Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

12 SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 1966, október 30. Maltert lő ki a pisztoly Még nem tökéletes, de előnyös ® Amire a tanácsi építőipar is vállalkozhat 9 Megyei szakemberek tapasztalatcseréje (Tudósítónktól.) Az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat, az SZMT és építők szak- szervezetének megyei bi­zottsága október 28-án kö­zösen műszaki tapasztalat- cserét rendezett, melyen részt vett a megye tanácsi és szövetkezeti építőipar­nak ötven szakembere. A vendégek miután meg­tekintették a „20 év alatt építettük” című dokumen­tumaimét, meglátogatták a mezőhéki Táncsics Tsz 40 000 férőhelyes tojőtele- pének építkezését. Itt mu­tatták be a gépi vakolást, melynek technológiájával, gazdasági előnyeivel ismer­tették meg őket. Meggyőződhettek arról, hogy a gépész és vakoló kőműves összehangolt mun­kája milyen döntően hat a termelékenységre. A va­kolópisztoly vezetése < vi­szont nehéz fizikai munkát kíván a dolgozótól. A gép tehát még ko­rántsem tökéletes, a szóró­fej is módosításra szorul. Mégis érdemes kísérletez­ni, foglalkozni vele — mondta Redler Károly, a házigazda, az állami építő­ipari vállalat igazgatója — mert ott, ahol a vakolás­inál a küllem magas foka nem követelmény, vagy a nádazás felső vakolása a feladat, mint ennél az épít­kezésnél, igen hasznosnak bizonyul a gépi vakolás. A gyorsaságának, nagy teljesítményének köszönhe­tő, hogy a 24 millió forint költséggel épülő tojótelep másfél év alatt elkészül. A tapasztalatcsere részt­vevői a mezőhéki látogatás után Mezőtúrra utaztak, ahol megnézték a közvet­len befejezés előtt állő földművesszövetkezeti áru­ház építkezését. Az áru­házzal szemben daruval szerelik a 18 millió forintos költséggel készülő 320 sze­mélyes kollégiumot Az épületet előregyártott ele­mekből rakják össze. Az elemeket az építkezés szín­helyén gyártották azok a munkások, akik itt kezd­ték tanulni, ezt az új „mes­terséget”. A szakemberek meggyőződhettek arról, hogy a szerelés egyre egy­szerűbb. s így remélhető, hogy hasonló munkákat a jövőben a tanácsi vállala­tok is kiviteleznek, majd. Törökszentmiklóson, a híradástechnikai vállalat te­lepén egy nagy univerzá­lis csarnokot szereltek ösz- sze rendkívül rövid idő alatt. Ennek technológiájá­ról hosszasan beszélgettek a tapasztalatcsere résztvevői. Gyorsan telt el a nap, melynek során a ven­dégek alaposan meg­ismerkedhettek az épí­tőiparban alkalmazható korszerű és gazdaságos technológiával. Remélhető­leg tapasztalataikat haszno­sítják a tanácsi és szövet­kezeti építőiparban. S. T. — A KONGRESSZUSI versenyben tett vállalását már teljesítette a karcagi földművesszövetkezet ven­déglő-éttermének szocialista brigádja. Az értékelés sze­rint éves tervüket már a hó elején teljesítették. — BEMUTATTÁK Buda­pesten Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regé­nyének színes, szélesvásznú filmváltozatát. A filmet csütörtöktől játssza a szol­noki Vörös Csillag filmszín­ház, majd még a hónap fo­lyamán a megye négy mo­zija tűzi műsorára. — NAGYSZABÁSÚ kin ny vb ált rendeznek ma este Tiszafüreden. A könyv­bál keretében sok könyv kerül a bálozó Ifjúság ke­zébe. — EZ ÉV MÁJUSÁBAN nyílt meg Jászberényben az IBUSZ városi fiókja. A forgalom azt igazolja, hogy nagy szükség volt erre, a lakosság nagy számban ke­reste feL A nyitás óta kö­zel 3 millió forint forgal­mat bonyolítottak le az iro­da dolgozói, 320 fő részvé­telével szerveztek külföl­di társasutazást, s 1150 fő részére szolgáltak ki kül­földi valutát. Hazai túrák­ra ISO autóbuszt igényel­tek s as ország szinte min­den részét meglátogatták a járás és város lakói. — TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON az ipari üzemek korszerűsítésére az utóbbi években mintegy 75—80 millió forintot fordítottak. — ORSZÁGOS állatvásár lesz jövő vasárnap, novem­ber 6-án Mezőtúron. — A HAZAFIAS NÉP­FRONT Szolnok városi Bi­zottsága és a szolnoki Bé­lyeggyűjtőkör a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom évfordolója alkalmá­ból Szolnokon az Iroda­házban lévő Barátság Klubban bélyeg-kiállítást rendez. A kiállítást no­vember 5-én délután 11 órakor ünnepélyesen nyit­ják meg. A Nap kél: 6.24 h-kor, nyug.: 16.31 li­kőr. A Hold kél: 16.58 fa­kor, nyugszik: 7.21 h-kor. IDOJÁRÁSJELENTES Várható időjárás: erősen felhős idő, sokfelé esővel, északon és nyugaton esetleg hózáporokkal. Átmenetileg erős északi-északkeleti szél. Hűvös idő. Várható hőmér­séklet 8—12 fok között. A 43. játékhéten öt ta- lálatos szelvény nem érke­zett Négy találatot 21 fo­gadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levoná­sa után egyenként 167 990 forint. Három találatot 3644 fogadó ért nyeremé­nyük a nyereményilleték levonása után egyenként 484 forint Két találatot 123 087 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 18 fo­rint — A KENGYELI Bagi majorban is folyik az is­meretterjesztés. — Hétfőn Miért színes a világ? cím­mel hangzik előadás a szü­lők akadémiáján, utána fil­met vetítenek. Köszönetnyüvánltás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik cu-ága fér­jem, Gulyáa János elhunyta alkalmából a temetésén való megjelené­sükkel, virágaikkal együtt­érző részvétnyilvánltásalk- kal fájdalmunkban osz­toztak. öit. Gulyás Jánosné és a gyászoló család, Szolnok, Úttörő a. Iá­Október 30 Alfonz Vasárnap BÍRÓSÁGI JEGYZETEK Az autógumi huszonhét veszedelme ELROMLOTT A HÚS Ca. L. szolnoki lakost 1965 őszén nevezték ki az egyik földművesszövetke­zeti húsbolt vezetőjének. Hentes és mészáros szak­ember létére hanyagul ke­zelte a húst. s ezért az idén februárban 1500 forint ér­ték romlott meg üzletében. A későbbiekben egyszer 40, és egyszer 95 kiló. A meg­romlás oka: Cs. meggon­dolatlanul rendelt, többet, mint a jelentkező igény volt, ugyanakkor nem ke­zelte megfelelően a húst. Összesen hétezer torint kárt okozott M. B. fmsz-ellenőr volt Ö is bűnös a 95 kilo­gramm hús megromlásá­ban. Öt utasította ugyanis az igazgatóság elnöke, hogy a többlet húst dolgoztassa feL ö azonban nem tett ennek érdekében semmit sem. A szolnoki járásbíróság a társadalmi tulajdont ká­rosító hanyag kezelés bűn­tettében mondta ki bűnös­nek mindkettőjüket ezért Cs. L.-t nyolc hórani, M- B.-t négy hónapi javító- nevelő munkára ítélte 10 százalékos bércsökkentéssel. teseik: ha hiány lesz, ak­kor levonnak fizetésükből. Hogy ezt elkerüljék, Olasz János és Zsákai Gyula ön­leltárt készítettek, s meg­állapították, hogy tételesen nem egyezik a leltáruk. — (Egyébként 2 millió Ft érték volt raktárukon.) — Hogy a kártérítésfizetést elke­rüljék, megegyeztek a kar­cagi Lenin Tsz anyagbe­szerzőjével, miszerint ők a többlet alkatrészeket átad­ják a szövetkezetnek, a tsz pedig számlát ad a hiányzó alkatrészekrőL Rosszul számított a két cimbora, mert csak 1200 forint volt a leltárhiányuk, ami egyébként a kálóba belefért volna. Kiderült a turpisság, mert a tsz rak­tárosa nem volt hajlandó átvenni azokat az alkatré­szeket, amelyek a számlán nem szerepeltek. A szolnoki járásbíróság társadalmi tulajdont káro­sító csalás címén hat-hat hónapi szabadságvesztésre ítélte a két raktárost. Az ítélet nem jogerős. Huszonhét különböző té­nyezőtől függ, hány kilo­méteres futás után kopik használhatatlanná az autó­kerék gumiabroncsa. E té­nyezők között éppúgy meg­találjuk az útminőséget, a kelleténél gyengébb vagy erősebb pumpálást és a járdához dörzsölést, mint például a sofőr életkorát Mindezt pedig az Autó- közlekedési Tudományos Kutató Intézet állapította meg részint saját vizsgá­latai, részint más kutató- intézetek által közzétett adatok alapján. A feldol­gozásból kiderül például, hogy ha a kocsi 24 órás szolgálatot teljesít és így a gumik nem tudnak lehűlni, 25 százalékkal nagyobb a kopásuk. Ha csak 65 szá­zalékosan pumpálják fel, élettartalmuk felére csök­ken. Különösen érdekes, hogy az új kocsik első gu­migarnitúrája mindig gyor­sabban kopik el, mint a későbbiek. Valószínű azért, mert a vezető az új kocsi nagyobb teljesítőképessége feletti örömében eleinte jó­val vadabbul hajt, mint mikor kicsit már lehiggadt. Érdekes összefüggéseket találtak a kutatók a menet­sebesség és a kopás mértéke között is. Hazai és külföldi mérések egyaránt azt iga­zolták, hogyha a menetse­besség meghalad bizonyos közepes értéket, — a ta­pasztalatok szerint az órán­kénti 50—55 kilométert — a kopás rohamosan foko­zódik. Különböző nyugati cégek vizsgálatai szerint az 55 kilométeres tempónál a kopás megkétszereződik, 130 kilométernél meg ép­penséggel négyszeresére növekszik. A megrakott Csepel kerekein 65 kilom é- teres sebesség esetén csak­nem kétszer akkora kopást mértek, mint az 55 kilo- méternéL Mindenesetre jó lenne, ha a vezetők alaposan is­mernék az összes koptató tényezőket, mert akármi­lyen hihetetlenül hangzik is, ha minden a legkedve­zőbben alakul, százezer ki­lométert is épségben kibír­hat ugyanaz a gumi, ame­lyik száz kilométeren is tönkremehet, ha mind a 27 tényező összeesküszik elle­ne. ffíegímli egkisfiú MOZI) ■ lellek > Vörös Csillag! Mtnaveszély nincs, — matiné: VranyfeJ, h: Békében élnl,- risza: Sakk-matt, h: Cicaba- )ák MÁV: Harakiri. Jászbe­rény: tehet: Nyugodj meg cedves, matiné: Gyerraekbe- egségek, h: Hideg napok. Larcag: Déryné: Nikki, mali­ié: Távoli világ, h: Szegény- egények^ — MEDOSZ: Amíg »lek, h: Fény a redőny mö­gött. — Kisújszállás: Ady: A ányrabló, matiné: Jégkoron- 'ozók, h: Amíg élek. Kunhe­gyes: Szabadság: Utánam gaz- ickók, matiné: Néma barikád, i: Egy szőszi szerelme. Kun- zentmárton: Körős: Szakadék elett, matiné: A generális, h: ígi háború. Mezőtúr: Béke: üémo kapitány, h: A szülész. 3ózsa: A légió, matiné: Egy cls csibész viszontagságai, h: tknaveszély nincs, Szabadság: t. férfi egészen más, h: Sakk- natt Tiszafüred: Tisza: Kel­en haltak meg, matiné: Pa- volat akció, h: Sok hűség emmlért. Törökszentmiklős: 3ózsa: Hideg napok, matiné: tab Ráby, h: Nyugodj meg :edves. Túrkeve: Vörös Csil- ag: Beszéljünk i nőkről, mi­mé: 101 kiskutya, h: A léglő. 8 Z I N H A * » A szolnoki Szigligeti Színház A MAGVAK RADIO és TV SZOLNOKI STUDIO J AN AK MŰSORA a *22 méteres középhullámon Naponta 18 00—19 00 éráig Vasárnapi magazin. Zenes összeállítás. Hétfő: Hétföl kaleidoszkóp. — Sport. — Am. Richárd Szolnokon — Operaáriák. — Gyárkémé­nyek alatt. — Táncoló búrok. — Arcok és emberek. — Egy gépcsaládnál. — Csárdások. népi hangszerek. Közvetítés a Néprajzi Múzeumból. — 11.301 Habakuk segíts I Közlekedési rejtvényműsor gyermekeknek, 13.33: A Magyar Hirdető mű­sora. — 13.50: Magyarország—; Ausztria labdarúgómérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. —* 15.50: Gusztáv, az igazi férfi. Magyar rajzfilm (ism.) 15.53« „Képzőbűvész et"\ Rodolfő bd- vészlskolája L rész. (lsm.) — 16.05: A vöröszászló hőseinek útján. Forradalmi témájú raj­zok. festmények bemutatása.' — 16.55: Találkozás a stúdiói ban az oroszlányi városi tas nács vezetőivel. — 17.25: So»-* sok, emberek... Dokumentum« film Acs Ernőről, a Távközlő« sl Kutató Intézet igazgatójáé ról. — 17.45: Plusz egy tó.4 Zenés családi revü (lsm.) — 19.30: Tv-hlradó. — 10.50: Esti mese. 20.00: Napfényes Bulgá­ria. Megyeri Károly és Mát« ray Mihály útifűm] ének Db része. — 20.20: Párizs dalol. Francia eanzonfllmősszeállítáa. — 20.45: Jean Paul Sartreg Temetetlen holtak. Tv-}áték! 22.15: Sporthírek. — 22.25: Tv- hlradó — 2. kiadás. 22.45: J« éjszakát, felnőttek I Dr. Gas»; táv. Magyar rajzfilm. Szolnok megyei \ NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok rúegyel Bizottsá­ga éa a Megyei Tanács lapja Főszerkesztői Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgatói Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőségi 20—93 , 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—9« Szerkesztőség és Kiadóhivatal« Szolnok, I. sz. Irodaház — Index-szám: 25 068 PÓRVLJ ÁRT AK A RAKTÁROSOK Olasz János, az AGRO- KER gépalkatrész raktá­rának vezetője volt, Zsákai Gyula pedig helyettese. — Hosszú ideje dolgoztak már a vállalatnál, s munkájuk ellen soha nem volt kifo­g^S. A legutóbbi leltár előtt figyelmeztették őket felet­AZONNAL1 FELVÉTELRE keresünk gépésztechnikusoka L agronómusokat. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés sze­mélyesen OTTV Digozó Kirendeltség Szarvas, Budai Nagy Antal u, 5< Kihalt az Achim András út ilyenkor délelőtt. Az -is­kola kéményéből csende­sen bodor-odik a füst, az egyik osztályteremből ki- hallatszik az éneklős felelet, — történelemből faggatnak egy kislányt. — Minden a megszo­kott, csak az iskola kapu­ja felett lengő nagy fekete zászló üt el a hétköznapi képtöL Meghalt egy kisfiú, De­cemberben lett volna tíz éves Szabó Sanyi ka, a IV: b. egyik büszkesége, szín­jeles tanuló. Láttam a har­madikos bizonyítványát, a magaviseleti rovatba be van írva a jegy: példás. Aztán dr; Kovács Zoltánná igazgatónő megmutatja a tavalyi osztályfényképet is. A leghátsó sorban áll, mo­solygósán, kicsit megillető- dött képpel, úttörőingbeo, ayakkeadővsL Vidáman, nyugodtan ér­kezett pénteken délben. A szünetekben az udvaron játszott, mint a többiek, A négyórás szünet végén so­rakozott, felvonult a töb­biekkel együtt, A folyosón egyszer csak elsírta magát: — Rosszul vagyok, tanító néni... A tanteremben leültették. S abban a pillanatban csúszni kezdett lefelé a székről. A tanítónő ölbe­kapta, rohanva bevitte a tanári szobába, Gyors tele­fon a mentőknek, akik öt perc leforgása alatt kinn voltak. Szívmasszázs. Hiá­ba. Sanyika meghalt, abban a pillanatban, amikor a te­lefonkagylót felemelték. Ma reggel azután furcsa suttogás indult meg a vá­rosban, — Agyonütötte egy paj­tása játék közben. — Megütötték a gégéjét ás megfulladt. Dr. Nagy András főor­vost, aki részt vett a bon­coláson, megkérdeztük, mi okozta a halált? — Semmi esetre sem kül­ső behatás. Sanyika tra­gikusan végezte életét: an- giómája volt, érdaganata a fejében. Magával hordozta a halált már születése óta, A daganat helyén a kopo­nyafal elvékonyodása vilá­gosan kimutatható. Az ér elpattant, a vér elöntötte az agyat, és aztán, percek alatt bekövetkezett a vég. De ugyanúgy bekövetkez­hetett volna este az ágy­ban, vagy éppen vacsorá­nál, most, vagy két év múlva, Sanyika meghalt. Halá­láért senki sem felelős. Az élet produkál néha i*yco kegyetlen színjátékot. — M -I I 1 B I ▼ I 2 I Ol 9.15: Iskola-tv. Kémia (kö- zéplsk. I. oszt.) A vegyületek csoportosítása I. rész. — 9.501 Orosz nyelv (középisk. HL— IV. oszt.) Grisa és tíása a jelmezbálon. — 10.15: Hétmér­földes kamera. Uttörőhíradó. — 10.30: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat (lsm.) — 11.90: A művészet világából. Magyar A lapot előfizetésben és árusí­tásban e Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tér« Jesztlk. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél. — Előfizetési díj B hőnapra: 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari VállalaÉ Felelős vezető: Mészáros Sándor Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat 1966. november 9-én MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnok városban. Írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető ki- rendeltsége elmére: Szolnok, Beloiannisz u. 10. sz. be­küldeni Budapesti elmünk: Műszaki Anyag- és Gépke­reskedelmi Vállalat Budapest, VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazda­sági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek atb, eladásával, vételével és közvetítésével. HlRfiH

Next

/
Thumbnails
Contents