Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-15 / 244. szám
f SZOLNOK MEGYEI NfiPLAP 1966. október 15. Megbukott a holland kormány Egész éjszaka tartó vita (tán, pénteken hajnalban •z alsóházban leszavazták a holland kormányt, amelyet 15 hónapon át, három koalíciós partner élén, Joseph Cals vezetett. Előzőleg az egyifc koalíciós párt, a katolikus néppárt, — ennek tagja a miniszterelnök is — határozati javaslatot terjesztett be, amelyben leszögezte, hogy az infláció meggátlá- sára és a kiadások csökkentésére tett kormányintézkedések, nem kielégítő- ek. A javaslatban aggodalmát fejezte ki az ország pénzügyi, szociális és gazdasági helyzete miatt. A miniszterelnök még a szavazás előtt bejelentette, hogy azt bizalminak tekinti, s elfogadása esetén kor. mánya „levonja a szükséges következtetéseket”. A javaslatot az alsóház a hajnali órákban 75 szavazattal 62 ellenében megszavazta. Az AP hírügynökség szerint lehetséges, hogy a kormányválság új választások kiírásához vezet. A jövő évi költségvetés ügyében leszavazott holland kormány vezetője, — Cals, még a reggeli órákban bejelentette kormányának lemondási szándékát. Az AFP hírügynökség értesülése szerint az uralkodó Norbert Schmelzert, a katolikus néppárt parlamenti csoportjának vezetőjét kéri fel, hogy folytasson nemhivatalos jellegű kormányalakítási tárgyalásokat. Áz EDÁ felhívása a diktatúra ellen Az EDA végrehajtó bizottsága felhívást intézett Görögország minden politikai pártjához, hogy követeljék a parlament összehívását, a vszükségállapot- lntézkedések megszüntetését és új választások kiírását t A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön a párt lapjában, az Avgiban nyilatkozatot tett közzé, amelyben aggodalmát fejezi ki a görög belpolitikai helyzet miatt. A nyilatkozat hangsúlyozza: a diktatúra veszélyével az összes demokratikus erők akcióegységét kell szembeszegezni. Brit - nyugatnémet ellentétek Nem jött létre megegye- ' zés azokon a tárgyalásokon, amelyeket egy brit és egy nyugatnémet küldöttség az angol rajnai hadsereg eltartási költségeinek ki- egyenlítéséről folytatott. — Mint egy csütörtökön késő este kiadott közleményből kiderült, a nyugatnémet fél 350 millió márkát ajánlott fel a brit csapatok eltartási költségeinek kiegyenlítésére a jövő év március 1-től kezdve, amikor a jelenleg érvényben lévő szerződés lejár. Callaghan brit pénzügyminiszter, aki az angol küldöttséget vezette, azonban kijelentette, hogy ez az ajánlat messze elmarad a brit fél által követelt mintegy 850 millió márkától. Nehéz helyzet állt elő, amelyet a brit kormánynak alaposan meg kell vizsgálnia. Újságírók előtt az angol pénzügyminiszter célzott arra, hogy a rajnai hadsereg létszámának csökkentése nem kizárt dolog. Felmentették a fegyvercsempész CiA ügynököket Egy buffalói esküdtszék csütörtökön felmentette azt a két vádlottat, aki ötödmagával B—26-os típusú bombázókat, alkatrészeket és fegyvereket szállított Portugáliának az angolai és mozambique-i felkelők elleni harchoz. Az esküdtszék ártatlannak mondotta John R. Hawke angol származású volt hadirepülőt és Henri De Montmarin gróf, párizsi üzletembert. A védők azzal érveltek, hogy a repülőgép-csempészést titokban, az amerikai központi hírszerző hivatal, a CIA szervezte és támogatta. Ezt amerikai hivatalos részről cáfolják. A sötét história másik három vádlottjának sem esett bántódása. Egy kanadai gyanúsított ellen „nem volt elgendő bizonyíték”; egy kaliforniai repülőgépszerelő ellen beszüntették a nyomozást, egy arizonai illetőségű személy, elszökött Amerikából, de senki sem keresi. Drágul a postai díjszabás Ausztriában Az osztrák kormány az előtt a döntés előtt áll, hogy a postai szolgáltatások díjszabását 1967. január 1- től kezdődően a posta-forgalomban 30—35 százalékkal, a távbeszélő és távíró forgalomban pedig 25 százalékkal felemeli. Dr. Ludwig Weiss közlekedésügyi miniszter ezt a lépést azzal indokolta, hogy meg akarja akadályozni a posta katasztrófális pénzügyi helyzetének további romlását Az osztrák posta 1965. évi deficitje 244 000 000 schilling volt. Az idén 1 millióra sehillingre van szükség ahhoz, hogy fedezzék a postaalkalmazottak felemelt fizetését. Az osztrák kormány a postai díjszabás jelentős növelésétől azt várja, hogy az 1967. évi költségvetésben beruházási célokra 17,4 milliárd schil- linget tartalékoljanak. Egyes bécsi lapok azt állítják, hogy Ausztriában, Svédország mellett, a legdrágábbak lesznek a postai díjak Európában. Zsivkov Párizsban ítélet előtt a Subandiio-pex A Le Monde pénteki száma Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök francia- országi látogatását méltatva, hangsúlyozza, most fordult elő először, hogy Párizsban hivatalosan fogadtak bolgár miniszterelnököt. A tárgyalások főleg a kétoldali kapcsolatokra vonatkoznak. Bulgária növeli beruházási vásárlásait Schröder líyugatnémet külügyminiszter pénteken három napos hivatalos látogatásra Athénba érkezett, ahol tárgyalásokat folytat majd Sztefanopulosz miniszterelnökkel és Tumbasz külügyminiszterrel. A sajtó szerint az athéni Bérbefagya<sztás Angliában Michael Stewart gazda- ságijgyi miniszter péntek délutánt két miniszteri utasítást adott ki, amelyek kifejezetten megtiltják, hogy két tőkés társaság — a Thom elektromossági üzem és a Brit Laptulajdonosok Szövetsége — kifizesse a dolgozóknak a már korábban kialkudott béremelést, illetve drágasági pótlékot. Franciaországban, de nehézségek vannak a bolgár termékek, elsősorban a dohány franciaországi értékesítésében, a franciák ugyanis Görögországban nagyobb vásárlásokat eszközöltek. Most keresik azoknak az áruknak a kö- ^rét, amellyel bővíthetik a Bulgáriából származó importot. tárgyalásokon elsősorban a NATO és a „sokoldalú nyugati együttműködés” problémáival foglalkoznak majd Franciaországnak a NATO katonai szervezetéből való kilépésével kapcsolatban. A Szovjetunióban pénteken Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—129 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik segítségével folytatják a TASZSZ ál+ai 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási programot A tudományos műszerek mellett a szputnyikon elhelyeztek egy rádióadókészüléSubandrio ügyvédje hétfőn mondja el védőbeszédét a különleges katonai törvényszék előtt, ahol — mint már jelentettük — a katonai ügyész pénteken reggel halálbüntetés kiszabását kérte a volt miniszterelnökhelyettesre és külügyminiszterre. Sukarno elnök egykori „jobbkeze" higgadtan, szinte közömbösen ült a vádlottak padján, szemben a hadbírákkal, amikor az ügyész követelése elhangzott. A pénteki négyórás ülésen egy amatőr filmet is bemutattak, amely — mint az AP hírügynökség tudósítója írja — azt volt hivatva ábrázolni, hogy kommunista fiatalok katonai két, amely a 19,995 mhz frekvencián dolgozik, rádió- berendezést a pályaelemek pontosságának mérésére, rádiótó vközlő berendezést, amely a Földre juttatja a műszerek által észlelt adatokat A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító- központban feldolgozzák a beérkező adatokat kiképzést kaptak. Az amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a film semmi olyat nem tartalmazott, amit pontosan felismerni lehetne. A tárgyalóteremben ülők ezután a szeptember 30-a akció során megölt hart tábornok holttestet láthatták a vásznon. Pénteken reggel az ügyész kijelentette, hogy Suban- drio közreműködött a hatalomátvételi kísérletben, kapcsolatban állt Aidittal, az Indonéz Kommunista Párt azóta meggyilkolt vezetőjével. Politikája megfelelt az IKP célkitűzéseinek. Szergej Rumjancev, a moszkvai Népek Barátsága Egyetem rektora cáfolta azokat a rágalmakat, amelyeket az egyetemről kizárt öt indonéz diák hangoztatott a Berita Judha című indonéz lapban a hónap elején megjelent nyílt levélben. Mint a rektor elmondotta, a diákok az indonéz kormányhoz írt nyílt levelükben azt állították, hogy Moszkvában „lélektani nyomásnak vetették alá őket”, holott tulajdonképpen arról van szó, hogy ezzel a hazugsággal diákoskodásuk siralmas eredményét akarták leplezni. A diákok sokat mulasztottak és a vizsgákon igen gyenge tudásról tettek tanúságot. A tanév végén csak feltételesen engedték át őket azzal, hogy ősszel jóvá teszik mulasztásaikat. Ezt azonban nem tették, hanem hazug rágalmakhoz folyamodtak. Schröder Athénban Kozmosz—129 „Az ott sziget.. " Szemtől szembe az apartheiddel számolóját. — De ha valaki komor arccal lefelé mutat és azt mondja: „Az ott Robben-sziget”, mindenki ajkára fagy a szó, csend lesz a repülőgépben. Ezen a szigeten több mint kétezer politikai foglyot őriznek. Egyedül itt, Rob- benen ennyi fekete, fehér, egyetemi tanár, munkás és farmer ül. Emberek, akikre a bőrük színe miatt sújtott le a hírhedt apartheid. Vagy emberek, akik éppen azért vannak itt, mert szót mertek emelni az apartheid ellen. Ez a szó afrikáner nyelven elkülönítést jelent. Az apartheid igazi tartalma Meztelenek. Bennszülött munkások ellenőrzése egy dél-afrikai aranybányában. A Stern megjegyzése: az elnyomottak munkája nélkül Johannesburgnak egyetlen uncia aranya nem lenne... azonban ennél sokkal ördögibb. Távolról sem egyszerűen arról van szó, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban elkülönítik egymástól a hárommillió fehér,^ a tizenkét millió néger és a kétmillió indiai, valamint félvér lakost. Az apartheid igazi lényege egy kisebbség korlátlan uralma az elsöprő többség felett Igazolják, hogy mindkettőjükre szükség van. Ha csak az egyikre van szükség, a feleség, illetve a férj csak a hgt kijelölt három napján látogathatja meg házastársát, minden esetben külön — órákig tartó sorbanállás- sal megszerzett — engedéllyel. A „belső útlevél" nélkül néger egy lépést sem tehet. Ha erről az igáimé, a bűvös pecsét, amely az igazolvány legfontosabb kelléke: a fehér tulajdonosnak szüksége van a színesbörű munkájára. A rendszer lényegét Robert Kennedy így foglalja össze: ha valaki olyan balszerencsés, hogy színes bőrrel Dél-Afrikában született vagy ott él 1. életfogytiglan ki van rekesztve a politikai életből, semmiféle szavazati joga nincs; 2. csak úgynevezett „alacsonyrendű” munkát végezhet; 3. ha ugyanezt a munkát fehérek js végzik, bérük mintegy tízszerese a négerek fizetésének; • 4. a színesbőrűnek földje csak a szigorúan elkülönített rezervációkban lehet. Ez hozzátartozik a2 apartheid-politika lényegéhez: a lakosság 70 százalékát jelentő színesbőrűe- ket az ország mindössze 12 százalékát kitevő földdarabon létesített úgynevezett „bantusztánakba” kényszerítik; 5. a színesbőrű csak akkor élhet a családjával, ha ezf a hatóságok külön jóváhagyják. Férj és feleség csak akkor dolgozhat azonos városban, ha fehérek zolványról hiányzik a munkaadói pecsét, tehá* annak bizonyítása, hogy egy fehérnek filléres bérrabszolgaként szüksége van rá, hat hónapig terjedhető fegyház várja a színesbőrűt — utána pedig kitoloncolás valamelyik, a kormány által megválasztott bantusztánba. Napi ezer négert tartóztatnak le, amiért „nincs rendben” az igazolványuk. Egy néger a közelmúltban elkeseredésében sztrájkot kezdeményezett. Az ítélet: életfogytiglan Robben szigetén. Albert Luthuli, a Nobel-díjas zulu vezeiá háziőrizetben van, aki csak a nevét említi, börtönbe kerül. Alan Paton költő (legszebb versének címe: „Sírj, imádott hazám”) liberális pártját egy tollvonással betiltották. lan Rt> bertson fehérbőrű diákvezetőt, aki meghívta Robert Kennedyt, háziőrizetbe vették és életfogytiglan eltiltották minden közéleti tevékenységtől. 1 Harmat Ente» Verwoerd megölése az eddiginél is jobban a nemzetközi érdeklődés reflektorfényébe állította a fajüldözés fellegvárát, a Dél-Afrikai Köztársaságot. Robert Kennedy, New York állam szenátora, a meggyilkolt amerikai elnök fivére nem sokkal a Verwoerd elleni merénylet előtt járt ebben az országban. A Stem című nyugatnémet magazin közzéteszi a New York-i szenátor személyes tapasztalatait. — Ha a repülőgép Fokváros fölé ér, utasait csodálatosan szép látvány fogadja — kezdi a nyugatnémet lap Robert Kennedy be-