Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-14 / 243. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. október 14. KUNMADARASON A LENIN ÜTŐN, AZ ÚTSZÉLESÍTÉSHEZ ÉS A PARKOSÍTÁSHOZ TALAJGYALUVAL KÉSZÍTIK ELŐ A TEREPET — A MEZŐGAZDASÁGI Múzeum kiállítással emlékezik meg Újhelyi Imréről, a szarvasmarha-tenyésztés és a tejgazdaság kiváló szakemberéről, születésének 100. évfordulója alkalmából. A ma nyíló emlékkiállítást tegnap délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek. A kiállítás gazdag dokumentumanyaggal és korabeli munkaeszközökkel ismerteti Újhelyi Imre úttörő jellegű tudományos és gyakorlati munkásságát. — AZ OPERAHÁZ ba- / lettegyüttese november 11-én vonattal indul Jugoszláviába. Zágrábban és Belgrádban lépnek fel. A négy előadásból álló jugoszláviai vendégjátékot négy szófiai fellépésük követi. — AZ ÉM EXPORT Fő- vállalkozó Vállalat és a NIKEX magyar díszüveggyárat szállított Jugoszláviának. Az ország iparosítási politikájának megfelez Iően ezt az üzemet a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő foglalkoztatására építik fel mezőgazdasági vidéken, Alibunarban. Magyar tervek alapján jugoszláv vállalatok építik a gyárat. — SZEKSZÄRDON, a Babits Mihály utcából kiinduló és a város régi központja: a Béla tér felé haladó mély csatorna építése közben megtalálták a hódító törökök fürdőjének cserépből készített vízvezetékcsövét a mai Béla tér alatt. ii Uj utakon a szakmunkásképzés Sajtótájékoztató a dolgozók szakközépiskolai rendszerérői A műszaki-technikai haladás előtérbe állítja a népgazdaság szakmunkás utánpótlásának kérdését, s azt, hogy a munkába álló szakemberek kellő fokú általános műveltséggel is rendelkezzenek — ez volt az alapgondolata annak a csütörtöki sajtótájékoztatónak, amelyet Vendégh Sándor és Csillag László, a Művelődésügyi Minisztérium, illetve a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának vezetői tartottak. Kö_ Zölték, hogy az országos oktatási tanács nemrégiben megtárgyalta és elfogadta a dolgozók szakközépiskoláinak. valamint a szakmunkástanuló iskolákra épülő szakközépiskolai oktatás szervezeti irányelveit. A dolgozók szaközépisko- lai rendszerének kiépítésével — az iskoláskorúak hasonló tanintézeteitől eltérően — a már szakképesítéssel rendelkező dolgozók továbbképzését kívánják biztosítani. A dolgozók szak- középiskolájában szerzett végzettséget a rendes ko- fűak szakközépiskolai végzettségével jogilag azonos értékűnek minősítik, jóllehet a kétféle oktatási forma — érthető módon — a tartalmában nem azonos, a tanterveket az életkori sajátosságok, a felnőtteknek már meglevő szakmai tudása, illetve gyakorlata differenciálja. Többféle változata valósul meg a dolgozók szak- középiskolájának. Az 1966 —1967-es tanévben összesen 136 emeltszintű első osztályt indítottak mintegy 4000, 12 féle szakmát tanuló fiatallal. Az illetékesek most dolgoznak további 14 féle szakma emeltszintű oktatásának tantervi anyagán- A hagyományos szakmunkástanuló iskolát, vagy üzemi szaktanfolyamot végzett dolgozók a négy éves szak- középiskolába kérhetik felvételüket és ennek elvégzésére szerezhetnek a szakmai képesítésük mellé érettségi bizonyítványt. Szó esett a sajtótájékoztatón arról is, hogy az érettségizett és már dolgozó szakmunkások, ha tovább akarnak tanulni, elsősorban a felsőfokú technikumokba és szakiskolákba jelentkezzenek. \ Bőségesnek ígérkezik a tüzelőellátás Néhány nap múlva hivatalosan megkezdődik a fűtési idény. A TÜZÉP Fő- igazgatóság tájékoztatása szerint a lakosság az idén jól felkészülhetett a télre, tüzelőanyag bőségesen van. A SZOT tüzelőakciója szeptember 30-án lezárult. A kereskedelem 625 millió forint értékben 1.1 millió tüzelöutalványt váltott be. Az idén ennél többet is ki tudtak volna bocsátani, de nem volt rá szükség. Sokan még az első negyedévben, olcsóbban, beszerezték a té- lirevalót. Az utalványokra járó körülbelül 200 00Ö vagon tüzelőt pontos menetrend szerint szállították. Az akcióval kapcsolatosan eddig egyetlen panasz sem érkezett a TÜZÉP-hez. Javult a vidék ellátása, például 40 százalékkal több, vidéken kedvelt berentei «tenet hoztak forgalomba. A hazaiakon kívül kívánság szerint adtak lengyel durva szenet, jó minőségű külföldi kőszén brikettet, korlátozás nélkül árusítottak kokszot, mégpedig a lakosság igényének jobban megfelelő apróbb kokszot. Fa is annyi volt, hogy a fautalványok beváltásán kívül úgynevezett szabad fa is jutott a lakosságnak. — Egyedül a német brikett forgalmát kellett korlátozni. A közületek — az iskolák, kórházak — a szerződések alapján kapták meg tüzelőjüket, valamivel többet, mint az előző években. A központi fűtéses házak téli tüzelőjének 60 százaléka már a pincékben van. A negyedik negyedévben is tüzelőbőség várja a vásárlókat. A kiskereskedelem pincéi, teljes választékot — még német brikettet Is kínálnak „Faggatják“ az erdei magvakat Az Erdészeti Kutató Intézet ráckevei magvizsgáló laboratóriumában a fanemesítéshez szükséges kutatómunkát folytatnak. Jelenleg főleg a fenyőfák tobozait és magvait vizsgálják. A kipergett tobozokat fogóval szedik szét: ugyan mennyi magvat tartalmaznak még? — (MTI fotó — Bajkor József felvétele) Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat november 1-tőí 1967 február 28-ig Állami Gazdaság, Gépállomás és Tsz-ektől második műszakból felszabadult traktorosokat és gépészeket motorjavítás céljából felvesz. Jelentkezni a munkaügyi osztályon 7—12 óráig. Szolnok, Vöröshadsereg út 33. A SZOLNOKI KERTÉSZETI VÁLLALAT felhívja szíves figyelmét kedves virágvásárló közönségének, hogy kúzantém iqhujhiek úgy mennyiségben, mint minőségben maradéktalan kielégítése érdekében már a mai naptól kisérje figyelemmel az Alcsi-szigeti, valamint a Vöröscsillag úti telepeken 40 változatban meglévő 70 ezer krizantém tő folyamatos virágzását. KERTÉSZETI VÁLLALAT Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg út 33. GÉPLAKATOS szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés a fenti cím alatt mindennap 12 óráig, a személyzeti osztályon. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat gázfűtésű kazánhoz 8, vagy 4 órás FUTÓT vesz fel. Jelentkezni lehet: «személyzeti osztályon 8— 12-ig. Vöröshadsereg út 33. szám. — AZ AGROTRÖSZT kérésére traktoros gereblyék kísérleti gyártását kezdték meg a törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyárban. Az új gyártmányok jól beváltak a próbaüzemeltetés során és további tökéletesítés után megkezdik a sorozatgyártást. — A MAGYAR Nemzeti Galéria restaurátor csoportja idén csaknem húsz értékes festményt restauráit,' köztük Csók István, Fényes Adolf, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály műveit. A Nap kél: 6.00 h-kor, nyug.: 16.59 h kor. A Hold kél: 6.04 likőr, nyugszik: 17.17 h-kor. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: Időnkénti felhősödés, néhány helyen futóesővel, zivatarral. Mérsékelt délkeleti szél, enyhe éjszaka, többfelé reggeli köd. Az évszakhoz képest meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — KUNHEGYESRŐL jelentik: A művelődési otthonban megalakult a honismereti szakkör. Több mint 18 ezer könyv várja az olvasókat a községi könyvtárban. — A művelődési otthonban egész héten folyik zenetanítás. — A MOSZFILM Stúdióban Lev Kulindzsanov rendezésében megkezdődtek Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című regénye új filmfeldolgozásának előkészületei. — A 7. SZ. AKÖV lehetővé tette, hogy 84 kengyeli tanuló busszal járjon be a tanyákról Iskolába. Ezzel teljesen megoldódott Kengyelen a bejáró tanulók szállítása. Pénteken Zalaegerszegen sorsolják a lottót A lottó 41. játékheti nyerőszámait október 14-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Zalaegerszegen sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — RENESZÁNSZ mesterek müveinek kiállítása nyílt meg a jászapáti Vágóházban. — A SZOLNOKI Fiatalok Fórumát ma a Múzeum Étteremben tartják délután 4-től 7-ig. Közreműködik a budapesti Synk- ron tánczenekar. — SPORT-BÁLT rendez a Spartacus Sportkör vasárnap a kunszentmártoni művelődési házban. — ÚJ VlZMÚ és 1 millió 700 ezer forintos költséggel vendéglátóipari kombinát épül Tiszafüreden a következő három évben. — FEGYVERNEKI úttörők szolidaritási akciója Vietnam mellett. — A fegyverneki Ságvárl Endre úttörőcsapat holnap, október 15-én, a vietnami szolidaritási akció napján tiltakozó csapatgyűlést tart. Együttérzésük és segítőkészségük jeléül az őszi betakarítási munkák során egy nap munkabérét felajánlják a vietnami pajtások megsegítésére. — NÉVADÓ ünnepséget tartottak a napokban a jászberényi Aprítógépgyárban. A hivatalos aktus után Bartos Sándor szakszervezeti megbízott üdvözölte a szülőket és ajándékcsomagot adott át. A nőtanács és a KISZ képviselői virággal köszöntötték a szülőket — A KUNSZENTMÁRTONI járási nőtanács újjáválasztotta pedagógiai bizottságát. A járás minden községének pedagógusait képviselik így a bizottságban. A téli programot is kidolgozták ezúttal, s abban az akadémiák, szakkörök stb. szervezése mellett egyik legfontosabb teendőként a túlkoros tanulókkal, valamint az iskolahagyott gyerekek pályaválasztásával való foglalkozás szerepel. — MAGYARORSZÁGI hidak története címmel kiállítás nyílik vasárnap a tiszafüredi múzeumban, — VASÁRNAPI országos vásárok: Jászfény szaruban országos állatvásár, Tisza- sülyön és Jászalsószentgyör- gyön országos állat- és kirakodóvásár. — A POSTÁS Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt hétfőn este 7 órakor a Szigligeti Színházban. Vezényel Kórodv András. — Közreműködik: Kovács Dénes (hegedű). Műsoron: Mozart művei. Október 14 Péntek Helén MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: A nagymedve fiai. Tisza: A siker ára. MÁV: A vonat., Moprésszo: A titok. Jászberény: Lehel: Házasság olasz módra. Karcag: Déryné: A nagy buli, MEDOSZ: A domb, Kisújszállás: Ady: Utazás a hitvesi ágy körül. Kunhegyes: Szabadság : A párizsi Notre Dame. Kunszentmárton: Körös: Beszéljünk a nőkről. — Mezőtúr: Béke: A vasszűz, — Dózsa: A titokzatos szakács, Szabadság: Hideg napok. Tiszafüred: Tisza: Hófehérke és a hét vagány. Törökszentmik- lós: Dózsa: Csipkerózsika. — Túrkeve: Vörös Csillag: Házasság feltétellel. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház este 7-kor: Cirkuszhercegnő, — Újszilváson este fél 8-kor Szegény ki9 betörő. , A MAGYAR RADIO és TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18 órától—19 óráig. Kulturális magazin. — Őszi esték. — Hogy tetszik? — Alföldi krónika. — Téglák és daruk. — Könnyűzene. — Fagyban — sárban. — Népdalok — magyar nóták. — Az alvégtől a felvégig. T B b B V 1 Z I O t 8.05 • Iskola-tv. Számtan-mér- tan (ált. lak. vm. oszt.) Szór tás negatív számokkal. 9.304 Az ember és a háború. Az utolsó nap, magyarul beszélő francia film (ism.) (14 éven felülieknek!) — 10.25: Telesport (ism.) 10.40: Őszi határjárás, riportfilm (ism.) 13.35: Iskola-tv. Számtan-mértan (ismétlés). — 19.00: Pedagógusok fóruma. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok. L sz. Irodaház Index-szám: 25 063 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. — Előfizetési díj 1 hőnapra: 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándat HÍRCR