Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-15 / 244. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEOYEI I A MEGYEI XVII. évfolyam, 244. szám. ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ära ,50 fülé 1966. október 15., szombat. Uj szakasz kezdődök Beszélgetés Ilhu Pál művelődésügyi miniszterrel A négy esztendővel ezelőtt ülésező Vili. párt- kongresszus a magyar nép történelme egy szakaszának lezárását jelentette. Ez a kongresszus mondta ki a szocializmus alapjai lerakásának befejezését és jelölte meg az új szakasz legfontosabb feladatának a szocializmus teljes felépítését hazánkban. Ennek a kongresszusnak a magyar nép életében betöltött szerepéről, jelentőségéről és az azóta megtett útról beszélgettünk Ilku Pállal, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjával, művelődésügyi miniszterrel. a párt türelmes, bölcs bizalma a népmilliók iránt és a tömegek bizalma a kipróbált, szilárd, megfontolt vezetés, a párt iránt. A Vili. pártkongresz- szus a szocializmus teljes felépítésének nagy feladatán belül célul tűzte ki a kulturális építőmunka fokozását, előtérbe kerülését. — A szocializmus teljes felépítése azt is jelenti, hogy mindannyiunknak meg kell tanulnunk szocialista módon élni, dolgozni, gondolkozni. Érthető tehát, ha a VIII. kongresszus reflektorfényébe került a szocialista tudatformálás. A szocialista embertípus kialakítása bonyolult feladata. Nemcsak a kulturáltság magasabb fokát jelenti, hanem annak felismerését is, hogy az egyéni sorsok alakulása szoros kapcsolatban áll az ország fejlődésével. — A kultúrálódás feltételeinek szélesítésében okvetlenül szükség van a tömegek aktív részvételére. A VIII. kongresszus óta megtett út igazolta ezt. A dolgozók nemcsak megér— A VIII. pártkongresz- szus nem tartozott a hangos, látványos események sorába. Nyugodt értékelése, mértéktartó hangja inkább egy munkaértekezlet hangulatát idézte. Pedig a párt és a szocializmus magyarországi történetének fontos szakaszát mondta ki befejezettnek. A küldöttek kivétel nélkül arról beszéltek, hogy a szocializmus teljes felépítésének szakasza sem lesz könnyebb feladat, mint az előző, sikerrel zárult periódus volt. A Vili. pártkongresszuson a kommunista küldöttek mellett megfigyelőként részt vettek közéletünk olyan pár- tonkívüli kiválóságai is, mint Kodály Zoltán, Németh László, Károlyi Mihályné és mások. — Nagyon helyes és hasznos gondolat volt meghívni a kongresszusra közéletünk legkiválóbbjait. A velük folytatott beszélgetésekből kicsendül: tudták, érezték, hogy ezen a kongresszuson az ország életének olyan kérdései kerülnek megvitatásra, amelyek végrehajtásához az egész nép összefogása szükséges. Sokan mondták el a küldöttek közül: a szocialista nemzeti egység kialakítása valamennyi becsületes dolgozó közreműködése nélkül lehetetlen — ez a gondolat és e gondolat országvilág előtt történt kimondása kapta meg őket leginkább és legmesszebbme- nően egyetértettek és egyetértenek ma is vele. — Sokan a pórt VIII. kongresszusát a párt és a tömegek egymásra találása reneszánszának nevezik. Nem véletlenül. A szocializmus alapjainak a lerakása nem fejeződhetett volna be az egész nemzet segítsége nélkül. Ha például a parasztság nem értette volna meg a mező- gazdaság szocialista átszervezésének történelmi szükségességét, azt eredményesen és megnyugtatóan nem lehetett volna végrehajtani. A párt és a tömegek ismét létrejött, kölcsönös, mély és tartalmas kapcsolatának az alaoia kettős: tették az oktatás fontosságát saját gyermekeik jövőjét illetően, hanem áldozatokat vállalva segítették az iskolai hálózat bővítését. Ugyanezt mondhatom a művelődési otthonok, klubok hálózatának örvendetes bővülésével kapcsolatban is. Régebben, amikor a megnövekedett kulturális igények kielégítése került szóba, elsősorban mindig színházra, mozira, és különböző más, művészeti rendezvényekre gondoltak. — A kulturális forradalmat nem lehet és nem szabad csak a művészeti területekre, lehetőségekre csökkenteni. Kultúrálódást jelent a tudásszint emelése, az ismeretek bővítése csakúgy, mint a közízlés fejlesztése. — A felszabadulás óta eltelt két évtized alatt kialakult hazánkban a népművelés szilárd szervezete, létrejött intézményeink széleskörű hálózata, amely jól szolgálja a közműveltség terjedését. Ma, a sok szempontból megváltozott új helyzetben is építeni lehet erre az alapra. De ez önmagában már nem elég. Növelni kell a népművelési intézmények hatósugarát, A könyvtárak, műkedvelő együttesek, szakkörök — amelyek a népművelési munka gerincét adták és adják még ma is sok helyen — önmagukban már nem felelnek meg a nö(Folytatás a 3. oldalon) A kilóra vett traktorok Családi kör Sselídülés Szolnok kapja az első házépítő panelnzemet Az Építésügyi Minisztérium műszaki-fejlesztési főosztálya jóváhagyta egy új házépítő panelüzem programtervét. Ez a kis házépítő panelüzem könv- nyen áthelyezhető, szabadtéri berendezésekkel rendelkezik. Sorra járja majd a házgyári ellátókörzetekből kimaradt országrészeket, hogy nagyüzemi módon segítse ezeken a területeken is a lakásigények gyors és gazdaságos kielégítését. Az első vándoroltatható panelüzemet Szolnok kapja. Mintegy kétezer lakást kell építeni az üzem termékeiből a Zagyva-parti városrészben, ötéves munka után pedig felpakolják a gépeket és áttelepülnek másik országrészbe. A panelüzem segítségével négy és hatemeletes házak épülnek. A válaszfalakat maguk a lakók is áthelyezhetik, tehát saját ízlésüknek megfelelően formálhatják lakásukat. Az új panelüzemnek jövő évben kell megkezdeni a próbatermelést. A szakszervezeti élet mozgalmas napjai Csomagolás és szállítás-technikai tanácskozás — A községi szakmaközi bizottságok munkájáról tárgyal az SzMT elnöksége — Napirendre kerül a kereskedelmi dolgozók bérezése Az elkövetkezendő napokban, hetekben mozgalmas lesz a szakszervezeti élet. A szervezett dolgozók képviseleti szervei számos közérdeklődésre számottar- tó kérdésről tárgyalnak. Emellett októberben az SzMT elnöksége és az egyes szakmák megyei bizottsága rendezésében több tapasztalatcserére kerül sor. Az eddigiek szerint október 27-én a törökszentmiklósi baromfifeldolgozóban a korszerű csomagolás-szállítás és belső anyag- mozgatás technikai problémáiról, bevezetéséről tanácskoznak az élelmiszer- ipar szakemberei. Másnap az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnál tanulmányozzák az építő szakma képviselői a gépi' vakolás előnyeit. gazdaságosságát. — Mindkét tapasztalatcserének az a célja, hogy a korszerű technikának híveket szerezzen. Ugyancsak ezen a napon ülésezik a megyei egészségügyi akcióbizottság. Megvizsgálják a munkaképtelen dolgozók láppénzellátását, illetve a jászberényi Hűtőgépgyár munkásainak egészségügyi, szociális és munkavédelmi helyzetét. A KISKORÉI VÍZLÉPCSŐ SZOMSZÉDSÁGÁBAN MÁR MOST HOZZÁKEZDTEK A KÖZÉPTISZAVIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FOLYAMSZABÁLYOZÁSI MUNKÁSAI A TISZA SZAKADOZÓ PARTJAINAK BIZTOSÍTÁSÁHOZ. UGYANIS A DUZZASZTÓ MEGÉPÜLÉSE UTÁN ITT ERŐS HULLÁMVERÉSNEK LESZ KITÉVE A TISZA PARTJA. KÉPÜNKÖN VÍZÁGYÜVAL MOSSÁK BE A TISZA MEDRÉBE A LENYESÉSBŐL KIKERÜLT FÖLDTÖMEGET. A szervezett dolgozókat nyilván érdekli az is, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnöksége mivel foglalkozik majd a közeljövőben. Október 21-én délelőtt a KISZ megyei bizottsága képviselőivel kö- V zösen a kongresszusi munkaverseny vállalások teljesítésének eddigi eredményeit összegezik, s elemzik, hogy a vállalatok, intézmények vezetői, társadalmi szervezetei hogyari segítették a dolgozókat célkitűzéseik megvalósításában. Október 24-én az SzMT elnöksége kezdeményezésére intéző bizottsági ülésen vitatják meg a szolnoki vasúti rekonstrukció szak- szervezeti munkájának tapasztalatait s megjelölik a további tennivalókat. Az ülésen résztvesz a Vasutas Szakszervezet főtitkára is. November eleji ülésen az SzMT elnöksége egyebek között meghallgatja és megvitatja az építők megyei bizottsága jelentését, mely a szervezettségről, tagdíjfizetésről és a bizalmiak munkájáról ad majd képet. Ez alkalommal a közalkalmazottak szakszervezetének megyei bizottsága is tájékoztatja az el- . nökséget a községi szakmaközi bizottságok munkájáról, és az azt segítő tanácsi és szakszervezeti tevékenységről. Idei utolsó tanácskozását december 2-án tartja meg az elnökség. Ekkor a szak- szervezeti szervek a termelést segítő agitációs és propaganda munkájának tapasztalatait összegezik, valamint összeállítják 1967 első félévi munkatervüket. Az év hátralévő időszakában természetesen a különböző szakmák szakszervezeti megyei bizottságai is program szerint dolgoznak. A bányászok területi bizottsága az olajipari dolgozók szocialista munkaversenyének eredményeit, tapasztalatait összegezi október 25-én, November közepén a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének megyei bizottsága a földművesszövetkezeteknél és a kereskedelmi vállalatoknál bevezetett jutalékos bérezés hatékonyságát elemzi. Ezenkívül beszámoltatja az illetékeseket az idei bérfejlesztési alap felhasználásáról. A HVDSZ megyei bizottsága pedig az 1966—67 évi oktatást értékeli és megvizsgálja a szakszervezeti sportmözgalom helyzetét