Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

19M. november 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Abádssalóhon is f megalakul a vezetők fóruma Abádszalók községben no­vember végen kezdi meg mun­káját a művelődési otthon és a Lenin Termelőszövetkezet által létrehozott kör, a veze­tők ^fóruma. A termelőszövet­kezetek brigádvezetői, agrono- musai és mezőgazdászai adnak itt egymásnak találkozót. A szakmai kérdésen túlmenően a kül- és belpolitikai problé­mák megvitatása is helyet kap a foglalkozások során. A rész­ben kötött formájú foglalko­zások tematikájában a követ­kező témák is szerepelnek: Munkaszervezés a tsz-ben, tsz-_ demokrácia, gazdaságosság a tsz-ben, stb. Cél az, hogy a termelőszövetkezetek vezető beosztásban lévő emberei ele­mezzék a termelőszövetkezeti munkát és a hibák, hiányos­ságok feltárásával igyekezze­nek azokon segíteni. A gépjárművezetők tovább­képző köre szintén mezőgaz­dasági jelleggel működik. A termelőszövetkezetek dolgozói­ból tevődik össze. Foglalkozá­sain minden esetben szemlél­tetésként filmet is vetítenek. Ennek célja, hogy a gépjár­művezetők műszaki tudása minél magasabb legyen és a gépjárművek vezetésén kívül azok szerkezetével komolyab­ban megisrperkedjenek. Ez a mintegy harminc fővel induló kör alapja lesz egy műszaki klubnak, melyet a következő Időszakban hoznak létre. A népfront községi elnöksé­gével egyetértésben a mező- gazdasági ismereteket, neveze­tesen a háztáji gazdaságok je­lentőségét tudatosítják a mű­velődési otthonban működő nyugdíjas klub tagjaival. — Segítség a vietnami népnek A Magyar Szolidaritási Bizottság egymillió forint­tal járul hozzá az Orszá­gos Béketanács kezdemé­nyezése nyomán kibonta­kozott akcióhoz, amelynek célja, hogy elősegítsék egy lebombázott vietnami kór­ház és iskola újjáépítését. Lóárverés Bábolnán A Bábolnai Állami Gazdaságban lóárverést tartottak. Állami gazdaságbeli szakemberek, tsz gazdák, egyéni gazdálkodók jelentek meg az árverésen, hogy vásá­roljanak az eladásra kerülő angol és arab telivérek­ből, lipicai és nóniusz fajtájú lovakból. A képen: ár­verés a fedett lovardában A katedra követe — Ennek a lánynak nincs semmi forradalmi külseje, — dörmögtek az öreg sza­kik, mintha a szépség és a derű ellensége volna a haladásnak. De mivel falu­járáson, a szavalókórusban régóta részt vett, s az ad­minisztrációs munkában is sokat segített, helybenhagy­ták Héber Imre és a MINSZ javaslatát, felvették tagjelöltnek. Tizennyolc éves volt, érettségire készült. Akkor került a párt soraiba Szol­nokon, az ötödik kerület­ben. Nyolc testvére közül egyedül, elsőnek a család­ból. — Micsoda idők voltak. Meglógtunk a kötelező hit­tanórákról, de azért nagyo­kat köszöntünk a papnak, hogy „jónapot kívánok”. — Mindörökké! — válaszol­ta. De muris volt! Azután egyetemi évek, közben férjhezmenés, gye­rekszülés. Tanulmányai be­fejezése után Szolnokra ke­rült a Közlekedési Műszak5 Egyetem marxista tanszé­kére tanársegédnek. — Velem egykorú fiúk­nak tartottam előadásokat. Először egész előadás alatt nem mertem felnézni a jegyzetemből. Felesleges volt pedig az aggodalmam. Mikor ellenőrzésre jött va­laki, olyan vitát csaptak, hogy magam is csodálkoz­tam. Jóval később tudtam meg. hogy előre kiosztották egymás között a szerepet. Figyelmesek, segítőkészek voltak. Az egyetem aztán elköl­tözött Szolnokról. A férj, Boros Ottó, a közismert sportember megmakacsolta magát, nem hagyta el a várost. — Haragudtam rá emiatt. De aztán idekerültem a közgazdasági technikumba Itt tanultam én is, minden­kit ismertem. Könnyen megbarátkoztam a hellyel, a gyerekekkel, s most már nem is mennék sehová. Meg újságírónak sem, pedig va­lamikor az szerettem volna lenni. A diák a legnagyobb kri­tikus, az elhivatottság ér­zése uralja. Így volt ez mindig s még inkább ma­napság. A gyakorlati foglalkozásokon sok min­dent látnak, s véleményt is nyilvánítanak. — Nincs szükségük a hibákat szépítő szavakra. A tények reális értékelése ér­dekli őket. Hallatlan becsü­lete van előttük az őszinte szónak. Elítélik a lógást. a felelőtlenséget. Az őszi me­zőgazdasági munkák során például az egyik agronómus minden nap meglátogatta őket. Megnézett mindent, beletúrt a ládákba, — véd­te a gazdaság érdekeit. Nem is gondolta, mit jelen­tett a követelményállítás a gyerekeknek. Azt mondták: „itt van becsülete a mun­kának”. Ilyenek ők. Szó­kimondók, ítéletet alkotók. S joggal várják a tanártól, hogy az élet fényeinek reá­lis értékelésére nevelje őket. Hol van már az az idó, mikor a diákok az utcá­ra vonulva követelték a hitoktatás fakultatívvá té­telét. Zúgott, harsogott az utca, egy-egy megmozdu­láskor egekig csapott a lel­kesedés. — Most már másoka körül­mények mások a tenniva­lók. Nagyon sok fiatal ta­nárnál tapasztalni, hogy „nem sikk a pátosz”. Pedig úgy van az, hogy lelkese­dés nélkül, a szocialista építést méltató meleg sza­vak nélkül nem sokat ér a nevelő munkája. A gye­rekek előtt mitsem ér az a tanár, akit szenvtelen nyugalmából se jobbra, se balra nem lehet kimozdí­tani. A tanár sohasem le­gyen egysíkú. Tudjon mér­ges lenni, nevetni. lelkesed­ni. Azt érezzék mindig a gyerekek, hogy ember az ember, hogy van meggyőző­dése, határozott állásfogla­lása, nemcsak a szaktár­gyakban, hanem az élet dol­gaiban általában. A tanuló a legkisebb mel­léfogásra is nagyon érzé­keny. Nem frázisokra, nagy szólamokra van szüksége. De az érzelmileg telített mondatok, a kellő pátosz, ha a hazáról, a szocialista építésről beszélünk, sosem hat szólamként. — Április elsején mókáz­tunk egy kicsit. En is diák voltam, beültem a padba, valamelyik gyerek meg a katedrára. Megdöbbentően tudják utánozni mozdulatai­mat, hangomat. Arra gon­dolok azóta is: ha ilyen külsődleges, apró dolgokat így megfigyelnek, mennyi­vel jobban figyelemmel kí­sérik a tanár belső lénye­gének megnyilvánulásait. S a tanár mindig példa­kép is. akár akarja, akár nem — gondolkozom, hall­gatom, s nézem Boros Ottó- nét, a Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági Szakiskola igaz­gatóhelyettesét. Egyike ő megyénk kongresszusi kül­dötteinek. Szó ami szó, hiá­ba telt el másfél évtized ennek az asszonynak még mindig nincs forradalmi külseje... Simon Béla Huszonegyezer konyhája Mindennapos beszédté­ma. A gyerektől megkérde­zi a család: „No, mit ebé­deltél a napköziben?” „Mi volt az ebéd?” kérdezi a férj a feleséget, a feleség a férjet, a nagymama az unokát és így tovább. — Ilyenkor a kérdezett, amel­lett. hogy beszámol az az­napi menüről, mindjárt véleményt is mond: jó volt vagy nem, ízetlen vagy jóízű, esetleg lehetne jobb is. Van, aki szidja, s van aki dicséri, mármint a szakácsok főztjét. És ez így is van rendjén. Nem lehet mindig mindenkinek kedvére tenni. Illetve még­sincs rendben egészen, mert arról egyáltalán nem, vagy csak ritkán beszé­lünk: milyen jó, hogy van hol ebédelni, aránylag ol­csón, hogy az üzemi ét­keztetés milyen nagy köny- nyítés a családokon, s el­sősorban az asszonyokon. Én magam is csak akkor éreztem ennek jelentőségét, amikor a közelmúltban Jugoszláviában jártam, ahol eddig még nem vezet­ték be az üzemi étkezte­tés rendszerét, s láttam háziasszonyom mint rohan haza a munkából, hogy megfőzze az estebédet a családnak. Hide« helyett meleget háján kétezerhatszáz sze­mélynek főz. Igen sokszor esik szó arról, hogy egyes üzemi konyhákon kevés az a mennyiség, amit adnak, i vagy ízetlen a leves, nem elég tartalmas, mint azt például a Nemzeti Étte­remben étkezők is szóváte- szik. Ezen lehet, és kell is változtatni. Ám beszéljünk őszintén: melyik háziasz- szony tud két személyre, napjainkban 10—11 forint­ból ebédet főzni? Ugye senki. Mint ahogyan az üzemi étkezés sem annyi­ba kerül valójában, mint amennyit fizetünk érte. — Érdekes szám, érdemes vele megismerkedni. Mit jelent ez a szó, üze­mi étkezés vagy közétkez­tetés, csupán Szolnokon ? A megyeszékhelyen nap­jainkban 29 095 ember dol­gozik, köztük szolnokiak és bejáró munkások. Olyan nők és férfiak, akik kora hajnalban vonattal, vagy autóbusszal utaznak sok­sok kilométert munkahe­lyükig és rájuk sötétedik, amikor hazaérnek. Ha nem lenne közétkeztetés, akkor hideg élelmet ehetnének a szolnokiakkal együtt, csak nekik még nehezebb lenne, mert este érnek haza, ami­kor a helybeliek már va­csora után, a tv előtt ül­nek, sétálnak vagy moziba mennek. S hogy milyen ne­héz „feltarisznyázni” a munkába sietóket, azt az asszonyok jól tudják, kü­lönösen a vasutas felesé­gek, akik minden másnap útra készítik férjeiket. Nos. Szolnokon, a több imint 29 ezer munkaválla­lóból megközelítőleg 21 000 napról-napra üzemi kony­hán étkezik, vagy előfizeté­ses menüt eszik egy-egy ét­teremben. Ennyibe kerül... A járműjavítóban lehet választani A járműjavító vállalat üzemi konyháján például naponta ezerhatszáz sze­mélyre főznek, ezeregy- száz-ezerkétszáz kalória értékű ebédet. Kétféle me­nü van, de mindkettőhöz jár hús is. Az egyiket 3,70 forintért, a másikat 6.10 forintért kapják az előfi­zetők. Aznap, apóikor a konyha munkája iránt ér­deklődtem, az olcsóbb me­nü lebbencsleves volt bor­sófőzelékkel, dinsztelt hús­sal. a dráffább halászlé, te­pertős túróscsuszával. Ez a vállalat egvébként új üze­mi konyhát építtetett, részben, hogy több ember­nek tudjanak főzni, rész­ben. hogy betarthassák az ételek előállításánál szük­séges mindennemű. az egészségügvi higiéniai kö­vetelményeknek megfelelő előírásokat. Az állami építőipari vál­lalat üzemi konyháién szintén ezerhatszáz ember­nek főznek nanonta. Har­minc munkahelyre hordták az ételt, hőállő edények­ben. teherautóval vagv bér­kocsival. Az ebéd itt ál­talában báromtogásból áll. Amellett. hogv minden nap van hús. sütemény vagy gyümölcs is jár az ebédhez. Gvakori. hogv nagyobb vállalatok üzemi konyhája, több kisebb üzem, vállalat részére Is főz. A Tiszamen- ti Vegyiművekben például amellett, hogy a dolgozók családtagjai is ételhordó­ban elhordhatják az ebé­det, egyszóval nemcsak sa­ját dolgozóiknak, hanem az üzemet szerelő vállalatok, a gépjavító vállalat mun­kásai részére is főznek. így van ez a papírgyárban, a városi tanácsnál és még egy sor más üzemben, hivatal­nál is. Bár az egyes hiva­talok dolgozói inkább a vendéglátóipari vállalat éttermeiben, vagy a Tisza Szállóban étkeznek. Az Alföldi Üzemé1 el melési Vállalat pedig négy kony­Szolnokon az üzemek, a hivatalok, az intézmények egy negyedévben körülbe­lül három millió forintot fordítanak az üzemi kony. hák fenntartására. Ez egy év alatt jócskán meghalad­ja a 10 millió forintot. Ez a Tiszamenti Vegyiművek­ben például azt jelenti, hogy míg a dolgozók egy ebédért 5,20 forintot fizet­nek. addig az valójában a gyárnak 10,50 forintjába kerül. Ugyanez a szám a papírgyárnál 5 forint, il­letve 4.88, az építőiparnál 4,60. illetve 4.90, a jármű­javítóban pedig egy ebéd­re 2,82 térítést ad a vál­lalat. Az előbbiekhez még hoz­zátartozik: megyeszékhe­lyünkön egy nap 5509 gyer­meknek biztosítanak nap­közis étkezést, vagy óvodai ellátást néhány forintért. S ebben benne van a nap­közikben az ebéd, az óvo­dákban az ebéden kívül a reggeli és az uzsonna is. Ha ezután valaki jogo­san vagy jogtalanul bírálja az üzemi étkeztetést, nem árt, ha legalább gondolat­ban azt a kis „de” szócs­kát hozzáteszi: de... jó hogy van. Varga Viktória Szocialista brigádok szellemi vetélkedője (Tudósítónktól) A napokban zajlott le a szolnoki Vasipari Vállalat házi szellemi vetélkedője, a szakszervezeti bizottság rendezésében, 19 szocialis­ta brigád részvételével. A záróversenyt hatfordu­lós selejtező előzte meg, melyek során az indulók Írásban válaszoltak a fel­tett kérdésekre. A vetél­kedő felkeltette a dolgozók érdeklődését a különböző témakörök iránt, a ver­senyzőknek politikai, kul­turális, üzemi jellegű kér­désekre kellett feleletet adniuk. A brigádok legjobbjai között rendezett egyéni versenyt Balázs Józsefné adminisztrátor nyerte. Csa­patban az Űrrakéta szo­cialista címért küzdő bri­gád bizonyult a legjobb­nak. Az élen végzettek kö­zött értékes díjakat osz­tottak szét. R. M. CAOLA légfrissítő n icmüiETj; Kellemes illatú, a helyiség levegőjét felfrissíti és fertőtleníti. VISZKET Vannak a társadalomnak különle­ges profilírozott hetei. Egyiken pél­dául gázügyektől visszhangzanak bércek és völgyek, a másikon pap­rikacsípés hatja át népünket. Mim hiánycikk. A múlt hetet — legalábbis a művészfilmeket játszó városokat is beleértve — a viszketés, illetve a vakarózás jegyében töltötte tánc- dalműnk. Először a i Jules és Jim című, szuggesztív hatású művészi filmben találkoztunk viszketéssel A hősnő, aki sohasem tudta szegény eldönteni, férjét szereti-e, vagy g szeretőit, kritikus helyzetekben mindig megvakartatta a hátát sze­relmeivel. Hogy azonban lehet valami rej­tett összefüggés a szerelem és vaka­rás között, erre egy, a Budapesti Bíróságon lezajlott tárgyalás vet éles fényt. Jó megjelenésű, 72 (hetven­kettő) éves öregúr volt a vádlott Végzetes szerelemre gyulladt társ­bérlője. egy feltűnően csinos, ma­gas, szőke ifjú hölgy iránt. Miután a lány kikosarazta a több ízben he­ves ostromot indító arszlánt, az óregúr — neki már úgy is mind­egy alapon — bosszút állt. Több napon át viszketőporral szórta be j lány ruháit. így — amikor a hölgy elegánsan öltözve boldogan sietett randevúra ifjú partneréhez —, c viszketőpor áthúzta repeső számí­tásait. Irgalmatlanul megkínozta f hiszen magunk tapasztaltuk, mit kell az embernek kiállnia ilyenkor csupán egyetlen bolha szemtelenke­dése esetén is. Mivel megvan még nálunk az a hiányosság, hogy ran­devú, udvarlás, meg egyebek al­kalmával illetlenség vakarózni, ért­hető, ha az említett fiatal hölgy eb­ből a célból inkább a légyottot ha­nyagolta. Per lett. s az öregural pénzbüntetéssel sújtották... Kérdés azonban, hogy a pénz elégtétel-e annyi szenvedésért, melyet egy ru­hára való bolhacsípésmennyiség okozott. Borzasztóak ezek a mai öre­gek! Amerikában persze — a korlát­lan lehetőségek hazájában — kezdik túltenni magukat a vakarózást tiltó illemszabályokon. Georgia állam Savannah nevű városában indult el az emberbaráti kezdeményezés. Egy vendéglős oszlopot állíttatott fel éttermében. Táblát is tétetett rá ezzel a felírással: „Vakarózó osz­lop.” Ha tehát a kedves vendég há­ta vacsora közben viszketni kezd, odamegy az oszlophoz, és könnyít magán. Mindjárt jobban ízlik a menü másoknak is. Persze, a felta­lálók a szolgáltatás tökéletesítésen fáradoznak, mert ugye a függőle­ges oszlop nem old meg mindent. Nemcsak a háta szokott viszketni az embernek... Johnson például — hogy Amerikánál maradjunk —. mostanában egyre többször vakarja a fejét, katonáinak pedig mindjob­ban viszket a talpa Dél-Vietnam- b an. Tessék! Kellett nekem Johnsont. meg pribékjeit említeni. Máris visz­ket — a tenyerem. Tóth Istváa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents