Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP

KULTÚRA ÉS KÖZÖNSEQ

Irta: Köpeezi Béla. az MSZMP Központi Bizottsága Kulturális Osztályának vezetője

BOKROS LÁSZLÓ: TANULMÁNY

R. Palme Dutt;

Az

Infernaciouálé

A NAPOKBAN látott napvilágot a Társadalmi Szemlében a Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya Az irodalom és művészetek hivatása társadalmunkban címmel. Ügy gondoljuk, hogy ez a dokumentum megfelelő tájékoztatást ad a kultúra minden munkásának azokról a kérdésekről, amelyek az irodalom és művészetek és a társadalom viszonyát érintik. A pártosság, az elkötelezettség, a dekadencia, a kritika és a közvélemény eszmei felelőssége, az ízlés- formálás és a kulturális forradalom — mindezek olyan témák, amelyek hosz- szú idő óta foglalkoztatják a közvéleményt. Nem feladatom fi tanulmányt ismertetni, inkább néhány, elsősorban a népműveléssel összefüggő gondolatát szeretném kiemelni.

Kulturális fejlődésünk egyre inkább megköveteli, hogy a népművelés művelődéspolitikánk középpontjába kerüljön. A szocialista kulturális forradalom fő célkitűzése a nép kulturális színvonalának emelése s ezzel együtt eszmei-erkölcsi egységének munká- lása. A kulturális politika gyakorlatában, de sokszor a közvéleményben is, az irodalom és művészetek ideológiai kérdései néha a kelleténél nagyobb jelentőségre tesznek szert s háttérbe szorítják ezt a fő feladatot. Nem arról van szó, mintha nem kellene figyelmet szentelni azoknak az eszmei jelenségeknek, amelyek az irodalomban és a művészetekben megmutatkoznak. Ezt annál is inkább meg kell tenni, mert Itt nem kizárólagosan művészeti, hanem legtöbbször általánosabb jellegű. társadalmi problémák vetődnek fel. Mindez azonban nem feledtetheti el, hogy egyrészt az irodalom és a művészetek csak a közönség ..befogadása” révén tudnak hatni s hogy másrészt maga a közönség visszahat a művészeti tevékenységre, annak tárgyára, szemléletére, sőt a kidolgozás módjára is. Amikor arról beszélek, hogy művelődéspolitikánkban bizonyos mértékig háttérbe szorult a népművelés, akkor elsősorban erre gondolok: a közönséget nem tekintettük eléggé középponti és aktív tényezőnek.

MILYEN IS ez a közönség? Milyen műveltsége, érdeklődése, ízlése? Pontos képünk erről nincs, de a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok és kultúr- szociológiai felmérések egyaránt azt bizonyítják, hogy egységes egészről nem beszélhetünk. Kulturális intézményeink adatai mutatják, milyen jelentős fejlődés következett be a műveltségi állapotok szempontjából a felszabadulás előtthöz mérten, de azt is, hogy az egyes rétegek között nagyok a különbségek, s nagy az elmaradás a társadalmi szükségletekhez képest. Legutóbb, a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az 1960—65-ös évekre vonatkozó 2000 háztartás adatait feldolgozó statisztikáját. Ezek szerint a munkás és alkalmazotti kategóriában 1960-ban 266 forintot költöttek fejenként művelődésre és szórakozásra, 1965-ben 280-at. A paraszti és kettős jövedelműek viszont 1960-ban 91 forintot adtak ki fejenként ezekre a célokrr, öt év múlva pedig 111 forintot. Tekintetbe kell venni, hogy ez utóbbi kategóriában az emelkedés elsősorban újság-, folyóirat-, naptár-vásárlásnál következett be, s kisebb mértékben a könyvnél, tankönyvnél, tanszernél, viszont csökkent a ■zínház- és mozi-látogatás.

Ha mélyebben vizsgálatait az egyes rétegek est

turálódását, akkor megállapíthatnánk, hogy természetesen nagy különbség van az értelmiségiek és a munkások között, de egyes munkáskategóriákon belül is. Ezek a számok nemcsak azt mutatják, hogy ki mennyit költ kulturális célokra, hanem bizonyos mértékig jelzik egyes osztályok és rétegek kulturális színvonalát is. Művelődés- politikánk egyik legfontosabb feladata, hogy tüzetes elemzés alá vesse az egyes rétegek művelődési helyzetét, megvizsgálja az elmaradás vagy az előrehaladás okait és intézkedéseket dolgozzon ki a fejlődés előmozdítására. Első következtetésünk tehát az, hogy világos helyzetfelmérést kell készítenünk, mégpedig nem csupán általánosságban, hanem nagyon is differenciáltan.

A TÖMEGEK felé fordulással kapcsolatban nem lehet eléggé hangsúlyozni különösen két tényező fontosságát. Az egyik a nagy tömeghatású kulturális eszközök felhasználása. Magyarországon ma csaknem minden családnak van rádiója (falun csak a családok 80 százalékának), már egymillió felé közeledik a televízió-előfizetők száma, fokozódott az újság- és folyóiratvásárlás és olvasás minden rétegnél. Ebből természetesen következik, hogy ezeknek a fórumoknak kell elsősorban foglalkoznak a legszélesebb tömegek igényeinek kielégítésével és újabb igények támasztásával. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek a szervek ne differenciálják munkájukat rétegek szerint, de az ő feladatuk elsősorban mégis az, hogy a szocialista tömegkultúra terjesztői legyenek. De van egy másik tényező is. Teljesen helytelen volna, ha csak a központi szervekre bíznánk a tömegek művelődését. Minden területen vannak olyan sajátosságok, amelyeket tekintetbe kell venni és vannak a kulturálódásnak olyan eszközei, amelyeket a nagy tömeghatású eszközök nem pótolhatnak. — Nem nélkülözhetjük a helyileg szervezett kulturális tevékenységet, ami nemcsak megyei vagy járási, hanem községi kulturális centrumok kialakítását is jelenti. Jobban kell építenünk a jövőben e két tényező kölcsönhatására, a központi és a helyi népművelés jobb összekapcsolására.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem puszta szervezési, hanem elsősorban tartalmi kérdés. A szocialista tömegkultúra az emberiség legnagyobb tudományos és művészeti eredményeit foglalja magában, s nem a kapitalista „fogyasztási kultúrát” jelenti. A műveltségben és a művelődésben természetesen vannak fokozatok, de a mi tömegkultúránk „nyitott”: a lehetőségek adva vannak mindenki számára, aki a különböző lépcsőfokokat végig akarja járni. A tömegkultúra ilyen felfogásának az sem mond ellent, hogy egyes területeken, különösen a szórakoztatásban selejtes termékek is terjednek, s hogy vannak rétegek, amelyek műveltségi és ízlésbeli állapota rendkívül elmaradott.

A SZOCIALISTA kulturális forradalomra éppen az a jellemző, hogy sohasem elégszik meg az adott helyzet fenntartásával, hanem mindig többre törekszik, — természetesen társadalmi-gazdasági lehetőségeinket tekintetbe véve. A művelődésnek ez a dinamikus felfogása nagy felelősséget ró mindazokra, akik kulturális munkával foglalkoznak. Arról van ugyanis szó, hogy az. adott terület vagy réteg kulturális helyzetének alapos elemzése után meg kell határozni, milyen kulturális javakat, milyen eszközökkel terjesszünk. Mindenféle politika, így a művelődéspolitika is — bármilyen kis körben vagyunk is felelősek érte — választást jelent. Választani nemcsak az érték és a selejt között, hanem a különböző rangú és rendű értékék között is. Ez nem jelenti azt, hogy le akarjuk szűkíteni a művelődés lehetőségeit, pusztán arról van szó, hogy adott helyzetben, adott Időben, adott körülményeik között, melyek a népművelés leghatékonyabb tártaim ni módszerei.

A MÚLT nagy kulturális értékeit megmérte az idő, s azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a kultúra munkásainak különösebb nehézségei a választást illetően nincsenek. Sokkal nagyobb problémát jelent annak meghatározása, hogy a jelen értékei közül mit népszerűsítsünk és mit nem. E tekintetben a Kulturális Elméleti Munkaközösség említett tanulmánya azt hangsúlyozza, hogy feladatunk a szocialista és a humanista módon elkötelezett polgári irodalom és művészet alkotásainak a megismertetése. Emellett természetesen vannak más, ellentmondásosabb értékek is, amelyek szűkebb körökben terjednek s nem, vagy csak a kísérletezések be- érése után lesznek a tömeg- kultúra alkotóelemei. A szocialista tömegkultúra szempontjából fontos értékeknek a kiemelését elsősorban a kritika végzi el, s ezért fontos, hogy a népművelés munkásai állandóan tájékozódjanak a kritikai irodalomban. A választás természetesen nem kockázatnélküli, de nem lehet egyetérteni azzal az állásponttal, amely erről a követelményről le akar mon. dani. Az ilyen felfogás „liberális” külsőségeivel neun segíti, hanem inkább összekuszálja a népművelés munkáját, mert eszmeileg leszerel, s ugyanakkor nem veszi tekintetbe a gyakorlati, pedagógiai, gazdasági, szervezeti lehetőségeket és szükségleteket

AZ ELŐBB arról beszéltem, miként lehet a közvéleményt alkalmassá tenni a kultúra befogadására, most arról szeretnék néhány szót szólni, hogy miképpen hathat ez a közvélemény az irodalom és művészetek fejlődésére. Közvéleményünk nemcsak a műveltségi színvonal szempontjából differenciált, hanem eszmei és ízlésbeli szempontból is. Nem kétséges, hogy nálunk vannak hívei nemcsak a szocialista, hanem a polgári és kispolgári kultúráknak is. A kulturális forradalom azért folyik, hogy biztosítsuk a szocialista kultúra hegemóniáját és mind több embert vonjunk be vonzókörébe. Ennek döntő előfeltétele, hogy közönségünk megismerje necsak a külföldi, hanem mindenekelőtt a magyar irodalom és művészetek szocialista jellegű alkotásait. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert més? szocialista közvéleményünk sem tájékozott ebben a tekintetben. s mint ahogy a Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya elemzi, gyakran éppen egyoldalú, vagy torz képet alakít ki magának kulturális életűnkről. Az irodalmi és művészeti viták azt a benyomást keltik sok emberben: ezen a területen tulajdonképpen a hibák uralkodnak és nincsenek ered- ménrafc

Az elmúlt évek termése azt bizonyítja, hogy ez a felfogás gyökeresen hamis. Hadd hivatkozzak arra, hogy az utolsó időkben szocialista líránk széles közönségsikert aratva tovább erősödött, hogy prózánk hozzájárult nemzeti önismeretünk egyes kérdéseinek tisztázásához és gazdagításához, tükrözte a paraszti világban végbement átalakulást és hozzájárult a szocialista erkölcs és tudat formálásához. Filmművészetünkben olyan alkotások születtek, amelyek őszintén, nyíltan és ugyanakkor szocialista módon néztek szembe a közelmúlttal és mai életünk problémáival. Eredményeket mutathatunk fel a képző- és íparművészet- ben is, bár különösen a festészetben a kikristályosodási folyamat még csak el sem kezdődött, legfeljebb az útkereséseknél tar. tunk. Magyar operák és más zeneművek születtek, amelyek zenepedagógiánk sikerei mellett a világ figyelmét is felhívták a művészetnek erre az ágára. Aki mindezt nem veszi tekintetbe, hanem csak a kulturális élet polgári-kispolgári jelenségeiből indul ki és ezeket általánosítja, az akarva-akaratlanul lemond arról, hogy a közvéleményt formálhassa, befolyásolhassa, erősíthesse irodalmunk és művészetünk fejlődését. Az ilyen hiába hangoztatja, hogy ő valamiféle „tiszta” szocialista kultúrát kíván, azzal, hogy semmiféle szocialista értéket vagy jelenséget nem ismer el kulturális életünkben, tulajdonképpen nihilista álláspontra helyezkedik.

A

MI TÁRS 3 DA LMUNK

új formáció és ebből természetesen következik, hogy a szocialista irodalom és művészet minden nagyszerű hagyománya és mai értéke mellett sem tudta teljesen kiszorítani a polgárit. A polgári jelenségekkel azonban vitatkozni kell, s a vita leghatásosabb eszköze a szocialista mű. A művek születését mindenekelőtt a megfelelő társadalmi légkör segíti elő, amelynek alakításában a közvéleménynek is szerepe van. Azt a közvéleményt, amely szeretettel veszi körül a kultúra, az irodalom és művészet ügyét és amely az alkotókat biztatja és ösztönzi, hogy szocialista irányban keressék az újat, ezt a közvéleményt nevelni és szervezni kell. A hivatásos intézmények mellett a pártós a szakszervezetek s általában a társadalmi szervezetek nem keveset tehetnek e közvélemény formálásában. A kulturális tájékozódás és tájékoztatás jobb megszervezése, viták rendezése, állásfoglalás országos és helyi jellegű kérdésekben a nyilvánosság előtt is — mindez erősítheti kulturális tevékenységünk mozgalmi jellegét.

LENIN egyik. Clara Zet- kinnel folytatott beszélgetésében a forradalom utáni Szovjetunióban így tette fel a kérdést: „Szabad-e egy kisebbségnek édes, sőt különleges süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek’ Én ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészet és a kultúra területén is.” Mi más körülmények között élünk, mások a kulturális viszonyok is, de továbbra is érvényes az az elv, hogy a művészet és kultúra terén mindenekelőtt a munkásokat és parasztokat kell szem előtt tartanunk, mégha ma már képeseik vagyunk figyelmünket más feladatokra Is fordítani,

Nem recenzenst túlzás: a könyv a maga területén egyedülálló munka. A neves történész, az Angol Kommunista Párt egyik vezetője nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy összefoglalja a nemzetközi szocialista és kommunista mozgalom történetét a Kommunista Kiáltványtól napjainkig. Nagyszerű vállalkozás és ahhoz méltó — megvalósítás. A szerző valóban olyan művel ajándékozta meg a munkásmozgalom történetének tanulmányozóit. s az érdeklődő nagyközönséget, amit maradandónak s ugyanakkor úttörőnek nevezhetünk. Úttörőnek, mert egyetlen nyelven sem jelent meg a témakörből hasonló munka, s maradandónak, mert a feldolgozott anyag megalapozottsága. tényszerűsége, a tudományos elemzés elmélyültsége a kézikönyvek rangjára emelik Palme Dutt művét.

A tizenöt fejezetre oszló kötet bevezetőben az internacionalizmus fogalmával, s a nemzetközi munkásmozgalom kezdeti időszakával foglalkozik, majd sorraveszi és elemzi az 1. és II, In- temacionálé létrejöttét, tevékenységét. hatását a különböző országok munkás- mozgalmára. A továbbiakban igen alaposan feltárja, milyen okok vezettek a munkásosztály soraiban bekövetkezett szakadásh >z, hogyan jött létre a Kommunista Internacionálé, s hogyan alakult a kommunisták és a szociáldemokraták viszonya a fasizmus hatalomra jutása, a második világháború időszakában, illetve az azt követő években. Igen érdekesek és gondolatgazdagok azok a fejezetek, melyek a háború utáni időszak az elmíVt húsz esztendő eseményeit ölelik fel. Dutt mértéktartóan elemzi a nemzetkö'-i munkásmozgalomban ma meglevő nézeteltéréseket, s ugyanakkor megmutatja, hová süllyedtek a reformista vártok, a jobboldali szociáldemokraták hogyan váltak az imperializmus kiszolgálóivá.

Az eseményszámba menő kötet megjelentetése olyan forráshoz juttatta az olvasót, amelyből a világos eligazodáshoz, korunk döntő tényezőjének, a forradalmi munkásmozgalom erejének hű megítéléséhez meríthet fontos ismereteket. (Kossuth Könyvkiadó),