Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-07 / 186. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. augusztus 7. Rabindranath Tagore: DIADAL Vers a „Szüret” című kötetből A falak beomlanak és világosság zúdul ránk, mint isteni kacaj. Győzelem, 6 fény, ki átfúrtad az éjszaka szivét. Lángpallósod hadd szelje ketté a kétely s meddő vágyakozás csomóját. Diadal! Jöjj. engesztelhetetlen! Jöjj te, ki oly rettenetes vag'i vakító fehérségedben. Ó fény, dobod a tűz indulójában pereg és magasra lendül a piros fáklya. A ragyogás zuhatagában haldoklik a halál. Boldog Balázs fordítása Huszonöt évvel ezelőtt 1941 augusztus 7-én halt meg a nagy indiai költő és humanista. Írásaiban békét, türelmet és megértést hirdetett. 1913-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Magyarországon is járt. 1926-ban Balatonfüreden keresett gyógyulást szívbajára. A sikeres kúra emlékére fát ültetett a füredi sétányon. Bihari Sándort Száz év remény Megcsúfóltan is hűséggel —: fej-hajtva ebben verődöm négy égtáj fele. a becsület életemnek elejthetetlen könnyűsége és neheze. s rögeszme már, ahogy dolgaimba kötődik feszülten, ezer voltosán; megszállott ifjúság — örökség — húz a földig, hogy ma is vegyem komolyan, vállaljam és vigyem, amit sorsomba rendel, aki idáig hajszolt, a történelemmel legyen emberi a szavam. akkor is, ha gondomba vihog, mert nem víkend, végül is nem alku élni-meghalni itten, kinek száz év reménye van. Egy mostoha műfaj sikerei Hat esszékötetről / ■ lyenkor reggel még J ferde sugarakban feAi táncol a napsugár. A tető felett nedves orrú szél kerget fürge vinnyogással egy porgomo- lyagot. Csendes a ház. — Majzikné, a házmester, fogja a seprőt, kijön az ajtó elé. Reggel már söpörgetett a portája előtt, de szereti a tisztaságot meg az asszonyok reggeli pletykáit. Ma azonban teremtett lélek sincs a folyosókon. Szombat van, sietni kell a főzéssel. Korán jönnek a férfiak a munkából. A konyhákból könnyű szagok szállnak. Majzikné megkerüli a virágágyat, elindul körbe az udvaron. Terebélyesen elvonul az ablakok alatt és sorra beléjük szagol. Néha megtorpan, a homlokát ráncolja; nem akarja összekeverni a szagokat. Gárdosné például, az orvos felesége, serpenyős húst süt, amit nem szabad összezagyválni a Bokáék ablakából szálló lencseillattal. Bokáéknál gyakori a lencse és gyakori a perpatvar. Talán épp a lencse miatt. Boka nem szereti a lencsét. Ha szöges bakancsával végigdübörög a folyosókon, Majzikné már fogja is a seprőt, ballag fel az emeletre. Odasettenkedik az ablakhoz, úgy tesz, mintha szorgalamasan söp- rögetne, holott csupa fül, minden neszre felfigyel, minden szófoszlányt elcsíp. Néha még leskelődni se kell, csak kiáll az udvarra és a porolónak dőlve hallgatja a Boka ordítását. Olykor belefárad, elfúllad a hangja, és az asszony szüppögését is hallani. Majzikné borzasztóan sajnálja. Ha csöpp sütnivalója lenne, rég otthagyta volna az urát. Majzikné megkerüli az udvart, visszaérkezik az ajtaja elé. Nagy sóhajtással már be is fordulna rajta, amikor jön a köszörűs. Cigány. Szép szál ember, gyűrött arcú, korom szemű. Karján csomósán feltűrve az ingujj. Zöldre pingált köszörűstaligát himbál maga előtt, zöld a fején a zsi- nóros kis kalap is. Illendően odabókol a házmes- temének, a kalapját is megemeli. Puha talpon járva gurítja be a kocsit az udvarra. — Köszörűs! Itt a köszö- rű-ű-űs!... Majzikné fellép a küszöbre, sután lóg kezében a seprő. Micsoda köszörűs! Ez megint valami új dolog. Majzikné falhoz támasztja a seprőt és nagy buzgalommal igyekszik néhány rokonszenves vonást fölfedezni a köszörűs képén. Mert náluk aztán garmadával akadna munka. Az ura már hetek óta eszi a lelkét, hogy teli az esz- cájg életlen holmival. De hátha kereket old a sok késsel? Nem strázsálhatja el mellette a napot. A köszörűs megtörli a homlokát, másodszor is elordítja magát. A folyosóra kiugrik egy gyerek, kinyújtja a nyelvét, öklét rázná feléje, csakhogy mellette ott a házmestemé. Ki tudja, talán még ebből is civakodás adódnék. Az emeleten előszállingózik néhány asszony, összeverődnek Gárdosné lakása előtt, tanakodnak. Mindegyiknél lapul a sublótban csorba kés, életlen olló, de ilyennek adni? Már csak Gárdosné miatt se. Nem szereti őket. Azt mondja, tavaly a piacon ellopták az erszényét Patyolatfehér köténye van, szemüvegét törölgeti. — No hiszen! — szól szájbiggyesztve. — Erre se bíznék munkát. És az asszonyokra néz. Azok bólogatnak, bár szemük szaporán forgolódik sz udvaron. Lehet ugyan a sarki boltban is köszörűl- tetni, de ott napokig elkoslatnak rajta. Késre meg szükség van, azt már igazán szégyen a szomszéd- asszonytól kérni. A köszörűs még egyet, utoljára, kiált, aztán szedi sátorfáját, baktatna kifelé. Akkor a földszinten nyílik egy ajtó, kiszól Szabóné. — Várjon! És odaad egy ollót meg egy kést. A köszörűs meg- nyálazza az ujját, szakértelemmel végighúzza a kés élén. Majd megpörgeti a masinát, a kő felett félszikrázik az acél. Közben fölveti a tekintetét az emeletre. Az asszonyok izeg- nek-mozognak. Mégiscsak le kéne vinni azokat a késeket. Gárdosné nem szól. Fölteszi a pápaszemét és gúnyos mosollyal bemegy a lakásba. Az asszonyok egymásra pillantanak, behúzott nyakkal hallgatnak, így is, itt van ni... máris megsértődött! Igaza van, Jlllllllll!ll!ll!l!ll!lllll!l!l!ll!!lllllllllllllllllll!l!llllll ü Tabák András: §g de ha egyszer a késeket meg kell fenni... A kis Si- pőczné azt tanácsolja, vigyék csak le a késeket, de tartsák szemmel a köszörűst. Felváltva. Tíz percet mindnyájan kiszakíthatnak a főzésből. Jó ötlet, tetszik. Sipőczné megy le először, egész csokor kés csillog a kezében. Átadja a köszörűsnek. Az kezitcsó- kolommal köszön. Sipőczné a porolónak dűl, vizsla szemmel méregeti a férfit. De az rá se hederít, hosz- szúkat fütyölgetve végzi a munkáját. Göcsörtös ujjai közt süvít a kés. Sipőczné unja meg előbb a hallgatást. — Soká készül el vele? — kérdezi, mert nem az a fajta, aki sokáig állja szó nélkül. — Pár perc, kezicsókolom... A köszörűs ujja közé csípi a kést, a világosság felé tartja. Szikrázik a kés lapja, gyöngyös fonálban fut róla a fény. Hunyorgó szemmel vizsgálgatja, majd megfordul. Éppen Majzikné csoszog ki mogorván a konyhájából. — Itt van, no! Vegye el ezt is... Neki is kezicsókolommal köszön, de már kerekebb kedvvel és a szemében is bujkál valami huncut fény. Gyorsan elfödi a száját. — Ügy tesz, mintha rájönne a köhögés, pedig a nevetését nyomja el. Kisvártatva megérkezik a váltás. Bokáné siet le az emeletről. Éppen a rántást; kapta le a gázról, kezén még csillog a zsír, útközben törölgeti a kötényébe. Sipőczné fellélegzik, cinkos tekintetet vet rá és bandukol fel a lépcsőn. — Bokáné is a porolóhoz megy, ő is neki támaszkodik. A köszörűs már érti a dolgot. Nyel egyet, az asszonyra pillant, aztán rajta is marad a tekintete. Jóformájú asszony. Gömbölyű a karja, párás a szeme. A köszörűs kidugott nyelvvel szorgoskodik, de olykor felpillant, fekete szeme végigsuhan az asszonyon. Bokáné látja ezt és zavarba jön. Ez a fajankó még azt hiszi, hogy miatta ácsorog itt, mikor száz dolga is akadna! Bolondság ez az őrködés! Csak a napot lopja az ember, összekapja vállán a kendőt, a mellére húzza, a kapu felé tekintse! Nem fordul a köszörűs felé, azért se néz rá, de érzi, hogy az egyre többet pislog feléje és egyre kevesebbet törődik a késeivel. Bosszús, de valami jóleső-félét is érez. Nevetséges volna, ha rászólna. Senkinek se tilthatja meg, hogy nézze. Ez is csak olyan ember, mint a többi. A köszörűs leveszi a kerékről a kést, az ujjai közt forgatja. — Kibomlott a cipője — szól csendesen. Bokáné elpirul, először azt se tudja, mit tegyen. Lesimítja a szoknyáját, a férfire pillant. — Köszönöm — mondja ő is csendesen. Leguggol, bizonytalan ujjal befűzi. A köszörűs még a kereket is megállítja. Tágra nyílt szemmel csodálja a lehajló asszonyt. A fehér lábszárát nézi, nem tudja elszakítani róla a tekintetét. Elmosolyodik a bajsza alatt, talán gondol is valamire. Aztán meglóbálja a kést, csillámló tűzkört húz vele a levegőben, és ismét a pedálra tapos. Fürgén pattogtatja tovább. Később a kövér Vértes- né ereszkedik le a lépcsőn. Bokáné félszegen a köszörűsre mosolyog, elsiet. Az megint félbehagyja a köszörülést, lopva utánnanéz, a lépcsőig kíséri a szemével. Csak azután fordul mogorván Vértesnéhez. — A két fanyelű a magáé? Vértesné bólint, szusszant is hozzá egyet, de szólni nem szól. Hasához szorítja a darálót, kávét őröl. Orra hegyére tűz a napsugár. A köszörűs délre végez a munkával. Körülhordja a házban a késeket, összeszedi a pénzt. Bokáné ajtaja előtt sokáig időzik. Az asszony kapkodva kotorászik a táskájában, egyesével pengeti a markába a forintosokat. Az asszonyok közben fejben összeadnak, kivonnak, nehogy becsapja őket a köszörűs. Ö is számol, dünnyög magában. Zsebre vágja a pénzeket, majd meggondolja magát, öt forintot kivesz, a tenyerén tartja — Többet adott — mondja Bokánénak. — Maga öt forinttal többet adott. Nem szól egyebet. Nekirugaszkodik a kocsinak, nagy csattogással a kapu felé lódítja. Az asszonyok még egy darabig a folyosón ácso- rognak. Bokáné marad kinn legtovább. A forintosokat szorongatja a kezében, Irodalmunk eredményedről kevesebb szó esik, mint indokolt s szükséges lenne. Mégis sikerült a köztudatba vinni, hogy a mai magyar líra méltó nagy haigyományaihoz. s hogy a prózában néhány év óta határozott fellendülés fi ívelhető meg. Néhány regény országos visszhangú sikert tudott kivívni, és szépszámmal jelennek meg szívesen olvasott, tízezrek körében tetszést kiváltó novellák, kisregények. A dráma fellendülése, fontos társadalmi problémákat, közérdekű konfliktusokat színpadra állító igényessége is híveket hódít. így van ez akkor is, ha jogos az észrevétel, hogy a kritika és a kulturális propaganda gyakran nem tudja még a valóban jelentős írásokra irányítani a közönség figyelmét. Van tennivaló, javítanivaló bőven, mégis tény, hogy az említett műfajok esetében van már alap, van mire építeni. Másképp áll a dolog a tanulmány- és esszékötetekkel, a tudomány és a kritika eredményeit publikáló könyvekkel, amelyek pedig egyre jelentősebb helyet kapnak a kiadói tervekben és a megjelenő művek listáján. Ezek a könyvek ma még csaknem kizárólag a szakemberek szűk körén belül érvényesíthetik hatásukat. Helytelen lenne a magasszínvonalú tájékozottságot. az olvasásban pedig erő® figyelemkoncentrációt igénylő kötetektől tömegsikert várni. Reális viszont az a törekvés, amely hatókörüket szélesíteni kívánja, s azt igényli, hogy a jelentős eredményeket hozó, mégis mostoha műfaj haszna a mainál jóval szélesebb körben váljék ismertté. Ennek útját egyengetheti, ha néhány meggyőzőnek látszó példával cáfoljuk az előítéletet, hogy az esszé- és tanulmánykötetek, cikkgyűjtemények témái és szempontjai elvontak, csak a tárgyban érintett szakemberek számára érdekesek. A példák esetlegesek, hiszen a legutóbbi hónapok terméséből sem csak a következőkben érintett könyvek alkalmasak annak a fordulatnak bizonyítására, amely az esz- szé és a tanulmány szocialista reneszánszához vezethet Az előitéletekés aggályok ugyanis nem teljesen alaptalanok. Volt idő, leginkább talán a felszabadulás előtti “gy-másfél évtized. amelyben értékes írások mellett elég sok olyan okfejtés is napvilágot látott. amely vagy öncélú- ságával, vág; a haladó gondolat elleni zászlóbontással biztosította a meg- jelenhetést. Ezért is számított 1945, méginkább 1948 után az esszé polgári műfajnak. Az elmúlt esztendők eredményeire volt szükség, hogy az új problémák, ismeretlen összefüggések feltárásával kísérletező esszéirodalom meggyőzze a kritikát és az olvasókat progresszív lehetőségeiről. Arról, hogy az érvek és gondolatok műfaja mennyire alkalmas a szocialista szemléletmód hatékonnyá tételére. Bizonyító példáink sorában elsőnek Kardos László Közel és távol című tanulmánykötetét említjük. Mit ad ez a könyv a nem irodalmár olvasó számára? A szocialista kultúra és életforma gazdagságának, horizontja elérhető tágasságának, értéktiszteletének örömét. A tanulmányok — közvetlen témájukon: Csellovon, Thomas Mannon, Karinthy Frigyesen és a többi klasszikuson kívül — azt is megmutatják, hogyan válhat az emberi élet tartalmassá, szépséggel és erkölcsi tartással telítetté, hogyan segítik a nagy művek értő olvasóikat az önmegvalósításban, fogékonyságuk, ízlésük finomításában, jellemük erősítésében. Arról is meggyőz ez a kötet, hogy a forradalmi szellemiség, az újért vívó gondolat hatását a stílus érett tökéletessége megsokszorozza. Illés László Józanság és szenvedély című könyve sem csak irodalmároknak ajánlható. Aki igényli a múlttal való ismerkedésit, az előítéletekkel történő kritikusabb szembenézést — kedvelni fogja a munkát. Illés mintegy tíz éve a magyar szocialista irodalom előzményeinek feltárásán dolgozik : Eredményeinek részletezése helyett inkább a tények és adatok sokaságával igazolt koncepciót jelezzük. Azt, hogy Illés László új irodalmi — és nemcsak irodalmi — értékrenddel kívánja kori- gálni, gazdagítani a köztudatot. Arról kíván és tud is meggyőzni, hogy a modem magyar művészetben a parasztság és a polgárság méltán nagytekintélyű képviselői mellett, nem alárendelt, hanem sok tekintetben élreállító szerepet töltenek be a munkásosztály írói, festői. Az értékelés új vonása tehát nem az, hogy elismert értékeket megtagad vagy háttérbe szorít Inkább az a célja, hogy eddig periférián tartott, sőt ismeretlenül kallódó értékeket: műveket, mestereket, jövőbe mutató törekvéseket tegyen ismertté, a nemzeti kultúra becsült részévé. S ha már a múltról és szocialista értékeinkről szólunk. nem hagyhatjuk említés nélkül a Korunk, a híres kolozsvári folyóirat főszerkesztőiének. Gaál Gábornak a napokban megjelent cikkgyűjteményéi. Két vaskos kötet ad ízelítőit a huszas és a harminca® évek egyik legjelentősebb kommunista folyóiratából. Abból az orgánumból, amelynek szerzői gárdája Európa és Amerika hét-nyolc országából küldte a kéziratokat. Gaál Gábornak hatalmas levelezése volt, fizetésének jelentős részét postára költötte. Szerkesztői munkájáért fizetést nem kapott, sőt olykor a nyomdaköltséget is saját zsebéből fizette. Szívügye és életcélja volt a Korunk. Birkóznia kellett a cenzúrával, a pénztelenséggel, a munkatársak érzékenységével, irányzatok és fogalmak tisztázatlanságával; Mégis kaput tudott nyitni a jövőre. E kapunyitás dokumentumai tévhiteket cáfolnak és ma is hatnak. Például arról is meggyőznek, hogy a szocialista realizmus a huszas évek végétől formálódó fogalom, amelynek hatása és jelenléte vitathatatlan a két világháború közti magyar szellemi életben. A világirodalomról is tudnak a magyar szerzők újat. érdekeset mondani. Ungvári Tamás az angolszász, Mészáros Vilma a francia irodalom modem reprezentánsairól jelentet meg esszékötetet Mindkét szerző úgy ír regényekről, drámákról, szerzőkről és irányzaitokról. hogy a művészi problémák mögött kirajzolódik a tőkés világ egyes vezető országainak erkölcsi-szellemi válsága, az a társadalmi szituáció, amelynek egyik vonása a közöny, a magányosság, az emberi kapcsolatok elsivá- rosodása. Egy másik ifjú szerző, a mérnök-költő Mo- róti Lajos is új területen vizsgálódik. A korszerű műveltség tartalmáról indult vitához kapcsolja tanulmányait és felméréseit Folyóiratokban is megjelent írásai a humán értelmiség természettudományos műveltségének hiányosságait illetve a mérnökök, kutatók, technikusok irodalmi tájékozottságának korlátáit mérik fel. Szándékuk pedig az, hogy közelítsék egymáshoz a két réteg szellemi érdeklődését. Közben kirajzolódik a kép: hogyan képzeli el a szerző azt az értelmiségi típust, amely a mi viszonyaink között a legtöbbet teheti a korszerű szocialista szemléletmód és életvitel kialakításáért A hasonló szándékú művek sorolását hosszan, folytathatnánk. Egyelőre azonban talán ennyi is elég. hogy felkeltsük az érdeklődő olvasók figyelmét egy méltatlanul mellőzött, vagy legalábbis mostohán, kezelt műfaj értékei, jelentős új magyar eredményei iránt. Dersi Tamás \A I \kö I • • 1 SZÓ |rűs I = n
