Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-16 / 167. szám

!•••■ július 16­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Még 35 év a szénhidrogéné, Parkrombolók Most a TITÁSZ-t illet­hetjük ezzel a jelzővel. S jogosan, mert Szolnokon, a Dr. Sebestény Gyula úton az alig két hete parkosított részt kábelfektetés miatt feldúlták. A teljesen kész parkot kétszer 17—18 mé­ter hosszú, másfél-két mé­ter széles szakaszon tönkre­tették. Már többször szóvá tet­tünk hasonló dolgokat, de amint a fenti példa bizo­nyítja mégis akad olyan szerv, amely fittyet hány a figyelmeztető szóra. Mást nem gondolhatunk, hiszen a TITÁSZ illetékes veze­tői minden bizonnyal tud­ták, hogy az említett utcá­ban még nem fejezték be a kábelfektetést, s még sem szóltak, hogy ne parko­sítson itt a kertészeti vál­lalat. Kevesebb munka és pénz veszne kárba, ha a külön­böző szervek egyeztetnék az egy-egy területen el­végzendő munkát. S az egyik nem pusztítaná el azt, amit a másik terem­tett. Csak egy kis figyel­messég és felelősségérzet szükséges ehhez. —nk— Kertoazdasáo alakult A Jászberény és Vidéke Körzeti Földművesszövet­kezet szakcsoportjainak szá­ma ismét szaporodott. Hu­szonegy taggal kertgazda­ság alakult A társulás cél­ja, hogy a növényvédelmi munkát szervezetté tegyék. A tagok vállalták, hogy minden négyszögöl terület után 5 fillért fizetnek be, így teremtenek alapot a kö­zös kiadások fedezésére. Az alakuló ülésen a kertgaz­daság vezetőségét is meg­választották. A társulás megszervezé­séért sokat fáradozott Szat­mári László, Agócs Kálmán és László László földműves­szövetkezeti dolgozó. Jogo­san illeti őket elismerés. utána jön az atomkorszak Manapság az egész em­beriség közös gondja, hogy a következő évtizedekben mekkora és milyen ütem­ben növekvő energiaszük­séglet fedezéséről kell gon­doskodnia és milyen mó­don. Erre a kérdésre a mi szakembereink is keresik a választ. Dr. Dank Vik­tor, a műszaki tudományok kandidátusa például a kö­vetkezőképpen látja a jövő fejlődését. Tavaly — mindenféle energiaforrást 7000 kalóriás fűtőértékre átszámítva — Magyarországon összesen 27 millió tonna energia- hordozót használtunk fel. A szükséglet azonban 1980-ig előreláthatólag 53 millió, 2000-re pedig hozzávetőleg 100 millió tonnára nő. Ezt a rohamosan növekvő igényt kell tehát — mégpe­dig gazdaságosan — kielé­gítenünk. Megbízható számítások szerint legolcsóbb energia- hordozónk még jó ideig a hazai eredetű kőolaj marad, majd sorrendben követke­zik utána a hazai földgáz, az importból eredő kőolaj, földgáz, fekete szén, koksz, a hazai fekete szén, az im­port villamosenergia és bri­kett, végül a hazai barna­szén. A tennivaló tehát — ter­mészetesen értékes szén­készleteink kitermelésének folytatása mellett — a ha­zai szénhidrogének, a kő­olaj és földgáz minél gyor­sabb birtokbavétele. Való­színű, hogy 15 éven belül hazánk területének 90 szá­zalékán körülbelül 5000 méter mélységig összes ki­termelhető szénhidrogén­készleteink ismertté válnak, s ennek folytán 1980-ig kőolajtermelésünk megdup­lázódik, földgáztermelésünk pedig megnégyszereződik. Ennek ellenére a külföldi energiahordozók behozata­láról sem mondhatunk le. Ezen belül a hazai és a be­hozott szénhidrogének együttes aránya az összes energiahordozók között a tavalyi 26 százalékról 1980- ig 52—54, az ezredforduló­ra pedig mintegy 70 száza­lékra növekszik Ez a várható fejlődés azért is nagyon érdekes, mert világjelenség, hogy az eddig ismert szénkészletek legalább évszázadokra, sőt helyenként évezredekre ele­gendők, a már megtalált és még remélhető szénhidro­génkincs viszont legfeljebb néhány évtizedre fedezheti a fokozódó szükségleteket Csakhogy a jelenlegi szén- hidrogén korszaknak nincs is szüksége nagyobb kész­letekre, hiszen 2000 körül előreláthatólag megkezdő­dik már az új kor, a nuk­leáris energia korszaka. SZABÓ FERENC HEGESZ­TŐ A LÁMPÁK FÜLEIT HEGESZTI. a jászkiséri gépállo­más STOPLÁMPA-KÉSZl- Tö MŰHELYÉBEN NA­PONTA 270 STOPLÁMPA ÉS 170 FÉNYV1BSZAVERŐ KÉSZÜL. ELSZÁLLÍTJÁK A NAPI TERMELÉST. a legveszedelmesebb ponto­kon. Amikor például a par­tizánok berendezkedtek a föld alatt, s ezekből a teker- gós, odykor 10—20 kilomé­ter hossziú alagútakból foly­tatták harcukat, a georgiai Fort Benningben 200 ember számára új kiképzőtábor alakult Küzdelem a sötét alagutakban Befejezték az aratást Kungyalun Régi témája a humoris­táknak a szakmájára ér­zékeny ember. Ha egy szatirikus írásban előfor­dul egy részeg kefekötő, akinek két szemölcs van az orrán, holtbiztos, hogy az újság levelet kap, amelyben egy kefekötő kikéri magának a szakma nevében a részegség vád­ját, mert történetesen ne­ki is két szemölcs van az orrán. Sajnos, a túlérzékenység nemcsak vicclaptéma. Bármiről is ír az újság­író, ezzel számolnia kell. Így történhetett meg, hogy egyik cikkünk nyomán, amely a nemibetegségek­ről szólott, deputáció ke­reste fel a bőr-nemibeteg- gondozó főorvosát, nevez­ze meg azt, akiről szó van, mert a cikk sérti az in­tézmény becsületét. Ilyen értelmű telefonhívást ka­pott a cikk írója is. A túlérzékenység szép példáját szolgáltatta M. János buszsofőr, aki amiatt háborodott fel, hogy egy részeg buszsofőr­ről írtunk egyik cikkünk­ben, akit nem neveztünk meg, így azután ők szé­gyenük magukat. Hadd tegyem hozzá, a levél nem volt túl barátságos­nak mondható, még azt is szemünkre hányja, hogy olyanokról írunk, akik „szállítják önöket”. A cikket „gyűlöletet ébresz­tőnek” nevezi. Szeretnénk megnyug­tatni a levélírót, nem óhajtunk gyűlöletet éb­reszteni és az AKÖV jó munkájáról, az ott dolgo­zók helytállásáról éppúgy írunk, mint másokról. Semmi esetre sem kívá­nunk azonban névvel és címmel kiírni és hosszú időre lehetetlenné tenni egy esetleg alkalmi bot­lást elkövetett fiatalem­bert. Higyje el, az emberek józanul gondolkozó része nem általánosít. Minden szakmának akadnak feke­te bárányai és nem hi­szem, hogy a cikk után a tisztességesen dolgozó és szórakozó buszsofőröket egy kalap alá veszik a garázdákkal, részegeske- dőkkel. Annál is inkább nem, mert a buszsofőr nap mint nap a közönség szeme előtt végzi munká­ját, sokan személyes isme­rősként köszöntik és ha nem ad okot, nem panasz­kodnak rá. Egy szó, mint száz, a mundér becsületének vé­delme mindig hamis jel­szó volt, az is marad. Azt a barátságos kívánságot pedig, amelyet M. János levele végére biggyesztett* mely szerint „jobban jár­nánk, ha a saját házunk előtt söpörnénk valameny- nyien” — sajnos nem fo­gadhatjuk meg. Ha a köz­érdek azt kívánja, ezután is söprűnk a más portája előtt is, mert ez a köte­lességünk és a közönség tájékoztatásának érdeke is ezt követeli. — hernádi — Újság a roló mögött A jogos panaszt nem tudják ortosolni A gyors hírközléshez szo­kott ember a reggeli újsá­got keresve mérges lesz, ha nem találja meg a he­lyén. Gyakran megtörténik, hogy ezért a posta közvet­len képviselőjét, a kézbe­sítőt okolja, függetlenül at­tól, hogy a késés miatt az illető a hibás-e vagy sem. A szolnoki újságolvasók többször panaszkodtak, hogy csak a munkából ha­zatérve vehetik kezükbe kedvenc lapjukat, mert a reggeli órákban több alka­lommal nem kapják meg. Ezzel kapcsolatban Rieg- Ier László, a szolnoüt pos­tahivatal vezetője a követ­kezőket mondta: — A hivatásos postai kézbesítőkön kívül még ti­zenhatan hordják szét az újságokat a város különbö­ző pontjaira. Összesen 49 ember rója hajnali 5 óra után az utcákat. Lelkiis­meretes munkájuk eredmé­nyeként — a zavaró körül­ményektől eltekintve — reggel 9 óráig mindenki megkapja az újságot. «.Hol az az utca, hol az a ház...?" Az újoncok közül azon­ban egy sem volt maga­sabb 158 centinél. A 200 í,törpét” aztán a legkemé­nyebb kiképzésnek vetették alá, majd légzőálarccal, hő- és nedvességszigetelő ruhá­val látták el őket És a 200 főből álló egység, amelyet háromcsövű, rövid puskák­kal, különleges revorverek- kel és gázbombákkal sze­reltek fel, Thomton kapi­tány parancsnoksága alatt behatolt a föld alatti Viet­namba. Könyörtelen küzdelem kezdődött az alagutak sö­tétjében. A partizánok ha­marosan kitapasztalták, kik­kel állnak szemben, s ha­sonló és még hatékonyabb fegyverekkel vették fel a harcot. A csaléteknek szánt járatokba mérgezett tövise­ket szórtak fi, s ha valame­lyik zöld patkány a nyo­mukba eredt, mérgezett nyíllal végeztek vele. De még ezzel sem elégedtek meg. Ha vissza kellett vo- nulniok, „hátvédet” hagy­tak maguk mögött A fel­adott járatokban kobrákat bocsátottak szabadon, s a föld alatti patkányoknak ugyancsak meggyűlt a bajuk a holálos mérgű kí­gyókkal. Így aztán, ha Thomton emberei kezdet­ben értek is el némi sikert, hamarosan új zöld patká­nyokról kellett gondoskod­ni, mert az első egységből egyetlen ember sem ma­radt életben. A Spéciéi Forces a nyílt beavatkozás kellemetlen kö­rülményeinek elkerülésével, ma elsősorban Dél-Viet- namban de földünk szó.- mos más pontján is vala­miféle világzsandár szere- ■ pét szeretné betölteni. Egy dologról azonban elfeled­keznek. Már a gerilla-hábo­rú, „klasszikusa”, Lawren­ce ezredes is azt írta: min­den felkelés sikerülhet, ha a lakosságnak csak két szá­zaléka aktívan támogatja a partizánmozgalmat. A Spe­cial Fortes működési terü­letein pedig — akár Ko­lumbiáról, akár Venezuelá­ról, akár Dél-Vietnamról van szó — nemcsak Két százalék támogatja a parti­zánokat hanem a lakosság túlnyomó többsége, s még két százalék sincs viszont amely a gerillaellenes erők segítségét kémé és segítsé­gére 1 lenne. „ Ö. Gy. A kungyalui Zöldmező Tsz-ben befejezték az ara­tást. Az őszi árpát mind kombájnnal aratták le. A 166 kh terület átlag 16.6 mázsa termést adott. Le­aratták a tavaszi árpát is, mely 90 kh átlagában 10.5 mázsát termett. A takar­mányborsót kézzel kellett aratni és amíg a búza kom­bájn-érett nem lett, azt is kombájnnal csépeltették. Július 15-én kezdték a bú­za cséplését, amely maga­sabb termésátlagot ígér a tervezettnél. A szalmalehúzást befe­jezték, a cséplést július 25—30-ig be szeretnék fe­jezni. Ezzel egyidőben hántják a tarlót és mély­szántanak. A gépeket két műszakban üzemeltetik és így már 153 kh mélyszán­tást végeztek el. őszintén szólva az első hallásra meglepődtünk a válaszon, de később meg­értettük, hogy miről van szó. A hivatalvezető sza­vaival élve a késésre a kö­vetkező magyarázatot ad­hatjuk: — Közismert dolog, hogy ahány ház, annyi helyre kell rakni reggel a kézbe­sítőnek az újságot. Egyik helyen a rolót kell meg­emelnie, másutt a küszöb alatt kell becsúsztatni a lapot. Ebből már logikusan következik az a gondolat, hogy csakis megfelelő te­repismerettel lehet hamar szétosztani az újságokat. A hivatalvezető válasz­adásakor elmondta, hogy a jogos panaszok ellenére is a szolnokiak a lapkézbesí­tés szempontjából még sze­rencsés emberek. Tudniillik Nyíregyházára, Nagykani­zsára vagy Szombathelyre csak a reggeU órákban ér­keznék meg az újságokat tartalmazó postazsákok, ami azt jelenti, hogy az it­teni olvasók legtöbbször csak délután kapják meg a különböző sajtóterméke­ket. Mint ismeretes, a váila­Nem véletlen, hogy az évek óta egy kézbesítői járásban dolgozó „postás bácsi” már fejből tudja, melyik házba milyen újságot járatnak. Ha valamelyik kézbesítő megbetegszik, a lehető leg­rövidebb időn belül egy másikat irányítanak át te­rületére. Az illető azonban legjobb szándékkal sem tudja az erre lakók által megszokott időtartam alatt széthordani az újságokat. Tudniillik a kartonokról kell megkeresnie, hogy ho­vá, milyen újságot kell vinni, ami természetesen elnyújtja a kézbesítés ide­jét. latok és intézmények dol­gozóinak létszáma kötött. Ennek következtében a szol­noki postahivatalban sem növelhetik a kézbesítők számát és az igazgatósági tájékoztató szerint nincs is meg ehhez a szükséges anyagi fedezet. Tehát tü­relmesebbeknek kell len­nünk, mert az újságokat szállító vonat késése, vagy valamelyik kézbesítő be­tegsége nem a postahivatal hanyag vagy lassú munká­jának bizonyítéka. — tótcx -• Am udvarias éksxerrablók (Quick karikatúrája) Mit szóljanak a szabolcsiak ? A szakmai érzékenységről

Next

/
Thumbnails
Contents