Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-20 / 274. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. november 2*. T a világpolitikában Munkában Lord Russel humanista itélőszéke — A Bolgár KP kongresszusának visszhangja — Ausztria önállóságának védelmében — London dilemmája: Belépni vagy nem be­lépni ? — Nagy erőpróba Bonnban „Az érzelem szem­be akar szállni a rideg ér­telemmel”... egy olasz lap tudósítója kommentálta így Lord Russel szerdai londoni sajtóértekezletét, amelyen bejelentette, hogy megalakult és munkához lát a nemzetközi törvényszék a2 amerikai háborús bűnök kivizsgálására. Lord Russel, Jean-Paul Sartre, Peter Weiss és az emberiesség gondolatának több más világhírű képvi­selője — írók, költők, jo­gászok, államférfiak — nagy munkára vállalkoztak, ösz- szegyűjtik az amerikaiak vietnami agressziójának bű­neit, ezernyi bizonyítékát. Elsősorban nem is azokat a tényeket, amelyeket a szen­vedő vietnami nép a vi­lág elé tár, hanem amit a nyugati sajtó beismer. A bizonyítékok alapján kezdi meg a tárgyalást 1967 tava­szán a nemzetközi ítélőszék Döntését nem személyek, hanem az egész amerikai barbarizmus ellen hozza. De azért a világ jól tudhatja, kik állnak értelmi szerző­ként a szörnyűségek mögött. Az ő rideg, kegyetlen ér­telmükkel^ száll szembe Russel, Sartre és a többiek mély emberi érzelme, együttérzése, tiltakozása. A múlt hét sok je­lentős külpolitikai esemé­nyei közül nagy visszhan­got kapott a Bolgár Kom­munista Párt kongresszusa. A tanácskozás hű tükre an­nak, milyen figyelemre­méltó előrehaladást ért el az utóbbi években a szocia­lista Bulgária. Tödor Zsiv- kov beszámolójának adatai egyértelműen arról tanús­kodnak, hogy a Bolgár Népköztársaság a gazdasá­gilag leggyorsabban fej­lődő országok sorában ha­lad. A kongresszuson számos nemzetközi probléma is he­lyet kapott. A világsajtó különösen élénken figyelt fel Leonyid Brezsnyev be­szédére, aki számos fontos kérdést érintett. Elmondot­ta, a többi között, hogy a Szovjetunió és más szo­cialista országok mindad­dig megadják a hatékony segítséget Vietnamnak, amíg nem szűnik a vietna­mi nép elleni agresszió. A mai nemzetközi hely­zetben, amikor a két vi­lágrendszer között bonyo­lult és sokrétű küzdelem folyik, fokozott mértékben szükség van a kommunista pártok testvéri szolidaritá­sára. Éppen ezért a kong­resszuson Leonyid Brezs­nyev és több más szónok mélyrehatóan elemezte a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődését, a nem­zeti és nemzetközi érde­keket összekovácsoló politi­ka kialakulását és a béké­ért folytatott harc soronle- vő feladatait. Hangsúlyoz­ták, hogy mindjobban meg­érnek a feltételek a kom­munista és munkáspártok új, nagyszabású nemzetközi tanácskozásának összehívá­sára. Az ilyen közös munka, a kollektív eszmecsere és vi­ta segíti a testvérpártokat abban, hogy helyesen hatá­rozzák meg együttes politi­kai irányvonalukat. Ez pe­dig hasznosan befolyásolja az egész világ haladó erői­nek tevékenységét. A világsajtó a hé­ten sokat írt arról, mennyi­re felélénkült a Szovjetunió diplomáciai tevékenysége. Az utóbbi időben Moszkva számos külföldi államférfit fogadott és a szovjet veze­tők így több külföldi uta­zás elé néznek. Ennek a fellendülésnek egyik szerves része Nyiko- laj Pocfgornij ausztriai lá­togatása. Ma még kevés tájékoztatás áll rendelkezé­sünkre a szovjet—osztrák tanácskozásokról, de a bé­csi lapok cikkeiből kitűnik, hogy az egyik legfontosabb szőnyegen levő probléma: Ausztria és a Közös Piac viszonya. E körül már hosszú ideje vita folyik Egyes osztrák köró., hajlanak a bonni csábításokra és szeretnék Ausztriát beléptetni a Kö­zös Piacba, amely erősen politikai színezetű szervezet. Ez azonban ellenkezne az osztrák semlegesség elvével. A Szovjetunió — mint Pod- gomij is hangsúlyozta — Ausztriát az európai stabi­litás egyik fontos elemének tartja és nagyra értékeli, ezért szükségesnek érzi, hogy rámutasson, milyen veszélyeket rejt az, ha Ausztria önállósága a bon­ni manőverek áldozatául esik. A Közös Piac körüli másik probléma színhelye Anglia volt. Az angol par­lament azon vitatkozott: csatlakozzon-e Anglia, vagy sem? A dilemma még tart. London két malomkő kö­zött őrlődik. Ha belépne a Közös Piacba, felborítaná évszázados gazdasági ha­gyományait, elrontaná kap­csolatait a Brit Nemzetkö­zösséggel és jónéhány eu­rópai partnerrel is. Érthető, hogy az angol haladó közvélemény egyér­telműen elveti a belépés gondolatát. Bonn egyelőre nem so- kát hallatja szavát ebben a kérdésben. Mással van el­foglalva. A belpolitikai vál­ság, amelyet Erhard buká­sa kiváltott, még korán* - sem oldódott meg. Hiszen Er- harddal együtt az egész ed­digi nyugatnémet politikai irányvonal is levitézlett. Az új kancellárjelölt, Kiesinger a héten már meg­kezdte ugyan kormányala­kítási próbálkozásait. de nagy erők bonyolult küz­delme folyik a kulisszák mögött. Az eheti tárgyalá­sok során még nem alakult ki véglegesen kép arról, hogy az eddigi uralkodó pártszövetség, a CDU — CSU: kivel lép koalícióba: a szociáldemokratákkal vagy a szabad demokraták­kal, Sőt, az is szóba jötf, hogy a két utóbbi alakít koalíciót és akkor kissebb- ségben marad a CDU — CSU. Sok minden tisztázatlan maradt még ezen a héten. Egy azonban bizonyos: az új erők nem akarják a régi, feltétel nélküli Ame- rika-barát politikát és reá­lisabb alapra akarják he­lyezni az NSZK politikáját. Még Strauss volt had­ügyminiszter is, aki pedig a CDU—CSU mai „legerő­sebb embere”. Kiesingert ugyancsak ő tolta előtérbe. Eck Gyula Lunar— Orbifei*-2 Az Amerikai Űrhajózási Hivatal nyilvánosságra ho­zott a Lunar-Orbiter—2 ame­rikai űrhajó által készített három fényképet. Az űrha­jó 48 kilométernyire köze­lítette meg a Hold felszí­nét, amikor a képek ké­szültek. A fényképeken világosan látható a holdkráterekkel pettyezett síkság, de na­gyobb kráterek vagy ki­emelkedő szirtek nem lát­hatók. A terep eléggé si­mának látszik ahhoz, hogy bármilyen űrhajó a Holdra ereszkedjék. A Hold felszíne ebben a térségben meglehetősen kemény. Ezért a Lunar-Or­biter—2 13 más területet is lefényképez. A fényképen egy méter átmérőjű tárgyak is lát­hatók. Megválasztották a Bolgár Kommunista Párt új vezetőségét A Bolgár Kommunista Párt kongresszusának szom­baton helyi idő szerint 12 óra 30 perckor kezdődött zárt ülésén megválasztot­ták a párt új vezetőit. Első titkárrá ismét Todor Zsivkovot választották. Kozmosz—132 Szombaton a Szovjet­unióban földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—132 jelzésű mesterséges holdat, hogy a rajta elhelyezett műszerek segítségével foly­tassák a Szovjetunió űr­kutatási programját. Vihar a népi kommunában emberek egy részének se­gítségével” megalakította a „kulturális forradalom bi­zottságának előkészítő bi­zottságát” és nagygyűlést szervezett „a hatalom bi­torlói” ellen. — A továb­biakban megszervezett 89 embert és azzal az indokkal, hogy „kipróbálja vajon az adott területen a gyü­mölcs terem-e jobban — vagy a gabona”, kiválasz­tott egy jó földterületet és kivágott 200 gyümölcs­fát. 4—500 paraszt azonban fogságba vetette Sao-huát és társait. Ezt az akciót ne­vezi a „Fővárosi Vörösgár­dista” című lap „a szep- tem-ber 13-i ellenforradal­mi ügynek”; Vang Sao-huát és egy társát a körzeti fogdában tartották több mint egy hó­napig. A lap ezt az idősza­kot a „fehérterror idősza­kának” mondja. A rendőr­ség október 16-án „a kialakult helyzet kény­szere alatt” végül szaba­don bocsátotta Vang Soa­huát, aki azonban — mint a „vö­rösgárdisták” lapja záró­jelben megjegyzi — nem tért haza családjához, mert a tömegek egy része nem értett egyet szabadon bo­csátásával. Végül november 3-án Vang Sao-hua hazaköltözhetett. Hszie Fu-csi minisztevel- nökhelyettes közbiztonsági miniszter személyesen adott ki utasítást az ügy rende­zésére. A rendezés során felmentették Vang Sao- huá-t és a vele tartókat, a „vörösgárdisták” lapja pe­dig „a maocetungi eszme győzelmének” nevezi, hogy a vezetők beismerték hi­báikat. A Vöröskereszt Társaságok Ligájának felhívására nemzetközi segélyakció indult a katasztrófa súj­totta olasz nép megsegítésére. A Magyar Vöröskereszt már útnak is indította teherautóval a segélyszállít­mányt Veronába, ahonnan majd az árvízsújtotta váro­sokba, Firenzébe, Velencébe és Grossetoba irányít­ják. A Magyar Vöröskereszt takarókat, tréningruhá­kat, tetanus és tífusz elleni oltóanyagot, vízfertőtlcnítő és lázcsillapító V gyógyszereket küldött. Pusztít az olaszországi árvíz második hulláma Még mindig zuhog az eső a Po-deltájában, ahol a helyzet katasztrofális: a bonificai gát átszakadása folytán a tenger tovább nyomul előre a delta te­rületén. A Tolle és Gnocca közt fekvő szakaszt a ten­ger vize teljesen elborí­totta. A két héten belül bekö­vetkezett második árvíz pusztításai közben szünet nélkül folynak a mentő­munkálatok és a lakosság elszállítása. A hadsereg műszaki alakulatai önkén­tesek segítségével péntek este kiürítették a 800 lakosú Pila falut, amelyet a nö­vekvő árvíz teljes pusz­títással fenyeget. Péntek éjjel a tűzoltók­nak mintegy 20 kilométer utat kellett csónakon meg­tenniük, reflektorok fé­nye mellett, hogy meg­mentsenek egy törött lábú INDONÉZIA m Összecsapások a fővárosban Mint a Reuter jelenti, Amir Machmud vezérőr­nagy, a dj akartai helyőrség parancsnoka, egy jobboldali muzulmán ifjúsági gyűlésen ismét a „kommunista ve­szélyről” beszélt. Kijelen­tette, hogy a betiltott kom­munista párt és hívei (más pártokból) fegyveres harc­ra készülnek. Az utóbbi időben sorozatosan voltak összecsapások, a főváros utcáin pedig nagy számban jelentek meg röpcédulák. Semarangban a katonai hatóságok bezárták a SIl­káméról elnevezett egyete­met, hogy „eleget tegyenek a lakosság óhajának” — jelenti az Antara. A fővárosban Suharto tá­bornok váratlanul tanács­kozásra hívta egybe a kor­mányelnökséget. Sukarno elnök az ülésen nem vehe­tett részt, mert Bogorban tartózkodik. A Trisakti című lap szombati száma jelenti, hogy Sukarno kínai házi­orvosa Hollandiába mene­kült. A lap nem fűz ma­gyarázatot a hírhez. felrobbant eq\f amerikai bombázógép Az amerikai Wisconsin államban szombatra virra­dó éjjel felrobbant és le­zuhant egy B—52-es stra­tégiai bombázógép, ame­lyen kilenc főnyi személy­zet tartózkodott. Szemtanúk szerint a hatalmas robbanás 10— 12 kilométer körzetben reszkettette meg a leve­gőt. A széthulló égő roncsok több tüzet okoztak. Az amerikai parancsnok­ság szóvivője kijelentette, hogy a gyakorlórepülést végző gép nem vitt magá­val nukleáris fegyvert. — Megfigyelők ezzel szem­ben megjegyzik, hogy az idén január 17-én történt spanyolországi palomaresi esetnél — amikor szintén B—52 típusú amerikai gép zuhant le — az amerikai hatóságok sokáig tagadták, hegy a szerencsétlenül járt gépen nukleáris fegyver volt. A pénteki repülőgép-ka­tasztrófáról kiadott jelen­tésekkel kapcsolatban a UPI is rámutat, hogy nukleáris bombával fel­szerelt B—52 típusú óriás bombázók 24 órás szol­gálatban teljesítenek őr­járatot az Egyesült Álla­mok légiterében. Az amerikai légierő csak egy olyan esetet ismert el, amikor nukleáris fegyvert hordozó gép zuhant le az Egyesült Államokban, de a szerencsétlenség pontos helyét és dátumát nem voltak hajlandók közölni. Az amerikai hírügynök­ség felsorolja az 1958 eleje óta történt 13 olyan repü­lőgép-incidenst, amely nuk­leáris bombát hordozó gé­pekkel történt embert, aki egy ház tete­jére kapaszkodott fel. Porto Tolle-ban a delta­vidék legnagyobb községé­ben döbbenetes kép tárul az ember szeme elé: az egész helység víz alatt áll, csak néhányan ma­radtak a házak legfelső emeletcin, ahova azokat a javakat helyezték, emelyeket már nem tudtak elszállítani. A Po folyó vízszintje va­lamivel alacsonyabb a ten­ger szintjénél és mivel a gátakat a viharos Adriai- tenger hullámainak súlya összeroppantotta, több mint 10 000 személyt kellett a veszélyeztetett bel vekről kitelepíteni. Az elárasztott falvak la­kosai zuhogó esőben hagy­ják el otthonukat, maguk­kal viszik a szívükhöz leg­közelebb álló tárgyakat és néhány meleg ruhadarabot. Az egész delta-vidéken csak kétféle közlekedési eszköz használható: a helikopter és a csónakok. Ha a mostoha időjárás tovább tart, megrongálódik a delta egész gátrendsze­re, és a szakértők szerint több évre lesz szükség, amíg ismét termővé tud­ják tenni a tengervíz által elárasztott földeket. Az olasz külügyminisz­ter bejelentette, hogy Olaszország hivatalosan felkérte az európai kö­zösségben lévő partne­reit, hogy nyújtsanak segítséget az árvíz által leginkább sújtott vidé­kek gazdasági talpraállí- tásához. Az erre vonatkozó javas­latokat november 24-én és 25-én vitatják meg az eu­rópai közösséghez tartosó külügyminiszter«*­Ki az „ellenforradalmár” a Kínai Népi Kommuná­ban? A „Fővárosi Vörös­gárdista’” című lap erre ad választ, amikor részle­tes leírást közöl az egyik Pekinghez közel eső népi _ kommuna gyümölcstermelő nagybrigádjában lezajlott eseményekről. A kommunában Vang Sao-hua gépkocsivezető „forradalmi plakátot” ra­gasztott ki és ebben azt a nézetet vallotta, hogy hely­telen a homokos — kavi­csos, szél járta földeket gyümölcsfákkal betelepíte­ni, mert ez „nem felel meg annak a maocetungi jelszónak, hogy készüljünk a háborúra, készüljünk a természeti csapásokra és szolgáljuk a népet”. Nem felel meg annak a követel­ménynek sem, amely sze­rint „a gabonatermés a fő­program”. Miután a kommuna ve­zetői helytelenítették Vang Sao-hua elképzeléseit, a gépkocsivezető „a szilárd

Next

/
Thumbnails
Contents