alvilági informátor” tájékoztatta a rendőröket. A képek közül hármat már kedden megtaláltak. Másnap egy dél-londoni parkban, egy bokor alján találták meg a többi ötöt, barna papírba csomagolva. Rubens „Szent Bar- bará”-ja kissé megkarcolódott, Rembrandt „Leány az ablakban” című képéről csekély mértékben lehor- zso1 Adott a festék de a kár nem jelentős. Túutafó a síz alól A tengeralattjáró rakéta eredményes kilövése után visszatér támaszpontjára. Az itt látható felvételeken megörökítették, hogyan lőnek ki rakétát az atomtengeralattjáróról. A Szovjet Haditengerészeti Flotta legfőbb ütőerejét jelenleg a tengeralattjáróról kilőtt atomrakéták és a hatalmas rakátahordozó repülőgépek kéoezik: megsemmisítő csapást mérhetnek az ellenfél tengeri és szárazföldi célpontjaira a Csendes-óceán minden vidékén. Régi igazság, hogy a győzelem fegyvereit békeidőben kovácsolják. Ez kitartó és aprólékos munkát igényel. Ezért a tanulmányok időszakában minden tisn,- tiszthelyettes és tengerész keményen törekszik arra, hogy példásan teljesítse katonai kötelességét és eredményesen elsajátítsa a hadi- technikát. A haditengerészek kitűnő iskolái a nagy tengeri utak, a szovjet hajók látogatásai a sarkvidéken, az Atlanti-óceánon és a Csendes-óceánon. Régen véget ért már az az idő, amikor a szovjet hajók csak a szovjet partok mentén cirkáltak és megszokott gyakorló- területükön végezték el harci feladataikat. Manapság valóban mindennapi dolog a tengeralattjárók. a közönséges hajók és kisegítő hajók többnapos gyakorlata. 1966-ban a szovjet atomtengeralattjárók csoportja világkörüli utat tett meg a víz alatt, s ez a hajóút mint .ilyen első volt a világon. Az egész szovjet flotta egységeinél eredményesen tanulmányozzák a bonyolult feladatok megoldását. Növekszik a parancsnokok operatív és taktikai tudása* egyre nagyobb lesz a ..kitűnő hajók” és csapattestek, valamint az elsőrendű szakemberek száma. A rakéta szempillantás alatt óriási területet ívelt át és eltűrd m ember’ szem számára láthatatlan mesz- sziségbcn Három „krimi” kérdés Vannak még véletlenek. Egy nappal Jack Ruby halála előtt a New York Herald Tribune európai kiadása azt jelentette a texasi Hallásból, hogy Oswald gyilkosának családja bírálta a börtönhatóságokat, amiért elhanyagolták Ruby orvosi kezelését. A New York Herald Tribune munkatársa utána járt az ügynek, árn a megkérdezett illetékesek egymásnak ellentmondó válaszokat adtak, azt pedig kereken elutasították, hogy a tudósitó betekintsen a börtön orvosi naplójába. A New York Herald Tribune-nak mégis sikerült felsorakoztatni néhány cáfolhatatlan tényt. 1. Rubyt december 9-én szállították a Parkland Kórházba, azt követően, hogy Bili Decker seriff a fogoly cellájában járva maga is megdöbbent állapotán. 2. Csodálatosképpen erre egy nappal azelőtt került sor, hogy a Ruby-család által felkért magánorvos megvizsgálhatta volna a beteget. Ez a vizit elmaradt, — bizonyára azért, hogy ne bonyolítsa a hivatalos hatósági jelentéseket. 3. Dr. J. M. Pickard a megye börtön-főorvosa, aki a foglyok állapotáért legfelső szinten felelős, 1964 óta nem látta Rubyt. Amikor 1966. december 9-én Decker seriff kihívta, a főorvos — már minden alaposabb kivizsgálás nélkül, szemre is megállapította, hogy Ruby- nak azonnali kórházi ápolásra van szüksége. A három tény — három újabb kérdés a Kennedy- gyilkosság körüli „krimi" szövevényében. De van egy negyedik kérdés is, amelyet maga a New York Herald Tribune tesz fel: „Bár csaknem mindenki, aki az utolsó hetekben látta Rubyt a cellájában, megegyezik abban, hogy a fogoly nagyon betegnek tűnt, senki sem iparkodik megmagyarázni, ki az, aki elsősorban felelős lett volna azért, hogy Rubyt alaposabb orvosi vizsgálatnak vessék alá, vagy kórházba szállítsák, ahol szakorvosok vehetik kezeié sbe”. Jack Ruby betegsége és halála körül mindenesetre legalább annyi a titokzatos véletlen, mint amennyi emlékezetes revolverlövéseit kísérte, amelyekkel a -endörség épületében Oswald életét kioltotta... (sp) El fen Tor radii! mórokat tartóztattak le Kubában Havanna — (MTI) A kubai külügyminisztérium jelentése szerint a határőrség és a biztonsági szervek a CIA, <az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal) szolgálatában álló ügynököket tartóztattak le. Az ügynökök szilveszter éjjelén illegálisan partra akartak szállni a kubai Las Villas tartomány Dolores körzetében. Az ellen forradalmárok csoportjának az volt a célja, hogy Kubából kicsempésszen és Miamiba eljuttasson húsz személyt, ezeket a személyeket a kubai biztonsági szervek szintén őrizetbe vették. Mint a külügyminisztérium közleménye hírüladja, Enrique Gonzales Rodriguez, a letartóztatott cső. port vezetője, CIA-ügynök kihallgatásakor elismerte, hogy kapcsolatban állt az amerikai kormány felderítő és adminisztratív szerveivel. Meg kel1 teremteni a szociáldemokraták és a kommunisták együttműködésének formáit Saragat köztársasági elnöknek a résztvevők számára adott ebédjével csütörtökön délben véget ért a 13 európai szociáldemokrata párt képviselőinek római tanácskozása. A legérdekesebb hozzászólások közül kiemelkedik Brown angol külügyminiszteré, aki annak kifejezett szükségességéről beszélt, hogy minden ország elismerje a Kínai Népköztársaságot, továbbá kiállt amellett, hogy a Kínai Nép- köztársaság elfoglalhassa törvényes helyét az ENSZ- ben. Nenni felszólalásában nemcsak egyetértett Nagy- Britanniának a Közös Piacba történő belépésével, hanem kijelentette azt is, hogy az olasz, valamint a többi nyugat-európai kormánynak meg kell várnia a legközelebbi francia választásokat, majd pedig — amennyiben a párizsi kormány fennfartja De Gaulle jelenlegi negatív állásfoglalását — Franciaország nélkül hozzá kell kezdeni az európai integráció megvalósításához Nagy-Britan- nia részvételével. Ami Pittermann beszámolóját illeti, azt lényegében a kommunistaellenes hangnem jellemezte. Sok felszólaló bírálta Pittermann beszédét. Cariglia, az Olasz Egyesült Szocialista Párt jobb- szárnyának egyik képviselője arról beszélt, hogy Nyugat-Európában meg kell teremteni a szociáldemokraták és a kommunisták együttműködésének formáit. Jules Moch a maga részéről hangsúlyozta a kommunistákkal eddig kötött megállapodás jelentőségét és kiielentette. hogy annak általános érvénye van. Végül megjegyzendő Willy Brandtnak. a nvugnt. német politikai helyzetről tartott beszámolóját követően sokan bírálták a nyugatnémet szociáldemokratákat, amiért részt vesznek a kormányban. Három rendőr vigyáz Ruby hullájára Jack Ruby holttestét szerdán, nagy biztonsági fedezet mellett szállították a dallasi kórházból szülővárosába, Chicagóba. A temetési vállalkozót szerdán felhívták telefonon Az Ismeretlen hang Daliásból jelentkezett és figyelmeztette a szervezőket, hogy a temetésen nem ’esz könnyű dolguk. A történtek után három fegyveres rendőrt állítottak őrségre a halottasházhoz. Ruby fivére, Earl, a család nevében sajtónyilatkozatot tett Ki jelentette, hogy a dallasi börtönben Ruby már négy hónap óta betegeskedett. Rosszullét, hány. inger kínozta, de őrei omm törődtek ezzel