Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

2 SZOLKOK HEGYEI NÉPLAP 1366, november 2*. Brezsnyev vezetésével elindult a szovjet pártkü döttséq Magyarországra Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárával az élen, pénte­ken Budapestre utazott a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, mely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására részt "vesz az MSZMP IX. kongresszusának munkájá­ban. A küldöttség búcsúztatá­sára Moszkva Kijevi pálya­udvarán megjelent Koszi­gin miniszterelnök, Pod- gornij. a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségé­nek elnöke és több más szovjet vezető. Jelen volt a küldöttség elutazásánál Oláh József ideiglenes ügyvivő. fioszigin Amer marsallal tárgyait Koszigin szovjet kormány­fő pénteken a Kremlben megbeszélést folytatott Amer marsallal. az Egye­sült Arab Köztársaság első elnökhelyettesével. A meg­beszélésen Mazurov, a szovjet Minisztertanács el­ső elnökhelyettese és Ga- leb, az EAK moszkvai nagy­követe is részt vett. Utána Amer marsall ebé­det adott, amelyen szovjet részről Koszigin, Mazurov, Selepin és más hivatalos személyiségek vettek részt. Á német kongresszusi küldöttség fogadósa A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresz- szusára Budapestre érkezett Németország Kommunis­ta Pártjának képviseletében Max Reimann, a Köz­ponti Bizottság első titkára, továbbá Georg Kwiatov- sky, a Központi Bizottság tagja. — A képen: Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja a Ferihegyi Repü­lőtéren fogadja a vendégeket. Brown elutazott Moszkvából George Brown, Nagy-Bri- tannia külügyminisztere Két­napos nem hivatalos láto­gatás után pénteken repü­lőgépen elutazott Moszkvá­ból. Az angol külügyminisz­tert fogadta Koszigin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke. Brown meg­beszélést folytatott Gromi- ko szovjet külügyminisz­terrel a szovjet—angol kap­csolatok kérdéseiről és néhány nemzetközi problé­máról. A repülőtéren Gromiko búcsúztatta Brownt, aki elutazása előtt azt mondot­ta a tudósítóknak. hogy „igen hasznos volt” moszk­vai látogatása. „A moszk­vai beszélgetések rendkí­vül őszinték voltak” — je­lentette ki a miniszter és hozzáfűzte: „osztozunk a világ békébe vetett remé­nyében.” Újabb vcrösgárdista felvonulás Újabb hungveipingista felvonulás zajlott le pénte­ken Pekingben. Ez volt Mao Ce-tung — mint hi­vatalosan mondják — nyol­cadik találkozója a külön­böző kínai területekről Pe- kingbe érkezett „vörösgár­distákkal”, akiknek menet­oszlopai katonák, hadsereg- parancsnokok és a bizton­sági csapatok kíséretében órákon át vonultak keresz­tül a Tienanmen téren. A Tienanmen téren fel­állított díszemelvényen Mao Ce-tung mellett Lin Piao, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nökhelyettese, honvédelmi miniszter, Csou En-laj, az Államtanács elnöke, IJu Sao-csi, a Kínai Népköz- társaság elnöke» Teng Hsziao-ping, a KKP Köz­ponti Bizottságának főtit­kára és mások foglaltak helyet Mint az előző ilyen talál­kozókon is, valamennyien katonai egyenruhát visel­tek. Az eimtSTt betekben a törté» nelem egyik legnagyobb árvíz­katasztrófája sújtottta Itália földjét. A megvadult folyók rohanó vize és a tomboló szél­vihar következtében fellépő tengerár 12 millió embert érintett. Az országnak kb. egynegyedét borítja sár és tör­melék, 800 községben és 30 nagyobb városban fedi iszap az utcákat. A legnagyobb pusztulást Toscana központja, a rene­szánsz bölcsője, Firenze szen­vedte. Az árvíz november 4-én tört rá a városra és nyolc na­pon keresztül pusztította an­nak pótolhatatlan értékeit. A víz behatolt a világhírű Uffizi- képtárba, könyvtárakban és múzeumokban rombolt, nagy pusztítást végzett a Dóm gyö­nyörű épülete körül, valamint a Santa Croce templom előtt szélesedő középkori téren, há­rom méteres víz borította a városi tanács, a Signoria épü­letét is. A katasztrófát, amelyhez ha­sonló csak 1331-ben, 1666-ban és 1833-ban fordult elő ezen a vidéken, az idei ősz szélsősé­ges időjárása idézte elő. A Toscanai-medence a me­diterrán éghajlat övezetébe tar­tozik. Nyár elején az Afrika felől érkező, sivatagi eredetű légtömegek forróvá és száraz­zá teszik itt az időjárást, ta­vasszal és ősszel viszont az Atlanti-óceán felől érkező c1'’'- lonok bő csapadékkal öntözik a kiszikkadt földeket. A ciklon előoldalán felsikló meleg leve­gő azonban az Alpok lábánál is nagyobb esőzéseket okoz, amely nagy tömegben zúdul az alacsonyabban fekvő területek felé. E kettős hatás által meg­duzzadt folyók vize aztán év­ről évre kilép medréből és el­önti a környező földeket. Az idei nagy árvízkatasztró­fát azonban az előbb említett okokon felül a szélsőséges idő­járás is súlyosbította. Amikor a szokatlan októberi nyár vé­gét jelentő hideg levegő áttörte az Alpok és a Károátok vo­nalát és előretört a Pó-alföld- dig^ a déli meleg levegő viha­ros sebességgel fölésiklott. Az éghajlati frontoknak ez a több napon át tartó összecsapása zivataros esőkkel árasztotta el Észak-Olaszország területét. Olaszország történetének legnagyobb árvízkatasztrófája MEGTÖRTEM KRIMI HAMBURGBÓL HL A másodigazgató rablóbandát szervez Mindenki egy helyben to­pog. Csak a lottótársaság intézkedik: elbocsátja a pénztárost, a rablás áldoza­tát. Mintha ő tehetne min­denről. Aztán látványosan lemond a lottótársaság má­sodigazgatója. Az egyik hamburgi lap ekkor így ír: „Ezt a példamutató kö­telességtudást tudnánk ajánlani néhány úrnak a rendőrségen is. legalább ennyi felelősségérzetet sze­retnénk látni azoknál, akik tehetetlenek a rablás fel­derítésében.” Ezenkívül: semmi. Az évek múlnak, s lassan valóban feledésbe merül a félmilliós rablás ügye. A nagy világváros mindennapi forgatagában ez is csak egy, a sok más bűn­tény közül. Váratlan fordulat 1965-öt írnak. Senki nem beszél már a hamburgi lot­tópénzről, amikor mégis fordulat következett be. Sőt, a tettes is kézre került a Német Demokratikus Köz­társaságban. Az NDK népi rendőrei ügyesek voltak, s nagy fogást csináltak. A külföldieket ellenőrző berlini határállomásnál tör­tént. Egy Mercedes Limou­sine érkezett a demokrati­kus Berlinből az őrpontra. A határőrök ismerték, mert. hetenként megfordult ezen az útvonalon. Most is, mint máskor, a vezetőt kiszállás­ra szólították fel, hogy a szokásos p"or,ör7°st elvé- ■ezzék. Ez alkalommal bér kihallgatása. Elmondta, hogy török állampolgár, és a nyugat-berlin. egyetemen tanul. A kocsit egy évfo­lyamtársától kapta kölcsön, s fogalma sem volt, hogy mi van az ülések védőhu­zata alatt. Különben is ö csak azért jár Kelet-Ber- ' linbe, hogy ott az építkezése­ket tanulmányozza, hiszen építészhallgató, s nagyon * érdeklik a modem stílusok. Különösképpen érdeklik a Karl-Marx-Allee épületei, az új utcasor stb., stb. Paulitz főhadnagy nagy türelemmel s kedélyesen hallgatta a török fiú elő­adását. Aztán felajánlotta, hogy tekintse meg máskor is a várost, de talán jobb lenne, ha előbb értesíti a kocsi tulajdonosát, aki biz­tos jelentkezik és igazolja őt. Nyilván — mondta a főhadnagy — nem hagyja magát a bajban. Biztos lesz benne annyi becsület, hogy bevallja, övé a pénz. A% aranykereskedő szigorúbban, mint máskor A fiatalember, aki a kocsin járt, kiszállt, de foga kö­zött „botrányt” mormolt, s fel volt háborodva a zava­rás miatt. Ám hirtelen el­csendesedett, amikor a rend­őr az autó üléseit borító huzatot kezdte levenni. Az első ülések hátsó támláinak hátulján gyanús dudorok voltak. Amikor a védőhu­zatot lefejtették, s a dudo­rokat megvizsgálták, a ha­tárőrség legnagyobb csodá­latára '240, összegöngyölt 50 márkás pénz került napvi­lágra. Az utas nyugatnéme* pénzt akart a demokratikus Berlinből kicsempészni! Megkezdődött a fiatalén! ­Közben Paulitz elé újabb jelentést toltak. Elolvasta s ebből értesült, hogy a kocsiban arany mérésére szolgáló speciális mérleget is találtak, valamint vegy­szert, csipeszt stb. Teljes felszerelést, olyan készle­tet, amit csak az arannyal foglalkozók hordanak ma­gukkal. A főhadnagy ed­dig sem kételkedett, hogy a török férfi bűnös, de most egyenesen nekisze­gezte a kérdést: — Maga arannyal és pénzzel üzletel! Ugye elta- láltatn? A török nemVáiaszolt. A négyórás gondolkozási idő zonban az őrizetes cellá­ban látszólag jobb belá- *ásra bírta, Amikor újabb kihallgatásra a főhadnagy elé vezették, már így val­lott: — Az egyik egyetemista ismerősöm itt Kelet-Ber- linben nemrég összehozott egy úrral, aki aranyruda- kat vásárol, s nyugatné­met márkával fizet érte. Hónapok óta rendszeresen találkozom itt vele, s ho­zom neki az aranyrudat. Ma éppen 12 000-ért szállí­tottam le. A török nem ismerte ügyfele nevét. — Annyit azonban elmondott, hogy minden héten egy megha­tározott kávéházban talál­kozik vele, s ott bonyolít­ják le az üzletet. A törö­köt őrizetbe vette az NDK rendőrsége. Egy hét múlva lehetősé­get kapott arra, hogy el­menjen a megjelölt kávé­házba. Természetesen nem egyedül. Paulitz főhadnagy és egy másik rendőrtiszt kis távolságban követte. A találkozás után a török üz­letfelét őrizetbe vették. A férfit Eberhard Mellinnek hívták, Berlin egyik elővá­rosában lakott, egy régi­ségekkel berendezett pazar lakásban. Korábban a hamburgi lottót* »-saság má­sodigazgatója volt A „külön munkau A rendőrség által előter­jesztett bizonyítékok súlya alatt Mellin lassan min­dent bevallott. Elismerte, hogy ő volt az, aki a lot­tópénz elrablását kitervel­te, s az ötletet Borowski- nek elmondta. A rablás előtti éjszakán ő „külön munkát” végzett. Az igaz­gatóság épületében őrzött két zsákból 300 000 márkát kivett, s eltett. Csak a ma­radékot hagyta a zsákban. Míg a hamburgi rendőrség eszeveszetten kutatott Bo- rowski után, ő lemondott. Közben a pénzt különböző postahivatalokban feladta Nyugat-Berlinbe, majd on­nan a még akkor nyitott határon át átcsempészte az NDK területére. F^kor lát­ványosan lemondott állá­sáról a lottótársaságnál és letelepedési engedélyt kért a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, Berlinben. Megadták az engedélyt, hiszen semmi kifogás nem merült fel személye ellen. Amíg az államhatárt meg nem erő­sítették, Mellin csak ki­sebb összegeket váltott be Nyugat-Berlinben, s vigyá­zott, hogy költekezésével fel ne hívja magára a fi­gyelmet. Amikor 1961. au­gusztus 13-án lezárták a határt, már nem volt kifi­zetődő számára Nyugat- Berlinben pénzt váltani, s úgy döntött, hogy a pénz­összeget másként kamatoz­tatja. Kapcsolatot terem­tett pénz- és aranycsempé­szekkel. s ráállt aranvru- dak felvásárlására Közben berendezte fényűző laká­sát, s nyugodt volt, hogy a hamburgi rendőrség so­ha nem jöhet nyomára. Amikor vallomását iegv- zőkönyvbe vették, Mellin kéréssel fordult az NDK rendőrségéhez. Azért folya­modott. hogy az elírást az NDK-ban folytassák le. Paulitz főhadnagy cso­dálkozva nézett rá: — Miért, űev véü. hogy itt .kisebb büntetést kao? Mellin megrázta a fejét. — Nem, most nem a büntetés mértékéről van szó; ez nem fontos, de ha Borowski újra feltűnik, miszlikre aprít... Itt leg­alább biztonságban va­gyok — fejezte be vallo­mását és bűnös pálvafutá^ sát Eberhard Mellin, m agyafúrt bűnöző. Bürget Újai

Next

/
Thumbnails
Contents