Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-10 / 214. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. szeptember 10. t ♦ VASÁRNAP: Országos go-kart verseny Jászberényben — Félszáz motor a rajtnál — Berényiek az esélyesek között Hódít a kispályás labdarúgás Kunszerit már ton bail is A jászberényi AKÖV-öt és go-kart versenyzőit dicséri az a tény, hogy ezúttal másodízben rendeznek országos go-kart versenyt Jászberényben. Az elismerésre persze rá is szolgáltak a berényiek. Ennek a fiatal sportágnak a vidéki fellegvárát teremtették meg itt Legjobb go- kartosuk Tóth László pedig évek óta a magyar élgárda legjobbjai közé tartozik. Többszörös bajnok, az idei bajnoki címnek is nagy esélyese, emellett a magyal’ go-kart válogatott tagja. A vasárnapi verseny tehát immár hagyományos eseménye a „Jászság fővárosának”. Az előzetes nevezések alapján félszáz „kartos”, — az ország teljes élgárdája — rajthoz áll. A szériagépek versengésében mintegy harmincán — közöttük négy jászberényi a sportgépek futamában pedig húszán. Ennek a számnak esélyese Tóth László. A selejtezőket vasárnap reggel hét órától rendezik a Lehel vezér téren és ugyanitt 10 órától a döntőket. — egy — Kunszentmártonban a járási labdarúgó szövetséghez a tavasszal több olyan kérés érkezett, hogy indítsák meg a kispályás labdarúgóbajnokságot. „Nem vagyunk aktív labdarúgók, atlétizálni sem tudunk, viszont szeretnénk rendszeres, szervezett testedzésben résztvenni” — indokolták kérésüket üzemek, tszek, intézmények dolgozói. A labdarúgó szövetség megszervezte a községi, üzemi kispályás labdarúgóbajnokságot, amelyben kilenc csapat vesz részt. A bajnokság a résztvevők és a szurkolók körében igen népszerűvé vált. Nagy érdeklődés mellett sportszerű keretek között zajlanak a mérkőzések hétfőn, kedden, csütörtökön és szombat délutánonként a községi sporttelepen. A második forduló után a ktsz- ek csapata áll az élen veretlenül. Igen jó játékkal rukkolt ki a Gépjavító Állomás is. Az első találkozón 8:2 arányú győzelmet aratott a Sajtüzem sportolói ellen. Az eddig lejátszott mérkőzések alapján egyébként a következő sorrend alakult ki: 1. Ktsz-ek 2 2 0 0 6:2 4 2. TITAS Z 2 1 1 0 3:2 3 S. Zalka Tsz 2 1 1 0 3:2 3 4. Fártblz. 3 1 1 1 5:5 3 5. Gépj avltó 1 1 0 0 8:2 2 6. Járási tan. 2 1 0 1 3:3 2 7. Rendőrség 2 1 0 1 5:8 2 8. Téglagyár 2 0 1 1 4:5 1 9. Sajtüzem 1 0 0 1 2:8 0 RÖVIDEN Jalczó és a magyar csapat vezet Péntek délelőtt az úszással folytatódott a hamburgi Svédország, NSZK, Magyarország hármas nemzetközi öttusa verseny. — A magyar csapat egy fővel csökkent, mivel Móna, aki eddig az egyéni összetettben vezetett, sérülése miatt visszalépett. Az úszást Móczár nyerte, de ebben a verenyszámban a svédek szerepeltek a legjobban, az úszó csapatversenyt meg is nyerték Az egyéni összetettben Balczó vette át a vezetést, és az összetett csapatversenyben is Magyarország együttesen biztosan áll az élen. •sV A műit hét végén újabb fordulót játszottak a férfi röplabda NB II-ben. A szolnoki TITÁSZ csapata Budapesten 3:1-re győzött a MOM ellen, a Martfű Debrecenben az MGM Vasastól 3:2 arányú vereséget szenvedett. ☆ Csehszlovákiában a Magas Tátra közelében fekvő Svit gyárvárosban rendezték meg az 1966. évi horgász cél- és távdobó világ- bajnokságot. A magyar csapat négy aranyérmet, nyolc ezüst- és tizenegy bronzérmet szerzett. Ifjú Dienes Ferenc a tíztusi összetett versenyt is megnyerte. Világbajnok lett még Schlemmer Ferenc, valamint Varga György is. A nők közül Barth Róbert- né volt a legeredményesebb. ☆ Két napja tart Prágában a szocialista országok legjobb belügyi úszóinak és vízilabdázóinak spartakiád küzdelme. A Dózsa válogatott vízilabda csapata győzelemmel kezdett, s a Ru- da Hvezda együttese ellen i:2 arányban győzött. A csapatban szerepelt négy szolnoki pólós is, akik a hírekkel ellentétben a spdrtakiád befejezése után továbbra is a Szolnoki Dózsában kívánnak versenyezni, nem pedig az Újpesti Dózsában. E téves hír elterjesztésére a Népszabadságban, valamint a Népszavában megjelent sporthír adott okot, ott ugyanis a Prágában szerepló Dózsa válogatottat Üjpesii Dózsára „keresztelték”. ☆ A Budapesti Atlétikai EB-n részt vevő s bajnokságot nyert Norpoth, valamint Kemper nyugatnémet futók Kölnben vigasztalódtak. Kemper a 880 yardos síkfutásban megjavította Carrol Európa-csúcsát. Az új Európa-csúcs 1:47,4. Norpoth budapesti legyőzőjének Jazynak ötezer méteres Európa-csúcsát döntötte meg. A 13:24.8-as idejénél jobbat eddig csak Clarke és Kel no futott Az angol kongresszusi küldött K nem az óráját nézte... Hétvégi műsor SZOMBAT LABDARÚGÁS Megyei első osztály: Szó. Cukorgyár—Jb. Honvéd, 16, Gere István. Mezőtúr—Szó. Vegyiművek, 16, Békéscsabáról. KÉZILABDA Járási I. osztály: Jászberényi Lehel Gimn.—Jászberényi ITSK, Bathó-kert, 15.30; Törökszentmiklósi G. —Törökszentmiklósi Vasas II., 16; Törökszentmiklósi ITSK—Tm. Techn., 17. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II: Jászberényi Lehel —Cegléd, Jászberény, 16, Klemm; Szolnoki MTE— Gyula, Szolnok, 15, Nyeste. NB III: Tiszaföldvár— Kiskunhalas, Tiszaföldvár, 16, Szarvas; Mezőtúr— Kecskeméti TE, Mezőtúr, 15.30. Puskás. Megyei I. osztály: Tm. Vasas—Rákóczifalva, 16, ©ebrecenből; Jászjákóhal- ma—Szó. Kilián HSE, 16, Szávó; Kisújszállás—Üj- szász, 16, Molnár; Szolnoki Olajbányász — Kunszentmártoni VM, 16, Hoffer; Kengyel — Karcag, 15.30, Sándor; Jb. Vasas—Jász- árokszállás, 10.45, Rékasi. KÉZILABDA Megyei I. osztály: Tm. Techn.—Tm. Fáklya, női, 8.30; Tm. Vasas—Szó. Vegyiművek, ffi, 9.30. Járási 1. osztály: Alattyán II-—Jb. Vasas, ffi, 9.30; Jászszentandás — Jászalsószentgyörgy, női, 9; Jászszentandás — Jászalsószent- györgy, ffi, 10; Jánoshida— Jászapáti, női, 9; Jánoshida—Jászapáti, ffi, 10; Jásztelek—Jb. Tanítóképző, női, 16; Jászfelsőszentgyörgy— Jb. ITSK. ffi. 10; Jásztelek —Jb. Kállai Gimn., női, 16. SPORTLÖVÉSZET Megyei sportlövő bajnokság, MHS lőtér, 8. Az EB tapasztalatai — Egy angol kongresszusi küldött mondta: „Ha az Európa-bajnokság idején nem tudtam, hogy hány óra van, csak lenéztem a küzdőtérre és pontos választ kaptam...” Azt hiszem, hogy ez az egyik legvilágosabb és leghízelgőbb vélemény rendezőink munkájáról — mondta dr. Sir József, a magyar atlétika szakfelügyelője. — Valamennyien hivatásuk magaslatán álltak, felnőttek egy nagy világverseny rendezésének feladatához. Erről a témáról szívesen beszél a szakfelügyelő, de az EB magyar vonatkozású tapasztalatairól már nehezen: — A válogatott keret edzői; hat szakember ül ösz- sze, hogy teljes részletességgel elemezze a budapesti viadal tanulságait — mondja. — Nem szeretnék e közös munka eredményének nyilvánosságra hozatala előtt érdemben nyilatkozni. Az kétségtelen, hogy a fiatalok gyengébb teljesítménye egyik fő vonása volt a magyar atléta-válogatott szereplésének, s emögött elsősorban a nemzetközi versenyek hiánya, a rutintalanság húzódott meg. Egész sor régebbi atlétánk szép eredményeket ért el; nem álltak hadilábon a versenylázzal. — Számunkra a viadal egyik legkellemesebb momentuma Munkácsi Antónia szereplése volt; várakozásunknak megfelelően biztosan és bátran versenyezve harcolta ki az ezüstérmet. Nem ért váratlanul bennünket Tóth szép sikere a maratoni futásban; ő már nagy versenyt nyert meg Kubában. Faipari technikust (esetleg fa- vagy bútoripari gyakorlattal rendelkező érettségizett férfi munkaválallót), valamint gyakorlott gépírót állandó alkalmazásra keres a Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. Gyáregysége Szolnok. Jelentkezés: a gyárban. Szolnok, Vöröshadsereg u. 32—34. Trabant személy gépkocsit ét számos értékes tárgyat nyerhet ha részt vesz a Tárgynyeremény sorsolásán | 5 kg. : háztartási ; rongy beadása esetén augusztus IS — szeptember 30 között AJ A \DÉKSORSJEG YE1 kap Réssletes felvilágosítást adnak \ { APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A2 EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre felvesz; kőműves és vasbetonszerelő szakmunkásokat, kubikos brigádokat BEISKOLÁZÁSRA keres kőműves. ács. vizveze- tekszerelö Ipart tanulókat. Továbbá felvételre keres vi*ssa/ott szakácsot, legalább 10 éves gyakorlattal, főszakácsi munkakörbe, jelentkezni lehet: £M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán. Szolnok, Ady Endre a. 117/c. ÉM. Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betoná rügy ára váci telepére betonelemgyártási munkakörbe férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. — Tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállás és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén Jelentkezni lehet: Vác. Kisrét dűlő 1. r.szám alatt. (Forte gyár és a váct kls- állomás mellett!) VIZ-líözponti-f ütésszerelő, kőműves, — épületburkoló parkettás, tetőfedő-szigetelő, épületbádogos szakmunkásokat, kubikos brigádokat, férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. — Jelentkezni lehet: Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat Szolnok, Dózsa Gy. u. 5 szám alatt. ÍRÓGÉPEK, elektromos összeadó, szorzó és kis könyvelőgépek javításához, karbantartásához bizonyítvánnyal rendelkező szakképzett műszerészt keresünk. Jelentkezés írásban: — Szolnok, Pf. 109. AZONNAL felveszünk traktorosokat. Munkabér megegyezés szerint. — Március 15 Mg. Tsz Jászberény - Pórtelek 46. Jelentkezés a tsz központjában. ADAS-VETEL; SÓDERT, L osztályú bányakavicsot megrendelésre azonnal szállítunk. Kerepes vasútállomáson vagonba rakva 91 forint/m*. A vagonfutás a2 átvevő állomásig a megrendelőt külön terheli. Magánszemélyek megrendelését is elfogadjuk. Haladás Termelőszövetkezet, Csömör, ÜLi Juhász Mátyás. KÁRPITOZOTT „BEKÉ** garnitúrák 20%- os árengedménnyel kaphatók. Jászalsó- szentgyörgyi Vegyesipari KTSZ-nél. HOLDFARKÜ cserepek, ajtó, ablak, áthidaló ablakok, szárazkapu bejárati ajtó, mosdó eladók. Érdeklődni : 7 órakor. Szolnok, Arany János u. 9. alatt. SÜTŐS csempe kályha, bútorok, szőnyegek, demijonok, —- szerszámok eladók. Tiszaföldvár, Darvas u. 32. TANGÖHARMONIKA és harmonium eladó. Rákóczifalva, Rákóczi út 101. 700 db új vályog eladó. Szolnok, Rákóczi út 42. FIGYELEMÉ — őszi szállításra szőlőoltvány szükségletét lugasnak és tőkésítéshez, beszerezheti, Magony Imre Aba- sár, Rákóczi út 16, FIGYELEM 1 Gyökeres szőlőoltványok és lugasgyűjtemények — kifogástalan minőségben — őszi szállításra fajtaazo- nosan kaphatók. Va- liskó László Aba- sár, Üj szőlő-telep 775. szám. GÉPJÁRMŰ 407-es MOSZKVICS 43 000-ért eladó. Halász, Kuhszentmár- ton, Marx Károly u. 54 szám. ÜJSZERÜ állapotban lévő fekete Pannónia eladó. Cserke- fizöllő, Forrás u. 1. Kiscsatári. TRABANT Combi eladó. . Megtekinthető 16.30-tól. Gál Dénes Szolnok, Magyar u. 6. szám. JŐ karban lévő 500- as Trabant olcsón eladó. Jászladány, Központi tanya 30. EGY darab 600-as Fiat eladó. Szolnok. Vöröscsillag u. XV. épület II. em. 9. a. MOSZKVICS 407-es személygépkocsi eladó. Jászberény, Faiskola utca 7, földszint 8. FEKETE Pannónia motorkerékpár eladó. Tiszaföldvár, Nyúl u. 10/a. Szto- ján. KIFOG ASTALAN 403-as Moszkvics 10 000 km-rel eladó. Szentes, Marx-tér H épület, II. lépcső 3. Hétköznap 18 h-tól. INGATLAN KÖZPONTI fekvésű ház eladó. (Szolnok, Dimitrov u. 1. Mentőállomás mellett.) Üzlethelyiségnek megfelelő pincehelyiséggel. Érdeklődni lehet: 21—07 telefonon, Tímár. ELCSERÉLNÉM utcai egy szoba, kony- hás spejzos nagyméretű lakásomat hasonló szolnokira. Érdeklődni: Budapest, XIX. kerület Ady Endre út 70. Falusi György. RAKÖCZIFALVA - Damjanich u. 16. sz. alatti családi ház 274 négyszögöl kerttel Jutányos áron sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: a helyszínen du. 16 h-tól. ELADÖ azonnal beköltözhető kettő szoba, kettő konyhás ház. Szolnok, Kassai út 1. Érdeklődni naponta 17 h után, — szombaton du., vasárnap egész nap. Beköltözhető két szobás házrész téglából eladó. Szolnok, Kassal út 2/a. AZONNAL beköltözhető ház és 100 n-öl építésre alkalmas telek eladó. Tiszaföldvár, Oszöllő, Főút 59 szám. KÉT szobás ház 800 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Szolnok, Kocsoros 1/a. MARTFŰ, Arany János u. 16 sz. lakóház eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. VENNÉK OTP kettőszobás házat hatvanezerig. „Hatvanezer” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM ózdi másfél szobás összkomfortos lakásomat szolnokira —• megegyezéssel. Érdeklődni: Szolnok, Muskátli u. 4. 19 órától. Szegfű. TŰZÖK u. 15. sz. ház eladó, vagy törökszentmiklósira elcserélhető. Tiszaföldváron, Iskola u. 3. sz. alatt kényelmes két szobás alkovos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődés: Tiszaföldvár, Molnár Ilona virágüzletében. CSALÁDI házamat elcserélném öröklakásért. „Belvárosi” jeligére a kiadóba. MEZŐTŰR betlerü- lete szélén eladó 1400 négyszögöl telek huszonegyezerért. — Érdeklődés: Molnár ‘ Mezőtúr Csokonai 19. MEZŐTÜR központjában vízvezetékkel ellátott utcában — nagy családi ház kedvezményes feltételekkel gyors be- költözési lehetőséggel eladó. Érdeklődés : Molnár, Csokonai 19. EGYÉB IRHA BUNDÁK szakszerű tisztítását — festését rövid határidőre vállalja Subic* szűcsmester. Török- szentmlklóa, Mail- novszld utca l. RŐZSATÖVEKET és rózsaszemeket már most rendeljen 130 fajta gyönyörű újdonságomból őszi leszállításra, kérje díjtalan árjegyzékünket. Garamvöl- gyi Rózsakertészet, Gádoros, (Békés m.) KÉT diplomás férfi különbejáratú albérleti szobát keres. „Október 1” Jeligére a kiadóba. KIS gyermek mellé gondozónőt keresek. Harcsa u. 6. KIS helyiség raktárnak vagy műhelynek kiadó. „Kárász u.”< jeligére a szolnoki hirdetőbe. Dr. HARGITAI Mária csecsemő és gyermekszakorvos magán rendelőjét megnyitotta. — Rendel! reggel 7 órától 8 óráig, este 19 órától 20 óráig. Szolnok, Mártírok útja 3. sz. Olvassa, terjessze a IVéplapot! A BAROMFIIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GYÁREGYSÉGE az őszi baromfifeldolgozás! idényre megkezdte a munkavállalói előssersődések megkötését. A szerződés megkötése a gyáregység munkaügyi osztályán történik.